A HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriumának tájékoztatása szerint helyi idő szerint 16 óra 0 perckor 3,5-ös magnitúdójú földrengés keletkezett a Román-Szerb határon, Zsombolyától négy kilométerre - írja a Katasztrófavédelem.
A BMW először vette át a vezetést az európai akkumulátoros elektromos járművek (BEV) piacán, megelőzve az amerikai Teslát is. Friss autóipari elemzésünk itt olvasható.
A magyar kolibriként is emlegetett kacsafarkú szender sokat segít a beporzásban, és az egyik legjobb repülőnek számít fajtársai közt, a mediterrán térségből akár a Skandináv-félszigetig is elkóborolhat.
Az Apple jelentős változtatásokat tervez az iPhone és iPad operációs rendszereiben, de csak az Európai Unió területén. A vállalat hamarosan lehetővé teszi, hogy a felhasználók alapértelmezett alkalmazásokat válasszanak számos funkcióhoz, beleértve a telefonhívásokat, üzenetküldést, billentyűzetet és jelszókezelőket - írta a The Verge.
A Bitcoin.org, vagyis az a weboldal, amely megismertette a világgal az első decentralizált digitális valutát, nemrégiben ünnepelte 16. születésnapját. A 2008. augusztus 18-án a Bitcoin rejtélyes megalkotója, Satoshi Nakamoto és segítője, Martti Malmi által indított oldal ma is kulcsfontosságú forrás mindazok számára, akik a Bitcoin eredetéről és fe
Németországban enyhén csökkent a szakképzett munkaerő hiányáról beszámoló vállalatok aránya júliusban - derült ki az ifo német gazdaságkutató intézet felmérésének eredményeiből.
A nagypolitika vastagon befolyásolta, milyen információk jelenhetnek meg a koronavírusról. Erre állítólag azért volt szükség, hogy ne csökkenjen a német lakosság hajlandósága a védőoltások felvételére.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) csütörtökön bejelentette, hogy Elefántcsontparton először azonosítottak majomhimlő (mpox) klád 2 eseteket. Ez az első alkalom, hogy az afrikai országból ilyen típusú megbetegedéseket jelentettek a 2022-ben kezdődött, több országot érintő járvány során.
Tragikusan alacsony a hazai nyugdíjcélú megtakarítási állomány, aminek fő oka, hogy 2011-től kezdődően teljesen önkéntessé vált a nyugdíj-előtakarékosság. Más lenne a helyzet, ha még meglennének a magánnyugdíj-pénztári megtakarítások.
A Terézvárosi Fesztivál rendezvényei miatt pénteken 0 órától vasárnap éjfélig lezárják az Andrássy utat az Izabella utca és a Kodály körönd között – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön a MTI-vel.
Három évtizedes fennállása alkalmából önálló bemutatóval jelentkezett az Agrico Magyarország Kft. Milyen változások zajlottak le 30 év alatt? A cég ügyvezetőjét, Murai Györgyöt kérdeztük, aki végigélte a hazai burgonyaforradalmat.
A valaha talált második legnagyobb, 2492 karátos, vagyis fél kilogrammos gyémántot tárták fel az afrikai Botswanában, a kanadai Lucara Diamond cég 100%-os tulajdonában álló Karowe bányában – számolt be a BBC.
Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban tavaly november végén és december elején 12 epizóddal jelentkezett az Rtl főműsoridejében. A SorozatWiki információi szerint Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban idén ősszel két új évaddal is képernyőre kerül. Úgy tudják, hogy a már korábban bejelentett civil szereplőkkel készülő évad mellett, egy tavalyihoz has
2025-től a nem termelő területek kijelölési kötelezettsége – így a parlagé is – megszűnik, csak néhány kisebb korlátozás marad fenn – hívta fel a figyelmet az agrárminisztérium.
Holnap mindenki Jerome Powellt figyeli. A Federal Reserve éves Jackson Hole-i szimpóziumán gyűlnek össze a nagyágyúk. A világ minden tájáról érkeznek központi bankárok Wyomingba, így ez a bolygó leghatalmasabb gazdasági színtere. Mindannyian azt reméljük, hogy Powell szavai egyértelmű irányt mutatnak majd az infláció és a kamatlábak alakulását ille
Az elmúlt bő egy hétben többször, többfelé öntöztek záporok, az ezekből lehulló csapadék azonban csak az északi országrészen enyhítette számottevően a hetek óta tartó szárazságot.
Fontos mérföldkőhöz érkezett az OTP Csoport Szlovéniában. A bankcsoport két bankja, az SKB Banka és a Nova KBM d.d. minden szükséges szabályozói jóváhagyást követően a mai napon jogilag sikeresen összeolvadt, és ettől kezdve egy márkanéven, OTP Banka-ként folytatja tovább tevékenységét. Ez volt a legnagyobb bankfúzió Szlovénia eddigi történetében.
Az egyik leggazdagabb magyar bankcsoportjának két szlovéniai intézménye lezárta fúzióját, és OTP Banka néven folytatja tevékenységét – írja a forbes.hu.
Augusztus 22-én, csütörtökön 29 Celsius-fok alá esett a Duna vízhőmérséklete a Paksi Atomerőmű mérési szakaszán, ezért "az 1., a 2. és a 4. blokkot 15:30-kor névleges teljesítményre terhelték fel" – jelentette be csütörtökön kora este az erőmű.
A 2022-es történelmi aszály után újra komoly vízhiány hozta nehéz helyzetbe a haltermelőket a dunántúli területeken. Itt főként a patakok által táplált völgyzárógátas halastavakon gazdálkodó haltermelők vannak bajban a folyamatos vízutánpótlás ellehetetlenülése miatt - hívja fel a figyelmet a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA
A Danone Magyarország Kft büszkén jelentheti be, hogy idén ismét négy Superbrands-díjat érdemelt ki. Ez a rangos elismerés is rámutat a vállalat elkötelezettségére a kiváló minőség és a fejlődés terén.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a WWF Magyarországgal együttműködésben a legzöldebb megoldás, a természetes élőhelyek helyreállítása mellett döntött; az élőhely-helyreállítások eredményeit bemutató értékleveleket csütörtökön publikálták - ismertette közös közleményében a jegybank és a természetvédelmi szervezet.