Az erős évkezdet után a második negyedév is lendületes folytatást hozott a hazai önkéntes kasszák teljesítményében: az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztárak összesített taglétszáma immár meghaladja a 2,1 milliót az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) legújabb elemzése szerint. Az ÖPOSZ hétfői, MTI-nek küldött közleménye szerint az önkén
Több vállalkozással szemben is eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), mert az ásványvizes és üdítőitalos palackok címkéin feltüntetett és egyéb kereskedelmi kommunikációjukban alkalmazott, a termék környezeti hatásaira vonatkozó állításaikkal valószínűsíthetően megtévesztették a fogyasztókat.
Magyarországhoz hasonlóan Romániában is korlátozzák a 2024-25-ös tanévtől kezdődően a mobiltelefonok és más elektronikus kommunikációs eszközök használatát a vizsgákon, versenyeken és tanórákon.
Jelentősen csökkent mindhárom használt ingatlantípus esetében az árengedmény mértéke – ismertette az Otthon Centrum elemzési vezetője az országos felmérés eredményét: az eladók többsége csak konkrét vevő láttán hajlandó az átlagot meghaladó árengedményre.
Lengyelországnak óvatosnak az újbóli kamatcsökkentésekhez, mivel a gyors bérnövekedés nyomást gyakorol az árakra – figyelmeztetett az IMF kelet-európai vezető képviselője, Geoff Gottlieb. A Valutaalap szerint a bérnyomás arra kényszerítheti a vállalatokat, hogy a magasabb munkaerőköltségeket a fogyasztói árakra hárítsák, ami késleltetheti az inflác
Vételi ajánlással kezdte meg a Magyar Telekom részvényenek követését az MBH Bank elemzője, az egyéves célár 1238 forint, ami a jelenlegi árfolyamhoz képest 16 százalékos felértékelődési potenciált jelent.
Miközben az európai indexek vegyesen állnak délután, a BUX index is csak mérsékelt elmozdulásokat mutat, a blue chipek közül kiemelkedik a Magyar Telekom, a midcapek közül pedig a Nyomda menetelt ma nagyot.
Több mint 157 millió forint értékben foglalt le autókat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy gépjármű-kereskedő cégtől, amely folytatólagosan szabálytalanul teljesítette adókötelezettségét.
A januárban bevezetett 3 éves, fix kamatozású Fix Magyar Állampapír kamata 7 százalékról 6,75 százalékra csökken. A magasabb kamatozású sorozatot utoljára augusztus 15-én vásárolhatják a befektetők – adta hírül az Államadósság Kezelő Központ.
Az inkluzív nyelvoktatás Magyarországon egyelőre sajnos nem jellemző. Ezen szeretne változtatni az International House nyelviskola és a megváltozott munkaképességű emberek versenyképességéért dolgozó Skilly. A nyelviskola és a társadalmi vállalkozás egyedülálló együttműködése eredményeként a nyelvtanulás mostantól fogyatékossággal élő emberek számá
A rododendron, más néven havasszépe, az egyik legkedveltebb díszcserje, amely gyönyörű virágzása és különleges megjelenése miatt sok kertész szívét megnyerte. Azonban ahhoz, hogy ezek a növények igazán pompázzanak, fontos néhány alapvető gondozási szempontot figyelembe venni. Ebben a cikkben a rododendron gondozásával kapcsolatos leggyakoribb kérdé
Svédország kormánya ambiciózus terveket jelentett be az atomenergia bővítésére, hogy hatékonyan küzdjön az éghajlatváltozás ellen. A tervek szerint a projekt költségei elérhetik a 400 milliárd svéd koronát (kb. 38 milliárd dollárt), amelyet állami kölcsönökből és árgaranciákból finanszíroznának - derült ki egy hétfőn nyilvánosságra hozott szakmai b
A párizsi olimpia szervezői már a tervezéskor is kiemelt hangsúlyt fektettek a fenntarthatóságra, a hosszú távon fenntartható fejlesztésekre, így az idei versenyek tapasztalatai mindenképpen példaértékűek lesznek a hasonló kategóriájú sportesemények számára – állapítja meg az idei játékokról készített gazdasági elemzésében az Allianz Research.
Emelkednek ma a benchmark olajárak a fokozódó geopolitikai feszültségek közepette, annak ellenére, hogy a OPEC csökkentette a globális olajkeresletre vonatkozó várakozását.
A burgenlandi agrárkamara (LK) számot vetett a 2024-es vegyes gabonatermésre vonatkozóan. Eszerint idén az 53 200 hektár nagyságú megművelt területen az időjárás miatt csaknem 6 százalékkal elmaradt a termés a tavalyitól.
Az Otthon Centrum mérése szerint az idei év első felében a használt házak teljes árengedménye országos átlagban 12,4 százalék volt, a téglalakások árából 6,9, míg a panelekéből 5,9 százalékot engedtek az eladók.
Az állati eredetű sejtekből tenyésztett műhúsok várhatóan fehérjepótló alternatívát kínálnak a világ növekvő lakosságának, az ízük viszont egyelőre hagy kivetnivalót maga után. - írja a Qubit.
A nyári hőség mindenkit kihívások elé állít, hiszen gyakran fáradtabbak vagyunk, nehezebben koncentrálunk és sokszor a közlekedés is nagyobb odafigyelést és tervezést igényel, valamint a napi edzések is ritkulhatnak.
A TrendFM-en hallható Fintech Világa legújabb adásában Érczfalvi András műsorvezető és Suppan Márton, a Peak alapítója Dencz Bálintot, a Teya országos igazgatóját látták vendégül. A Teya, egy fizetési és vállalkozásirányítási megoldásokat fejlesztő cég, a fintech.hu-val közösen végezte el a Nagy Digitális Kutatást, amelyben a hazai kis- és középvál
Rendkívüli közgyűlést hívott össze szeptember 3-ra az Opus Global, melyen új igazgatósági tagot válaszhatnak a részvényesek. A társaság most közzétette az előterjesztéseket.
Romániában korlátozzák a 2024-25-ös tanévtől kezdődően a mobiltelefonok és más elektronikus kommunikációs eszközök használatát a vizsgákon, versenyeken és tanórákon - egyebek mellett ezt tartalmazza a diákok jogait és köteleségeit szabályozó új miniszteri rendelet, amely hétfőn jelent meg a román közlönyben.
Erősödött hétfőn a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon. Az eurót este hat órakor 394,00 forinton jegyezték a kora reggeli 394,26 forint után, a dollár jegyzése 360,59 forintra csökkent 361,21 forintról, a svájci franké pedig 415,77 forintra ment le 416,96-ról.
Németországban a nagykereskedelmi árak a szakértők által vártnál nagyobb mértékben nőttek júliusban havi szinten, míg éves összevetésben minimálisan csökkentek a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis hétfőn ismertetett adatai szerint.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 323,3 pontos, 0,45 százalékos emelkedéssel, 72 352,07 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 6,9 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével erősödtek a pénteki záráshoz képest.