Áprilisban 46,4 milliárd dollár értékben értékesítettek chipeket a világon, ami 15,8 százalékkal több az egy évvel korábbinál és 1,1 százalékkal múlta felül az idei márciusi szintet. John Newfer, a SIA elnök-vezérigazgatója derűlátóan nyilatkozott az ágazat kilátásairól, megjegyezve, hogy a globális félvezetőipar 2024 minden hónapjában két számjegy
A Győri Ítélőtábla megváltoztatta a Szombathelyi Törvényszék elsőfokú ítéletét, és a Haladás Sportkomplexum javára döntött a Nyugat szerkesztősége elleni sajtó-helyreigazítási perben.
Nem sikerült jól ez a hét sem a forint számára, miután az amerikai munkaügyi minisztérium statisztikai hivatala, a Bureau of Labor Statistics (BLA) által pénteken ismertetett adatok nagy meglepetéseket okoztak. Egyesült Államokban a vártnál jóval több új munkahely jött létre májusban a nem mezőgazdasági ágazatokban. A vártnál jóval erősebb munkaerő
Kimagasló évet zártak a legnagyobb alapkezelők tavaly: a friss beszámolók szerint az OTP Alapkezelő maradt a legnyereségesebb szolgáltató, nem is akármilyen mértékben növelve profitját, mindeközben az MBH, a Hold és a Raiffeisen Alapkezelő profitja még nagyobb ütemben gyarapodott egy év alatt. A legnagyobb vagyont befektetési alapokban az OTP Alapk
Mennyire „MI ready” egy-egy vállalkozás, vagyis az adott szervezet milyen mértékben áll készen a mesterséges intelligencia (MI) használatára – a System 32 IT Kft. legfrissebb piackutatása erre kereste a választ. Az online, hiánypótló, nem reprezentatív felmérést, 2024. áprilisában a BellResearch-csel karöltve készítette a cég.
Alig 2 hete dobta piacra közös üdítőitalmárkáját a Szentkirályi vezér Balogh Levente és a cipőboltos-influenszer Pachert Balázs, máris eladtak 10 ezer darabot a termékből. A Prime üdítők versenytársának szánt szomjoltó 990 forintba kerül.
Szombaton több ezren vonultak utcára Menorcán és Mallorcán, hogy tiltakozzanak a tömegturizmus és a túlzsúfoltság ellen. A tüntetők szerint a magas bérleti díjak miatt a helyiek kiszorulnak a piacról, ami komoly problémát jelent számukra - közölte a Sky News.
A Kia Corporation (Kia) legújabb, teljesen elektromos SUV-jába is beépítik az LG Electronics (LG) webOS által támogatott, csúcstechnológiát képviselő autós tartalomplatformját (Automotive Content Platform, ACP). Ezzel a nemrégiben bemutatott Kia EV3 az első olyan elektromos jármű, ami megkapta az LG ACP-jét. Az LG autós szórakoztató platformja elős
Magyar cég angol cégnek értékesít, de az árut öt másik cégnek szállítják ki. Hogyan kell számláznia a magyar cégnek az angol cég felé? – kérdezte olvasónk. Bunna Erika adótanácsadó válaszolt.
Minden választás értelmezési küzdelem is, különösen olyan esetekben, amikor nem jön létre kormány minden mandátumot szerzett párt "nyer" valamit és valamennyit - írja Török Gábor politológus a Facebookon.
Hétfő estig 15231 támogatási kérelem befogadásáról született döntés a modern napelemes rendszerek telepítését ösztöntő pályázaton, összesen több mint 62 milliárd forint értékben. Már biztosra vehető, hogy a kiírásban jelzettnél több családot segít a program a zöldenergia termelésében és tárolásában - jelentette be keddi Facebook-bejegyzésében az En
A hazai drogériák versenyében a dm megőrizte első helyét, a Rossmann pedig még mindig ott van a nyomában, kissé lemaradva. A Müller pedig stabilan a harmadik - írja a Pénzcentrum.
A vasárnapi választásokon azok a választópolgárok is szavazhatnak, akiknek a lakcíme közterület-átnevezés miatt megváltozott, és még nem íratták át az új címüket.
Németországban nyertek a kereszténydemokraták, megerősödött a szélsőjobb. A szocialisták, a zöldek és a szabad demokraták viszont nagyot buktak az exit pollok szerint.
A magyar vállalat új utat, és hidat épít a kongói rézövezet és az Indiai-Óceán partján fekvő kikötő között. A kínaiak egy régi vasutat újítanának fel, az EU pedig egy újat is építene.
Már most mozgalmas hét áll mögöttünk, pedig az önkormányzati és uniós választások eredményeire még várni kell picit. Addig is, alábbi összefoglalónkban összegyűjtöttük neked a 23. hét legfontosabb, legérdekesebb, na meg legolvasottabb cikkeit a Pénzcentrumról.
A Holland Királyi Tengerészeti Kutatóintézet kutatói egy kilométer hosszú, sértetlen korallzátonyt fedeztek fel Curaçao közelében. A mélyebb vízben található zátonyt kevésbé érintette a globális felmelegedés és szennyezés - írta a NL Times.
Pongrácz István, a PAM-Farm Kft. cégalapító szakembere ma sem áll meg, ha nem egy tárgyaláson ül, akkor feleségével a világot járja, vagy befogja a lovakat és körbekocsizza a birtokot.
Véget ért a 2024-es európai parlamenti és helyhatósági választás Magyarországon. Az eredményekre még várni kell, de az már eldőlt, hogy a részvétel csúcsra ért.
A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, nemzetiségi önkormányzati képviselők és az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán vasárnap 18.30 óráig a szavazásra jogosultak 56,09 százaléka (4 416 794 szavazó) járult az urnákhoz a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.
A végeredménye még nem ismert az európai parlamenti, illetve az önkormányzati választásnak, de máris komoly személyi következményt jelentettek be az ellenzéki oldalon.
Legutóbb a magyar meggyeket mutattam be, most a hazai nemesítésű cseresznyékről lesz szó. Nemzetközi sikert elért fajták vannak köztük, amelyek gyümölcse nagy, roppanó és ízletes, megfelel a mai nagyon szigorú piaci követelményeknek.
Franciaországban az exit pollok azt jelzik, hogy a várakozásoknak megfelelően a Nemzeti Tömörülés (Rassemblement national - RN) érhette el a legjobb eredményt a választáson, de Emmanuel Macron pártja a vártnál kicsivel több szavazatot kapott, mint várták, a szocialisták pedig szintén jól teljesítettek.
Az infláció májusi alakulása mellett az ipari és az építőipari termelés áprilisi adatait közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a jövő héten, a Pénzügyminisztérium pedig az államháztartás május végi helyzetéről közöl tájékoztatót.
Először a megyei jogú városokban tisztul a kép. Főszabályként a hivatalban lévők nyernek (a híres inkumbencia...), így a fordítások (2019-hez képest) az igazán izgalmasak: Baja, Salgótarján, Eger, Miskolc a Fideszé, Szolnok, Nagykanizsa az ellenzéké lehet, lesz - írja Török Gábor politológus a Facebookon.
Előrehozott parlamenti választásokat írnak ki Franciaországban, miután vasárnap este kiderült: az európai parlamenti (EP-) választáson a jobboldali Nemzeti Tömörülés nagy arányú győzelmet aratott, és az Emmanuel Macron elnök vezette tábor messze lemaradva a második helyen végzett.
Lezárult a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Zöld programja keretében indított közel kétéves kutatási-módszertani projekt a biodiverzitás csökkenéséből adódó pénzügyi kockázatok felmérésére, az ezek kezelésére szolgáló pénzügyi felügyeleti eszköztár kialakítására - tudatta az MNB pénteken az MTI-vel.
Szinte végleges eredmények vannak már a spanyol EP-választásokon (99,6%-os feldolgozottság), és így kiderült, hogy a spanyol néppárt a 61-ből 22 mandátumot szerzett meg.