Visszafogják a beruházásaikat és késve fizetik a rezsiszámláikat a magyar cégek, mert maguk sem jutnak határidőre a pénzükhöz a vállalatközi (B2B) kereskedelemben. Egyebek mellett ez áll az Atradius hitelbiztosító fizetési szokásokról szóló, éves elemzésében. A felmérés szerint minden második hitelezett számlát késve, jellemzően 90 nappal a határid
Májusban átlagosan 49 700 forint volt a megkötött lakásbiztosítások átlagdíja, ami 14 százalékkal haladja meg a márciusi lakásbiztosítási kampány során közvetített szerződések átlagos díjszintjét, és gyakorlatilag megegyezik az előző év első felében tapasztalt értékkel - közölte az Insura.hu biztosításközvetítő.
Horvátországban az első öt hónapban 30 569 új személygépkocsit adtak el, 14,9 százalékkal többet, mint egy évvel korábban - közölte a horvát belügyminisztérium a Promocija Plus intézet adataira hivatkozva szerdán.
Vizsgálatokat és kezelési eljárásokat kellett elhalasztani több nagy londoni kórházban, miután az egyik legnagyobb háttérszolgáltató céget kibertámadás érte. A brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) londoni igazgatóságának tájékoztatása szerint a zsarolóvírusos támadást a kórházak számára laboratóriumi szolgáltatásokat végző Synnovis vállalat inf
A magyar tulajdonú sütőipari vállalkozások csaknem 100 terméket neveztek a 13. alkalommal megrendezett Szent István napi kenyérversenyre. A pénzdíjas verseny második fordulójába bejutott termékeket június 6-án szakmai zsűri bírálta Budapesten.
Júniusban Győrben is teszteli a hidrogénmeghajtású Solaris Urbino autóbuszt a Volánbusz és a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitásfejlesztési Ügynökség Zrt. az egy évig tartó mintaprojektje során - jelentette be pénteken a közlekedési társaság és az ügynökség.
Yettel feltöltőkártyás ügyfeleket célzó csaló weboldal bukkant fel az interneten, melynek célja, hogy megszerezze az egyenlegfeltöltést kezdeményező ügyfelek bankkártya-adatait.
A Hvg fennállásának 45. születésnapját ünnepli. Ebből az alkalomból a lap jelentős arculatváltáson ment keresztül. A Hvg idén ünnepli fennállásának 45. évfordulóját. Az újság arculatváltását a születésnapra időzítették, így június 6-tól új layoutban, és frissített logóval jelenik meg a hetilap. Az új arculat célja, hogy modern, az új témaköröket
Indexemelkedéssel indult a kereskedés csütörtökön a főbb európai értékpapírpiacokon. A tőzsdék szerdán nyereséggel zártak. Az összeurópai STOXX 600 index 0,54 százalék, az euróövezeti Euro Stoxx 50 index 0,63 százalék emelkedéssel kezdte a csütörtöki kereskedést. Londonban az FTSE 100 index 0,06 százalékkal, a frankfurti DAX index 0,56 százalékkal,
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 30 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción. Az elsődleges forgalmazók 160,5 milliárd forint értékben nyújtottak be ajánlatot, amiből az ÁKK, megemelt értékesítéssel, 100 milliárd forintot fogadott el. Az aukciós átlaghozam 6,77 százalék volt. 2 bázispont
Továbbra is hatalmas üzlet a dohányipar Magyarországon. A forgalom bőven meghaladja az ezer milliárd forintot, a hagyományos termékek stabil kereslete mellett egyre jönnek fel az alternatív dohánytermékek is. A nagy cégek jövedelmezősége ugyanakkor kis mértékben romlott. Az állam továbbra is jelentős jövedékiadó- illetve áfabevételt realizál – írja
Az Európai Központi Bank ma délután 14:15-kor teszi közzé kamatdöntő üléséről szóló közleményét és a legfrissebb makrogazdasági előrejelzéseket, Christine Lagarde elnök 14:45-kor tart sajtótájékoztatót. Az eseményről élőben tudósítunk.
Áprilisban 5,3 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi forgalom Csehországban az egy évvel korábbihoz viszonyítva a márciusi 5,8 százalékos növekedés után – közölte a cseh statisztikai hivatal csütörtökön Prágában. A növekedési ütem lassulását piaci szakértők azzal magyarázzák, hogy a márciusi adatokat a húsvéti ünnepek befolyásolták. "A kiskeresk
Az Erste Csoport tavaly 125,5 millió euró értékben nyújtott finanszírozást társadalmilag hasznos szervezetek, startupok és mikrovállalkozások számára Kelet-Közép-Európában. Az Erste Csoport Social Banking üzletága 2016-os indulása óta összesen mintegy 600 millió euró ilyen hitelt helyezett ki. A bankcsoport célkitűzése, hogy 2030-ig a folyósított h
A friss éves adatok szerint a Toyota 6 különböző modellel dominálja a hazánkban legnépszerűbb hibrid autók tízes toplistáját- ismertette a Használautó.hu. A portál szakértője ezen kívül a 0-5 és 6-10 éves használt személyautók átlagárainak is utánajárt, a money.hu vezetője pedig az egyre kedvezőbb kamatkörnyezetre hívja fel az autóvásárláshoz hite
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) 984,73 millió forint vissza nem térítendő támogatásból korszerűsíti fajtakísérleti és fajtakitermesztő állomásainak infrastruktúráját Monorierdőn, Pölöskén, Székkutason és Tordason.
Amerikai kormányzati tanácsadók szerint ideje lenne frissíteni a lakosság számára ősszel adandó koronavírus-vakcina összetételét, és megcélozni a JN.1 nevű változat egyik variánsát – írja az AP News.
Gigantikus nyereséget értek el a bankok az első negyedévben; ráadásként még a nem fizető hitelek is látványosan csökkentek, a negatív Khr-listán tízezrekkel kevesebben vannak. A sok éve rendületlenül tartó fiókbezárások váratlanul abbamaradtak, néhánnyal még nőtt is az olyan egységek száma, ahol ügyfeleket fogadnak – derül ki a Bank360.hu elemzéséb
Az Európai Központi Bank ma délután tette közzé kamatdöntő üléséről szóló közleményét, amelyből kiderült, hogy a várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal csökken az irányadó kamat. Christine Lagarde elnök ezekben a percekben tart sajtótájékoztatót. Az eseményről élőben tudósítunk.
Májusban átlagosan 49 700 forint volt a megkötött lakásbiztosítások átlagdíja, ami 14 százalékkal haladja meg a márciusi lakásbiztosítási kampány során közvetített szerződések átlagos díjszintjét, és gyakorlatilag megegyezik az előző év első felében tapasztalt értékkel - közölte az Insura.hu biztosításközvetítő csütörtökön az MTI-vel, saját adatai
A tegnap délutáni vártnál gyengébb amerikai munkaerőpiaci adat hatására gyengülni kezdett a dollár, ez pedig ezúttal segítette a forintot is, de csak átmenetileg: csütörtökin ismét gyengülni kezdett. Az EKB a várakozásoknak megfelelően 25 bázispontos kamatcsökkentést hajtott végre, ennek hatására erősödni kezdett az euró, a nagyobb piaci reakciók a
Korhatári megjelölés nélkül sugárzott egy, a magyar szabályozás szerint tizenhat éven aluliaknak nem ajánlott kategóriába tartozó filmet a Fim Café, és emiatt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a médiaszolgáltató székhelye szerint illetékes cseh társhatósághoz fordult. Az RRTV felszólítására és az NMHH Médiatanácsának jelzésére a médiasz
NER-es milliárdosok zsarolhatják a kormányt, hogy toldják még meg 20 milliárd forinttal a Városliget melletti százmilliárdos irodaház-beruházást. Tiborcz István, Garancsi István és az állam 600 milliárdos kiköltekezése.
A különleges anyag nagy méretű és bonyolult alakú alkatrészek bevonatolására is alkalmas, így a módszer kiválóan hasznosítható az iparban is. Felfedezésével Nagy Péter, az Anyagfizikai Tanszék doktorandusza elnyerte a 2024-es Schwäbisch Gmünd Prize for Young Scientists díjat.
Miközben a kormánypártok igyekeznek önmagukat a béke barátainak feltüntetni, azért saját fegyvereiket üzemben tartják. Az uniós és önkormányzati szavazások után, mindössze egyetlen nappal rektorválasztás lesz a Budapesti Műszaki Egyetemen. A tét, hogy az intézmény állami fenntartásban marad-e, vagy a kormány által szorgalmazott modellváltók közé ke
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben szerda kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest. Az euró árfolyama a reggel hét órai 393,22 forintról 390,51 forintra gyengült 18 órára, napközben 390,33 forint és 393,35 forint között mozgott. A frank jegyzése a reggeli 405,64 forintról 402,07 forintra csökkent, a dolláré pedig 361,39 forint
Olcsó külföldi étkezési tojások jelentek meg a Penny Market magyarországi bolthálózatában, a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége szerint az üzletlánc lépése alkalmas lehet arra, hogy kaotikus állapotokat teremtsen a hazai tojásárakban. A szövetség az MTI-nek küldött csütörtöki közleményében hangsúlyozta: a hazai termelők szerin
Kína soha nem él a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) által tiltott támogatásokkal az elektromos járművekre – közölte csütörtökön a kínai külügyminisztérium szóvivője. "Kína újenergia-termékei, köztük az elektromos járművek a komparatív előnyök és a piaci törvények együttes hatásának köszönhetően tettek szert széles körben népszerűségre a nemzetközi
A kanadai jegybank az elemzői várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal, évi 4,75 százalékra csökkentette irányadó kamatlábá. Több mint négy év után először vitte lejjebb a kamatszintet. A Bank of Canada lett az első a G7 országok központi bankjai közül, amely kamatot csökkentett. Az Európai Központi Bank (EKB) csütörtökön várhatóan szintén kamatc
Korhatári megjelölés nélkül sugárzott egy, a magyar szabályozás szerint tizenhat éven aluliaknak nem ajánlott kategóriába tartozó filmet a Fim Café, és emiatt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a médiaszolgáltató székhelye szerint illetékes cseh társhatósághoz fordult. Az RRTV felszólítására és az NMHH Médiatanácsának jelzésére a médiasz