2024. június 30. vasárnap

jún. 30
7:18
Vaskos pótdíjat úszott meg több tízezer magyar autós: ez a legális kiskapu, bárki élhet vele (Pénzcentrum)
Június közepéig 270 ezer darab egynapos pályamatricát értékesítettek, és mint a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltatótól megtudtuk, ennek java része külföldi autókra került. 2023-ban majdnem 1 millió pótdíjat szabtak ki a matrica nélküli autósokra, emellett további 1,5 millió eset került külföldi behajtópartnerekhez. Sokan nem tudják, de a pótdíjfizeté
jún. 30
7:42
Így védekezz a reptéri káosz ellen (Forbes)
Egyre több utasbiztosítási konstrukciónak része a repüléssel kapcsolatos rendkívüli események – járat- és poggyászkésés, járattörlés – elleni védelem, de akad olyan szolgáltató, amely az esetlegesen megnövekvő reptéri parkolási költségekre is gondolt a termékfejlesztés során. A zömmel a prémium csomagokhoz tartozó kiegészítő biztosításoktól persze
jún. 30
7:48
A kompakt design üzleti szempontból is előnyös lehet (ProfitLine)
Az üzleti világban tevékenykedők hajlamosak kizárólag a nyereségre, a célközönségre és saját termékeik, szolgáltatásaik minőségére koncentrálni. Természetesen ezek a legfontosabb adalékanyagok a sikerhez, de egy márka egységes, impozáns arculata is sokat javíthat a megítélésen.
jún. 30
7:48
Az MI felpörgette a pangó mobilpiacot (Mínuszos)
A legfrissebb Ericsson Mobility Report szerint átlépte az 1,7 milliárdot az 5G mobilelőfizetések száma világszerte és bár tovább nőtt az egy okostelefonra jutó adatforgalom, ez elmarad a várttól. Elérte a 45 százalékot az 5G középsáv globális lefedettsége, azaz már szinte minden második ember számára hozzáférhető az a mobilhálózati technológia a
jún. 30
7:48
Totális megfigyelő államot épít az Európai Unió a digitális euró segítségével (BitcoinBázis)
Küszöbön a digitális euró, az Európai Unió központi kibocsátású digitális valutája (CBDC). Egyesek szerint ez egy lépés a készpénzmentes társadalom felé, mások viszont a totális megfigyelő állam kiépítését látják a jövőben. Kinek lesz igaza? Érkezik a digitális euró Az Európai Központi Bank kiadott egy frissítést a digitális euró bevezetésének előr
jún. 30
8:00
A legnépszerűbb öt egyetem: hová jelentkeztek a legtöbben idén? (vg.hu)
Hamarosan az is kiderül, kik kerültek be az egyetemekre.
jún. 30
8:00
A jövő e-biciklije sokakat rávehet (újra) a tekerésre (KKV Magazin)
A hazánkban található első pedelec szaküzlet olyan új elektromos kerékpárokat hoz be, ami elindíthatja a biciklizés új korszakát. Az e-bike generációváltását már sokan várták, most pedig karnyújtásnyira vannak a legmodernebb pedelec kerékpárok, az integrált váltót és motort egybeépítő hajtáslánccal.
jún. 30
8:18
Váratlan fordulat: a first ladynek kellett közbe lépni, hogy Joe Biden versenyben maradhasson (vg.hu)
.
jún. 30
8:24
Video: Michael Saylor – A Bitcoin 21 törvénye (KriptoMagazin)
A közelmúltban rendezték Prágában a BTC Prague nevű kriptós eseményt, ahol előadást tartott Michael Saylor is. A beszéde a 21 Rules of Bitcoin, vagyis a Bitcoin 21 törvénye. Itt megtekinthető a teljes előadás angolul.
jún. 30
8:30
Váratlan fordulat: a first ladynek kellett közbelépni, hogy Joe Biden versenyben maradhasson (vg.hu)
Jill Biden férje folytatódó támogatására kérte a demokraták vagyonos pénzügyi donorjait a vitán nyújtott gyenge teljesítményt követően.
jún. 30
8:30
Tények és tévhitek a kullancs eltávolításáról – videóval (Agrofórum)
A kullancsok csaknem háromszáz betegséget terjesztenek, ám ezek közül az emberre csak néhány veszélyes. Hazánkban a két leggyakoribb a Lyme-kór és a vírusos agyvelő-, agyhártyagyulladás. Ezek elkerülése érdekében fontos, hogy a kullancscsípés esetén mielőbb távolítsuk el a vérszívót. A Semmelweis Egyetem oktatóvideója ehhez nyújt segítséget.
jún. 30
8:30
Phillips Acremaster – Megújulva feltámad a legendás erőgép (GépMax)
Az erőgépeket Deutz motorokkal és 3 csoportos, hatfokozatú Powershift sebességváltókkal szerelik majd.
jún. 30
8:30
A műanyagok legújabb alternatívája a tengeri moszat (Transpack)
Az egyszer használatos műanyagcsomagolás környezetszennyező. Kiváltására a legújabb alternatíva a tengeri moszat alapú csomagolás.
jún. 30
8:30
Milyen lehetőségek várnak ránk traktorosként Magyarországon? (Agrárágazat)
Traktorosként megtalálhatjuk tehát a számításainkat hazánkban, főként a vidéki területeken, mezőgazdasági vállalkozásoknál.
jún. 30
8:36
Buksza: lemaradásban van a gazdaság motorja szinte mindenhol - A hét ábrája (Menedzsment Fórum)
A kiskereskedelmi olló megmutatja, hogy a forgalom volumenéhez - a mennyiségi eladásokhoz képest - miként alakult az elköltött összeg. A hosszú távú adatok rosszul festenek.
jún. 30
8:38
Megvan, ki ül be a frissen kinevezett miniszter helyére (Menedzsment Fórum)
Láncreakciót indított el Csák János lemondása.
jún. 30
8:48
Az orosz-ukrán háború 858. napja – rakétatámadás érte Ukrajnát, többen meghaltak, héthónapos kislány is van az áldozatok között (vg.hu)
Legkevesebb tizenkét ember halt meg Kelet-Ukrajnában orosz támadásokban-ú. Friss hírek az orosz-ukrán háborúról.
jún. 30
8:54
Ezek a gépek megkerülhetetlenek a modern takarmánytechnológiában (Agroinform)
Az istállórendszerű szarvasmarhatartás alapgépeinek széles választéka az Agroinform.hu Piacterén.
jún. 30
8:54
Kiderült kire hagyja Warren Buffett a 130 milliárd dolláros vagyonát (BitcoinBázis)
Warren Buffett felvázolta a 130 milliárd dolláros vagyonára vonatkozó terveit. Warrent Buffett a végrendeletéről beszélt A híres befektető, Warren Buffett felfedte végrendeletének részleteit. A Berkshire Hathaway 93 éves alapítója jótékonyságra szeretné felajánlani a 130 milliárd dolláros vagyonát, miután elhunyt. A The Wall Street Journalnak adott
jún. 30
8:54
Itt a fordulat, mégsem törli a TV2 Csoport csatornáit az Invinetwork (Media1)
A TV2 Csoport megerősítette lapunknak, hogy elhúzódott a tárgyalás az Invinetwork céggel, de végül sikerült megállapodni a kábelszolgáltatóval. Ezt később a korábban a TV2 Csoport csatornáinak törlését nyilvánosan kilátásba helyező Invinetwork is megerősítette később.
jún. 30
9:00
Új felsőoktatási és szakképzési államtitkárt nevezett ki a köztársasági elnök (Portfolio)
Varga-Bajusz Veronikát a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) államtitkárává nevezte ki Sulyok Tamás köztársasági elnök 2024. július elsejével - közölte a tárca szombat este az MTI-vel. Varga-Bajusz Veronika eddig a tárca felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára volt.
jún. 30
9:06
Rengeteg magyar autós indul így nyaralni 2024-ben: borzasztó hibát vétenek, az életük is veszélyben (Pénzcentrum)
Sokan gondolják, a téli-nyári gumiabroncscsere egy jól sikerült marketingfogás. Ennél nagyobbat azonban nem is tévedhetnének, hiszen az adott évszakhoz való abroncs használata jelentősen csökkenti a baleset kockázatát.
jún. 30
9:18
Jól teljesít a japán ipar (ProfitLine)
Japánban az elemzők által vártnál nagyobb mértékben nőtt az ipari termelés májusban, miközben negyedik hónapja nem változott a munkanélküliség.
jún. 30
9:18
Lemaradtál a Pepe felfutásáról? Itt egy jó választás a tokenekből, amelyek még magasabbra emelkedhetnek (BitcoinBázis)
Egy nagy bikafutam van a küszöbön, és egy újabb altcoin szezon robbanásra készülhetünk. A teljes piac most még viszonylag nyugodt, ami megteremti a feltételeket egy drámai hullámzáshoz. Az altcoinokkal jelenleg alacsony árfolyamokon kereskednek, ami kiváló lehetőséget kínál a jelentős nyereségre. Ahogy a befektetők élénken figyelik a piacot, várva
jún. 30
9:30
Ismét rekordot döntött a BUX (Piac és Profit)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1715,87 pontos, vagyis 2,44 százalékos emelkedéssel történelmi csúcson, 72 094,79 ponton zárta a hetet.
jún. 30
9:30
Változékony időjárás: felkészülhetünk a zivatarokra (vg.hu)
Országos hőségre, sok napsütésre számíthatunk, északon azonban erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, és zápor, zivatar is kialakulhat.
jún. 30
9:36
Hihetetlen, hogy mi mindenre jó a vörös káposzta leve (Agroinform)
Például emésztési rendellenességek és bélbetegségek hatékony kezelését is szolgálhatja.
jún. 30
9:36
Már az új helyről jelentkezett az RTL Híradó (Media1)
Erős Antónia és Szellő István élő adásban, a városligeti stúdióban vették át a szót Rábai Balázstól, aki még a korábbi, Nagytétényi úti helyszínről jelentkezett be. Debütált az RTL új hírstúdiója.
jún. 30
9:42
Nagyot szólhat Orbán Viktor legújabb húzása (Privátbankár)
Valamire nagyon készül Bécsben a magyar miniszterelnök.
jún. 30
9:42
Hazautazás költségtérítése (HR Portál)
2024. január 24-én jelent meg a Hivatalos Értesítőben a nemzetgazdasági miniszter közleménye a munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítésről szóló 39/2010. (II. 26.) Korm. rendelet 3. § (3) bekezdés b) pontja szerinti hazautazással kapcsolatos költségtérítés havi felső korlátjáról.
jún. 30
9:48
Ez az eszköz válthatja le az okostelefonunkat a jövőben (BitcoinBázis)
A Meta holografikus szemüvegének prototípusa új játékmódot hozhat a Web3 világ számára. Az új holografikus kijelző Pokemon Go szintű játékélményt adhat az NFT-knek. A Meta holografikus szemüvege új játékélményt nyújt A Meta alapítója, Mark Zuckerberg úgy gondolja, hogy a holografikus kijelzővel ellátott okosszemüvegek lassan kiszorítják majd a mobi
jún. 30
9:54
Ukrajna versenytárs lesz a sertéshús-piacon is? (Agroinform)
Tartósan zsugorodik az Európai Unió sertésállománya, Nyugaton egyre kevesebb a disznó. De vajon ettől több lesz-e belőle Keleten?
jún. 30
9:54
Sorsdöntő tárgyalás vár Orbán Viktorra Bécsben (vg.hu)
A magyar miniszterelnök az osztrák fővárosban tárgyal vasárnap európai jobboldali pártvezetőkkel. Franciaországban pedig előre hozott választást tartanak.
jún. 30
10:00
Égessen is szemetet a hulladékhasznosító, de ne szennyezze a környezetet (vg.hu)
Ellenőrizni kell, hogy mi kerül az égetőbe, és mérni, hogyan hat a környezetére a létesítmény.
jún. 30
10:00
Feltalálták a kiterjesztett valóságos okostávcsövet (Gyártástrend)
Az Unistellar nevű távcsőgyártó a Nikonnal együttműködve létrehozta a világ első kiterjesztett valóságát kínáló távcsövet. A prémium optikát kombinálták digitális feliratokkal, amelyek elmagyarázzák, hogy éppen mit is nézünk.
jún. 30
10:00
Kisokos a drónvásárláshoz, hogy ne járjon pórul (Magro)
Az autonóm robotoké mellett a permetező drónoké ma a precíziós mezőgazdaság legfelkapottabb témája. És bár ez egy viszonylag új terület, a gazdálkodók már most is számos modell és gyártó közül választhatnak. De mit kell figyelembe venni, ha permetező drónt vásárolnak?
jún. 30
10:06
"Igen sajátos időszak" lesz a magyar soros elnökség, összefoglalta a főbb célokat Bóka János (Portfolio)
"Igen sajátos időszak" lesz a következő fél év az EU történetében, mert a július 1-jén induló magyar uniós soros elnökségnek az éppen felálló Európai Parlamenttel és az új biztosok megválasztásával még átmeneti időszakban lévő Európai Bizottsággal kell majd együtt dolgoznia – jelezte Bóka János a féléves időszak előtti vasárnap reggeli rádióinterjú
jún. 30
10:12
Orrszarvúak, tigrisek és orángutánok állnak a kipusztulás szélén (Piac és Profit)
Csak az elmúlt évtizedben több mint 460 fajt nyilvánítottak kihaltnak. A biológiai sokféleség gyors csökkenéséért nagyrészt az emberi tevékenység növekedése a felelős.
jún. 30
10:18
Most már tényleg indul a palack visszaváltási rendszer - Van egy újdonság is (Portfolio)
Július 1-től nem hozható forgalomba olyan italcsomagolás, ami érintett a DRS-rendszerben  (Deposit Return System) és nem tartozik a kivételek közé. Bár már most is sok mindenki találkozhatott a boltok polcaink az 50 forintos visszaváltási díjat tartlmazó PET-palackokkal, fémdobozos, vagy üveges termékekkel, valamint a MOHU által üzemeltetett vissza
jún. 30
10:24
Influenszerekkel igyekeznek növelni a Z generáció burgonyafogyasztását (Magyar Mezőgazdaság)
A világ népességének több mint negyedét teszi ki a Z generáció, melynek tagjai jelenleg 18-28 évesek.
jún. 30
10:30
Hivatalos: Orbán Viktorral új jobboldali szövetség született − videó (vg.hu)
Orbán Viktor kijelentette, hogy napokon belül megalakul a legnagyobb jobboldali frakció Európában.
jún. 30
10:30
Növényvédő szer természetes összetevőkből (Agrofórum)
Sokan ódzkodnak a kertészeti áruházakban kapható növényvédő szerektől. Ki a gyerekei miatt, ki a háziállatai miatt, mások maguk miatt nem kedvelik a vegyszeres növényvédő szereket. Pedig jól tudják, hogy valamilyen módon meg kell védeniük a növényeiket, és szükség van a permetezésre.
jún. 30
10:48
Történelmi meglepetés, a havi nettó bérek tekintetében élre kerültek a lengyelek (Piac és Profit)
Azt talán sajnos már nem is kell mondani, hogy a magyarok az utolsók. Most Kelet-Európa fővárosaiban vizsgálták a havi nettó béreket.
jún. 30
10:48
Lázár János betiltotta a home office-t a MÁV-nál (HR Portál)
Lázár János építési és közlekedési miniszter friss határozatának értelmében július 1-jétől nem dolgozhatnak otthonról a MÁV-Volán-csoport munkavállalói a 24.hu információja szerint.
jún. 30
10:48
Erről a nem túl népszerű zöldségről kevesen tudják, hogy mennyire egészséges (Agroinform)
A levelében rejtőzik a legtöbb hasznos tápanyag.
jún. 30
10:48
Elképesztő mikrorobotokat fejlesztettek ki Szegeden (Mínuszos)
Az egyedi sejtek megfogásához szükséges apró eszközöket fejlesztettek ki a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) munkatársai. A közlemény szerint az egyedi sejtek vizsgálatát szolgáló eljárások, mint például az egysejt genomika, proteomika vagy a képanalízisen alapuló morfológiai jellemzés az elmúlt évtizedben a biológiai kutatások homlokterébe ke
jún. 30
10:48
Ezek a legjobb kiberbiztonsági részvények, amelyek 2024-ben nagyot mehetnek (BitcoinBázis)
Befektetés a kiberbiztonságba: ezek a legjobb részvények most, amelyeket érdemes megfontolni 2024-ben. Ahogy a kiberfenyegetések gyakorisága és kifinomultsága egyaránt fokozódik, a fejlett kiberbiztonsági eszközök és rendszerek iránti kereslet egyre nő. A vállalatok és intézmények világszerte jelentős összegeket fektetnek be kifinomult biztonsági m
jún. 30
10:48
Az energetikai svájci bicska, ami mégsem vág minden irányba. Hol használjuk és hol ne használjuk a hidrogént (Öko-drive)
A globális hidrogéntermelés 2022-ben már elérte azt a szintet, aminek az energiatartalma lényegében megegyezik az Európai Unió egy évnyi villamosenergia-fogyasztásával.
jún. 30
10:54
EB 2024 – Angliának fel kell kötnie a gatyát, nagy a magabiztosság Szlovákiában (TőzsdeFórum)
Vasárnap Szlovákia Angliát fogadja a 16 között Gelsenkirchenben. Az Európa Bajnokság egyenes kieséses szakaszba jutás – nyolc év alatt a második – már nagy siker, de Szlovákia úgy érzi, hogy a sokat kritizált Gareth Southgate csapata ellen még többet kell elérnie. Meglepetés Szlovák győzelem Különösen igaz ez azután, hogy a torna nyitómeccsén megle
jún. 30
11:00
Hitelminősítés: megúsztuk, de merre tovább? (Menedzsment Fórum)
Lezajlott a hazánkat érintő hitelminősítések idei első köre: a sort április 26-án kezdte a Standard and Poor’s, majd május 31-én a Moody’s, június 14-én pedig a Fitch következett. Egy hitelminősítői döntés hasonlít egy egyetemi vizsgához: van egy képünk arról, hogy mennyire készültünk fel. Tudjuk, hogy inkább a bukás veszélye fenyeget (leminősítene

Keresés