A magyar kormány öt energetikai projektre kért támogatást a brüsszeli Modernizációs Alapból, amelyek közül az Európai Bizottság végül hármat hagyott jóvá 76,8 millió euró (mintegy 30 milliárd forint) összegben, így két távfűtési projektre, és az energiaközösségek fejlesztésére kapunk pénzt az uniós kibocsátási egységek értékesítéséből befolyt forrá
Az előrejelzések szerint újabb hőmérsékleti csúcsok dőlhetnek meg 2024 nyarán, a forróság pedig nem csak kellemetlen, hanem akár emberéleteket is követelhet – elsősorban a 65 év felettiek körében. Az egyre melegebb nyarakon hűtésre is többet költünk, pedig átgondolt építkezéssel és felújítással, illetve a zöldfelületek okos pozicionálásával e
Már több mint 15 országban szolgálja ki e-kereskedelmi partnereit az adatvezérelt fizetési megoldásokra specializálódott Barion. A magyar fintech cég 2023-ban összesen 6.8 millió eurós árbevételt ért el a bel- és külpiacokon. Ez a jelenlegi makrogazdasági környezetben szinte ritkaságszámba megy a szektorban. A lendületet a következő üzleti évben is
2023. július elseje óta a kamatjövedelmek után a 15%-os személyi jövedelemadó (szja) mellett 13% szociális hozzájárulási adót (szocho) is kell fizetni. Eredetileg ez a veszélyhelyzet idejére volt csak érvényes, a Bankmonitor szakértői azonban kiszúrtak egy jogszabályváltozást, ami alapján nagyon úgy tűnik, véglegesen velünk marad a sarc. 2023. júli
A BlackRock év elején közzétette a befektetőknek szóló éves levelét, melyből a sorok közt olvasva kiderülhet számunkra, milyen irányt kíván szabni a cég és a mögötte álló érdekcsoportok a világ társadalmi és gazdasági folyamatainak. 2019 nyarán a BlackRock megjósolta a világjárványra adott pénzügyi és monetáris válaszokat, mielőtt a világjárvány eg
Magyarországon több ezer gyermek él 1-es típusú cukorbetegséggel, a családokért felelős államtitkárság célja, hogy a betegséggel kapcsolatos tudnivalók minél szélesebb körben ismertté váljanak, ezzel is segítve az érintett családokat és közvetlen környezetüket - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára
A befektetési alapkezelői szakma legfontosabb díjának számító Privátbankár Klasszis 2024 szavazáson az OTP Alapkezelőnél dolgozó Tóth István lett Az Év Feltörekvő Portfóliómenedzsere. Ennek apropóján beszélgettünk vele a kötvénypiaci termékekről, folyamatokról, kilátásokról.
Ez most nem egy könnyed csevej lesz, úgyhogy kérem szépen a hallgatóinkat, hogy szánjanak időt a meghallgatásra, esetenként a visszahallgatásra és értelmezésre.
A japán székhelyű befektetési tanácsadó, a Metaplanet Inc. (3350:JP) bejelentette, hogy további 1 milliárd yen értékben kíván bitcoint vásárolni, ami hozzávetőlegesen 6 millió dollárnak felel meg. A cég már rendelkezik 9 millió dollár értékű bitcoinnal. A hétfői közleményben a vállalat igazgatótanácsa jóváhagyta a vásárlást: „A Metaplanet Inc. (335
A 2022-2023-as nagy inflációs sokk bebizonyította, hogy van, amikor az inflációkövető kötvény sem segít, ha túlságosan nagy késéssel kullog a pénzromlás után. De mi segíthet még pénzünk reálértékének megőrzésében? Miért csorognak lefelé a kriptovaluták, és miért nem valószínű, hogy nyáron csúcsot döntsenek? A Trend FM rádióban Eidenpenz Józsefet, a
A Bitcoin jelenlegi árfolyamán a Metaplanet összes Bitcoin tartaléka ezáltal 241 BTC-re nőne, amely körülbelül 15 millió dollárt ér. A Metaplanet tervei A tokiói székhelyű befektetési és tanácsadó cég 1 milliárd jen (6,26 millió dollár) értékű kötvényt készül kibocsátani, hogy pénzt gyűjtsön Bitcoin vásárlására. A cég június 24-i közleményében jele
A június eleji adatok szerint csökkent a tojás csomagolóhelyi ára, valamint a vágósertés és a vágócsirke termelői ára 2023 azonos időszakához képest - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AK) legfrissebb összefoglalóiban.
Az Európai Unió hat orosz hekkerrel szemben vezetett be szankciókat a tagállamok és Ukrajna ellen elkövetett, rossz szándékú kibertevékenységek miatt - közölte az Európai Unió Külügyek Tanácsa hétfőn.
A csomagkezelési preferenciák Európa-szerte tapasztalható átalakulására hazánkban is reagálnak a csomaglogisztikai szolgáltatók. Országszerte bővülő csomagautomata-hálózattal és szolgáltatásaik fejlesztésével kívánják kényelmesebbé tenni a csomagok átvételét és feladását. Ennek jegyében a GLS Hungary új szolgáltatást vezetett be, melynek célja, hog
Ursula von der Leyen egyre nehezebben biztosítja magának a kellő támogatottságot, hogy másodjára is az Európai Bizottság elnöke lehessen. A reményei szerint őt támogató három párt egyike, a Renew Europe sorra veszíti el képviselői helyeit az Európai Parlamentben. A liberálisok 102 helyről mindössze 74-re zuhantak, és a kemény jobboldali Európai Kon
A Creatiger Kft. mesterséges tavak, csatornák építésével és geoműanyag kereskedelemmel foglalkozik. Szolgáltatásaik közé tartozik a víztározók és tavak kivitelezése, valamint kazaltakarók készítése. A vállalat nagy hangsúlyt fektet a magas minőségű, könnyű és hajlékony Hdpe vízszigetelő fóliák alkalmazására. Projektmenedzsment szolgáltatásaik és vi
Alig néhány óra alatt többen is belebuktak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóság pénzügyőreinek ellenőrzésébe. Az adatbázisok alapján évek óta illegális fémkereskedelemből egészítette ki bevételét három Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei férfi.
Idén 1 százalékkal zsugorodhat a személyi számítógépek (asztali számítógép, notebook és munkaállomások) kínai piaca, majd jövőre 12 százalékos növekedés várható – áll a Canalys szingapúri iparági kutatócég honlapjára fölkerült jelentésében. A dokumentum összeállítói rámutatott arra, hogy miközben a globális piac növekedési pályára állt az első negy
Ingyenesen letölthető a gondosóra új alkalmazása, mely mostantól még nagyobb biztonságot nyújt használóinak - jelentette be vasárnap a Facebook-oldalán a miniszterelnök főtanácsadója, kiemelt társadalompolitikai ügyekért felelős miniszterelnöki biztos.
Nem csak a hírességek fogják imádni az Alföld vadiúj fesztiválját, hanem te is, ha meglátod, hány féle programlehetőség vár téged is Gyopárosfürdőn, június 27-29-ig a Mizújs Babám? fesztiválon, ahol biztosan nem fogsz unatkozni!
Csillogó tankok, fényes rugóstagok, polírozott króm és porszórásos felületek – a motorkerékpárok esetében elengedhetetlen a vonzó megjelenés. Az egyik német motorkerékpár-gyártónál az Abb robotjai dolgoznak keményen azért, hogy elérjék a járműveknél a kívánt fényezést. Helyüket azonban 8 évnyi fáradhatatlan munka után felújított robotok veszik át.
A 2022-2023-as nagy inflációs sokk bebizonyította, hogy van, amikor az inflációkövető kötvény sem segít, ha túlságosan nagy késéssel kullog a pénzromlás után. De mi segíthet még pénzünk reálértékének megőrzésében? Miért csorognak lefelé a kriptovaluták, és miért nem valószínű, hogy nyáron csúcsot döntsenek? A Trend FM rádióban Eidenpenz Józsefet, a
Kedden tovább emelkednek a hazai üzemanyagárak - írta meg a holtankoljak.hu. A benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára bruttó 2-2 forinttal kerül majd többe.
Így gondolja Jeremy Clarkson, a neves brit újságíró-műsorvezető, aki bár korábban a Top Gear című autós műsor révén lett világhírű. Most Cotswoldsban él, ahol a nagy sikernek örvendő és az Amazonon elképesztő bevételeket hozó Clarkson's Farmot vezeti.
A 11. alkalommal megrendezett Országos Pálinka- és Tönkölypálinka Verseny kiemelten hozzájárul a magyar pálinkakultúra építéséhez, a fogyasztók tájékozódásának elősegítéséhez, valamint nemzeti italunk hitelének és ismertségének erősítéséhez – mondta Nagy István agrárminiszter csütörtökön, Budapesten a verseny díjátadó ünnepségén.
Az Európai Ügyészség (EPPO) korrupció és befolyással való visszaélés, valamint uniós pénzeszközök hűtlen kezelése miatt vizsgálatott indított Werner Hoyer, az Európai Beruházási Bank (EBB) korábbi elnöke ellen. A nyomozás rajta kívül még egy embert érint.
Jelentős összegű befektetést kapott a denxpert EHS&S software nevű magyar startup, amely környezet- és munkavédelmi, illetve fenntarthatósági adatok gyűjtésében, kezelésében és auditbiztos reportolásában segíti a vállalatokat. A régióban piacvezető cég skálázásra és nemzetközi terjeszkedésre használja majd az Óbuda Uni Venture Capital (ÓUVC) és a S
Warren Buffett, a Berkshire Hathaway neves befektetője és vezérigazgatója nemrégiben aggodalmát fejezte ki a mesterséges intelligenciával kapcsolatban, és elismerte, hogy nem szakértője a területnek, de ennek ellenére aggódik a technológia következményei miatt. A közismert vállalkozó az atomfegyverhez hasonlította az AI-t. A Berkshire Hathaway éves
Egyértelműen javulásnak indultak a lakossági állampapírok értékesítési számai: az ÁKK közlése szerint múlt héten mindegyik lakossági papír kereslete nőni tudott, a legtöbbet a FixMÁP-ból vették a magyarok, ezt a bónusz állampapír, majd a MÁP Plusz követte.