2024. június 21. péntek

jún. 21
8:09
Járványszerűen terjed a szamárköhögés Magyarországon – ezt kell tenni, hogy megelőzzük a halálos bajt (Adózóna)
Rendkívüli sebességgel terjed Magyarországon is a szamárköhögés, a legfrissebb hivatalos, heti fertőzési jelentés alapján már 76 gyanús esetet azonosítottak idehaza. Első hallásra ez nem tűnik magasnak, de érdemes elhelyezni a korábbi évek adatai fényében: 2017 és 2023 között 0 és 15 eset között szóródott a kumulált esetszám az első 24 hétben. A be
jún. 21
8:09
Az orosz-ukrán háború 849. napja – Az Egyesült Államok felrúgja ígéreteit: más országoknak szánt légvédelmi eszközöket szállít Ukrajnának (vg.hu)
Egyelőre nem tudni, mely országok várnak a sorukra.
jún. 21
8:15
Már minden negyedik bankkártya a mobilunkba költözött (ProfitLine)
Intenzív növekedéssel nyitotta az idei évet az elektronikus fizetés a Magyar Nemzeti Bank január-március közötti időszakra vonatkozó adatai alapján: az elektronikus fizetések száma éves összevetésben 11,5%-kal, míg értéke 10,7 %-kal nőtt. Ennél is nagyobb mértékben emelkedett a mobilfizetések aránya: a mobiltárcába regisztrált kártyák száma egy év
jún. 21
8:15
Már nettó 400 ezer forint felett a pályakezdők bérigénye (HR Portál)
Mi a fontos egy pályakezdőnek? Hogyan működik a belső munkaerőpiac a Magyar Telekomnál? Mit akarnak az IT-s álláskeresők? Miért kellenek a Fülöp-szigetekiek Győrbe? Az idei budapesti Business Fest HR szekciójának négy izgalmas előadásán jártunk.
jún. 21
8:15
Ítéletidő lesz Magyarországon, kiadták a piros figyelmeztetést! - Térképen a veszélyjelzések (Portfolio)
Magyarország nagy részén ma tetőzik a hőség, a maximumok országszerte meghaladják a 30, a déli, délkeleti országrészben sokfelé a 35-36 fokot. Magas középhőmérséklet miatt Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megyében a legmagasabb, harmadik fokozatú (piros) figyelmeztetés van érvényben, 10 megyére második szintű (narancs) figyelmeztetést, 3 megyére első
jún. 21
8:15
Új ügyféllel erősít a MITTE (MMonline)
A MITTÉ-t választotta kommunikációs ügynökségének a frissen megalakult DANU, amely építészeti, várostervezési és digitális megoldásokat ötvöz jól ismert hazai szakemberek vezetésével. Egy cégben egyesítette több évtizedes hazai és nemzetközi szakértelmét az építőipari digitalizációs eljárásokban és a stratégiai és urbanisztikai tervezésben egyedülá
jún. 21
8:15
5 módja annak, hogy egyetlen szó nélkül is jó benyomást kelts (Karrier Trend)
Bármennyire is hihetetlen, de egy állásinterjún nem csak az számít, amit mondasz. Hiába tökéletes a CV-d, hiába a lenyűgöző munkatapasztalatod, hiába tudod nagyszerűen összefoglalni, mit is kell tudni rólad, ha közben a testbeszéded valamiért az ellenkezőjéről árulkodik. Összeállításunkban most megmutatjuk azt az 5 módszert, amiknek a segítségével
jún. 21
8:21
Egy gálaműsor keretében osztották ki a Nők Lapja Példakép Díjat (Márkamonitor)
A kategóriák öt főből álló shortlistjeit egy széleskörű, húszfős szakmai zsűri határozta meg, amiben helyet kapott Kovács Patrícia színésznő, Tapasztó Orsi influencer és mentálhigiénés szakember, Bombera Krisztina újságíró és Winkler Nóra műsorvezető is. Az ünnepélyes átadó előtt több szakmai beszélgetésen is részt vehettek a vendégek, az est házia
jún. 21
8:27
Nem elég a sertéspestis, ritka, veszélyes kórokozó tűnt fel (Agrárágazat)
Az állattartást fenyegető betegségek, a sertéspestis mellett most nehezen azonosítható kórokozót találtak.
jún. 21
8:27
Dizájnt, technológiát és biztonságot kínál új Ford F-Line (GépMax)
A „Sharing the Load” vízió által ihletve, a piaci kereslet és a vásárlói igények alapján tervezték meg az F-Line szériát.
jún. 21
8:27
2024. június 21. – Információk, hírek vállalkozóknak (Üzletem)
Az Üzletem.hu összefoglalója.
jún. 21
8:33
1 millió eurós befektetést kapott egy magyar fenntarthatósági startup (ProfitLine)
Jelentős összegű befektetést kapott a denxpert EHS&S software nevű magyar startup, amely környezet- és munkavédelmi, illetve fenntarthatósági adatok gyűjtésében, kezelésében és auditbiztos reportolásában segíti a vállalatokat. A régióban piacvezető cég skálázásra és nemzetközi terjeszkedésre használja majd az Óbuda Uni Venture Capital (Óuvc) és a S
jún. 21
8:33
Mire számíthatunk a tőzsdéken? (Portfolio)
Gazdasági adatok tekintetében ma a nemzetközi porondon fontos híreket tesznek közzé, jönnek ugyanis a júniusi BMI-k, amelyből friss képet kaphatunk az európai és a tengerentúli gazdaságok teljesítményéről - ezeknek akár a részvénypiaci hangulatra is lehet hatása. Ami a kilátásokat illeti, az ázsiai tőzsdéken ma reggel felemás hangulat látszik, bizo
jún. 21
8:33
A lombtrágyázás alapjai (Magro)
A lombtrágyázás valamennyi növénykultúrában elterjedt tápelem-utánpótlási technika. Bár minden termelő hallott már róla, sőt sokan alkalmazzák is, érdemes közelebbről megnézni, hogy valójában mit is jelent, miért van rá szükség, hogyan célszerű kivitelezni.
jún. 21
8:35
Külföldre utazol? Egyre több a járattörlés, de van ellenük megoldás (Portfolio)
A 2023-as év folyamán a légijárat törlések és késések száma emelkedő tendenciát mutatott. A megfelelő biztosítási fedezet azonban a járattörlésekből és késésekből vagy útvonal módosításokból adódó eseményekre is kártérítést nyújt, emelte ki közleményében a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ)
jún. 21
8:37
Kis mozgások után stagnál a forint (Portfolio)
Már korán reggel megmozgatták a forintot, de hamar visszatért a tegnapi szintre a jegyzés, 396,7 környékén van az euró.
jún. 21
8:45
Szijjártó Péter a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet főigazgatójával tárgyalt (HR Portál)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) főigazgatójával, Gilbert F. Houngbóval közösen tartott sajtótájékoztatóján leszögezte, hogy a veszélyek és válságok korában kifejezetten indokolt volt a találkozó, mert bár az elmúlt évek krízisei nem a gazdaságból indultak ki, végül mégis
jún. 21
8:45
Több tízezer forintos akciókat kínálnak a bankok a diákszámlák mellé (ProfitLine)
Jól kirajzolódik az a trend, hogy egyre jobban hajtanak a bankok az ügyfelek megszerzéséért. Korábban ez a diákszámlákra kevésbé vonatkozott, hiszen az amúgy is sokféle ingyenes vagy olcsó diákszámla szolgáltatáson nem keresnek sokat a bankok. Az idei tanévkezdésre azonban belehúztak a bankok a diákszámlák tekintetében is, aminek a nyertesei egyért
jún. 21
8:45
Elmaradt a hidegzuhany, de lassul a magyar bérnövekedés (Portfolio)
Áprilisban is bőven két számjegyű mértékben nőttek a bruttó átlagbérek Magyarországon, azonban az már látszik, hogy némiképp lassul a bérdinamika. A gyors emelkedés összességében azt jelzi, hogy azok a vállalatok is érdemben növelték a béreket, amelyek nem januárban, hanem tavasszal döntöttek a bérekről.
jún. 21
8:45
Ez már nem semmi: 13 százalékkal nőttek a fizetések áprilisban, 645 ezer a bruttó átlagkereset (Pénzcentrum)
2024. áprilisban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 645 300, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 444 000 forint volt. A bruttó átlagkereset 13,5, a nettó átlagkereset 13,4, a reálkereset pedig 9,5%-kal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. A bruttó kereset mediánértéke 516 000, a nettó kereset med
jún. 21
8:48
Gondolta volna, hogy ilyen jól keresünk? (Menedzsment Fórum)
Az áprilisi adatokat tette közzé a KSH.
jún. 21
8:48
Ugye Ön is érzi, milyen sokkal nőtt a fizetése? (Privátbankár)
A KSH ismertette az áprilisi kereseti adatokat.
jún. 21
8:51
Kedvező előrejelzést közölt az IMF, ennek örülni fog az EKB (Portfolio)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint az eurózóna inflációja 2025 második felében valószínűleg visszatér az Európai Központi Bank (EKB) 2 százalékos céljához - áll a washingtoni központú szervezet honlapján.
jún. 21
8:51
Terepszemle – amit mindenkinek látnia kell (Agroinform)
Kerek évfordulót ünnepelt idén a Kwizda Agro Terepszemle című szakmai rendezvénye, melyre a napokban 10. alkalommal került sor.
jún. 21
8:57
Így kerüljük el, hogy a nyári forróságban kiégjen a gyep (Agrofórum)
Gyepünk gondozása nyáron különös figyelmet igényel, hogy elkerüljük a kiégést és biztosítsuk a fű egészséges növekedését. Az öntözés időzítésétől kezdve a megfelelő fűnyírásig számos tényező befolyásolja, mennyire lesz ellenálló a gyep a hőséggel szemben.
jún. 21
8:57
Bitcoin áresés várható – kiszállnak a bálnák a piacról? (BitcoinBázis)
A jelentős eladási nyomás alatt áll, az árfolyam pedig az 66 000 dolláros ellenállási szint alá esett. Bár az árfolyam a 60 000 dolláros pszichológiai határ alá is csökkenhet, néhány elemző még mindig optimista. Az áresés normális a felezés után Egy elemző szerint a jelenlegi korrekció a Bitcoin ciklikus piaci mozgásának normális része. A tapasztal
jún. 21
8:57
Áttörés a Parkinson-kór felismerésében és gyógyításában (Gyártástrend)
Már a tünetek megjelenése előtt gyógyít a mesterséges intelligencia.
jún. 21
9:03
Eltűnnek -e a DJ-k az AI fejlődése miatt? És a prezentálók? (HR Portál)
A prezentációs készségek fejlesztése az egyik legrégebbi olyan téma, amellyel tréningeken foglalkoznak. Hogyan forradalmasítja a mesterséges intelligencia ezt a készséget? A Sämling Solution Consulting trénereinek kedvcsinálója az október 2-i konferenciához, amelyre még elérhetőek a kedvezményes super early bird jegyek. Ehhez link a cikk végén. Bal
jún. 21
9:03
Hivatalos: jöhet a kamionözön Budapestre, nem szedhetnek tőlük behajtási díjat (Pénzcentrum)
Nincs joga a fővárosnak behajtási díjat szedni a teherautóktól, mondta ki a Kúria, amely megsemmisítette a vonatkozó szabályozást. A Fővárosi Önkormányzat attól tart, a fizetős M0-s forgalmának egy része bemehet a városba az ingyenessé válás miatt.
jún. 21
9:03
Dízeles és benzines autók betiltása: gyomrost kaphatnak az EU-s tervek (Portfolio)
Az Európai Néppárt (EPP) azt tervezi, hogy a július 2-5. között a portugáliai Cascaisban megrendezendő találkozóján megpróbálja megfúrni a belső égésű motorral hajtott személygépkocsik eladásának 2035-től induló uniós de facto tilalmát. Az Európai Néppárt, amely az európai választásokon a legtöbb mandátumot szerezte meg, a gépkocsik CO2-szabványain
jún. 21
9:06
Magyar BYD-k árasztják el Európát? (Privátbankár)
Amerikába nem adhatók el, az uniós védővám viszont csak a közösségen kívül gyártott autókra vonatkozik.
jún. 21
9:09
Téves ügylet miatt kapja sorra a milliós bírságokat a Citigroup Európában (Portfolio)
Közel 13 millió eurós bírságot szabott ki a Citigroupra Németország a kereskedési rendszer ellenőrzési hiányosságai miatt, miközben Amerikában a betétbiztosító elutasította a bank szanálási tervét – írja a Reuters.
jún. 21
9:09
KSH: A bruttó átlagkereset 645 300 forint volt áprilisban (hirado.hu)
A bruttó átlagkereset 13,5, a nettó átlagkereset 13,4, a reálkereset pedig 9,5 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
jún. 21
9:09
Magyar rendezőre emlékezik a filmcsatorna (MMonline)
A közelmúltban elhunyt András Ferencre emlékezik a Magyar Mozi TV.Június 22-én és 23-án, azaz szombaton és vasárnap késő délutántól egészen éjjel 11 óráig a kiváló rendező leghíresebb filmjeit vetíti a csatorna. Mindkét nap egy-egy interjú vezeti fel a filmeket: szombaton A magyar mozi mesterei: András Ferenc című beszélgetés látható, amelyet néhán
jún. 21
9:09
Iránytű a munkahelyi közösségek építéshez: letölthető szakmai anyag a Nyitottak Vagyunktól (Digital Hungary)
Idén már második alkalommal készített munkahelyi inklúzió témában nyilvánosan elérhető szakmai anyagot a Nyitottak Vagyunk.
jún. 21
9:11
Pert vesztett a Commerzbank Oroszországban, vagyonzárolást rendeltek el nála (Portfolio)
Egy orosz bíróság elrendelte, hogy a Commerzbank 94,9 millió euró értékű vagyonelemét foglalják le kártérítésként egy északnyugat-oroszországi gázfeldolgozó üzem építését felügyelő, de az Oroszország elleni szankciók miatt hoppon maradt vállalat számára - vette észre bírósági dokumentumokban a Reuters.
jún. 21
9:12
Így alakult a magyar átlagkereset áprilisban (Infostart)
2024. áprilisában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 645 300, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 444 000 forint volt. A bruttó átlagkereset 13,5, a nettó átlagkereset 13,4, a reálkereset pedig 9,5 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivat
jún. 21
9:13
Háromszor annyit érhet a Revolut, mint az egész OTP (Portfolio)
A Revolut 500 millió dollárnyi részvényt adhat el, ha létrejön a tranzakció, az több mint 40 milliárd dollárra értékelné a céget, írja a Bloomberg.
jún. 21
9:15
Súlyos eurókba fájhat évente a fuvarozó vállalatoknak a jogosulatlan üzemanyag-használat (ProfitLine)
Az üzemanyaggal való visszaélés olyan extra és nem tervezhető kiadást jelent a fuvarozó vállalatok számára, amely a magas üzemanyagköltség miatt nem egy elhanyagolható „járulékos” probléma. A fuvarozó cégek kiadásainak több mint 50%-át teszik ki a működéssel kapcsolatos ráfordítások, melyek közül az üzemanyagköltés a legjelentősebb. Éppen ezért nem
jún. 21
9:15
Együttműködési megállapodást kötött a Miskolci Egyetem és a CATL Debrecen (HR Portál)
A Miskolci Egyetem (ME) és a CATL Debrecen együttműködési megállapodást kötött, amely szerint a vállalat részt vesz a hallgatók gyakorlati képzésében, az egyetemi tananyag fejlesztésében, valamint segíti az intézmény tudományos és kutató tevékenységét is - közölte az egyetem kommunikációs központja csütörtökön az MTI-vel.
jún. 21
9:15
Díjcsökkentésről tárgyalnak a Visával és a Mastercarddal Kínában (Portfolio)
Kína azt szorgalmazza, hogy a Visa és a Mastercard csökkentse a külföldi bankkártyás tranzakciós díjakat az országban - jelentette a Bloomberg News egy, az ügyet ismerő forrásra hivatkozva.
jún. 21
9:15
Bajt sejtenek és irányváltást várnak Brüsszeltől a V4-országok agrárkamarái (vg.hu)
Az állati eredetű élelmiszerek védelmét is követelik.
jún. 21
9:15
Kihívás és kellemes időtöltés a csomagolástervezés (Transpack)
Hungaropack-díjas csomagolástervezés: kósza ötletfoszlányok és tudatos grafikai tervezés Bicsák Beatrix munkájában.
jún. 21
9:15
645 ezer forint volt a bruttó átlagkereset áprilisban, de a dolgozók háromnegyede kevesebbet keres ennél (Telex)
13,5 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
jún. 21
9:21
Ön is érzi? 645 ezer forint a bruttó átlagkereset (Piac és Profit)
13,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
jún. 21
9:21
Újra emelkedik a japán infláció (Portfolio)
Japánban 2,8 százalékra, háromhavi csúcsra nőtt az éves infláció májusban az áprilisi 2,5 százalékról a pénteken ismertetett kormányzati adatok szerint.
jún. 21
9:21
Nem áll meg a magyar tőzsde: ma is erősödéssel nyitott, jó formában fordul a hétvégére (Pénzcentrum)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,26 pontos emelkedéssel, 70 327,60 ponton nyitott pénteken. Ez azt jelenti, hogy a csütörtöki záró értékhez képest minimálisan erősödött.
jún. 21
9:21
Devizapiac – Erősödött a forint reggel (TőzsdeFórum)
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon – írja az MTI. Fél hétkor az euró árfolyama 396,79 forintra változott a csütörtök kora esti 396,80 forintról. A svájci frank jegyzése 415,82 forintról 415,34 forintra gyengült, a dolláré pedig 370,52 fori
jún. 21
9:21
Van még egyáltalán holtszezon a turizmusban? (vg.hu)
Egész évben egyre zsúfoltabbak a népszerű turistacélpontok.
jún. 21
9:21
A Ryanair vezérigazgatója szerint a menekültrendszer egy „totális átverés” (BitcoinBázis)
A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta az európai menekültrendszert, kijelentve, hogy az egész „totális átverés”. Véleménye szerint az érkezők túlnyomó többsége nem valódi menekült, hanem gazdasági migráns, akik biztonságos országokból érkeznek, majd megsemmisítik személyazonosító okmányaikat. „A vécébe dobják az útleveleiket” O’

Keresés