A kereskedelmi láncok között az ALDI Magyarország három kategóriában is az élen végzett a PPH Média idén 10. alkalommal meghirdetett „Az Év Boltja 2024″ versenyén. „Az Év Friss Pékáru Kereskedője 2024″ és „Az Év Tejtermék Kereskedője 2024″ címek mellett idén a Nébih és a Kiváló Minőségű Élelmiszer közös különdíját is a vállalat kapta.
Az orosz statisztikai hivatal adatai szerint az áprilisi 7,8 százalék után májusban 8,3 százalék volt az éves infláció Oroszországban. Az éves infláció már a 11. egymást követő hónapban állt a 4 százalékos jegybanki inflációs cél fölött. Havi összevetésben a fogyasztói árak 0,7 százalékkal nőttek májusban az április 0,5 százalék után. Az orosz jegy
A United Steelworkers amerikai szakszervezet és a hazai gyártók politikai érdekképviselete, az AAM erősebb kereskedelmi akadályokat sürget Washingtontól a kínai importtal szemben. Azután a Biden-adminisztráció meredeken megemelte a kínai elektromos járművekre, napelemekre és más stratégiai fontosságú árukra kivetett importvámokat. Az AAM (Alliance
Az Uber Budapestre érkezése valószínűleg sok tekintetben át fogja rendezni a jelenlegi piacot. Eddig 2500 sofőr jelentkezett, akik vélhetően egyéni vállalkozóként vagy kisebb cégként fognak taxizni az új színekben, olvasható a Niveus Consulting Group kommentárjában.
Több százmilliárd eurónyi tőkét vontak ki a befektetők 2022 eleje óta az európai aktívan kezelt befektetési alapokból, miközben a passzívan kezelt alapokba áramlik be a tőke – írja a Financial Times. Azért a hagyományos alapok között se áll minden kategóriának rosszul a szénája, a kötvényalapokba például áramlik be a pénz, miközben itthon már másod
A HVG360 készített interjút Tóth Gergővel és Tóth Kristóffal, Azahriah menedzsereivel, amiből kiderült, mekkora profitot termeltek a három stadionkoncert alatt.
Miközben a kormány folyamatosan a nyugdíjasok megbecsüléséről beszél, ha ránézünk a számokra, akkor annyira nem látszik ez a megbecsülés, sőt. Ugyanakkor kérdés, hogy miből fakad ez az ellentmondás, hiszen az Orbán-kabinet visszahozta a 13. havi nyugdíjat. Folytatódik laptársunk, szintén a Klasszis Média Lapcsoporthoz tartozó Piac és Profit, valami
Idén februárban a saját célra termelő erőművekkel (SCTE) együtt 6000 megawatt fölé nőtt az összes napelemes beépített teljesítmény. A június elsejéig frissített adatok alapján a háztartási és ipari kapacitások 6050 megawattal már SCTE-k nélkül is meghaladják a korábban 2030-ra kitűzött célszámot. A nyár elejére mindent egybevetve közel 6500 megawat
A fenntarthatósági témák, a dizájn és a startupok világa iránt érdeklődő középiskolások jelentkezését várják június 26-ig a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány (KBKA) és a HelloWood Junior ingyenes táborába - közölték a szervezők pénteken az MTI-vel.
A nem túl rózsás gazdasági kilátások és a finanszírozás, a pályázatok hiánya visszafogja a vállalatok innovációs kedvét. Így elsősorban belső hatékonyságuk javítására és ügyfeleik jobb kiszolgálására összpontosítanak. A K&H hetedik féléve méri a hazai közepes és nagyvállalati szektor innovációs aktivitását. A kutatás adataiból képzett K&H innováció
Az Abb bejelentette az Amxe250 motorból és Hes580 inverterből álló, kifejezetten az elektromos buszok igényeire szabott új és innovatív csomagjának bevezetését. Az új hajtáscsomag, amelynek harmonikus működése egy hatékonyabb, megbízhatóbb és az ipar számára azonnal rendelkezésre álló megoldást eredményez, jelentős előrelépést jelent a tisztább és
Hatályba lépett a rendelet, amely európai szabályrendszert állít fel a határokon átnyúló villamosenergia-áramlás kiberbiztonságára; az egységes európai szabályozás hazai végrehajtásának felügyeletét a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) látja el - közölte a hatóság pénteken az MTI-vel.
Néhány nap múlva megkezdődik az igazi dinnyeszezon, a terület növekedett, és a kedvező időjárás a termés jó minőségét ígéri. Dinnyeháborútól mentes szezonban bíznak a termelők.
Április 19-én vette kezdetét az Országos Bérügyviteli Bajnokság, amelyet – a BGE, az MKIK és a NAV mentorálásával – 12. alkalommal hirdetett meg a NEXON 2024-ben. Cikksorozatunkban a bajnokság 1. fordulójának feladataiból válogatunk, ismertetve azok megoldásait. Jelen írásunkban azt vizsgáljuk, hogy terheli-e járulékkötelezettség a – szakképzési mu
A forint - a régiós devizákkal együtt - erősödött az euróval és a dollárral szemben is hétfőn. Ez az erősödés részben betudható a múlt heti gyengülés korrekciójaként, de hatott a forintra a Fitch múlt pénteki döntése, amely során nem minősítették le az országot. A forint árfolyamáról szól a Portfolio következő Signature Klubja!
Az idei nyár különösen sok izgalmat tartogat a sportkedvelőknek, hiszen nem csak a Németországban rendezett labdarúgó-Európa-bajnokságon, de a párizsi olimpián is szurkolhatnak a magyar sportolóknak. Bár hazánk nem szervezője egyik sporteseménynek sem, a rendezvények így is kimutatható hatást gyakorolnak a gazdaság különböző területeire. Az MBH Ele
Az OMV kiskereskedelmi hálózatának arculata új megjelenést kap Közép-Kelet-Európában. Az arculatváltás teljes folyamata 7 ország mintegy 1000 töltőállomásán történik meg a következő 3 évben.
Májusban rekordot ért el a Kína és Európa közötti vasúti teherforgalom szállítási volumene. Derült ki a kínai államvasutak, a China State Railway Group Co., Ltd. tájékoztatása alapján. A hónap során a Kína-Európa tehervonatjáratok száma éves bázison 14 százalékkal 1724 megtett útra nőtt. A szállított volumen pedig 13 százalékkal a valaha regisztrál
A 2024-es bikapiac számos lehetőséget teremtett már a befektetők számára, azonban a java még előttünk van! Egyes mesterséges intelligencia-alapú kriptovaluták figyelemreméltó felfutás előtt állnak, ez az egyedi lehetőség pedig nem sokáig érhető el. Cikkünk célja betekintést nyújtani olyan projektekbe, melyek 5-10-szeres felfutásra is képesek lehetn
Az elmúlt hetekben rendkívüli feszültség alakult ki az orosz-ukrán háborúban, miután egyes országok lehetővé tették Ukrajnának, hogy a nyugati fegyverekkel oroszországi célpontokat támadjanak. A drámai fordulatot követően az orosz támadások száma Harkiv városában csökkent. Ezt követően Putyin újabb próbálozást tett a háború békés lezárására. Az oro
Pluszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék hétfőn. A londoni FTSE100 index 0,18 százalékkal, a frankfurti DAX index 0,45 százalékkal erősödött, míg a párizsi CAC-40 index 0,57 százalékkal emelkedett a kereskedés kezdetén. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 index 0,82 százalék nyereséget jelzett. Az európai tőzsden
Összeütközött egy személyautó és egy tehergépkocsi az M3-as autópályán Mezőkövesd térségében, ezért a sztráda mindkét oldalát lezárták - közölte hétfő délelőtt az Útinform.
Sokan utaznak Magyarországról Németországba, hogy a helyszínen szurkolhassanak a nemzeti válogatottnak, vagy hogy a többi izgalmas mérkőzés valamelyikét megnézzék. Minden utazáskor érdemes szem előtt tartanunk néhány gyakorlati tippet a költéseink kapcsán, például hogyan spórolhatunk a legtöbbet euró-övezetben, amikor kártyával fizetünk. Érdemes át
Az Európai Unió egészében 75,7 százalékos, Magyarországon 81,2 százalékos volt 2024. első negyedévben a 20–64 évesek foglalkoztatási rátája – tájékoztatott az Eurostat.
Eddig soha nem látott üzemanyagfajták jelennek meg az európai benzinkutakon, hogy a kőolajszármazékokat helyettesítsék. Az alternatív eredetű hajtóanyagok használatára azonban fel kell készíteni a járműveket. Jelenleg csupán a járművek töredéke alkalmas az új üzemanyagok használatára. Az Adac igyekezett még időben felkészíteni az autósokat a várhat
Az elmúlt évek válságai ellenére a régió gazdaságai továbbra is felzárkózó pályán haladnak, sikeresen megőrizték pénzügyi stabilitásukat, miközben az inflációt is gyorsan sikerült a jegybanki célértékek közelébe csökkenteni. A folyamatokban a jegybankok kulcsszerepet vállaltak, ugyanakkor az eredmények megőrzése érdekében folyamatos megújulásra van
A HVG360 készített interjút Tóth Gergővel és Tóth Kristóffal, Azahriah menedzsereivel, amiből kiderült, mekkora profitot termeltek a három stadionkoncert alatt.
A kriptovaluta-projektek alapos feloldási ütemtervet készítenek annak érdekében, hogy elkerljék a piaci nyomást és megakadályozzák az áresést. Ennek hátterében a projektek hosszú távú fenntarthatósága, a stabilitás megalapozása és a közösség bizalmának növelése áll. Az olyan tényezők, mint a likviditás hiánya vagy a korai befektetők profitszerzése
Az amerikai dolgozók azt mondják, hogy nem kapják meg a szükséges karrierfejlesztési lehetőségeket a munkájuk során, a fiatalabb, jellemzően Z-generációs alkalmazottak pedig a mesterséges intelligencia segítségét kérik sokszor ebben. Kulcsfontosságú lenne, de… Pedig a munkahelyi növekedési lehetőségek biztosítása kulcsfontosságú lehet az alkalmazo
Tavaly 17 százalékkal emelkedett a budapesti központi elhelyezkedésű lakások bérleti díja 2022-höz képest, ezzel a magyar főváros az európai uniós fővárosok között a középmezőnyben van közvetlenül Madrid és Zágráb után - ismertette a Duna House az európai városok relatív megélhetési költségeinek összehasonlítását célzó Eurostat tanulmány részleteit