2024. június 16. vasárnap

jún. 16
10:38
Vasárnapi Tükör 2024 június 16. – Nem igazán ramaklt a tőzsde (TőzsdeFórum)
Csökkenő forgalom mellett esett a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 69 536,56 ponton zárt pénteken, 342,87 ponttal, 0,49 százalékkal alacsonyabban, mint egy héttel korábban. A részvénypiac forgalma a héten 45,08 milliárd forint volt az előző héten elért 50,21 milliárd forint után, a vezető részvények a Magyar Telekom kivétel
jún. 16
10:39
Rónai Egon: „Azt elfogadom, hogy kezdhettem volna gratulációval” (Media1)
Az ATV műsorvezetője Facebook-kommentben reagált arra az elhíresült hétfői esetre, amikor Magyar Péter az Egyenes beszéd élő adásában otthagyta őt interjú közben.
jún. 16
10:39
12 évesen Bitcoinba fektetett, 18 évesen már milliomos (KriptoMagazin)
Egy olyan világban, ahol a legtöbb 12 éves videojátékokkal, sporttal és barátokkal tölti az idejét, Erik Finman másképp képzelte el a jövőjét. 2011-ben, amikor a Bitcoin még gyerekcipőben járt, ez a koravén kamasz merész lépést tett, amely örökre megváltoztatta az életét. Gerrard Kaonga a UNILAD-nak tegnap megjelent beszámolója szerint Erik nagymam
jún. 16
10:40
Francia infláció: 2,3 százalék (TőzsdeFórum)
Franciaországban 2,3 százalékra gyorsult az éves fogyasztói áremelkedés üteme májusban az áprilisi, 2021 szeptembere óta a legalacsonyabb szintet jelentő 2,2 százalékról a francia statisztikai hivatal, az Insee honlapjára felkerült végleges adatok szerint. Havi összevetésben nem változtak a fogyasztói árak májusban az áprilisi 0,5 százalékos fogyas
jún. 16
10:51
Starbucks: a drágítások és az izraeli háború miatt is sokan elfordultak a cégtől – ezt lépi a menedzsment (vg.hu)
Nagy kérdés, hogy a cég hogyan fogja túlélni a mostani mélyrepülést.
jún. 16
10:51
Minden rendben a DIMSZ-nél (Mínuszos)
A DIMSZ | Az Adatvezérelt Marketing Szövetség (DIMSZ) éves közgyűlésén a tagok elfogadták a szervezet beszámolóit és megerősítették a hét elnökségi tag mandátumát. A kommunikációs iparág adatvezérelt szeletét képviselő szervezet, a DIMSZ bejelentette, hogy a tagjai az éves közgyűlésén újraválasztották az elnökség tagjait. A szervezet elnöksége Husz
jún. 16
10:53
Megtartották az orosz támadás óta az első Lmbtq+ felvonulást Kijevben - rövidre sikerült (vg.hu)
Kérészéletű felvonulást tartottak az Lmbtq+ hívők Kijevben. Ez volt az első ilyen Ukrajna oroszok általi letámadása óta.
jún. 16
10:57
Foci-Eb 2024: sokan örülhetnek a magyar válogatott vereségének (vg.hu)
Vereséggel kezdte a foci-Eb-t a magyar válogatott, a sportfogadók viszont így is remek nyereményeket könyvelhettek el.
jún. 16
11:03
Kreinbacher pezsgőt a sörözőből! (Piac és Profit)
A győri Apátúr Sörház a Kreinbacher pezsgők „nagykövetévé” vált, csatlakozva a minőségi pezsgő terjesztésének hálózatához, amely a pezsgőzés kultúrájának népszerűsítését tűzte ki céljául.
jún. 16
11:09
Úri huncutságok: a világ 20 legdrágább sportja (vg.hu)
Itt a lista a "felső tízezer" számára elérhető sportokról.
jún. 16
11:15
Az AI-kriptovaluták szárnyalás előtt állnak (BitcoinBázis)
A mesterséges intelligencia (AI) és a kriptovaluták fúziója egy új narratívát teremt, mely az egyik legerősebb narratíva lehet ebben a ciklusban. Néhány AI-alapú kriptovaluta már most is hatalmas növekedésen ment keresztül, ugyanakkor a legtöbb még csak akkumulációs fázisban található. Cikkünk összegyűjtötte, mely AI-kriptovaluták lehetnek a legjob
jún. 16
11:33
Lelőtték az Iszlám Állam támogatóit miután túszokat ejtettek egy oroszországi fogolytáborban (vg.hu)
Állítólag úgy iktatták ki a terroristákat, hogy a foglyul ejtetteknek nem esett bajuk.
jún. 16
11:33
A Bitcoin árfolyama egy kulcsfontosságú szint alá esett – mi jöhet még? (BitcoinBázis)
A legnagyobb kriptovaluta, a Bitcoin árfolyama mostanában eléggé beszorult a 71 ezer és 65 ezer dollár közötti sávba. Néha megugrik, néha korrekció van az árfolyamban, de azért jó ideje már nem hagyta el ezt a sávot egy-két kivételtől eltekintve. És most újabb medvepiaci nyomás alá kerül a BTC árfolyam. Ugyanis az ára (aktuálisan: ) az […]
jún. 16
11:39
Zöld jelzést kaphat Európa legnagyobb lítiumbányája a szomszédunkban (vg.hu)
A Rio Tinto már júliusban megkaphatja az engedélyt Szerbiától Európa legnagyobb lítiumbányájának megnyitásához.
jún. 16
11:51
A CSOK Plusz rátörte az ajtót a lakáshitel-piacra (Piac és Profit)
Teljesen átrajzolta a lakáshitel-piacot a CSOK Plusz januári megjelenése. A támogatott hitelek új folyósításokon belüli aránya rohamosan nő, és megugrott az egy szerződésre jutó átlagos összeg is.
jún. 16
11:51
Történelmi jelentőségű bírósági döntések születtek Európában: nincs mese, meg kell fizetni az energiaátmenet árát (Portfolio)
Két történelmi jelentőségű bírósági ítélet is született az elmúlt időszakban a klímavédelem ügyében, amelyek alapján szerzőnk azt sürgeti, hogy az energetikában is előremutató modellt kell felépíteni, és "invesztálni kell többek között az energia megtermelését, szállítását / tárolását és elosztását végző rendszerekbe is". Előrebocsátja: "Ez sajnos
jún. 16
11:51
Durván egyértelmű állásfoglalást fogalmazott meg Ukrajnával kapcsolatban Donald Trump (vg.hu)
Donald Trump kijelentette, hogy véget vet annak, hogy az Egyesült Államok finanszírozza Ukrajna Oroszország elleni háborúját.
jún. 16
11:51
Támogatja a villamosenergia-ágazat szereplőinek kiberbiztonsági felkészülését az energiahivatal (Tiszta Jövő)
Hatályba lépett a rendelet, amely európai szabályrendszert állít fel a határokon átnyúló villamosenergia-áramlás kiberbiztonságára; az egységes európai szabályozás hazai végrehajtásának felügyeletét a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) látja el - közölte a hatóság pénteken az MTI-vel.
jún. 16
11:53
Szélsőséges időjárás tombol Kínában (Portfolio)
Egészen szélsőséges időjárási körülmények uralkodnak Kínában, amíg Észak-Kínában hatalmas a hőség, addig délen súlyos árvizek sújtják Fujian és Guangxi tartományokat, ahol nemrég egy diák is életét vesztette.
jún. 16
11:57
Saját célra termelő erőművek nélkül is a 2030-ra várt szint felett a hazai napenergia kapacitás (Öko-drive)
Idén februárban a saját célra termelő erőművekkel (SCTE) együtt 6000 megawatt fölé nőtt az összes napelemes beépített teljesítmény. A június elsejéig frissített adatok alapján a háztartási és ipari kapacitások 6050 megawattal már SCTE-k nélkül is meghaladják a korábban 2030-ra kitűzött célszámot. A nyár elejére mindent egybevetve közel 6500 megawat
jún. 16
11:57
Farmlátogatóban: az olasz szalmától a brit kiskereskedőkig (Magro)
Néhány évvel ezelőtt az észak-olaszországi Bassino család gyökeres változáson ment keresztül. Kiment 500 húsmarha, átadva a helyet a sertéseknek és sok-sok szalmának. A farm jelenleg a Fumagalli-koncepció szerint működik, magas jóléti zsírsertéseket termelve mind az olasz, mind az európai piacok számára, beleértve az Egyesült Királyság piacait is.
jún. 16
12:03
Új kormányrendelet hoz jelentős változásokat a dohányboltok polcain (Portfolio)
Hétfőn jelent meg a Magyar Közlönyben az új kormányrendelet, amely számos változást hoz a dohánytermékek piacán. A legfontosabb módosítások közé tartozik a nikotinpárnák szabályozása, valamint a cigarettás dobozok és hevített dohánytermékek csomagolásának konkretizálása - számolt be a 24.hu.
jún. 16
12:06
Kiszámolták, mennyit hoz a konyhára a budapesti Bajnokok Ligája-döntő (Infostart)
A látogatók fogyasztásai és költései növelik a kiskereskedelem, a vendéglátás és a szolgáltatások forgalmát a helyi vállalkozások körében, valamint gyarapítják a szállítási ágazatok bevételét is – mondta az InfoRádióban Németh Viktória, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány senior elemzője.
jún. 16
12:09
A vízügy immár ki merte jelenteni: Levonult az ár! (vg.hu)
Zajlik az apadás, már helyi hatáskörben végzik a további teendőket a vízügyi igazgatóságok, az Országos Műszaki irányító Törzs tevékenysége lezárul.
jún. 16
12:09
Ingyenes startup dizájntábort szervez a Kék Bolygó Alapítvány (Öko-drive)
A fenntarthatósági témák, a dizájn és a startupok világa iránt érdeklődő középiskolások jelentkezését várják június 26-ig a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány (KBKA) és a HelloWood Junior ingyenes táborába - közölték a szervezők pénteken az MTI-vel.
jún. 16
12:15
Világos irányelvek kellenek a mesterséges intelligencia vállalaton belüli felhasználására (Piac és Profit)
A Munkahelyeink.hu regionális felmérése szerint Magyarországon a HR szakértők több mint 50 százaléka támogatja azoknak az MI eszközöknek a vállalati használatát, amelyek megkönnyítik és felgyorsítják az alkalmazottak munkavégzését, valamint a válaszadók jelentős része szerint világos irányelvek kidolgozására lenne szükség a mesterséges intelligenci
jún. 16
12:15
Megjelentek a feldolgozóüzemek beruházásait támogató pályázati kiírások (ProfitLine)
A kormány stratégiai ágazatként tekint az élelmiszeriparra, ezért az ágazat a következő években is kiemelt támogatási lehetőségekre számíthat. A 2027-ig tartó KAP Stratégiai Terv keretei között összesen 200 milliárd forint keretösszeggel, két új pályázati felhívás jelent meg a feldolgozóüzemek fejlesztéseinek támogatására - jelentette be Nagy Istvá
jún. 16
12:15
Milliónyi magyar nyugdíjas mond nemet erre az ingyen eszközre: 650 ezren nem értik ezt, ők már bezsebelték (Pénzcentrum)
A Gondosóra programra eddig már több mint 650 ezren regisztráltak, azaz mára minden harmadik 65 év feletti honfitársunk gondosóra-felhasználó - közölte a miniszterelnök főtanácsadója vasárnap a Facebook-oldalán.
jún. 16
12:15
Csatlakozhat a Cardano a Polygonhoz az idei fellendülés során? Az Angry Pepe Fork fenntartja az emelkedő trendet (BitcoinBázis)
A Cardano (ADA) és a Polygon (MATIC) tokenek az elmúlt hónapokban medvepiaci mintában mozogtak, összehasonlítva korábbi csúcsaikkal. Azonban a Polygon nemrégiben elérte az idei év egyik mérföldkövét, és alig két nappal később a Cardano társalapítója, Charles Hoskinson bejelentette a platform DeFi piacának fejlesztési terveit, hogy teljesen decentra
jún. 16
12:15
Az eddigieknél még nagyobb összeszerelőüzem alapozását kezdheti meg a BYD Szegeden (Telex)
Az elektromos autókat gyártó kínai óriásvállalat beruházásához június elején újabb alapozásokra kértek engedélyt, amivel szinte megduplázódik a gyár eddig ismert területe. Itt épülne meg a valaha létezett legnagyobb alapterületű szegedi épület, mellette pedig egy festőüzem és lökhárítógyártó-üzem is.
jún. 16
12:21
Soha nem volt még ennyire egyszerű nyitva tartó gyógyszertárat találni (vg.hu)
Gyógyszertárkereső és szűrővizsgálati funkciókkal bővült az EgészségAblak mobilalkalmazás.
jún. 16
12:27
A füstifecskecsalád, amely rozsdafarkúak fészkébe költözött (Agrofórum)
Fecskefészket valószínűleg mindenki látott már. Köztudott, hogy a füsti fecskék sárból és növényi részekből tapasztják fészküket. A kivételek azonban erősítik a szabályt. Varga Péter természetvédelmi őrkerület-vezető épp egy ilyen kivételbe futott bele Bugacon.
jún. 16
12:27
Mesterséges intelligencián alapuló minőségellenőrzési technológiát fejleszt az En-Co Software (Üzletem)
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal pályázatán az En-Co Software Zrt. 420 430 500 forint vissza nem térítendő támogatásban részesült.
jún. 16
12:27
Végig röhögtük a világot. 53 évig lehettünk együtt. (Digital Hungary)
Apámra emlékezem az apák napja alkalmából.
jún. 16
12:30
Figyelem – A megélhetésünk szempontjából is fontos adatok érkeznek a héten! (TőzsdeFórum)
A jövő héten kamatdöntő ülést tart a jegybank, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pedig a keresetek alakulásáról közöl adatokat. Kedden a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa kamatdöntő ülést tart. A május 21-i ülésen a tanács 50 bázisponttal, 7,25 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot. A kamatfolyosó két szélét is ilyen mértékb
jún. 16
12:32
INA: 240 millió euró osztalék kifizetéséről döntöttek (TőzsdeFórum)
.Az INA horvát olajipari vállalat pénteki közgyűlésén 240 millió euró (95,6 milliárd forint) osztalék kifizetéséről döntött. Ez részvényenként 24 euró (9564 forint) – közölte a vállalat. Az INA tavaly 224 millió euró nettó nyereséget könyvelt el. A közgyűlés döntése értelmében a tavalyi eredményből 212,8 millió eurót, az azt megelőző évből megtarto
jún. 16
12:33
Nasa: Nem csak a Hold miatt kell visszamennünk a Holdra (BitcoinBázis)
A NASA tervei szerint a közeljövőben űrhajósok térnének vissza a Hold felszínére. Jövőre pedig négy asztronauta kerüli meg a Holdat. “Nem csak a Hold miatt kell visszamennünk a Holdra. Azért megyünk vissza, hogy új dolgokat tanuljunk. Annak érdekében, hogy eljussunk a Marsra és azon túlra.” – magyarázta Bill Nelson, a NASA vezetője. Jelenleg a Pers
jún. 16
12:45
Amerika merényletet követett el az Iszlám Állam egyik vezetője ellen (vg.hu)
Az amerikaiak szerint az egyelőre nem világos, hogy a Mumin néven ismert terrorista meghalt-e a támadásban.
jún. 16
12:45
Teljesen leszerződték a Baross Gábor Hitelprogram 200 milliárdját (Bank360 blog)
A Baross Gábor Hitelprogram 200 milliárd forintos többletforrásának 100 százalékára megkötötték a szerződéseket. A kedvezményes kamatozású lehetőségnek túlnyomórészt az eurós változatát vették igénybe a cégek.
jún. 16
12:51
Roaring Kitty újabb adag GameStop részvényt vett (KriptoMagazin)
Keith Gill, akit “Roaring Kitty” néven ismernek az internetezők, jelentősen növelte részesedését a GameStop részvényben. Csütörtökön Gill megosztott egy képernyőképet az E-Trade portfóliójáról a Reddit Superstonk fórumán, amelyből kiderült, hogy már több mint 9 millió GameStop részvényt birtokol, és valamint több mint 6 millió dollár készpénzt. Ez
jún. 16
12:57
Kína az Eu-s mezőgazdasági export kizárásával zsarol (Agrárágazat)
Az európai mezőgazdaságnak nagy üzlet Kína – Kínának nagy üzlet Európa: ebből hamar fájdalmas kereskedelmi háború lesz.
jún. 16
12:57
Traxx Concept H2 – Hidrogén és elektromos üzemelés (GépMax)
Az autonóm hidas eszközhordozó teljes teljesítményű üzemanyagcellával és nagy teljesítményű akkumulátorokkal készül.
jún. 16
13:03
Szijjártó Péter a Fülöp-szigeteken lódított a hazai számokról? (Piac és Profit)
A magyar külügyminiszter szerint hazánk megbecsüli a több mint tízezer Magyarországon dolgozó Fülöp-szigeteki vendégmunkást, az ázsiai ország sajtója 16 ezerről tud.
jún. 16
13:15
Csökkent az ipari termelés Japánban (ProfitLine)
Japánban csökkent az ipari termelés áprilisban havi és éves összevetésben egyaránt.
jún. 16
13:21
AM: sikeresen zárult az egységes kérelmek benyújtási időszaka (Tiszta Jövő)
A 2024-es évre vonatkozó egységes kérelem benyújtására rendelkezésre álló 61 nap alatt 159,5 ezer termelő 4,98 millió hektárra nyújtott be támogatási kérelmet. Idén 44 közvetlen támogatási, illetve vidékfejlesztési jogcím tekintetében volt lehetőség az Egységes Kérelem eljárásrendjének keretében támogatást igényelni vagy adatszolgáltatást teljesíte
jún. 16
13:27
Az európai gazdáknak fájó intézkedésre készülhet Kína (Magyar Mezőgazdaság)
Két tűz között találhatják magukat az európai gazdák, ha az Európai Bizottság konfliktusba kerül a kínai vezetéssel az elektromos autókkal kapcsolatos állami támogatások miatt.
jún. 16
13:33
Már nem snassz a snüssz – szabályozták is (Piac és Profit)
A nikotinpárnák piacát is megregulázták, de egyéb módosításokról is döntött a kormány: csak 20 szál lehet majd a cigarettás dobozokban.
jún. 16
13:33
Financial Times: Oroszország két év után először megelőzte az Egyesült Államokat az Európába irányuló gázszállításban (vg.hu)
Az Északi Áramlat elleni 2022 szeptemberi terrortámadás ellenére az orosz energiaellátás 2022 óta nőtt, és májusban ismét megelőzte Amerikát.
jún. 16
13:33
Bitcoin-bányászatba kezdhet a német T-Mobile (BitcoinBázis)
A német távközlési óriás, a Deutsche Telekom évek óta tevékenykedik a kripto-iparban, most pedig újabb lépést tettek afelé, hogy megvessék lábukat a jövő egyik talán legfontosabb iparágában. Bár a Bitcoin-bányászat a felezést követően nem a leghálásabb feladat, a vállalat úgy érzi, hosszú távon jövedelmező szektorrá válhat. Erről a BTC Prague esemé
jún. 16
13:33
Vereség a labdarúgó Eb első hazai vonatkozású meccsén, de a sportfogadók így is nyertek (Digital Hungary)
A magyar válogatott 3-1-es vereséggel kezdte az Európa-bajnokságot Svájc ellen, azonban a második félidőben voltak biztató jelek Marco Rossi csapatának játéka kapcsán, a sportfogadók pedig nem szomorkodhatnak, hiszen így is remek nyereményeket könyvelhettek el. Az egyik legkiemelkedőbb Eb-kötődésű Tippmix-szelvény azé a játékosé volt, aki 2-es köté

Keresés