A Taborfigyelo.hu adatai szerint átlagosan 10-15 százalékkal nőttek a nyári táborok árai, így egy napközis tábor átlagára valamivel 50 ezer forint felett van, míg egy ottalvós táborért átlagosan 80 ezer forintot kell fizetnie a családoknak; a táborok átlagárai között régiónként akár 10 százalékos eltérés is lehet.
Erősödött kissé a forint árfolyama szerda reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizapiacon. Az eurót szerda reggel hét órakor 395,07 forinton jegyezték az előző esti 395,41 után, a dollár jegyzése 367,96 forintra csökkent 368,24 forintról, a svájci franké pedig 409,75 forintra 409,78-ról. A hét eleji és
A Világbank 2,6 százalékra javította a 2024-es globális gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzését a januárban becsült 2,4 százalékról. A kedden kiadott jelentés szerint a világgazdasági növekedés stabilizálódik a geopolitikai feszültségek és a magas kamatok ellenére, azonban a bővülés mértéke jóval a pandémia előtti szint alatt alakul. A jelent
Miről árulkodik egy A4-es lapra kinyomtatott, "nylon bugyiban" kirakott álláshirdetés? Nem meglepő, hogy önmagánál sokkal többről. Papp Tamás István HR szakember elemzi a közösségi és szakmédiában is nagyot ment és nagy port felverő toborzó cédulát, mint tünetet.
Emelkedik a Richter árfolyama a ma reggeli kereskedésben, miután a vállalat tegnap este bejelentette, hogy újabb akvizíciót visz véghez: megveszi a Mithra Pharmaceuticals egyes belgiumi eszközeit, amellyel a stratégiai nőgyógyászati üzletágat erősíti.
Idén nem kellett augusztusig várni, hogy konkrét képet kapjunk a 2024/2025-ös tanév rendjéről. Az erről szóló rendelet ugyanis megjelent. A 2024/2025-ös tanév pontos részleteiért görgess lentebb.
Az alvó Bitcoin bálna felébredt, 30 millió dollárból 535 millió dollár lett 5 év alatt. Egy 5,5 éve szunnyadó Bitcoin bálna június 11-én ismét aktívvá vált. 8000 BTC-t utalt át a megabefektető egy Binance címre a napokban. Ez a befektető több mint 500 millió dollár nyereséget realizálna – ha ezeket az érméket jelenlegi áron adná […]
A nem túl rózsás gazdasági kilátások és a finanszírozás, a pályázatok hiánya visszafogja a vállalatok innovációs kedvét. Így elsősorban belső hatékonyságuk javítására és ügyfeleik jobb kiszolgálására összpontosítanak. A K&H hetedik féléve méri a hazai közepes és nagyvállalati szektor innovációs aktivitását. A kutatás adataiból képzett K&H innová
Nem akármilyen kézilabdás dömping lesz nyáron a Sport TV képernyőjén, hiszen három világbajnokság és két Európa-bajnokság is képernyőre kerül nagyjából két hónapon belül. Öt magyar válogatottnak szurkolhatunk, és körülbelül 150 meccs lesz a Sport1-en és a Sport2-n.
97 prímás, 45 hegedűs, 60 brácsás, 8 csellós, 73 nagybőgős, 19 klarinétos és 58 cimbalmos zenél majd országszerte az éttermekben - jelentős túljelentkezéssel zárult a Muzsikáló Magyarország 2024 program pályázati időszaka.
A mesterséges intelligencia a gazdaság minden ágazatát átalakítja és ez alól nem lesz kivétel a pénzügyi szektor sem. A Roland Berger felmérése szerint a bankok jövője múlik azon, hogyan tudják kihasználni az AI nyújtotta lehetőségeket. Iparági szinten a globális bevételt ezer milliárd dollárral is megnövelheti a mesterséges intelligencia használat
Totálkárosra törték Bálint Ferenc, a Szomszédnéni Produkciós Iroda tagjának autóját. Egy idős nő aludt el a volán mögött, és a parkolóban több autót is letarolt. A humorista szerint az elkövető jogosítványát nem vették el, hazament autójával.
A köztudatban kevésbé károsnak tartott alternatív dohánytermékek fogágyra gyakorolt hatása pedig nem különbözik a hagyományos cigarettáétól, esetenként rosszabb annál. A dohányzás, így minden dohánytermék károsított az implantátum körüli szövetet, legnagyobb mértékben a vízipipa és a snüssz - ismertette friss kutatását a Semmelweis Egyetem.
Megindokolta az Indexnek Vitézy Dávid csapata, miért kérnek újraszámlálást, és mi lehet a magyarázata a 24 ezer érvénytelen szavazatnak - írja az Index.
Egymilliárd forintos keretösszegből segíti a kormány országszerte mintegy 100 együttes 456 muzsikusának négy havi vendéglátóhelyi foglalkoztatását a Muzsikáló Magyarország 2024 programon keresztül, amely a Dankó Pista-emléknapon, június 15-én nagyszabású nyitórendezvénnyel veszi kezdetét Budapesten.
Az Influence Media integrált kommunikációs ügynökség nyerte el a Lufthansa Systems Hungária légiközlekedési informatikai vállalat meghívásos, többfordulós, vállalati kommunikációs és employer branding feladatokra kiírt tenderét. Az együttműködés az idei év elején indult.A Lufthansa Systems Hungária meghívásos, többfordulós tenderen választotta ki ú
Elindult a Corteva Agriscience Portfólió Farm 2024-es országjárása, s bár az első állomáson, Szarvason az időjárás miatt át kellett szervezni a programot, ennek ellenére több mint 200 gazda jelent meg.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint az egyetemes egészségügyi lefedettség (UHC) azt jelenti, hogy mindenki hozzáfér az egészségügyi szolgáltatások teljes skálájához – a sürgősségi beavatkozásoktól kezdve a gyógyíthatatlan betegségben szenvedők ellátásig – anyagi nehézségek nélkül.
A köztudatban kevésbé károsnak tartott alternatív dohánytermékek fogágyra gyakorolt hatása nem különbözik a hagyományos cigarettáétól, esetenként rosszabb annál.
Itt a lehetőség, hogy a választópolgár szembesítse Nagy Mártont az egy évvel ezelőtti ígéretével. Hiába teljesült minden, általa meghatározott feltétel, a tárca mégsem akarja csökkenteni a szabad felhasználású diákhitel kamatát, ezzel további terheket róva a jelenlegi és korábbi diákok tíz- és százezreire. Ám itt a lehetőség a véleményezésre!
Egyre elterjedtebb jelenség, hogy a cégek nem a megszokott, napi nyolcórás, helyi munkavégzésben, hanem alternatív módon foglalkoztatják a munkavállalóikat. Az atipikus munkavégzés elterjedését a 2020-as koronavírus-járvány korábban sosem látott mértékben gyorsította fel. A már megszokottnak mondható home office és távmunka mellett még számos alter
A Biztosítási Elemző Központ cikksorozatban foglalkozik a magyarországi biztosítási szektor digitális helyzetével, annak jelenlegi és jövőbeli kihívásaival, valamint a mesterséges intelligencia szerepével, hatásaival. Az első cikk átfogó képet és megoldási módszertant vázol fel a feladatok kezeléséhez. Az ezt követő írások egyes kiemelt témákkal f
Szijjártó közölte, hogy a NATO most egy ukrajnai koordinációjú misszió megindítására készül, a magyar kormány ezt veszélyesnek és feleslegesnek tartja.
A szlovén Agromehanika gépgyártó cég a közelmúltban nyitott új fejezetet magyarországi történetében. Elsősorban a növényvédő gépek specialistájának tekinthető, számtalan változatban kínál vontatott és függesztett permetezőgépeket, de ezek mellett műtrágya- és sószóró gépek, valamint ültetvénytraktor is szerepel a palettájukon.
Az unió tagállamaiban 2021-ben 1882 milliárd eurót költöttek nyugdíjakra, a teljes uniós Gdp 12,9 százalékát; Gdp-arányosan Görögország és Olaszország költötte nyugdíjakra a legtöbbet, Írország, Málta és Magyarország pedig a legkevesebbet.
A magyar piac egészét hirdetésszámban és látogatottságban lefedő Használtautó.hu szakértője megnézte, hogy mennyi idős használt autók után érdeklődnek leginkább a vásárlók. Avagy: a preferenciák alapján idén hiába „csupán” 10 év a keresett (így vágyott) autók átlagéletkora, ha a jelenlegi pénztárcamérethez mégis a már bőven nagykorú, csaknem 20 éve
A nem túl kedvező gazdasági kilátások és a finanszírozás, a pályázatok hiánya visszafogja a vállalatok innovációs kedvét - közölte a K&H szerdán az MTI-vel, saját innovációs indexe alapján.
A nem túl rózsás gazdasági kilátások és a finanszírozás, a pályázatok hiánya visszafogja a vállalatok innovációs kedvét. Így elsősorban belső hatékonyságuk javítására és ügyfeleik jobb kiszolgálására összpontosítanak.
Szeptember elsejétől nem kaphatnak zöld rendszámot az újonnan forgalomba helyezett plug-in hibrid autók Magyarországon egy friss törvényjavaslat szerint. Az eddig kiadott rendszámtáblákat 2026-ig kellene lecserélni.
Indokolt a nagyon fegyelmezett költségvetés, illetve annak folyamatos monitorozása, hogy tartható-e a 4,5 százalékos hiánycél – mondta a Költségvetési Tanács (KT) elnöke a Magyar Közgazdasági Társaság meghívására tartott online előadásában kedden. Horváth Gábor az Államadósság és versenyképesség című előadásában felidézte, hogy tavaly Magyarország
Élőben tudósítottunk Jens Stoltenberg és a magyar miniszterelnök budapesti sajtótájékoztatójáról. A magyar kormány nem blokkolja a NATO ukrajnai műveletét, a katonai szövetség pedig tudomásul veszi, hogy Magyarország nem vesz részt a háborúban.
A veszprémi História Kertben a Ma este gyilkolunk című krimi-vígjáték premier előtti gálavetítésével a mai napon elkezdődik és négy napon át tart a hazai filmek legnagyobb ünnepe, új nevén a MOZ.GO, a Magyar Mozgókép Fesztivál. A szervezők a Köntörfalak vetítésével emlékeznek a közelmúltban elhunyt Tompos Kátyára. Igazi kuriózumként a még készülő H
Kínában az elemzők által várt gyorsulás helyett az áprilisival megegyező volt a fogyasztói árak emelkedése májusban, ezzel már a negyedik egymást követő hónapban jegyeztek föl emelkedést. A kínai statisztikai hivatal kedden ismertetett adatai szerint a fogyasztói áremelkedés 0,3 százalék volt májusban éves szinten, akárcsak áprilisban. Elemzői vára
Papíron ugyan jól hangzik, hogy az emberek kezébe adjuk az irányítást, de a valóságban ez könnyen döntésképtelen helyzetbe hozhatja és hátráltathatja az ilyen működési modellt választó szervezetek működését. Röviden összefoglalva ezzel indokolta döntését a 2021-ben még az Uniswapot is szorongató mostanra viszont a (TVL szerint) 10. helyre visszacsú
Indexemelkedéssel indult a kereskedés szerdán a főbb európai értékpapírpiacokon. Kedden az európai tőzsde veszteséggel zárt – közli a távirati iroda. Az összeurópai STOXX 600 index 0,34 százalék, az euróövezeti Euro Stoxx 50 index 0,37 százalék emelkedéssel kezdte a szerdai kereskedést. Londonban az FTSE 100 index 0,48 százalékkal, a frankfurti DAX
Kedvezőtlen hangulatban telt a kereskedés ma reggel Ázsiában, ezt követően azonban Európában emelkednek a tőzsdék. Nagyobb elmozdulások a délutáni órákban várhatóak, ugyanis a mai napot fontos inflációs adat érkezik Amerikából, este pedig a Fed kamatdöntését ismerhetjük meg.
A Revolut már Magyarországon is széles körben ismert. A neobank applikációjának van ugyanakkor egy talán kevesebb visszhangot kapott, egyedülálló modulja – ezt mutatjuk most be részletesen. A Learn&Earn funkció 2022 nyarán jelent meg az alkalmazásban, felhasználói rövid leckék teljesítésével jutalomban részesülnek. A cikk a Budapesti Corvinus Egye
Ukrajna 2022-es februári orosz inváziója óta Nyugat szankciókat vezetett be az agresszorral szemben. Ezzel minimálisra csökkent Nyugat felé az orosz olajimport. Eközben más nemzetek – köztük Kína, India és Törökország növelte vásárlásait.