A 2008-as szén-dioxid kvóta kereskedelemmel összefüggő áfacsalással a becslések szerint, több mint egymilliárd eurót sikkasztott egy három főből álló bűnbanda. Az évszázad csalása című 12 részes sorozat megmutatja, mi történik, amikor a "kaszinókapitalizmus" frontálisan ütközik a politikával és amikor az emberi szenvedélyek messze túlmutatnak az eg
A Disney a Netflix példáját követve tervezi megszüntetni a jelszómegosztást, így elérve a streamingszolgáltatásra előfizetők számának növekedését - közölte a BBC alapján a 444.
A Szedd magad akciók minden évben igen népszerűek Magyarországon. A szezon hagyományosan a földieperrel indul, és újra itt van a nyakunkon, május első felében érdemes kilátogatni a szamócaföldekre.
Hogyan segíthetnek a gondosan előkészített stratégiai programok és a kommunikációs stratégiák a generációs szakadékok áthidalásában és a vállalati örökségek zökkenőmentes átadásában?Magyarországon a családi vállalkozások generációváltása kiemelt jelentőséggel bír, hiszen ezek a cégek jelentik a hazai GDP gerincét. Az átadás-átvétel folyamata azonba
Szerda reggel kedvezőtlen hangulatban telt a kereskedés Ázsiában, ezt követően pedig az európai és az amerikai tőzsdéken is stagnálás várható. Ami a gazdasági eseményeket illeti, ma jön a német ipari termelés márciusi adata, az MNB a devizatartalékok alakulását, a KSH pedig az ipari termelés első becslését közli.
Egy amerikai egyetem hétvégi diplomaosztóján kiröhögték azt az előadót, aki a bitcoint próbálta népszerűsíteni a végzősöknek tartott beszédében. Chris Pan zenész és motivációs tréner a saját bevallása szerint egy hallucinogén drog befolyása alatt írta meg azt a beszédet, amit a nagybetűs életbe kilépő diákoknak tartott. Ennek egy pontján a bitcoint
A Magyar Közlöny 2024. évi 51. számában május 7-én jelent meg a digitális állam megvalósítása érdekében egyes törvények módosításáról szóló 2024. évi XII. törvény.
A 27 tagállam uniós nagykövetei szerdán találkoznak, hogy megvitassák az Oroszország elleni új szankciócsomagot, amellyel leginkább Moszkva cseppfolyósított földgáz (LNG) iparából származó nyereségét vennék célba. Az Európai Bizottság meg akarja akadályozni, hogy az uniós országok az orosz cseppfolyósított földgáz átvétele után újraexportálják azt,
2024 márciusában az ipari termelés volumene 10,4, munkanaphatástól megtisztítva 2,8%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól. A jelentős eltérést a nyers adathoz képest az okozza, hogy ebben a hónapban hárommal kevesebb munkanap volt, mint 2023 márciusában. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 2024 februárjához
Tovább tart a hazai ipar szenvedése. Márciusban a szektor termelési volumene 3%-kal elmaradt az előző havitól, nagyrészt semlegesítve ezzel a februári emelkedést. Az ipar teljesíténye éves alapon (munkanaphatástól megtisztítva) 2,8%-kal csökkent.
Az Ibm Institute for Business Value (Ibv) legújabb tanulmányához az Oxford Economics-szal együttműködve ötezer felsővezetőt kérdezett meg összesen 22 országban és 22 iparágban. A vizsgálat célja az volt, hogy összegyűjtse azokat a legfontosabb kihívásokat, befektetéseket, eredményeket és folyamatokat, amelyekkel fenntarthatósági törekvéseik során s
A tegnap délutáni dollárerősödés ellenére továbbra sem beszélhetünk fordulatról a forint piacán, a dollárral szemben ugyan távolodik a jegyzés a kulcsfontosságú 360-as szinttől, az euróval szemben azonban továbbra is több mint kéthavi csúcsának közelében mozog a magyar deviza szerdán is. Devizapiaci témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio
A Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. (Ganz) a pénzügyileg legmegbízhatóbb vállalatoknak járó minősítést kapta a Dun & Bradstreet Hungary Kft.-től (Dun & Bradstreet). A nemzetközi üzleti információszolgáltató és minősítő cég a Ganz tevékenységét a társaság nyilvános vállalati és üzleti adatainak figyelembe vételével értékel
A márciusi német ipari termelés megerősíti, hogy az építőipari tevékenység lendületet adott az első negyedévi GDP-növekedésnek. Az ipar azonban még messze van a jelentős fellendüléstől – figyelmeztetnek a közgazdászok.
A Deutsche Bank vagyonkezelője, a DWS több milliárd euróval növelte az ügyfelektől befolyt pénzösszeg nagyságát egy olyan könyvelési módszerrel, amelyet évekig nem hozott nyilvánosságra, és amely a vezetői bónuszok kiszámításánál is szerepet játszott – írja a Financial Times.
Összeállt a Prexa (PR Excellence Hungary Award) szakmai zsűrije. A tagok között megtalálhatók a tavalyi év díjazottjai, zsűrizik a tavalyi Prexa Kiváló Szakember- és Utánpótlás-díjasa, az Év Ügynökségének vezetője és a Signature40 PR-lista első helyezettje is. A díjátadó június 26-án lesz, az esemény házigazdája idén is a Magyar Telekom.
2024 márciusában az ipari termelés volumene 10,4, munkanaphatástól megtisztítva 2,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól – közölte szerdán első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A GIRO Zrt. az elektronikus pénzforgalom biztonságának növelése érdekében Központi Visszaélésszűrő Rendszert (KVR) alakít ki a Magyar Telekom Csoporttal közösen, amelynek célja a csalással érintett tranzakciók hatékony azonosítása és kiszűrése. A 2025-ben induló és a GIRO Zrt. által üzemeltetendő KVR nem kiváltani fogja a banki csalásszűrő rendszer
Rendeletet adott ki Oroszország nemzeti fejlesztési céljairól a 2030-ig terjedő időszakra, "a 2036-ig tartó perspektívában" Vlagyimir Putyin orosz elnök - közölte a Kreml sajtószolgálata.
Az Eu döntéshozói hetekig vitatkoztak az ukrán termékek vámmentes bejutásának korlátozásán, miközben a gazdálkodók az olcsó élelmiszerimport miatt tiltakoztak. Lengyelországban pedig néhányan elzárták az ukrajnai határt, és az ukrán gabonát a vasúti sínekre öntötték.
A 2024-es önkormányzati választások budapesti derbijének egyik legnagyobb visszhangot kiváltó programpontja kétség kívül Vitézy Dávid BKK-rendészete. Az ötlet radikális, bár nem példa nélküli, azonban valóban felvet néhány, a társadalmi szolidaritással kapcsolatos kérdést.
Az amerikai külügyminisztérium egyik magas rangú tisztviselője a napokban arra szólította fel Oroszországot és Kínát, hogy támogassák az USA álláspontját,
A Reddit részvényei jelentős emelkedést mutattak a keddi zárást követően, miután a vállalat első negyedéves számai felülmúlták az elemzői várakozásokat a veszteség és a bevétel tekintetében is - írja a CNBC.
Összeállt a Prexa (Pr Excellence Hungary Award) szakmai zsűrije. A tagok között megtalálhatók a tavalyi év díjazottjai, zsűrizik a tavalyi Prexa Kiváló Szakember- és Utánpótlás-díjasa, az Év Ügynökségének vezetője és a Signature40 Pr-lista első helyezettje is. A díjátadó június 26-án lesz, az esemény házigazdája idén is a Magyar Telekom. A versen