Elképesztő fejlődésen ment keresztül Kína azóta, hogy a 2010-es kormányváltás után Orbán Viktor meghirdette a keleti nyitás politikáját. A szerdán Budapestre érkező Hszi Csin-ping államfő látogatásának súlyát is pont ez jelenti: Kína ma már a világgazdaság egyértelmű nagyhatalma, már rég nem az a ország, amelyet bő egy évtizede megismertünk.
Együttműködési megállapodást kötött a Közbeszerzési Hatóság (KH) és a Nemzeti Védelmi Szolgálat (Nvsz), azért, hogy a két szervezet támogassa egymás munkáját a korrupció megelőzése és az integráció fejlesztése terén - közölte a KH és az Nvsz közös közleményben kedden az MTI-vel.
Idén további plusz forrást kaphatnak a kormánytól az állami kórházak a lejárt tartozásaik rendezésére – derült ki Bidló Judit helyettes államtitkár Orvostechnikai Szövetség (OSZ) mai közgyűlésén elmondott beszédéből. Rásky László, az orvostechnikai beszállítókat képviselő szervezet főtitkára lapunknak elmondta: ha 20-25 milliárd forint körüli szint
Nemsokára indul a területvédelmi tartalékosok toborzása. Szalay-Bobrovniczky Kristóf közölte, céljuk, hogy minél többen döntsenek úgy, tenni akarnak Magyarország védelméért.
A Disney+ ugyan a várakozásokkal ellentétben nyereséges volt az év első negyedévében, azonban a hagyományos televíziós, valamint a mozis üzletág bevételeiben is visszaesésről számolt be a Disney.
Az eÁFA rendszert 2024 elején vezették be, de az elmúlt hónapok tapasztalati alapján eddig nem igazán használták a vállalkozások. A Niveus Consulting Group ügyfélkörében végzett nem reprezentatív felmérés alapján az derült ki, hogy az eÁFA rendszer sok esetben hibákkal küszködik és sok javítás vár még rá annak érdekében, hogy elterjedjen.
A nyugdíjtörvény szerint szolgálati időként kell figyelembe venni öregségi nyugdíj esetén az 1998. január 1-je előtt, míg hozzátartozói nyugellátás esetén időpontra tekintet nélkül a felsőoktatási intézményben nappali képzésben folytatott - legfeljebb azonban a képesítés megszerzéséhez a tanulmányok folytatása idején szükséges - tanulmányok idejét
A GKID és a Mastercard friss Digitális Kereskedelmi Körképében publikált adatok alapján a magyar e-kereskedelmi piacon működő webáruházak által kiszolgált online rendelések száma alig 7%-os növekedést követően 2023-ban meghaladta a 83 millió rendelést. A forgalom 8,5 százalékkal nőtt 2022-höz képest és mintegy 1474 milliárd forint volt. Az e-keresk
A Media1 a nagy bírósági titkolózás ellenére is kiderítette, hogy Orbán Viktor miniszterelnök elvesztette hétfőn a Fővárosi Törvényszéken az Economx nevű, Mészáros Lőrinc-közeli gazdasági hírportál ellen indított bírósági perét elsőfokon. A bírósági eljárást azért indította Orbán, mert a portál idézte Hans Reisch, a SPAR vezérigazgatójának nyilatko
A GIRO Zrt. az elektronikus pénzforgalom biztonságának növelése érdekében Központi Visszaélésszűrő Rendszert (KVR) alakít ki a Magyar Telekom Csoporttal közösen, amelynek célja a csalással érintett tranzakciók hatékony azonosítása és kiszűrése. A 2025-ben induló és a GIRO Zrt. által üzemeltetendő KVR nem kiváltani fogja a banki csalásszűrő rendszer
Az Ethereum megjelenése sokkal diverzebb fejlesztői és felhasználói környezetet kínált a Bitcoinhoz képest. A blokklánc-alapú alkalmazások és szolgáltatások kétségtelenül hiánypótló
Huszonhét éve először halt meg csecsemő szamárköhögésben Bulgáriában, Spanyolországban pedig a tavalyi 7 után idén már 1077 esetet regisztráltak két hónap alatt, Hollandiában 7200-at négy hónap alatt. Hiába van ellene vakcina, a kontinensen mégis egyre több helyen bukkan fel a főleg csecsemőkre veszélyes fertőző betegség. Az, hogy Magyarországon je
A TikTok a Z-generáció legfőbb hír -és információforrása, erős kulturális ereje pedig jelentősen formálja a fiatalok nézeteit és pénzügyi döntéseit is.
A Deligo magyar startup 3 millió dolláros finanszírozási kört zárt. A vállalat meg 2021-ben indult egy gépi látás alapú menzás önkiszolgáló fizetési megoldással. A mostani befektetéssel új piacot céloznak meg és bővítik csapatukat. Gépi látás alapú fizetési megoldások A startup eddigi fő terméke egy kamerákkal támogatott fizetési kioszk volt, amit
Egy új dokumentumban a Világbank azt javasolja, hogy a gazdag országok a CO2-gazdag termékek, például a vörös húsok és a tejtermékek támogatására fordított milliárdokat a jövőben olyan éghajlatbarát termékekre költsék el, mint a baromfitenyésztők, a gyümölcs- és a zöldségtermesztők segítése. Az ajánlás egyike a bank számos javaslatának, amelyekkel
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter megbeszélést folytatott a Microsoft képviselőivel, köztük Robert Ivanschitz-cal, a cég jogi és vállalati ügyekért felelős vezető jogtanácsosával - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. Az NGM szerint a fejlett technológiák, mint az AI, az 5G vagy a Big Data kitörési pontot jelenthetnek Magyarország számára. A
A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk.
Az érettségi időszak végével sok fiatal esetében nem jár majd a családi pótlék – más néven iskoláztatási támogatás –, de egyéb kedvezményeket sem vehetnek igénybe a szülők. Más adókedvezményeket sem igényelhetnek majd a családok.
Az unió szubvencióellenes vizsgálatai kiterjednek a napelemek és a szélturbinák területére, de a vita középpontjában nem a megújuló energiaforrások, hanem a kínai elektromos autók állnak.
Lezárult a társadalmi egyeztetés az otthonfelújítási pályázati kiírásával kapcsolatban. A program honlapja várhatóan május végén indul, addig is a minisztérium összeszedte milyen dokumentumokra lesz mindenképpen szükség a pályázat benyújtásához. Így felkészülhetünk a támogatás igénylésére – írja a Bankmonitor.hu.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter szerdán délután 3 órakor doorstep sajtótájékoztatót tart a hazai üzemanyagárakat érintő kormányzati döntésekről. A miniszter az Indexnek nyilatkozva leszögezte: szerinte a kormány beavatkozása megtette hatását, ám szerdán a kormány még megtárgyalja a kérdést. A miniszter elárulta: megfogadták az érdekképviselet
A dél-franciaországi WEST fúziós reaktor, egy tokamak berendezés új világrekordot állított fel azzal, hogy hat percen keresztül folyamatosan 50 millió Celsius-fokos szuperforró plazmát hozott létre. Ez a mérföldkő egy lépéssel közelebb visz bennünket a tiszta, fenntartható, szinte korlátlan energiához.
Aszódi János új könyve, az Én kis kertem 2. a múlt héten jelent meg azzal a nem titkolt céllal, hogy az első kötethez hasonlóan, útmutatást adjon a házi kertműveléshez, és még sok minden máshoz..