Nyugodt és elegáns környezetben várja vendégeit a megújult, családias hangulatú tiszadobi Andrássy-kastély, ami akár néhány fős találkozótól a nagyszabású konferenciáig számos rendezvénynek kínál ideális helyszínt.
A csecsemőhalandóság számai hála Istennek nagyon szépen estek az elmúlt évtizedekben. Míg 1990-ben több mint 12 millió megelőzhető gyermekhalál következett be, addig három évtizeddel később ez a szám több mint felére csökkent.
A kormány megtéríti a távhőszolgáltatók számára a nem lakossági vízdíjak év eleji egységesítéséből származó többletkiadásaikat, az ágazati szereplők támogatásairól szóló miniszteri rendeletmódosítást annak társadalmi egyeztetése után a közeljövőben kihirdethetik, a közel száz településen működő szolgáltatók együttesen 7 milliárd forinttal több forr
A bérnövekedéssel és a munkaerő kihasználtságának a további emelkedésével eljutottunk arra a pontra, hogy gazdasági növekedést valójában csak hatékonyságnöveléssel lehet elérni, ennek kulcsa a technológia használata - véli Vinnai Balázs. Az IVSZ elnöke szerint a Digitális Állampolgárság Program jó úton halad, az AI gyökeresen átalakítja a munkát, a
Minden adott az új autók piacának fellendüléséhez, megoldódtak a félvezetők hiánya okozta problémák, így a szállítási idők visszaálltak a megszokott időtartamokra, továbbá a kamatok is csökkentek - vélekedett hétfőn kiadott elemzésében a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE).
Azok a Dogecoin és Shiba Inu befektetők, akiknek volt szerencséjük megfelelő időpontban bevásárolni, a valaha volt legnagyobb nyereségekre tehettek szert
Az Országfásítási programban meghirdetett Újszülöttek erdeje programban a négy évvel ezelőtti indulás óta már közel 400 hektár erdőt telepítettek országszerte - hangoztatta az Agrárminisztérium (AM) erdőkért és földügyekért felelős államtitkára csütörtökön a Győr-Moson-Sopron vármegyei Fenyőfő határában.
„A német gazdaság botladozik. A 2024-es évre az Európai Bizottság (2023), az Imf (2024) és az Oecd (2024) mind azt prognosztizálja, hogy Németország a gazdasági növekedés tekintetében a többi fejlett gazdasághoz képest a lemaradók közé fog tartozni. A gazdasági szakértők 2023. őszi felmérésének (Economic Experts Survey, Ees) eredményei azt mutatják
Csiki-csuki helyzetbe kerültek a japánok a jen gyengülése miatt. Ez növeli az inflációt, ezért kevesebbet költenek az emberek, miközben gazdaságuk enélkül is a nulla növekedéssel bajlódik.
A Fővárosi Törvényszék egyelőre szóban kihirdetett pénteki, elsőfokú ítélete szerint a Klubrádió nem tudta bizonyítani, hogy amit Hans Reisch, a SPAR vezérigazgatója állított a Lebensmittel Zeitung című lapban Orbán Viktorról és oligarcháiról, az valós, ezért helyreigazítást kell közölniük az élelmiszerlánc vezérigazgatójának nyilatkozatának leszem
2023-ban is folytatódott a lekérhető filmszolgáltatások (streaming) használatának előretörése Magyarországon. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) éves fogyasztói felmérésének legújabb eredményei szerint a tavalyi év végén a 15 év feletti lakosság 41 százaléka nézett rendszeresen mozgóképes tartalmat valamelyik streamingszolgáltatónál.
Tizenöt évvel ezelőtt álmodozók azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy a nap hőjét felhasználó erőművük azonos költségen termeljen áramot a szénerőművekkel. Az álom megvalósult.
Már az idei védekezési szezon első hetében bizonyított a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által működtetett Országos jégkármérséklő rendszer (JÉGER). Az április 15-e és 28-a között eltelt két hétben számos alkalommal volt szükség az ezüstjodid párologtatását végző berendezések működtetésére – jelentette be keddi közleményében a kamara, közölte a
Az idén 2,2 százalékkal növekedhet a magyar gazdaság, a mozgásteret azonban szűkíti, hogy a világ nagy központi bankjaitól a dezinfláció lassulása miatt egyre óvatosabb kamatpolitika várható - áll a CIB Bank friss gazdasági előrejelzésében.
Márciusban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 3,6 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 4,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakihoz képest – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben 5,7, az üzemanyag-kiskereskedelemben 3,3, a nem élelmiszer-ki
Ahogy a kriptopiac új növekedési szakaszba lép, egyes érmék jelentős figyelmet kapnak lehetséges értéknövekedésük miatt. A befektetők arra törekednek, hogy
Magyarországon elsőként a Debreceni Egyetem Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskolája hirdette meg üzleti doktori képzését. A tervek szerint szeptemberben induló DBA (Doctor of Business Administration) programra mesterképzésben szerzett diplomával és üzleti vezetői gyakorlattal rendelkezők jelentkezhetnek majd. Az Országgyűlés 2024. ápri
Havi és éves összevetésben egyaránt csökkentek a termelői árak márciusban az euróövezetben és az Európai Unióban. Áll az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn ismertetett közleményében. Márciusban az euróövezetben az elemzői várakozásokkal összhangban 0,4 százalékkal csökkentek a termelői árak februárhoz képest, amikor 1,1 százalék
Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden a főbb európai értékpapírpiacokon. Az összeurópai STOXX 600 index 0,48 százalékkal, az euróövezeti Euro Stoxx 50 index 0,53 százalékkal kezdett magasabban. Londonban az FTSE 100 index 0,99 százalékkal erősödött a nyitáskor, a frankfurti DAX index 0,44 százalékkal, a CAC 40 index Párizsban 0,45 százalékka
Közel ötödével nőtt áprilisban az újonnan forgalomba helyezett autók száma Németországban az egy évvel korábbihoz képest. Ezen belül az akkumulátoros elektromos autók forgalomba helyezése nem növekedett, a dízeleké viszont meghaladta az átlagot a gépjárműnyilvántartó hivatal, a Kraftfahrt-Bundesamt (KBA) jelentése alapján. A járműkategóriák között
Gyermelyen 260 millió forintnyi uniós támogatással felújították és 15 férőhellyel bővítették az óvodát, három új munkahelyet létrehozva - közölte a Komárom-Esztergom vármegyei önkormányzat az MTI-vel.
Minden adott a Magyarország és Üzbegisztán közötti együttműködés további fejlesztéséhez, egyebek mellett az energetika területén is - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Taskentben.
Nominálisan nagyon jól mutat a 2023-as média- és kommunikációs torta, amely a korábbi évhez képest minden területen növekedett. Azonban az inflációval korrigált adatok már jelentős csökkenést mutatnak, csak néhány szereplőnél látni valós bővülést. Ugyanakkor azért optimizmusra okot adó fejlemények is történtek. Már 24. alkalommal publikált adatokat
A GIRO Zrt. az elektronikus pénzforgalom biztonságának növelése érdekében Központi Visszaélésszűrő Rendszert (KVR) alakít ki a Magyar Telekom Csoporttal közösen, amelynek célja a csalással érintett tranzakciók hatékony azonosítása és kiszűrése. A 2025-ben induló és a GIRO Zrt. által üzemeltetendő KVR nem kiváltani fogja a banki csalásszűrő rendszer
A Hermetica nemrég bejelentette, hogy elindítja az első Bitcoin-alapú szintetikus amerikai dollárt, amellyel osztalékot lehet szerezni. A Bitcoin-alapú decentralizált pénzügyek
A réztartalmú növényvédő szerek mind a biológiai, mind a konvencionális növényvédelem alapvető készítményei. A nehézfém környezetre gyakorolt kedvezőtlen hatásai miatt azonban felmerül alternatív megoldások bevezetésének szükségessége is, mely összhangban áll az európai uniós, rézfelhasználást érintő szabályozásokkal.
Azok a vállalatok, amelyek működésükbe beépítik a fenntarthatóságot, jelentős előnyöket élveznek azokkal a versenytársaikkal szemben, amelyek erre a területre nem fordítanak kellő figyelmet – derül ki egy nemrégiben közzétett, vállalati felsővezetők körében készített globális kutatásból.
Az Európai Bizottság előírásai miatt a tavalyi esztendő óta – a többi uniós tagállamhoz hasonlóan – a magyar agrártámogatási rendszerben is kötelező alkalmazni a Sentinel műholdcsalád felhasználásával működő területi monitoring rendszert, azaz Tmr-rendszert.
2023-ban a napenergia tette ki a világ megújuló kapacitásbővítésének háromnegyedét. A növekedés nagy része Ázsiában, az EU-ban és az Egyesült Államokban következett be.
Hétfő este az euróval egészen február óta nem látott szintre erősödött a forint. Ezt követően kedd reggel nem látni nagyobb elmozdulásokat, az euróval szemben stagnál, a dollárral szemben pedig kisebb gyengülésben van a magyar fizetőeszköz. Devizapiaci témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a r
2023-ban is folytatódott a lekérhető filmszolgáltatások (streaming) használatának előretörése Magyarországon. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) éves fogyasztói felmérésének legújabb eredményei szerint a tavalyi év végén a 15 év feletti lakosság 41 százaléka nézett rendszeresen mozgóképes tartalmat valamelyik streamingszolgáltatónál.
Márciusban 0,8%-kal nőtt az eurózónában, 1,2%-kal az EU-ban a kiskereskedelmi eladások volumene, ezzel a kontinensen ismét a 2021-es szint felett van a kiskereskedelem. A magyar bolti forgalom a legerősebbek között van, de alacsonyabb bázisról kellett emelkednie, mint a legtöbb európai országban.