2024. május 31. péntek

máj. 31
12:24
A TV2 Csoport több mint 10 százalékkal növelte árbevételét egy év alatt (Media1)
Elkészült a TV2 Csoport 2023-as évi pénzügyi beszámolója, melyet a médiatársaság pénteken közzé is tett. A vállalat egy év alatt több mint 10 százalékkal tudta növelni árbevételét, ami így 53 milliárd forint volt, míg adózott eredménye 2 milliárd forint lett.
máj. 31
12:30
Elon Musk, Trump és a kripto-kampány (Kripto Akadémia)
Elképzelhető, hogy Elon Musk arra készülhet, hogy tanácsot adjon Donald Trumpnak a kriptovaluta politikájával kapcsolatban a választási kampánya során. A két milliárdos célja úgy tűnik, hogy elősegítsék Trump szavazói bázisának bővítését és a republikánusok oldalára állítsák a digitális eszközök rajongóit. Musk részvétele segíthet az Egyesül Államo
máj. 31
12:30
Magyarország a globális élmezőnyben a napenergia hasznosításában (Demokrata)
A globális bővülés rekordmértékű, 346 GW volt 2023-ban – közölte az Energiaügyi Minisztérium.
máj. 31
12:36
Ennyi most az infláció az eurózónában (Infostart)
Enyhe növekedést mutat a szám.
máj. 31
12:36
Ugyanaz a sör duplaár felett itthon, mint Németországban (Piac és Profit)
Itt a nyár, a sörfogyasztás szezonja. Jól meg fogják kopasztani ennek az italfajtának magyarországi kedvelőit.
máj. 31
12:36
Pótlóbusz jár hétvégén a gödöllői és a csömöri HÉV vonalán (vg.hu)
Az Örs vezér tere és Cinkota között is pótlóbusz jár.
máj. 31
12:36
Varga Mihály: Tovább kell erősíteni a magyar gazdaság önellátását (Demokrata)
A kormány azon dolgozik, hogy az építőipar hatékonyságát és versenyképességét növelni tudja.
máj. 31
12:36
Sosem látott Capa-fotók, tárlatvezetések és vetítések a Capa Központban (Digital Hungary)
Robert Capa életművében kiemelt jelentőségű a normandiai partraszállás megörökítése. A fotográfus az első hullámmal érkezett az Omaha Beach-re, ikonikus fényképei, amelyek közül csak néhány maradt fenn, a partraszállás legerőteljesebb vizuális feljegyzései közé tartoznak. A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ június 5-én és 6-án tárlatvezetések
máj. 31
12:38
Minden eddiginél őrültebb ötletek a NATO-külügyminiszterek prágai találkozóján (vg.hu)
A külügyminiszterek találkozóján a téma ismét Ukrajna támogatása, valamint annak az engedélyezése, hogy az ukránok NATO-fegyverekkel orosz területekre is lesújthassanak.
máj. 31
12:42
Kihirdette az Mlbkt a beszerzési és logisztikai szakma legújabb díjazottjait (ProfitLine)
A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (Mlbkt) megválasztotta a beszerzési és logisztikai szakma legjobbjait, akik elnyerték az érdekképviselet novemberben meghirdetett kiírásának kategóriadíjait - közölte az Mlbkt csütörtökön az MTI-vel.
máj. 31
12:42
Kiderült, mennyi volt a Spar vesztesége (Portfolio)
A 2022-esnél is nagyobb veszteséget hozott össze a Spar Magyarország Kft., ugyanis - ahogy a beszámolójukban is fogalmaznak - nem tudták kompenzálni a kiskereskedelmi extraprofit adó és a megnövekedett energiaköltségek hatásait.
máj. 31
12:42
A Fradi 932 milliós veszteséggel zárta 2023-at (Telex)
Öt év után ismét veszteséges lett a klub mögött álló cég.
máj. 31
12:48
Visszapattant a forint, az ezüst lehet a király (Privátbankár)
Két fontos adat is érkezik pénteken, az egyik enyhén csalódást keltett, de a nagy dobás délután jön. A tőzsdék többsége kissé lefelé tart, de a BUX index szembemegy az árral, mindhárom vezető papírunk szép pluszban áll. A forint visszafordult az euróval szemben 390-ről, zuhan a Trump Media, kárpótlást kapnak a pórul járt kriptós befektetők.
máj. 31
12:48
Harmadik napja esnek az olajárak az OPEC+ ülése előtt, ám jöhet a fordulat (vg.hu)
Hosszabb távon csökkenő árakra számít a piac.
máj. 31
12:48
Áder János: egyéni és társadalmi szinten is tehetünk a klímaváltozás ellen (Tiszta Jövő)
Egyéni és társadalmi szinten is kihívás elé állítja az emberiséget a klímaváltozás, de a jövő szakemberei - köztük orvosok, tanárok, közgazdászok - sokat tehetnek a klímaválság káros következményeinek csökkentéséért - mondta Áder János korábbi köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke keddi ajkai előadásán.
máj. 31
12:48
Moduláris atomerőművet építenek Üzbegisztánban (Öko-drive)
A Roszatom kisteljesítményű moduláris atomerőművet (SMR) épít Üzbegisztánban, az erről szóló szerződést Vlagyimir Putyin orosz elnök üzbegisztáni látogatásakor írta alá a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern mérnöki részlege, az Atomsztrojexport vállalat és az Uzatom, az üzbég kormány alá tartozó atomenergia-ügynökség atomerőmű-építési i
máj. 31
12:48
A fémmegmunkálás origamija (Gyártástrend)
A lemezmegmunkálás kifejezés hallatán sokak lelki szemei előtt alighanem minimum 3 mm vastagságú alapanyagból, lakatosüzemben, hegesztéssel készülő elemek jelennek meg. „Egy vérbeli mérnök számára viszont az igazi kihívás éppen az, hogy kilépjünk ezekből a paradigmákból” – vallja a vékony lemezek hajlításán alapuló technológia egyik hazai szakértőj
máj. 31
12:54
Jogszabályok útvesztőjében: a szochotörvény új passzusa, amit egyáltalán nem könnyű értelmezni (Adózóna)
Egyáltalán nem könnyű kiigazodni a járulék-, illetve szochofizetési szabályokon, nem csoda, az Adózónához is rengeteg, ehhez kapcsolódó kérdés érkezik. Jó példa erre a szochotörvény 1. § (9) bekezdése, amely szerint adóalapot képez az a jövedelem is, amelynek kifizetése (juttatása) olyan időszakra tekintettel történik, amely időszakban a Tbj. alapj
máj. 31
12:54
30 napos időjárás-előrejelzés: Aszályra vagy kiadós esőkre számítsunk júniusban? (Agroinform)
Mikor érkezik a kánikula?
máj. 31
12:54
A Megfosz Közgyűlése: 25 éve “Együtt a sikerért!” (GépMax)
Harsányi Zsolt elnök kiemelte, hogy a Megfosz tavaly is eredményes volt, elismertsége nőtt, tagjai egyre aktívabbak.
máj. 31
12:54
Több mint 600 milliós árbevétele lett a Rogán találmányából pénzt csináló cégnek (Telex)
Rogán 2017 óta tünteti fel a vagyonnyilatkozatában a cégtől kapott találmányfelhasználási díjat.
máj. 31
13:00
Nagyon kell a Gazprom pénze a Fradinak, mert csúnyán veszteséges (Menedzsment Fórum)
Öt éve nem ment ilyen rosszul a Fradinak, mint tavaly.
máj. 31
13:00
Leszúrt a forint az esti magyar gazdasági ítélet előtt (Portfolio)
Pénteken a nemzetközi hatások mellett a Moody's hitelminősítői döntésének esti kihirdetése lehet a legnagyobb hatással a forint árfolyamára. A magyar deviza az elmúlt három napban gyengült mind az euróhoz, mind a kifejezetten erősen teljesítő dollárral szemben. A képet még erősen befolyásolhatja a Federal Reserve által figyelt, PCE-inflációs jelent
máj. 31
13:00
Már a kkv-k is használják a mesterséges intelligenciát a marketingben (KKV Magazin)
Az elmúlt egy évben szinte minden közösségi platform reklámtartalmaiban előtérbe kerültek a rövidebb videók, ami komoly kihívást jelent a vállalkozások számára költség és munka oldalról is. Ebben lehet nagy segítségükre a mesterséges intelligencia, ami felgyorsíthatja és egyszerűsítheti a marketinganyagok készítését. A K&H: üzletet ide! vevőszerzés
máj. 31
13:00
Agrárgazdasági elemzések (Agrárágazat)
Az elmúlt néhány hónapban a nemzetközi és európai gabonapiacok fókuszában a búzaárak alakulása állt
máj. 31
13:00
A legjobb júniusi altcoin ajánlatok – ezekre érdemes lecsapni! (BitcoinBázis)
A tapasztalt befektetők mindig az ígéretes lehetőségeket keresik. A 2024-es bikafutam közepette bizonyos altcoinok jelentős figyelemre tettek szert. Az alábbiakban
máj. 31
13:06
Kiderült, mennyivel nőhet a fizetések értéke idén a kormány szerint (Portfolio)
A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint idén éves átlagban 5-6%-kal nőhet a reálbér. Ez alacsonyabb szint, mint amit az év első három hónapjában láttunk, és annál is kisebb, mint amit a gazdasági szakértők várnak.
máj. 31
13:12
Felújítják a Medgyesegyháza-Kétegyháza közti útszakaszt (ProfitLine)
A Magyar falu program forrásából (mfp), bruttó 425 millió forintból újul meg a 4434-es út Medgyesegyháza és Kétegyháza közti szakasza - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Békés vármegyei igazgatósága.
máj. 31
13:18
Átalakulóban az autópiac Közép-Kelet-Európában, most kell lépni (Portfolio)
Jelentős változások mennek végbe a régió autókereskedelmi piacán, felgyorsult az iparági konszolidáció, növekvő ütemben történnek felvásárlások; átalakulnak az értékesítési modellek, a fogyasztók egyre több csatornán tudnak bekapcsolódni a vásárlási folyamatba; a márkáknak külön fenntartott nagy telephelyeket elkezdték felváltani a multimárkás kere
máj. 31
13:18
Szexuális szolgáltatásokat is kínált az online csalásból meggazdagodó nő, akit elfogott a rendőrség (vg.hu)
A gyanúsított ruhákat árult, hoszteszkedést és szexuális szolgáltatást is hirdetett.
máj. 31
13:18
Ismét emelkedik a Bitcoin és az arany közötti korreláció (BitcoinBázis)
A Bitcoint természeténél fogva gyakran hívják „digitális aranynak”, készlete szűkössége, értékmegtartó képessége és az infláció elleni szerepe miatt könnyedén válhat
máj. 31
13:18
Új nívós befektetőket szerzett a Doconomy (Fintech)
A svéd klímatechnológiai fintech, a Doconomy 34 millió eurós B-körös befektetést kapott, amellyel szektora egyik legnagyobb finanszírozási körét zárta Európában. A tranzakcióban többek között olyan befektetők vettek részt mint az UBS Next, a CommerzVentures és az S&P Global. .  Új befektetők, változó fogyasztói elvárások A finanszírozási kört az UB
máj. 31
13:18
2024 a mém érmék éve lesz? Itt van még 3, ami körül nagy a hype (KriptoMagazin)
A mém érmék népszerűsége 2024-ben is töretlen, és a piac tele van jobbnál jobb tokenekkel. Mindenki a következő nagyágyűt keresi, amivel meggazdagodhat, ám ez nehezebb feladat, mint elsőre tűnik. Az alábbi cikkben mutatunk három mém érmét: a WienerAI-t, a PlayDoge-ot és a Sealanát, amelyekre felfigyelt a piac. Ismerjük is meg hát őket egy kicsit kö
máj. 31
13:20
Újfajta őrület hódít az utazásoknál: megrohanták a fiatalok a tengerjáró hajókat (Portfolio)
A Covid-időszak legnagyobb vesztesei közé tartozott az utazási szektor, azon belül is a nagy tengerjárók hajók, miután több olyan eset volt, hogy járványgócokká váltak. A járatok leálltak, a hajózással foglalkozó vállalatok elvesztették minden bevételi forrásukat, óriási veszteségeket termeltek, és jelentős eladosodottságot halmoztak fel. A járvány
máj. 31
13:22
Örülhetnek a Telekom ügyfelei: hónapokig ingyen lesz az 5G (Portfolio)
A Magyar Telekom idén is megismétli a tavalyi promócióját, amely során minden mobilos ügyfél számára elérhetővé teszi az 5G-s internetet - írja a hwsw.hu.
máj. 31
13:24
Tiborcz István nem tud hibázni (444.hu)
Tavaly önmérsékletet tanúsított és nem vett ki osztalékot a Bdpst Zrt.-ből.
máj. 31
13:24
Gigantikus építőipari beruházást adtak át Budapest mellett (vg.hu)
A Bayer Construct Zrt. fürdőszoba-összeszerelő üzemet létesített Sóskúton.
máj. 31
13:24
Most a kukorica drágult Európában (Agrofórum)
Az eladók domináltak a csütörtöki kereskedési napon a terménypiacokon Amerikában és Európában is.
máj. 31
13:24
A kkv-k a marketingben is használják már a mesterséges intelligenciát (Üzletem)
Az elmúlt egy évben szinte minden közösségi platform reklámtartalmaiban előtérbe kerültek a rövidebb videók, ami komoly kihívást jelent a vállalkozások számára költség és munka oldalról is. Ebben lehet nagy segítségükre a mesterséges intelligencia, ami felgyorsíthatja és egyszerűsítheti a marketinganyagok készítését.
máj. 31
13:36
Húszszázalékos hozam pár óra alatt – ráugrottak a GAP-re a tőzsdézők (vg.hu)
A GAP ruházati üzlethálózat úgy ért el látványos profitugrást, hogy a forgalmat csak minimálisan sikerült növelni.
máj. 31
13:36
Több mint 800 milliós osztalékot vett ki cégéből Várkonyi Andrea (Telex)
A Whitedog Media, amely tavaly Mészáros Lőrinc bankjának kampányán is dolgozhatott, megduplázta a bevételeit 2023-ban.
máj. 31
13:42
Tiborcz István nem nyúlt hozzá a közel 9 milliárd forintos profithoz (Menedzsment Fórum)
A nyereség a cég tartalékait növelte.
máj. 31
13:42
Luxusautó lopáshoz a legjobb segítő egy hajléktalan (Piac és Profit)
Luxusautó-tolvajok nagyszabású, Európa-szerte tevékenykedő bűnözői hálózatát számolták fel több európai országban, tizenhárom gyanúsítottat állítottak elő csalás, okmányhamisítás és pénzmosás vádjával - tájékoztatott az Európai Unió tagállamai közötti igazságügyi együttműködésért felelős, hágai székhelyű uniós ügynökség, az Eurojust.
máj. 31
13:42
Bővült az esztergomi Neuzer Kerékpár Kft. (ProfitLine)
Az ország legnagyobb magyar tulajdonú, független kerékpárgyára, az esztergomi Neuzer Kft. 750 millió forintból automatizált raktárcsarnokot épített és új kerékgyártó gépeket állított üzembe - közölte a társaság tulajdonosa az MTI-vel.
máj. 31
13:42
Lecsapnak a zivatarok: az egyik rögtön célba vette Budapestet (Portfolio)
Beindul a légkör, az első zivatarok egyike rögtön a fővárost vette célba - írja friss Facebook-posztjában az Időkép annak hatására, hogy a déli órákban jelentős csapadék zúdult le Budapesten és környékén.
máj. 31
13:42
Érkezik Törökország első digitális bankja (FinTechRadar)
A török fintech vállalat 65 millió dollárt vont be.
máj. 31
13:42
Nagyot drágultak a vidéki családi házak (Digital Hungary)
Hektikusan mozogtak az árak a vidéki ingatlanpiacon: míg a használt házak átlagos négyzetméterára egy év alatt majdnem negyedével emelkedett, addig a téglalakásoké csökkent, ismertette Kosztolánczy György, az Otthon Centrum vezérigazgatója a piac legfrissebb változásait.
máj. 31
13:48
Bank of America: öt éve nem voltak ilyen népszerűek a vállalati kötvények (Portfolio)
A globális befektetők a szerdáig tartó hét napban nettó 3,6 milliárd dollárt fektettek a befektetési kategóriájú vállalati kötvényalapokba, ami már a 31. egymást követő héten jelent nettó tőkebeáramlást, így a leghosszabb ilyen sorozat 2019 óta – közölte a Bank of America. A kötvényárfolyamok idei alakulása egyelőre nem támasztja alá idén ezt az er
máj. 31
13:48
Igen jól jártak tavaly a nagy húsipari cégek: a kamatok hizlalták a kasszákat (Pénzcentrum)
Sorra jelennek meg ma a vállalatok 2023-as beszámolói, a közzétett eredmények pedig első látásra váratlanul jó eredményeket jeleznek egyes húsipari cégeknél, így például a Picknél és különösen a kaposvári Kometánál- összegezte az Agrárszektor. Más húscégek helyzete már nem ilyen fényes, és a számokat közelebbről megnézve kiderül: nem a húskészítmén
máj. 31
13:48
Így vigyázz a kertedre, ha támadnak a kórokozók és a kártevők! (Agroinform)
Már letölthető a Kert és Otthon applikáció.

Keresés