2024. május 16. csütörtök

máj. 16
13:18
Gigászi osztalékhozamot fizetnek ezek a magyar cégek: nagyot nyert, aki itt fialtatta a pénzét (Pénzcentrum)
Az utóbbi hetekben sorra nyilvánosságra hozták a hazai nagyvállalatok, hogy idén mekkora osztalékot fizetnek ki a részvényeseiknek. Összegszerűen az OTP Bank tulajdonosai kapják a legtöbbet, 535,71 forintot részvényenként, ami 3 százalékos osztalékhozamot jelent. Más cégek a fentinél akár jóval szerényebb összeget fizetnek egy-egy részvényük után,
máj. 16
13:18
Új százforintost dob piacra az MNB (Azenpenzem)
A jegybank, alapításának centenáriuma alkalmából a 100 forintos forgalmi érme emlékváltozatát bocsátotta ki. Az új érmével a lakosság a készpénzfizetési forgalomban, a mindennapi vásárlások során találkozhat. Saját magukat ünneplő érmék is kaphatóak lesznek.
máj. 16
13:18
Elképesztő az április óta piacra került kripto tokenek száma (BitcoinBázis)
Április óta több mint egymillió új kripto token jelent meg a piacon, ebből jelentős részt a Solana és Ethereum hálózatokon
máj. 16
13:24
A kínai AI takarítórobot az élővizekből gyűjti a szemetet (Agrofórum)
A környezetszennyezés világszerte egyre nagyobb problémát jelentenek. A folyókba, tavakba, tengerekbe és óceánokba került szennyeződések nem csak a vízben élő élővilágra, de az emberekre és a teljes ökoszisztémára nézve is rendkívül károsak és veszélyesek.
máj. 16
13:24
Tovább csökkent áprilisban a társas vállalkozások száma (Üzletem)
Csökkent a cégszám áprilisban is az Opten adatai szerint. Kétezer alatt az új vállalkozások száma. Minden második vállalkozás felszámolással szűnt meg. Az új eljárások során öt cégből négy felszámolással vagy kényszertörlési eljárással érintett.
máj. 16
13:30
Világszínvonalú robotsebészet a Debreceni Egyetemen (Gyártástrend)
Megérkezett a Da Vinci robotasszisztált sebészeti rendszer a Debreceni Egyetem Klinikai Központjába. A 21. századi csúcstechnológiát elsősorban az általános sebészeti, az urológiai, a nőgyógyászati, valamint a fül-orr-gégészeti műtéteknél alkalmazzák.
máj. 16
13:36
A Telekom a nap sztárja (Portfolio)
A kereskedési idő felénél továbbra is a Magyar Telekom vezeti a hazai nagypapírok emelkedését.
máj. 16
13:36
Hatalmas lökést adhat a kriptopiacnak az FTX dollármilliárdos kártérítése (vg.hu)
Az FTX csődje hatalmas csapás volt a piacnak, de most szépíthet Sam Bankman-Fried volt cége.
máj. 16
13:36
Új felsővezető érkezik a Central Médiacsoporthoz (Digital Hungary)
Magyarország egyik legnagyobb független médiavállalata, a Central Médiacsoport folytatja szervezeti átalakulását, amelynek célja a kiadó versenyképességének növelése, valamint a kelet- és közép-európai terjeszkedés. Július 1-től csatlakozik a vállalat felsővezetéséhez Petr Bednar, aki korábban Csehország egyik vezető médiavállalatánál (Vltava Labe
máj. 16
13:42
A Munch által sok élelmiszer megmenthető a kidobástól (ProfitLine)
Az Auchan az idén tavasszal két magyarországi áruházával csatlakozott a Munch élelmiszermentő rendszerhez, a cég már a jelenlegi napi átlagos csomagszámmal is évi 246 millió forint értékű élelmiszert tudna megmenteni; a csomagszám azonban a következő időszakban várhatóan emelkedni fog, mivel a szolgáltatás mostanra a teljes, 22 áruházból álló hálóz
máj. 16
13:42
A golyók nem jutottak el a forintig (vg.hu)
Erősödnek a régiós devizák csütörtökön, nyoma sincs a Fico-merénylet miatti pániknak.
máj. 16
13:48
Eldőlt egy fontos európai intézmény vezérének sorsa (Privátbankár)
Újraválasztották.
máj. 16
13:48
Itt az európai támogatás, ami választ ad Amerika kihívására (Portfolio)
Különleges támogatási rendszert vezetett be Berlin a német ipar kibocsátáscsökkentésének előmozdítására. Az egyelőre 23 milliárd eurós, később bővítendő kerettel rendelkező úttörő támogatási program célja a nagy ipari üvegházhatásúgáz-kibocsátók dekarbonizációs beruházásainak finanszírozása egy speciális aukciós rendszeren keresztül. Az eszköz kido
máj. 16
13:48
Az oroszokat sejtik a lengyelországi tűzesetek mögött (vg.hu)
Vasárnap egy hatalmas pláza égett le Varsóban, de másutt is felcsaptak országszerte a lángok.
máj. 16
13:48
Megtriplázta nyereségét a Telekom (MMonline)
Az idei első negyedévben több mint 220 milliárd forintra növelte árbevételét a Magyar Telekom, a bővülésben meghatározó szerepet játszott a mobil üzletág. A cég nyeresége hatalmasat nőtt, majdnem háromszorosa lett az egy évvel korábbinak. A Magyar Telekom közzétette 2024. első negyedévére az EU által befogadott Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Stand
máj. 16
13:51
Notcoin Launchpool a Bybiten (Kripto Akadémia)
A Bybit egy Launchpool keretében teszi lehetővé, hogy felhasználói egy most induló kriptovaluta tokenjeit megszerezzék. A Notcoin (NOT) a világ egyik legtöbb felhasználójával rendelkező kriptopénze és szorosan kapcsolódik a jelenleg 10. legnagyobb kripto project, a Telegram közösségi oldal TON néven futó kriptopénzéhez. A Notcoin egy Telegrammon já
máj. 16
13:54
Veszettül készülnek a nyugdíjas évekre a magyarok (Menedzsment Fórum)
Igen eredményesen kezdték az évet a hazai önkéntes nyugdíj- és egészségpénztárak, amelyek mind az összesített taglétszám, mind a tagi és munkáltatói befizetések tekintetében jelentős előrelépést mutattak fel az első negyedévben.
máj. 16
13:54
Penészes ételt hívott vissza a Nébih (Portfolio)
Penészgombák és Bacillus cereus spórás baktérium jelenléte miatt kivonta a forgalomból a Dragon Superfoods Bio In Shape Mix 200 grammos táplálékkiegészítő port a forgalmazója, a Culinaris Retail Kft. - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
máj. 16
13:54
Egy napra újranyitják ezt a pályázatot! (Agroinform)
Az üzemzavarra való tekintettel.
máj. 16
13:54
A keleti országrészben is érezhetők a kilábalás jelei (vg.hu)
Látványos felzárkózás zajlik a keleti országrészben, a lakossági oldalon pedig látszanak a kilábalás jelei – derült ki a Figyelő és a Világgazdaság, valamint az Észak-Magyarország együttműködésében szervezett miskolci gazdaságfejlesztési konferencián.
máj. 16
14:06
Az Európai Bizottság eljárást indított a Meta ellen (Adózóna)
Az Európai Bizottság eljárást indított a Meta ellen annak megállapítására, hogy a közösségi platformokat üzemeltető vállalat a Facebook és az Instagram szolgáltatásai esetében megszegte-e a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabály (DSA) kiskorúak védelmére vonatkozó fejezeteit – közölte a brüsszeli testület csütörtökön.
máj. 16
14:06
Csínján bánnak az áremeléssel a hotelek, pünkösdre még vannak szabad helyek – most kezdődnek a last minute foglalások (vg.hu)
Még csak most jöhet a szokásos last minute foglalási láz.
máj. 16
14:06
Fagyok Ukrajnában; a szilva erősen érintett (Mezőhír)
Az ukrán szilvatermés egy részéről biztosan le lehet mondani a fagyok miatt.
máj. 16
14:06
Ez az öt kriptovaluta lehetővé teszi akár egy vadonatúj Porsche megvásárlását (BitcoinBázis)
A 2024-es bikafutás teljes lendületben van, az ügyes befektetők a következő nagy nyertesek után kutatnak a kriptohorizonton. Minden eddiginél intenzívebb
máj. 16
14:06
Sebésznek tanult, végül női villanyszerelő lett belőle (Karrier Trend)
Lexis Czumak-Abreu egyetem alatt kezdett mérnöki munkákat vállalni, miközben orvosi előkészítőt tanult. A Business Insidernek elmondta, hogy élvezte a problémamegoldást és a munka fizikai aspektusait. Végül Czumak-Abreu felhagyott a sebészeti pálya terveivel, és most már teljes munkaidőben villanyszerelőként dolgozik. A szakma kihívásai és megelége
máj. 16
14:08
Újabb eljárást indít az EU a Meta ellen, ezúttal a gyermekvédelem van porondon (vg.hu)
Az EU ezúttal a gyermekvédelem kapcsán vizsgálja a Facebookot és az Instagramot.
máj. 16
14:12
Új villamosok jönnek Budapestre, de még többet is vennének (Menedzsment Fórum)
A villamoshálózat folyamatosan növekszik.
máj. 16
14:18
Így bánnak a pénzükkel a különböző generációk (vg.hu)
Nem meglepő módon a baby boomerek takarékosabbak, mint a Y és Z generáció.
máj. 16
14:18
Minden, amit tudni lehet a Fico elleni merényletről (Forbes)
Összeszedtük a legfontosabb és legaktuálisabb infókat, hogy neked már ne kelljen. Mi történt? A 71 éves Juraj Cintula szerdán délután több lövéssel is megsebesítette Robert Fico szlovák kormányfőt. Ficót életveszélyes állapotban, mentőhelikopterrel szállították át Besztercebányára. Az esetről készült videó megtekinthető itt. Hol? Egy kihelyezett ko
máj. 16
14:18
A hatékony vetőmagkezelés hozzájárul a növények egészséges fejlődéséhez (Magyar Mezőgazdaság)
A mezőgazdasági kutató-fejlesztő vállalatok olyan fenntartható megoldásokon dolgoznak, amelyekkel a gazdálkodók válaszolni tudnak a világ egyre dinamikusabban változó mezőgazdasági kihívásaira.
máj. 16
14:18
Egy autó méretű aszteroida találta el majdnem a Földet (BitcoinBázis)
Autó méretű aszteroida igen közelről érintette a Földet a bolygó körüli pályája során. Az Armageddon azonban ezúttal elmaradt. Autó méretű
máj. 16
14:21
A terjedő képesség vizsgálata inváziós növények és halak között (Alternatív Energia)
Az élőlények terjedése az a folyamat, amikor egy adott faj egyedei új, de a korábbihoz hasonló területekre vagy akár teljesen eltérő élőhelyekre jutnak el.
máj. 16
14:24
Hatalmasat nőtt az Eximbank, csaknem 1500 milliárdot folyósított egy év alatt (Portfolio)
Több mint 74%-kal 3642 milliárd forintra emelkedett tavaly az Eximbank mérlegfőösszege, a bank hitelállománya pedig 50%-os bővüléssel megközelítette a 2500 milliárd forintot – derül ki a frissen közzétett beszámolókból.
máj. 16
14:24
Orbán Viktor: ma egyedül kell küzdenünk a békéért (vg.hu)
Szlovákia elindult a békepártiság útján, de ezt a folyamatot megakasztották, keresztbe lőtték.
máj. 16
14:24
Ingadozó piacokat várnak a szakértők (Agrofórum)
Vegyes hangulat uralkodott a szerdai kereskedési napon a terménypiacokon.
máj. 16
14:24
Hulladékbálázók és hordóprés bemutatója a Malagrow Kft.-től (Transpack)
Így préselik össze a hulladékot, hogy szállítható legyen. A Malagrow Kft. a legjobb hulladékkezelő gépeket ajánlja.
máj. 16
14:24
Áfa-visszatérítés: ellentétes az uniós joggal egy magyar szabály (Üzletem)
Az Európai Unió Bírósága által 2024. május 16-án meghozott döntés (C-746/22) szerint ellentétes az Unió jogával az a magyar szabály, amely nem engedi meg a külföldi adózóknak az áfa-visszatérítési eljárásokban, hogy irataikat akár a másodfokú (fellebbezési) eljárásban is beadhassák.
máj. 16
14:24
Tovább gyarapodnak az önkéntes pénztárak, fejenként 1,9 milliót tartunk nyugdíjpénztárakban (Telex)
A nyugdíjpénztárak az első negyedévben 3,38 százalék becsült hozamot értek el.
máj. 16
14:30
Súlyos hibát vétettek Robert Fico testőrei (Piac és Profit)
Szerdán, a Nyitrabányán tartott kihelyezett kormányülés után meglőtték Robert Fico szlovák miniszterelnököt, akinek az állapota még mindig nagyon súlyos. A kormányfőt három golyó is eltalálta az öt leadott lövésből. Hajós István biztonsági szakértő szerint Fico testőrsége több ponton is hibázhatott, a jövőben pedig itthon is minden bizonnyal szigor
máj. 16
14:30
Elképesztő hazai sikersztori: a világ minden pontján jelen van a magyar cég (Agroinform)
A magyar Proofminder mesterséges intelligencia segítségével "mindent látóvá" teszi a gazdákat, akik így gyorsan be tudnak avatkozni.
máj. 16
14:30
Az Apple-nél is vonzóbb befektetést talált Warren Buffett (vg.hu)
Az omahai bölcs most a vagyonbiztosítási részvényekben bízik.
máj. 16
14:33
DéliBux 2024 május 16. – Továbbra is hibátlan a hangulat a tőzsdén (TőzsdeFórum)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,23 pontos nyitás után tovább emelkedett csütörtökön délelőtt. A BUX 11.30 órakor 68 916,79 ponton állt, ami a szerdai záróértékéhez képest 242,95 pontos, 0,35 százalékos emelkedés, a csütörtöki nyitásnál 242,72 ponttal magasabb. A részvénypiac forgalma délelőtt 2,8 milliárd forint volt, a vezető rész
máj. 16
14:35
Államkötvény – Csökkent az aukciós átlaghozam (TőzsdeFórum)
A meghirdetett mennyiségnél 52,5 milliárd forinttal nagyobb összegben, 82,5 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csökkenő átlaghozamok mellett csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). Az ÁKK 10-10 milliárd forintért vitt piacra 3 éves, 5 éves és 10 éves lejáratú államkötvényt. A 3 éves kötvénye
máj. 16
14:37
Újjáválasztották az EBRD elnökét (TőzsdeFórum)
Ismét az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank elnökévé választotta csütörtökön a pénzintézet kormányzótanácsa Odile Renaud-Bassót, aki második elnöki mandátumát kezdheti a bank élén. A francia pénzügyminisztérium gazdaságpolitikai ügyekben illetékes egykori vezérigazgatója a közép- és kelet-európai országok gazdasági átalakulásának finanszírozás
máj. 16
14:42
Közeledik az szja-bevallás határideje, ezekre figyeljen! (Menedzsment Fórum)
Fő szabályként nem szükséges hozzányúlnunk az adóhatóság által elkészített adóbevallás-tervezethez, ám vannak esetek, amikor ez szükséges vagy saját érdekünkben ajánlott. Most ezeket mutatjuk meg.
máj. 16
14:42
Még fel sem állt, de már bekeményít a menekültekkel szemben az új holland kormány (vg.hu)
Megszületett a koalíciós megállapodás, minden idők legszigorúbb menekültügyi rendszere jöhet Hollandiában.
máj. 16
14:42
Olyat titkolt el az Index és az Economx, amit más büszkén kitenne az ablakba és ami jelentős hírértékkel bír (Media1)
Megkérdezte a Media1 az Indexet és az Economx nevű hírportálokat tulajdonló Indamedia sajtóosztályát, mi az oka, hogy egyik lapjuk sem számolt be arról, hogy megnyerték a napokban első fokon azokat a pereket, amelyeket az egyik legfőbb közjogi méltóság, Orbán Viktor miniszterelnök indított ellenük. A kormányfő több más szerkesztőséget is perelt és
máj. 16
14:44
Félreérti a Nyugat a kínai-orosz kapcsolatokat (vg.hu)
Nem két egyenlőtlen fél együttműködéséről van szó Kína és Oroszország viszonyában.
máj. 16
14:48
Kínos baklövés okozott riadalmat, a Google véletlenül törölte 625 ezer ausztrál ügyfél nyugdíjmegtakarítását (Portfolio)
Több mint félmillió ügyfél egy hétig nem férhetett hozzá nyugdíjszámláihoz, miután egy "egyedülálló" Google Cloud "félrekonfiguráció" miatt a pénzügyi szolgáltató privát felhőfiókja törlődött - írja a The Gurdian.
máj. 16
14:48
Az EU szigorúbb szén-dioxid-kibocsátási előírásokat fogadott el a nehézgépjárművekre (Tiszta Jövő)
Az Európai Unió Tanácsa elfogadta a nehézgépjárművekre vonatkozó szén-dioxid-kibocsátási előírásokról, valamint a hatályos uniós szabályok módosításáról és szigorításáról szóló rendeletet, az immár naprakész szabályok tovább kívánják csökkenteni a közúti közlekedési ágazat szén-dioxid-kibocsátását, valamint 2030-ra, 2035-re és 2040-re vonatkozóan ú

Keresés