Brutálisan meggyilkolták Bagdy Emőke fiát az Egyesült Államokban. Az 53 éves áldozatot egy 18 éves férfi késelte meg. Állítólag egy szóváltás hevében önvédelemből szúrt az elkövető.
A Premier League 37. fordulójában nyolc mérkőzést játszottak szombaton. Gálázott a Manchester City a Fulham vendégeként. Guardiola csapata igen nagy fölényben játszott az egyébként jó erőkből álló Fulham otthonában. A gólgyártást a mezőny leggólerősebb hátvédje, Gvardiol kezdte el a 13. percben. A letámadást játszó Fulham lelkesen védekezett, sőt
A cégek többsége még nincs tisztában azzal, hogy a fenntartható működés miként járul hozzá az üzleti sikerhez – állapítja meg az EY friss, 15 európai ország 200 vállalatvezetőjének részvételével készült kutatása. Magyarországon idén január óta törvény kötelez számos hazai szervezetet arra, hogy zöldebbé váljanak.
A legújabb jelentések szerint a globális aranytartalékok terén jelentős elmozdulás történt. A közel-keleti és afrikai országok elkezdték kivonni aranykészleteiket az
A pénzkereseti lehetőség jelenti a legfontosabb motivációt a munkát vállaló diákok életében, akik döntő többsége már hallott, dolgozott vagy jelenleg is az iskolaszövetkezetekkel való együttműködésben tudott elhelyezkedni a munkaerőpiacon.
Az elmúlt időszakban Gattyán György pártja számos videót feltöltött a kampányukról: az egyik felvételen Karácsony Gergely pedig meglepő kijelentést tett.
Rövid híreink a kriptopénzügyek világából. Lending hírek, hitelek, hitelezések, kripto kihelyezések, kriptopénz szolgáltatók és tőzsdék által kibocsátott kártyák rövid híreit foglaljuk össze, rövid nemzetközi kriptopiaci összefoglalóval. Lássuk mi történt az elmúlt napokban! Bybit A Bybit egy Launchpool keretében teszi lehetővé, hogy felhasználói e
Négy hét múlva, június 9-én tartják az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak választását, továbbá a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, továbbá a nemzetiségi képviselők választását – írja az MTI.
Megjelent az a kormányrendelet, amely rögzíti, hogy 2024. május 1-től a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj után visszaigényelhető adó mértéke 90 százalékra emelkedik.
Újabb rangos elismerésben részesült a K&H Csoport a fenntarthatósági törekvéseiért. Idén a pénzintézet felkerült a HVG fenntarthatósági listájának legjobbjai közé. A díjat Suba Levente, a K&H fenntarthatósági vezetője vette át.
Jól alakultak a magyar lízingpiac első negyedéves eredményei, de kettősség is látható: a személyautók és kishaszonjárművek esetében megmaradt a tavaly év végén tapasztalt fokozott aktivitás, közben viszont a termelőeszközök – különösen a mezőgazdasági gépek – esetében visszaesés látszik.
A külgazdasági és külügyminiszter a kínai elnök és 400 tagú delegációjának háromnapos látogatását négy szempontból is történelmi jelentőségűnek nevezte.
Vannak a világon olyan városok, amelyekben rengeteg dollármilliomos él: New Yorkban például minden 24. lakos dollármilliomosnak számít, de az egy főre jutó vagyonban még mindig Monaco vezet. Vannak olyan várások is a világon, ahol gombamód nőnek ki a milliomosok, és egy friss jelentés arra is rávilágít, melyek a legdrágább városok a világon.
Az egyesült arab emírségekbeli Rász el-Haima Közlekedési Hatósága (RAKTA) és Rász el-Haima Turisztikai Hivatala (RAKTDA) szerdán szándéknyilatkozatot írt alá a Skyports Infrastructure (Skyports) vállalattal az elektromos légitaxi szolgáltatásokhoz szükséges vertiport infrastruktúra fejlesztéséről - tájékoztatta az MTI-t a RAKTDA magyarországi képvi
A 77 Elektronika Kft. új generációs, folyamatos cukormonitorozó rendszert vezet be itthon. A hazai piacon úttörőnek számító, magyar nyelven működő, egybeépített szenzor-távadó eszköz az eddiginél sokkal felhasználóbarátabb megoldást biztosít a diabéteszesek számára, amely a nap 24 órájában folyamatosan méri a szöveti cukorszintet. A valós idejű cuk
A baromfiágazat a legversenyképesebb és egyben a legnagyobb koncentrációval rendelkező állattenyésztő ágazat Magyarországon; hozzájárul a külkereskedelmi mérleg javításához, hiszen a baromfihús adja a húsfélék exportárbevételének több mint felét - mondta az agrárminiszter Kaskantyún csütörtökön a tárca közleménye szerint.
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. pályázataira jelentkezők 4 hidrogén üzemanyagcellás, az akkumulátorosok közül 7 csuklós, 1 szóló és 3 midi autóbusz beszerzésére adtak be pályázatot a május 6-i határidőre - közölte a HUMDA szerdán az MTI-vel.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1199,71 ponttal, 1,76 százalékkal emelkedett a héten a múlt pénteki záráshoz viszonyítva, így 69 201,95 ponton, új történelmi csúcson zárt.
Orosz merényletet hiúsítottak meg az ukrán Kijev ellen, állítólag három civil meghalt, amikor egy ukrán rakéta becsapódott egy donyecki étterembe. Friss hírek az orosz–ukrán háborúról.
A "mentes" termékek munkacsoportjának megalakulásával bővült a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kiemelt szakmai tevékenysége - közölte a NAK szerdán az MTI-vel.
Az év végére eléri az 56 ezret a Településfásítási Programban elültetett fák száma. A jövő generációinak, a gyermekeknek ültetjük a fákat a Településfásítási Program keretében - mondta Kovács Zita, az Agrárminisztérium (AM) birtokpolitikáért felelős miniszteri biztosa szerdán, a Veszprém vármegyei Farkasgyepűn a minisztérium közleménye szerint.
A zöld rendszámmal Magyarországon forgalomba helyezett gépkocsik száma 2024. április végére felülmúlta a 96 ezret. A leginkább környezetkímélő, kizárólag elektromos hajtású járművek száma mára meghaladta az 55 ezret (55 256), míg az évtized elején még kevesebb mint 8 ezer (7729) volt belőlük, a klímabarát flotta növekedése bő négy év alatt tehát tö
Egy munkahely konfliktusai sok esetben a multigenerációs környezetben gyökereznek, ahol a szokásokhoz hű idősebb és a lendületes, bármit megkérdőjelező fiatalabb generáció tagjai “csapnak össze” egymással. Mi az oka a frusztrációnak? Hogyan lehet feloldani ezeket a feszültségeket? Többek között erről is beszélt Lerf Andrea generációkutató a 29. Dig
A tavalyi évhez képest emelkedett a fiatal pályakezdők bérigénye az autopro.hu járműipari szakportál és a Trenkwalder Recruitment Kft. közös felmérése szerint.
Ma tette közzé a KSH az áprilisi fogyasztói inflációs adatokat. Az idei év negyedik hónapjában a fogyasztói árak 0,7 százalékkal nőttek egy hónap alatt. Az éves inflációs ráta így enyhén emelkedett: 3,7 százalékra a februári-márciusi 3,6 százalékról. Ezzel együtt kedvező, hogy tovább lassult a maginfláció: 4,1 százalékos éves szinten állt áprilisba