2024. április 16. kedd

ápr. 16
19:00
Világszínvonalú fejlesztés a debreceni kardiológiai ellátásban (Helló Sajtó!)
A Debreceni Egyetem Kardiológiai és Szívsebészeti Klinikáján hétfőn átadták azt a hibrid műtőt, ahol elsősorban speciális szívkatéteres beavatkozásokat végeznek, de alkalmas akár nyitott szívműtétek elvégzésére is.
ápr. 16
19:06
Csúszik lefelé forint, vészesen közeleg egy határkő (Menedzsment Fórum)
Rossz hírünk van: egyre közelebb a 400-as szint.
ápr. 16
19:12
Mínuszban zártak az európai tőzsdék (ProfitLine)
A főbb európai értékpapírpiacok gyenge kezdés után nagy, másfél százalék körüli veszteséggel fejezték be a keddi kereskedést.
ápr. 16
19:12
Sirály az Országos Színházi Találkozón (Helló Sajtó!)
A hazai színházi élet egyik kiemelkedő eseményét, az Országos Színházi Találkozót 2024. június 10. és június 16. között Kaposváron rendezik meg. Június 13-án látható a Sirály David Doiasvili rendezésében a Csiky Gergely Színház színpadán.
ápr. 16
19:18
A Magyar Telekom 2024. április 16-án megtartotta Éves Rendes Közgyűlését (Digital Hungary)
A Közgyűlés elején a részvényesek meghallgatták az Igazgatóság jelentését a Társaság ügyvezetéséről, a Társaság és a Magyar Telekom Csoport 2023. évi üzleti tevékenységéről, üzletpolitikájáról, valamint vagyoni helyzetéről. Ismertetésre kerültek továbbá a Felügyelőbizottság, az Auditbizottság és a könyvvizsgáló vonatkozó jelentései.
ápr. 16
19:18
Csatlakozzatok a mi sokszínű kertünk kampányhoz! (Helló Sajtó!)
A Magyar Természetvédők Szövetsége családok, iskolák, munkahelyek jelentkezését várja a pályázat keretében, és köztük 3 millió forint értékben sorsol majd ki ajándékokat.
ápr. 16
19:21
Gázai konfliktus: Az orosz kémfőnökkel egyeztetett az egyiptomi elnök (Növekedés)
A palesztin-izraeli konfliktus megoldatlansága a kiváltó oka a közel-keleti térségben jelenleg zajló eseményeknek - közölte a Kreml sajtószolgálata a Vlagyimir Putyin orosz és Ebrahim Raiszi iráni elnök keddi telefonos megbeszéléséről kiadott tájékoztatójában.
ápr. 16
19:21
Egy varázslatos minifesztivál Tokaj-Hegyalján (Magyar Mezőgazdaság)
Idén május 3-5. között kerül megrendezésre Tokaj-Hegyalja tavaszi minifesztiválja, a Bűbájos Hétvége. Három napon át összesen 12 helyszín várja változatos programokkal a látogatókat
ápr. 16
19:27
Nébih: vetőburgonya vásárlásakor kizárólag fémzárolt vetőgumók közül érdemes választani (Üzletem)
Jó minőségű, biztos termést hozó, egészséges vetőgumók ültetéséhez csak fémzárolt tételt érdemes vásárolni, melyek elsősorban gazdaboltokban, nagyobb áruházakban, szakáruházakban érhetőek el.
ápr. 16
19:30
A BMW Group tervezőmérnökei bemutatják a Neue Klasse minden érzékszervet átható élményét (Helló Sajtó!)
A BMW Group a „Future OF JOY” fantázianévre keresztelt kiállítással képviselteti magát a Milánóban megrendezett 2024-es Salone del Mobile dizájnhéten. A látogatók betekintést nyerhetnek az új tervezőmérnöki stratégiába és a két tanulmányautó kreatív tervezési folyamataiba.
ápr. 16
19:33
Az OKX elindítja 2. rétegű Ethereum hálózatát, alacsonyabb díjakkal és interoperabilitással (BitcoinBázis)
Az OKX is beált a sorba: ez a soron következő kriptovaluta-tőzsde, amely Ethereum-alapú 2. rétegű hálózatot indít. Az OKX kriptotőzsde
ápr. 16
19:42
Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama (ProfitLine)
Hozamemelkedés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
ápr. 16
19:45
A kormány a déli országrészek gazdasági megerősítésére összpontosít (Demokrata)
Baranya gazdasági megerősítését is szolgálja a kormány komplex fejlesztési programja, mondta Navracsics Tibor Pécsen.
ápr. 16
19:48
Grád Ottó: nincs mozgástér a beavatkozásra az üzemanyagok áránál (Infostart)
Miközben ma már régiós szinten a hazai üzemanyagárak az élmezőnyben vannak, a kiskereskedelemben részt vevő vállalatok mozgástere nagyon szűk – mondta a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára.
ápr. 16
19:48
Megnyílt az első éjjel-nappali posta (Adózóna)
Megnyitotta első éjjel-nappal működő, postai ügyintézésre alkalmas ügyfélterét a Magyar Posta Zrt. Nyíregyházán, ahol az ügyfelek egyebek mellett csomagot adhatnak fel és vehetnek át, egy speciális ügyintézési automatán keresztül hivatalos okmány- és járműügyeket intézhetnek, illetve készpénzt is felvehetnek az ATM-ből – közölte a társaság.
ápr. 16
19:48
A titokzatos matsutake, a világ legdrágább gombája (Agroinform)
A japán matsutake a legértékesebb, mely erős aromájú, gazdag, fűszeres, fahéjas ízű.
ápr. 16
19:51
Vérengzés volt a pesti parketten (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1978,87 pontos, 2,94 százalékos csökkenéssel, 65 428,99 ponton zárt kedden.
ápr. 16
19:57
Már nem a Rózsadombon épülnek a legdrágább lakások Budapesten (KKV Magazin)
Éves viszonylatban ötszázalékos áremelkedést mért az Otthon Centrum (Oc) a fővárosi új építésű lakások piacán. Kevesebb, de összességében nagyobb lakásszámú projekt indult az első negyedévben. Újdonság, hogy már nem a Rózsadombon épülnek a legdrágább lakások a fővárosban.
ápr. 16
20:03
Kiderült, mennyi osztalékot fog fizetni a Telekom (Növekedés)
A Magyar Telekom kedden tartott éves közgyűlése elfogadta az igazgatóság osztalékfizetési javaslatát, amely alapján a 2023-as év után a részvényeseknek 41 561 217 360 forint osztalékot fizet a társaság; a kifizetés első napja május 8. - közölte a társaság.
ápr. 16
20:12
Nőtt az euróövezet külkereskedelmi többlete februárban (ProfitLine)
Februárban nőtt az euróövezet külkereskedelmi többlete éves összehasonlításban - derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden ismertetett adataiból.
ápr. 16
20:12
Beismerte a Fed elnöke: nem történt előrelépés az infláció terén (Portfolio)
Egy amerikai-kanadai gazdasági kapcsolatokra összpontosító fórumon a Federal Reserve elnöke, Jerome Powell úgy fogalmazott, hogy az idei évben eddig nem történt előrelépés az infláció terén - számolt be a CNBC.
ápr. 16
20:12
K. Endre újságírókra támadó barátja ellen nem csak garázdaság miatt folytat büntetőeljárást a rendőrség (Media1)
Garázdaság mellett immáron még egy tényállás miatt folyik büntetőeljárás a Telex és a Gulyáságyú Média stábjára támadó erőszakos férfi ellen, aki K. Endre családi barátjaként mutatkozott be. Egy újabb videófelvétel is előkerült.
ápr. 16
20:15
Új kollekcióval rukkolt elő a MINI (MMonline)
Az új lifestyle-termékek formanyelve az új MINI Cooper stílusjegyeit idézi. A kollekció a ruházati termékektől kezdve, a poggyászokon át, egészen az ötletes és egyedi kiegészítőkig terjed.Sokféleképpen kifejezhető egy márka iránti elkötelezettség. A MINI nemzetközi közösségének tagjai az autójukon kívül, a hétköznapokban is látványosan hangoztathat
ápr. 16
20:21
Háború: Nagy a baj az ukránoknál, már a rokkantakat is a frontra viszik (Növekedés)
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök aláírta kedden a mozgósítás, a katonai nyilvántartásba vétel és a katonai szolgálattal kapcsolatos egyes rendelkezések javításáról szóló törvényt - derült ki az ukrán parlament honlapján közzétett információból.
ápr. 16
20:21
Modern közösségi kertek: a kezdetek (Magyar Mezőgazdaság)
Amennyiben szűken vesszük a mai közösségi kert fogalmát, a modern városi kertek születése kezdetben mindig összefüggött valamilyen válságos időszakkal, legyen az háború vagy gazdasági válság.
ápr. 16
20:21
Érdekes fejlemény a Bitcoin alapítójának kilétét illetően (BitcoinBázis)
A Ripple technológiai igazgatója (CTO-ja), David Schwartz komoly vitát generált nemrégiben a Bitcoin közösségben, miután elmélkedett a Bitcoin létrehozójának, Satoshi
ápr. 16
20:36
Joe Bitter útja takarítótól a kriptomilliárdosig: Mit tanulhatunk belőle? (Digital Hungary)
Takarítóból vált kriptomilliárdossá Joe Bitter, aki egy új közösségi platformot is létrehozott, ami a közösségi vásárláson alapul. Bitter most olyan lehetőséget kínál platformján, aminek köszönhetően már 10 dollárral megnyílik a közösségi vásárlás lehetősége, és ennyi elég is a Bitcoin megvásárlásához.
ápr. 16
20:42
Gyengült kedden a forint (ProfitLine)
Gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
ápr. 16
20:51
Már a kripto bálnák is felfedezték a 99Bitcoins előértékesítését (BitcoinBázis)
A több mint tíz éve működő 99Bitcoins weboldal már régóta megbízható név a kripto oktatási térben. A projekt várva várt
ápr. 16
20:54
Drámai felvételek: így öntötte el a víz a dubaji repteret (Portfolio)
Vihar miatt ideiglenesen más repülőterekre irányítják át az érkező gépeket a dubaji nemzetközi repülőtérről (DXB) - közölte kedden este az Egyesült Arab Emírségek nagyvárosának légikikötője.
ápr. 16
21:03
2024-ben a bulizás új dimenzióba lép? (Márkamonitor)
A nappali buli, másnéven daytime parti egy olyan esemény vagy rendezvény, amelyet a nap folyamán tartanak, általában délelőtt vagy délután. Ezek a partik gyakran lazább hangulatúak és könnyedebb atmoszférával rendelkeznek, ellentétben az éjszakai bulik hagyományos intenzitásával.    Az éjszakai közösségi élettel foglalkozó Updown Nightlife készítet
ápr. 16
21:12
Para van!? Tényleg nekimegy Izrael Iránnak? (ProfitLine)
Tényleg ezért esnek a tőzsdék? Ha az Eurusd, az Eurpln, az Eurhuf árfolyamot vagy éppen a VIX indexet nézzük, akkor a válasz igen. De nem lehet, hogy más áll e mögött?
ápr. 16
21:18
Még mindig csak ilyen autókra telik a magyarok többségének: visszatér a régi favorit? (Pénzcentrum)
Főként benzines és dízelautóra telik a magyaroknak. A hazai autópiac egyik vezető adásvételi oldalának adatai szerint továbbra is a belső égésű motorok viszik a prímet, amely elsődleges oka a kedvezőbb árak terén keresendő. Az elmúlt 1 évben viszont az elektromos autók népszerűsége növekedett, és időközben mind hirdetésszám, mind telefonos érdeklőd
ápr. 16
21:21
A százmillió éves méhecske (a virágpor) 2. rész (Magyar Mezőgazdaság)
A pollen latin szó: lisztet jelent. A pollen, magyarul virágpor, a virágos növények szaporodása során a megporzásban szerepet játszó finom por, bioaereszol.
ápr. 16
21:30
Jó hírt közölt az IMF (Infostart)
A Nemzetközi Valutaalap szerint összességében minimálisan javultak a világgazdaság idei kilátásai. A becslés alapján a magyar GDP idén 2,2 százalékkal, jövőre 3,3 százalékkal nő a tavalyi 0,9 százalékos csökkenést követően.
ápr. 16
21:33
Növekedéssel számol az AutoWallis (MMonline)
Erősen indította az AutoWallis Csoport Kiskereskedelmi üzletága az idei évet, miután 16 százalékkal növelte az újgépjármű-eladásokat, ezzel jelentősen meghaladva a magyar piac 7 százalékos növekedését. A régiós autókereskedelmi és mobilitási szolgáltató Nagykereskedelmi üzletága által értékesített járművek száma a múlt évi azonos időszakhoz képest
ápr. 16
21:42
Jó évet zárt tavaly a Yettel Magyarország (Infostart)
A távközlési szolgáltató árbevétele a nemzetközi számviteli sztenderdek szerint kétszámjegyű mértékben, 615 millió euróra nőtt, adózott nyeresége enyhe csökkenéssel 6 millió euró lett - ismertette Takács József, a Yettel Magyarország pénzügyi vezérigazgató-helyettese egy keddi sajtóbeszélgetésen Törökbálinton.
ápr. 16
21:48
Vigyázz! Baj lehet belőle, ha ezeket az élelmiszereket megmosod! (Agroinform)
Meg szoktad mosni a tojást, a banánt vagy a nyers húst? A háromból egyet biztosan nem kell! Eláruljuk, miért.
ápr. 16
22:12
Fő prioritásaink egyike lesz az uniós kardiovaszkuláris program kidolgozása (ProfitLine)
A magyar EU-elnökség egyik prioritása lesz az európai uniós kardiovaszkuláris program, stratégia kidolgozása - közölte az egészségügyért felelős államtitkár hétfőn Debrecenben.
ápr. 16
22:39
Így bulizik a Z generáció (MMonline)
2024-ben a bulizás új dimenzióba lép: a nappali bulik egyre népszerűbbek hazai és nemzetközi szinten egyaránt. A fiatalok és fiatal felnőttek, de az idősebb generáció is egyre inkább az éjszakai élet hagyományos keretein túlra nyit, és a nappali órákban keresik a szórakozás lehetőségeit. Mik a daytime bulik előnyei, miben másabb az éjszakai partikt
ápr. 16
22:42
A vagyonkezelés segítette a Morgan Stanley eredményeit (ProfitLine)
A bank ma tőzsdenyitás előtt tette közzé első negyedéves gyorsjelentését. A bevétel 15,14 milliárd dollár lett, ami felülmúlta a 14,46 milliárdos konszenzust.
ápr. 16
22:44
Egykori egyetemének ajánlotta fel Nobel-díjának másolatát Karikó Katalin (ProfitLine)
Egykori alma materének, a Szegedi Tudományegyetemnek (Szte) ajánlotta fel Nobel-díjának másolatát, valamint az elismeréssel járó összeget Karikó Katalin.
ápr. 16
23:12
Gyorsult az infláció Olaszországban (ProfitLine)
Olaszországban az előzetes becslés alapján közölt 1,3 százalék helyett 1,2 százalékkal nőttek a fogyasztói árak márciusban éves összevetésben a februári 0,8 százalékos emelkedést követően - közölte az olasz statisztikai hivatal, az Istat kedden végleges adatként.

2024. április 17. szerda

ápr. 17
0:15
10 százalékos drágulás várható idén a balatoni büfékben (rtl.hu)
Körülbelül 10 százalékkal drágul az étel és az ital nyárra a Balatonnál, a tavalyi rekordárakhoz képest is. Van, ahol csak a főszezonban emelnek árat, de egy gombóc fagylalt már most 600 forintba kerül az egyik gyenesdiási fagyizóban. A Vendéglátók Ipartestülete szerint országszerte hasonló mértékű emelésre lehet számítani.
ápr. 17
0:15
Megkapta a diszpécserszolgálati engedélyt az Uber, nyár elején indulnak a taxik (Telex)
A kérelmet februárban nyújtotta be a Főtaxi leányvállalata, a két cég együttműködésben tervezi az Uber magyarországi piacra lépését.
ápr. 17
0:18
A kripto szakértők egy új Bitcoin projektre fogadnak, ami akár a 100-szorosára is emelkedhet (ProfitLine)
A politikai és gazdasági bizonytalanság miatt a befektetők most óvatosan kereskednek. De miután a kriptóknak egyébként is kedvező időszakban a Bitcoin pénteki feleződése új lendületet adhat a kriptopiacnak, egy új előértékesítés különösen izgalmas lehet.
ápr. 17
0:19
Tiborcz István cégének is jutott 3 milliárd az MNB kedvezményes hiteléből (rtl.hu)
Aki gyors, az kétszer annyit nyerhet – így hirdette meg Matolcsy György 2020-ban a Magyar Nemzeti Bank kedvezményes hitelprogramját a koronavírus miatt bajba került vállalkozóknak. 2021-ben ezen a napon derült ki: a programból hárommilliárd forint Tiborcz István cégének, a BDPST Zrt-nek is jutott. A fix kamatozású hitellel a Szabadság téri Adria-pa
ápr. 17
0:19
Eladó a Matolcsy Ádám baráti köréhez köthető New York-i luxusapartman (Telex)
15 milliárd forintnyi dollárért hirdették meg a manhattani mércével mérve is fényűző és exkluzív lakást, kétmilliárddal drágábban, mint ahogy 2022-ben megvették.
ápr. 17
0:23
Havonta 20 milliárd forinttal nő a kórházak adóssága (rtl.hu)
Az adósság összege azonban jóval nagyobb, mint amit a kormány rendezne.
ápr. 17
0:23
Az IMF kevésbé optimista a magyar növekedéssel kapcsolatban, mint a kormány (Telex)
Pedig Varga Mihály minisztériuma is most csökkentette az idei növekedési várakozását. A valutaalap legújabb előrejelzése szerint viszont nem fog összejönni a kormány által várt 2,5 százalék.

Keresés