A magyar társadalomban sokan nem azt az élelmiszert veszik meg, amit szeretnének, hanem azt, amire pénzük van – hangzott el az Erste Bank elemzői háttérbeszélgetésén. A minőségi élelmiszer-fogyasztásában emiatt több évet elveszítettek a magyar fogyasztók. Az InfoRádió Fórián Zoltánt, az Erste Agrár Kompetencia Központ vezető agrárszakértőjét kérdez
Támadás érte vasárnap a Zaporizzsjai atomerőművet, súlyosabb károk azonban ezúttal nem keletkeztek az erőműben. A legnagyobb kockázatot valójában nem a reaktorblokkokat védő masszív betonkupolák elleni támadások jelentik. Vannak azonban az erőműnek olyan sérülékeny pontjai, amelyek súlyosabb megrongálódása esetén beláthatatlan következményekkel kel
A kis- és közepes vállalkozások kultúrájában még mindig kevéssé van jelen a munkavállalók képzésének, fejlesztésének gyakorlata, gyakran az erőforrások sem elégségesek egy komolyabb tréningre. Pedig a fejlesztés ma már megkerülhetetlen és elengedhetetlen, hiszen elképesztő gyakorisággal érkeznek az új technológiák és megoldások, a szükséges készség
Hétfőn délután már a 391-es szint közelében is volt az EUR/HUF kurzusa, végül azonban érdemben erősödni tudott a forint: a hazai fizetőeszköz pedig az euróval mellett a dollárral szemben is egy fontos technikai szintet szakított le. A forint piacán ma elsősorban az előzetes államháztartási adatok hozhatnak nagyobb elmozdulásokat. Devizapiaci témák
Összeállt a jelöltek csapata, már nincs senki cserepadon, így nem érkezhet új ember a várólistáról. Ezzel pedig elkezdődött az éles küzdelem Balogh Levente elnöki asszisztensi pozíciójáért. A középmezőny első napján a jelölteknek el kellett juttatniuk az elnök úr fotóját egy minimum 220 méteres épület tetejére. Tóth Gábor félreértelmezte a feladato
Gazdasági információk tekintetében ma az eurózóna hitelezési felmérését ismerteti az Európai Központi Bank, ezen felül nem számítunk előre bejelentett, a piacokat befolyásoló gazdasági eseményre. Ami a tőzsdei kilátásokat illeti, az előzetes adatok alapján leginkább a kivárás jellemezheti majd a délelőtti kereskedést, oldalazás jöhet a kontinens ve
Nagy változást hoz a biztosítók életében a Pénzmosás Elleni Törvény 2024. július 1-től életbe lépő módosítása. A jogszabály kimondja, hogy az életbiztosítási ágba tartozó szolgáltatások esetében az ügyfélazonosítást a biztosítóknak kötelező lesz távolról, vagyis online módon is elérhetővé tenni az ügyfelek számára. Ez nagy könnyebbséget jelent majd
A Bartók Tavasz keretében megvalósuló tárlat kétszázhúsz festményt és grafikát vonultat fel, minden korábbinál teljesebb képet adva a 20. század legnehezebb periódusait megélő alkotóról – mondta el a kiállítás sajtóbejárásán Vígh Annamária, a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria főigazgató-helyettese. A tárlat csaknem ötven évvel a művés
Az elmúlt napok tartósan meleg és csapadékmentes időjárása miatt 2024. április 9. keddtől tűzgyújtási tilalom lép életbe Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyékben.
Nagy változást hoz a biztosítók életében a Pénzmosás Elleni Törvény 2024. július 1-től életbe lépő módosítása. A jogszabály kimondja, hogy az életbiztosítási ágba tartozó szolgáltatások esetében az ügyfélazonosítást a biztosítóknak kötelező lesz távolról, vagyis online módon is elérhetővé tenni az ügyfelek számára.
Lassan itt az igazi tavasz, de az éjszakák még sokszor fagyosak és sok helyen még egész nap fűteni kell. A ház melegen tartásának költségét sok tényező befolyásolja, néhány dolgot azonban mindenkinek érdemes megfontolni, aki szeretne kevesebbet költeni, de ugyanannyit melegedni.
Évtizedes stagnálás után újra növekedésnek indult az áramfogyasztás az Egyesült Államokban, csatlakozva a fejlődő országok áramigényének folyamatos növekedéséhez. A váratlan, és az amerikai áramszolgáltatókat is teljesen felkészületlenül érő jelenség mögötti egyik fontos tényező, hogy exponenciális ütemben növekszik a nagy felhőalapú szolgáltatások
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó Humda Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld Életre Valók komplex e-mobilitási roadshow-ja április 12. és 14. között Veszprémbe látogat a Rally Hungary ideje alatt- közölte az ügynökség az MTI-vel.
"Nem hiszem azt, hogy érdemes egy kötelező kamarai rendszerben olyan kamarát fenntartani, ahol a felmérések szerint a tagok 80-90 százaléka nem veszi igénybe a kamarai szolgáltatásokat" - így válaszolt Matolcsy György a parlamentben a kötelező kamarai tagságot firtató kérdésre. A Telex beszámolója szerint az MNB-elnök Parragh Lászlónak, a Magyar Ke
A Földön márciusban folytatódott a rekordmeleg sorozata, amely már a tizedik egymást követő hónapban tapasztalható. Az Európai Unió Kopernikusz Éghajlatváltozási Szolgálata szerint a globális átlaghőmérséklet 1,68 Celsius-fokkal haladta meg a történelmi átlagot - számolt be a Bloomberg.
Ahogy a befektetők szerencsét próbálnak a Solana (SOL) terén, aközben sokak figyelme az alulértékelt kriptovaluták felé is fordul, amelyek robbanásszerű növekedésre állnak készen. A Pullix (PLX) és a Brett (Brett) vásárlók biztosak abban, hogy megtalálták a következő nagy lehetőséget, és nem vesztegetik az időt a haszon realizálásával. Egyes elemző
Az elektromos autózás rohamos elterjedése, mint cél, úgy tűnik egyelőre vágyálom marad. A tapasztalatok szerint költségvetési támogatás nélkül nem lesz igazi áttörés az új gépkocsi eladásokban a jelenlegi árak mellett.
A globális légiközlekedés nyáron kihívásokkal küzdhet, mivel a kereslet már várhatóan meghaladja a járvány előtti szinteket, miközben a Boeing és az Airbus gyártási nehézségei miatt repülőgéphiánnyal szembesülnek a légitársaságok. Ez a légitársaságokat régebbi gépek használatára, és menetrendjük visszavágására kényszerítheti.
A digitális állam megvalósítása érdekében szükséges törvények módosításáról szóló javaslat általános vitáját folytatja le kedden az Országgyűlés. A parlamenti honlapon olvasható napirendi javaslat szerint a képviselők -mások mellett- a digitális állam megvalósítása érdekében egyes törvények módosításáról szóló javaslat általános vitájával kezdik a
Egyre nagyobb külpiaci részesedésre tesznek szert a Magyarországon működő cégek, ezért is lenne rendkívül lényeges megelőzni a világ újbóli blokkosodását, mivel az jelentős új akadályokat gördítene a kivitel elé –
Donald Trump tőzsdei cégének részvényárfolyama nagyot esett az elmúlt napokban. A vállalat még mindig több milliárd dollárt ér, miközben alig néhány millió dollár a bevétele, ráadásul veszteségesen működik.
A Magyar Posta jogszabályi kötelezettsége kizárólag arra terjed ki, hogy a küldeményeket a címzettekhez eljuttassa. A társaság nem webáruház, hanem kézbesítési szolgáltató, így a megrendelt csomagok tartalmáról sem neki, sem munkatársainak nincs és nem is lehet információja. Sem a megrendelést, sem az erről szóló dokumentációt nem látja, nem is lát
A most bíróság elé citált férfi a vecsési háza udvarán tartott több kuvasz jellegű kutyát. 2023 szeptemberében az egyik idősebb kutya megbetegedett, fájdalmai miatt rendszeresen vonyított, azonban a gazdája nem az orvoshoz, hanem az erdő szélére vitte.
Letették a Magnus Aircraft Zrt. új üzemegységének alapkövét Varga Mihály pénzügyminiszter, Tarány Gábor elnök-tulajdonos és Boros László vezérigazgató részvételével, a Pécshez közeli Pogányon, április 5-én. Az Óbudai Egyetemet Dr. Eigner György, a Neumann János Informatikai Kar dékánja képviselte.
A korábban vártnál nagyobb profitnövekedés jöhet idén az amerikai bankoknál a Fed lassabb kamatcsökkentésének köszönhetően. Elemzők szerint egyes hitelintézetek az első negyedéves eredmények ismertetésekor ennek köszönhetően felemelhetik profit-előrejelzésüket – írja a Financial Times. A betétbiztosítási díjak miatt az első negyedévben azonban még
Margrethe Vestager, az Európai Unió versenyjogi főnöke keddi amerikai látogatása során beszédet tart, amelyben összehangolt erőfeszítéseket szorgalmaz majd Kína gazdasági előrenyomulásával szemben. Az Európai Bizottság már vizsgálja a kínai autógyártók állami támogatásait, amelyek célkeresztjében a Magyarországra készülő BYD, valamint az állítólag
Elemzők szerint India részvénypiaci kapitalizációja a következő két évtizedben akár 40-60 ezermilliárd dollárra is nőhet, amit az erős befektetői bizalom és a gazdasági növekedés hajt, miközben az ország tőzsdei teljesítménye és vállalati profitnövekedése továbbra is vonzó marad a befektetők számára - írta meg a CNBC.