A Google elkezdte automatikusan blokkolni az olyan feladóktól érkező e-maileket, akik nem hitelesítik az üzeneteiket, ahogyan azt az új irányelvek előírják a spam- és adathalász-támadások elleni védelem megerősítése érdekében - írja a Bleepingcomputer.
Csütörtökön is folytatta a saját részvények vásárlását az OTP, ezúttal több mint 150 millió forintért vásárolt a bank - derült ki a BÉT honlapján közzétett közleményből.
Globális probléma a pénzügyi bűnözés, mely nem csak a közvetlen áldozatoknak okoz anyagi kárt, de jelentős társadalmi következményei is vannak. Ráadásul az erre épülő szervezett bűnözői csoportok egyre kifinomultabb módszereket alkalmaznak, felhasználják a technológia fejlődését, így lépéselőnybe kerülhetnek, ha nem cselekszik a világ időben.
A kiskereskedelmi forgalom a KSH adata szerint 1,1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva, míg az előző hónaphoz képest 0,6 százalékkal mérséklődött.
A személyijövedelemadó-kedvezmények utólag, az szja-bevallásban is érvényesíthetők, amennyiben az érintettek 2023-ban nem kérték azok év közbeni érvényesítését - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-vel.
Ma 9 órától bejelenti a kormány az új otthonfelújítási program részleteit. Steiner Attila és Fábián Gergely államtitkárok tájékoztatójáról a Portfolio élőben tudósít.
Februárban ismételten csökkent a kiskereskedelmi forgalom havi bázison, amely furcsa, hiszen az infláció alacsonyabb volt a vártnál és a bérek is lendületesen nőnek. Úgy tűnik, hogy a fogyasztók bizalma nem tért vissza.
Célja, hogy az online kiskereskedelmi médiában érdekelt piaci szereplők között egységes, produktív kommunikáció indulhasson a területhez köthető információgyűjtéssel, kutatással, edukációval, sztenderdizálással és ajánlásokkal kapcsolatban. A retail media szerepe Európában 2023-ra már túlnőtt a feltörekvő médiacsatornák szintjén: a szektor hirdet
Az Audi Győrben, a világ legnagyobb motorgyárában gyártja a Premium Platform Electric (PPE) számára készülő elektromos hajtásokat, melyeket Ingolstadtban, az Audi Q6 e-tron modellsorozatba építenek be. Az Audi Hungaria mintegy
Jelentősen, 3,5%-kal nőtt az ipari termelés volumene februárban az előző hónaphoz képest – jelentette a KSH. Hosszú idő után ez az első igazán érdemi jelzés, hogy van növekedési potenciál az iparban, igaz, az emelkedéshez egyszeri tényezők is hozzájárulhattak.
Larry Fink, a BlackRock elnök-vezérigazgatója kettős szerepkörének feladására kényszerülhet az egyik részvényes által előterjesztett módosítási kérelem alapján – írja a Financial Times.
Elemzők recessziós aggodalmakat fogalmaztak fel az Egyesült Államok gazdaságát illetően, olyan aggasztó mutatókra hivatkozva, mint az ECRI vezető gazdasági indexének csökkenése, amely történelmileg megbízható előrejelző. Ez a figyelmeztetés egybeesik a lassuló GDP-bővülést mutató idei makroadatokkal és az amerikai Coincidens Index stagnáló mutatóin
A Kulcs-Soft, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) technológiai konzultációjára felkért partnereként az elsők között nyújtott be sikeres áfabevallást közvetlenül saját szoftveréből, a cég óvatos optimizmussal tekint fejlesztése várható piaci hatására – közölte a társaság az MTI-vel.
Egy elemző előrejelzése szerint a geopolitikai feszültségek és egyes rendszerszintű tényezők hatására az arany ára egy éven belül elérheti az unciánkénti 2600 dollárt, miután a nemesfém idén már többször is új rekordmagasságokat ért el - írja a CNBC. A szakember felhívta a lehetőségét egy esetleges eseményre, ami ha bekövetkezik, az komoly ralit in
A KSH előzetes számai szerint februárjában az ipari termelés volumene 1,8, munkanaphatástól megtisztítva 1,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.
Az ország legismertebb közéleti szereplői osztják meg tapasztalataikat tehetséges fiatalokkal a Jövőt Építők Generációja (JÉG) Mentorestjén. A szervezet a jövő szakembereit készíti fel a munka világára, a kiválasztott pályázók pedig olyanokkal vállalkozókkal beszélgethetnek négyszemközt, mint Dr. Varga Eszter, Gerendai Károly vagy Tomán Szabina. Az
2024 februárjában az ipari termelés volumene 1,8, munkanaphatástól megtisztítva 1,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit; a szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 2024 januárjához mérten 3,5 százalékkal emelkedett – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
Bizarr történet kezd kibontakozni Botswana és Németország között: a németországi Zöldek párt korlátozná az afrikai országból érkező vadásztrófeák behozatalát, erre válaszul a botswanai elnök azzal fenyegetőzött, hogy húszezer elefántot küldene Németországba, hogy a németek megtudják, milyen együtt élni ennyi állattal. A legújabb fordulat: a Lufthan
A Karmelitából kaptak utasítást egyes lapok, hogy töröljék a Great Wall Motors kínai autógyártó pécsi beruházásának bejelentéséről szóló hírt március elején – írja a VSquare hírlevele.
A német gyári megrendelések enyhe növekedést mutattak februárban, felcsillantva a reményt a recesszió kísértetével küzdő gazdaság számára. Az elemzők nagyobb növekedésre számítottak, mivel a feldolgozóipar új megrendelései januárban 11,4 százalékot estek.
A kiskereskedelmi forgalom 1,1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva, míg az előző hónaphoz képest 0,6 százalékkal mérséklődött – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Három igazgatósági tag is lemondott az AutoWallis éléről, így a csoportot megújuló igazgatóság stratégiai vezetésével irányíthatja tovább a menedzsment az éves rendes közgyűlést követően.
Három igazgatósági tag is lemondott az AutoWallis éléről, így a csoportot megújuló igazgatóság stratégiai vezetésével irányíthatja tovább a menedzsment az éves rendes közgyűlést követően - derült ki az április 26-ra kitűzött közgyűlés előterjesztéseiből.
A luxusipar az exkluzivitás és az innováció szinonimája. Évtizedek óta virágzik azáltal, hogy különleges és személyre szabott élményeket kereső, igényes ügyfélkörnek nyújt szolgáltatást. A technológiai fejlődés és az innováció a digitális technológia terén, például a mesterséges intelligencia (AI), vagy az IoT eszközök örökre megváltoztathatják a l
A Media Press Group Gijs Davelaar-t nevezte ki, mint Chief Revenue Officer. Főbb feladatai közt szerepel, hogy megszilárdítsa a cégcsoport vezető helyét Európában, illetve összhangba hozza azt a vállalat nemzetközi növekedési stratégiával. A vezetőség további erősítésére és a globális bevételnövekedés ösztönzésére irányuló stratégiai lépésként a M
Igencsak megugrott előző évben a személyi kölcsönt felvevő magyarok száma, 2023-ban közel 12%-kal igényeltek többen ilyen típusú hitelt, mint az azt megelőző évben. A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint tavaly 245 ezer új szerződést kötöttek a pénzügyi szolgáltatók, ami majdnem 26 ezerrel több az egy évvel korábbinál. A növekedés a Covid óta szinte
Februárban az ipari termelés volumene 1,8, munkanaphatástól megtisztítva 1,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 2024 januárjához mérten 3,5 százalékkal emelkedett – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Minden idők legdrágább magyar filmje – Rákay Philip állításával szemben tényleg az – már biztos, hogy nem lesz egyben a legnézettebb is. Sőt, jócskán alul fog maradni az elmúlt évek magyar sikerfilmjeivel szemben.
A tőzsdén jegyzett vállalatok részvényeinek globális kínálata olyan ütemben szűkül, amire az elmúlt 25 évben nem volt példa, mivel a gazdasági és geopolitikai bizonytalanság megnehezíti az új részvénykibocsátásokat, miközben a vállalatok folyamatosan nagy mennyiségben vásárolják vissza saját részvényeiket, írja az FT.