Az életképes, de fizetési nehézségekkel küzdő vállalkozások immár közel két éve, 2022 júliusa óta Magyarországon is indíthatnak szerkezetátalakítási eljárást, azonban annak ellenére, hogy az eddigi tapasztalatok szerint az esetek többségében ez a legelőnyösebb eszköz mind a vállalkozások, mind azok hitelezői számára, egyelőre a szakmai körökben is
Befejeződött a gazdatiltakozás a Hrebenne-Jahotyin lengyel-ukrán határátkelőn, ez volt az utolsó átkelő, amelyet a február eleje óta tüntető földművesek blokád alatt tartottak - közölte a lengyel média.
A kormány lényegében átvállalja az éttermi cigány élőzene árát. Aki megkapja a vissza nem térítendő támogatást, az heti négy napon keresztül húzhatja a nótát.
Zöldségtermesztésben a ként mint növényvédő szert ismerik, növénytáplálási jelentőségéről inkább az intenzív termesztést, a tápoldatos és talajnélküli hajtatást végző kertészek tájékozottak.
Folytatódhat az emelkedés hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 910,04 pontos, 1,38 százalékos emelkedéssel 67 039,30 ponton zárt pénteken.
A kényelmünk visz a vesztünkbe: az interneten gyorsan akarunk lecsapni egy-egy jó ajánlatra és nem törődünk a biztonsággal – ennek köszönhetően újra gyorsan emelkedik a bankkártyás csalások aránya és az azok összegek is, amelyeket az ügyfelek a visszaélésekben elvesztenek. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint néhány lépéssel
Ausztrál források szerint az ország legnagyobb tőzsdéjén, az Ausztrál Értékpapírtőzsdén (ASX) várhatóan még 2025 előtt elindulhatnak a spot Bitcoin ETF termékekkel történő kereskedések. Ráadásul az egyesült államokbeli és hongkongi alapkibocsátók nyomdokaiba lépve a VanEck Australia és az ausztrál BetaShares alapkezelők is benyújtották spot Bitcoin
Nagy a káosz a republikánus kampánystábban, Trump nem hivatalos tanácsadói köre ugyanis olyan javaslatokat fogalmazott meg többek között a Fed jogköreinek csökkentéséről, amelyeket maga az elnök nyilvánosan nem támogat.
Újabb, a magyar gazdaságot, a kis- és közepes vállalkozásokat erősítő programot indít a kormány. Keddtől indul a GINOP Plusz program 1. prioritásához tartozó KKV Technológia Plusz Hitelprogram - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Az életképes, de fizetési nehézségekkel küzdő vállalkozások immár közel két éve, 2022 júliusa óta Magyarországon is indíthatnak szerkezetátalakítási eljárást, azonban egyelőre a szakmai körökben is nagy a bizonytalanság, mindössze egy nyilvános szerkezetátalakítási eljárás indult a törvény hatályba lépése óta - hívta fel a figyelmet a BDO Legal Jók
Újabb a magyar gazdaságot, a kis és közepes vállalkozásokat erősítő programot indít a kormány. Keddtől indul a GINOP Plusz program 1. prioritásához tartozó KKV Technológia Plusz Hitelprogram. Az európai uniós forrásokból megvalósuló program keretei között a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások (KKV-k), 0%-os fix kamat mellett igényelhetnek kedv
Idén ünnepeljük egyedülálló Év Gyára versenyünk 10 éves jubileumát, amelynek örömére díjátadó eseményünket egy ipari trendeket körbejáró meetuppal egészítjük ki. A régi és az idei Év Gyára díjazottak, iparági szakértők és a szakmai zsűri tagjai is velünk ünnepelnek, ne hagyja ki Ön sem!
Az Európai Polgári Szabadságjogi Unió (Liberties) jelentése szerint az EU-ban romlott a médiaszabadság helyzete, és több országban "veszélyesen közel van a válsághoz". A 19 ország 37 jogvédő csoportjával közösen összeállított jelentés az újságírók elleni fenyegetéseket, a közszolgálati műsorszolgáltatók függetlensége elleni támadásokat és a médiatu
Banki kötvények kontra lakossági állampapírok – vannak, akik rá tudnak ígérni az államilag támogatott magas kamatokra? De mennyi marad abból adók levonása után? Hogyan kerülhető el az adó? Mi a helyzet a kockázatokkal?
Az Európai Unióban évente a jelenleginél nyolcszor több elektromos járművek feltöltéséhez szükséges infrastruktúrát kell telepíteni 2030-ig az uniós klímasemlegességi célok eléréséhez - olvasható Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) hétfőn közzétett jelentésében.
Az Orbán-kormány legnagyobb problémája az ellenzékhez érkező nyugati támogatások. Emiatt kapták a dollárbaloldal elnevezést és jött létre a Szuverenitásvédelmi Hivatal. A németeknél viszont az orosz-kínai támogatások kavartak belpolitikai vihart.
Kilőttek a Philips részvényei, miután a cég bejelentette, hogy 1,1 milliárd dolláros kártérítés fizetésével lezárták az alvási apnoe kezelésére szolgáló készülékeinek visszahívásával kapcsolatos amerikai jogi vitát - írja a CNBC.
Indexemelkedéssel indult hétfőn a kereskedés a főbb európai értékpapírpiacokon, az összeurópai STOXX 600 index 0,15 százalékkal emelkedett, az euróövezeti Euro Stoxx 50 index 0,33 százalékkal nyitott magasabban. Londonban az FTSE 100 index 0,52 százalékkal, a frankfurti DAX index 1,39 százalékkal, Párizsban a CAC 40 index 0,29 százalékkal erősödött
Továbbra is ellentétes elvárásoknak kell megfelelniük a nőknek a családalapítás és a munkavállalás tekintetében, ami nem csupán az ő helyzetüket nehezíti meg, de jelentős erőforrásokat von el gazdasági és munkaerőpiaci értelemben is. A részfoglalkoztatottak aránya hazánkban még mindig alacsony, ugyanakkor a legtöbb kismamánál felmerül az igény, hog
A Standard and Poor’s megerősítette hazánk besorolását, továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot. Közölte Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalára feltöltött videóban. A pénzügyminiszter elmondta: a hitelminősítő szerint a magyar gazdaság idén visszatér a növekedési pályára, jövőre már 3% felett bővülhet, ezzel az uniós rangsor élme
A mesterséges intelligenciára érdemesebb nem veszélyként, hanem a digitális műveltség részeként tekinteni, aminek a fejlesztése nemcsak a vállalatok, de a dolgozók számára is fontos, hiszen ezzel tudják megőrizni helyüket a munkaerőpiacon - tanácsolja a K&H HR vezetője. Az átfogó, naprakész számítógépes ismereteknek - ami ma már az AI használatot i
Az MNB 28 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a hévízi Ajsa-Kühne Kft.-re, és azonnali hatállyal megtiltotta a felügyeleti engedély nélküli pénzváltási tevékenység folytatását. A cég korábban egy pénzügyi intézmény kiemelt közvetítőjeként működött, ám megbízási szerződésének megszűntével jogosulatlanul folytatta tevékenységét.
A Trevelin Holding és a Mol tulajdonában lévő Mol Vagyonkezelő Kft. megvette a Waberer’s International Nyrt. részvényeinek 15 százalékos csomagját – közölte a Waberer’s a tőzsde honlapján hétfőn. Emlékeztettek: még tavaly decemberben írtak alá megállapodást arról, hogy a Mol megszerzi a Waberer’s 15 százalékos tulajdonrészét. A Mol és a Waberer’s a
Az európai magántőke-szektorban a tavalyinál optimistább a hangulat – derül ki a Roland Berger tanulmányából. Míg 2023-ban az iparági szakértők 60%-a stagnálást jósolt, addig idén 65% a magántőke bevonásával megvalósuló M&A tranzakciók nagyobb volumenére számít. Ez a várakozás elsősorban a finanszírozási feltételek várható enyhülésének és a nagyobb
Európai uniós összehasonlításban a magyarországi benzinárak a 18., a dízelárak a 12. helyen állnak. A környező hat országgal összehasonlítva pedig továbbra is a középmezőnyben van Magyarország. Közölte a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) az MTI-vel. A szervezet honlapján elérhető táblázatban a 95-ös motorbenzin és a normál gázolaj árai találhatók
A mai napon befejeződött a gazdatiltakozás a Hrebenne-Jahotyin lengyel-ukrán határátkelőn, ez volt az utolsó átkelő, amelyet a február eleje óta tüntető földművesek blokád alatt tartottak.
Május 6-áig, hétfőig lehet hozzászólni az új otthonfelújítási hitelprogram 19 oldalas tervezetéhez, amelyből kiderült, egészen pontosan milyen korszerűsítési munkálatokra és anyagokra lehet igénybe venni a kamatmentes hitelt a kormány tervei szerint. Két éven belül kell befejezni a munkákat, ezzel együtt a 10 évet is elérheti a hitel futamideje, je
Egyetlen hónap leforgása alatt több mint kétezer magyar hagyta ott a munkáját Ausztriában. Ez a magyar munkaerőpiac számára kedvező helyzet is lehetne, de kérdés, mi történik a háttérben.
Egy, az önkormányzati választások közeledtével az MSZP által benyújtott törvényjavaslat, amely iskolákat adna át önkormányzatoknak, ha azok szépen kérik, egy újabb példával gazdagította a magyar politikai kultúrában általánossá vált közpolitikai felelőtlenséget.
Egy gyorsan terjedő vírus fertőzi a kakaófákat és a csokoládé előállításához használt szárított magokat, veszélyt jelentve az egész világon népszerű csokoládéra. A Cacao swollen shoot virus diseases (kakaó duzzadt hajtás vírus betegség, Cssvd) akár 50%-os terméscsökkenést okozhat. Azonban kutatók most adatok felhasználásával matematikára épülő stra
Magyarországon három olyan nemperes eljárás létezik, amely megoldást biztosít a vállalati reorganizációra: a csődeljárás, a reorganizációs eljárás, valamint a 2022 júliusától elérhető szerkezetátalakítási eljárás.
Az MNB 28 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a hévízi Ajsa-Kühne Kft.-re és azonnali hatállyal megtiltotta a felügyeleti engedély nélküli pénzváltási tevékenység folytatását. A cég korábban egy pénzügyi intézmény kiemelt közvetítőjeként működött, ám megbízási szerződésének megszűntével jogosulatlanul folytatta tevékenységét.
Az ELTE Informatikai Kar idén a „Semmiből született csodák – A mesterséges intelligenciától a soft skilleken át a kibervédelemig″ című rendezvénnyel csatlakozott a Lányok Napja országos programhoz