A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) figyelmezteti a növényvédő gépet üzemeltető termelőket, hogy a kötelező felülvizsgálati rendszer bevezetése óta már másodszor volt esedékes az 5 évnél idősebb gépek 3 évente kötelező műszaki felülvizsgálata. Ha egy permetezőgép nem felel meg az előírásoknak, a hatóság a munka beszüntetésére kötele
A mesterséges intelligencia vonatkozásában sokat beszélünk arról, hogy miként fog hatni a munkahelyekre. Érdemesebb azonban nem veszélyként, hanem a digitális műveltség részeként tekinteni rá, aminek a fejlesztése nemcsak a vállalatok, de a dolgozók számára is fontos, hiszen ezzel tudják megőrizni helyüket a munkaerőpiacon. Az átfogó, naprakész szá
Elon Musk elektromosautó-gyártó cége, a Tesla megőrizte bitcoin-tartalékait. A cég első negyedéves mérlege szerint a digitális eszközök nettó értéke 184
Folyamatosan postázza a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a papíralapú szja-bevallási tervezeteket az igénylőknek a nyilvántartásában szereplő címekre - tájékoztatta az adóhatóság pénteken az MTI-t.
Már 1 százaléknyi kamatkülönbség is jelentős változást eredményezhet a havi törlesztőrészletekben, ha időben lépnek a családok és kiváltják meglévő, kedvezőtlenebb kamatozású hitelüket – hívják fel a figyelmet a Credipass szakértői.
Az olimpiai lángot Athénban a hajó pénteken vette át, szombaton hajózott ki és május 8-án érkezik majd Marseille-be, ahol vízi parádéval fogadják. A hajó egyidős az újkori olimpiákkal.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) mobilappjában, a NAV-Mobilban bárki egyszerűen ellenőrizheti adószámláját, hogy van-e tartozása, esetleg túlfizetése az adóhivatalnál. A NAV az adószámlán tartja nyilván ügyfelei adó-, vám- és egyéb fizetési kötelezettségeit, valamint az ezekkel összefüggő befizetéseket, kiutalásokat és átvezetéseket. Ha valakinek
Júniustól indul az a 108 milliárd forintos keretösszegű Otthonfelújítási Program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja. A kormány célja világos: meg kell védeni és támogatni kell a családokat, a lakhatás és az energiaellátás biztonságát - hívta fel a figyelmet szerdai közleményében Fábián Gergely, a Nemzetga
Az Egyesült Királyságban 59 467 autót gyártottak márciusban, 27,1 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál. Tavaly augusztus óta először jegyeztek fel éves csökkenést - derült ki a brit autógyártók és autókereskedők szövetségének (SMMT) honlapjára csütörtökön felkerült statisztikából.
A katasztrófavédelem közleménye szerint Pécs külterületén, a Bányászlámpa utcában kigyulladt az ágy egy sorházi lakás egyik szobájában. Az esethez kivonultak a város hivatásos tűzoltói, akik egy vízsugárral oltották el a lángokat, amelyek szerencsére nem terjedtek át a tetőszerkezetre. A tűzoltók a munkálatok közben három gázpalackot hoztak ki a
Nyitókép: SITA/AP Szlovákia polgárai, akik elégedetlenek amiatt, hogy Robert Fico kormánya nem támogatja Ukrajnát fegyverekkel, már csaknem 4 millió eurót gyűjtöttek össze tüzérségi lőszerre Ukrajna számára – számolt be szombaton az Ukrajinszka Pravda honlapja. Az eredeti cél 250 ezer euró összegyűjtése volt, miközben a szervezők abban reményke
A tolvajok egyre gyakrabban károsítják meg a holland tejtermelőket és sajtárusokat, a kár évente több tízezer eurót tesz ki - közölte Wim Meure-Buren, a holland tejtermelők szövetsége, a Boerderijzuivelbond elnöke az RTL Nieuws holland műsorszolgáltatónak nyilatkozva pénteken.
A német luxusautó-gyártó Porsche bevétele 9,01 milliárd euró volt az első negyedévben, 11 százalékkal kisebb az egy évvel korábbi 10,1 milliárd eurónál - áll a cég közleményében.
Eger polgármestere a kormányközeli Rádió 1 Eger vezetőjével egyezkedik arról, hogyan tudnának pénzt kilapátolni az önkormányzattól Mirkóczki saját médiumába, amivel aztán megtámogatják az exjobbikos polgármestert a 2024-es önkormányzati választáson.
Két határon összesen több, mint 12 000 ember érkezett Ukrajnából egyetlen nap alatt. A Magyarországra belépők közül 70-en kaptam engedélyt az ideiglenes tartózkodásra.
Az ételérzékenység és az ételallergia két különböző állapot, bár mindkettőre jellemző, hogy az adott étel valamilyen formában negatív reakciót vált ki a szervezetben az elfogyasztását követően. Azonban az okok, a tünetek és a kezelés
A kínai többségi tulajdonú Volvo Cars a közös és társult vállalkozásokat nem számítva 6,8 milliárd svéd korona (230,86 milliárd forint) működési bevételre tett szert az idei első negyedévben, ami 8 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest - derül ki a cég honlapjára szerdán feltöltött adatokból.
Ezt senki nem mondta! című podcastunk hetedik adásában Halász Rita volt a vendég, a beszélgetéshez pedig könyvajánló is tartozik Ott Anna válogatásában.
A legtöbb ember nem szereti a rovarokat, pedig léteznek olyan fajok, amelyek akár a legnívósabb művészeti múzeumban is megállnák a helyüket – műalkotásként.
A válságba került Signa ingatlancsoport osztrák Signa Prime Selection részlege a velencei Grand Canal partján fekvő luxusszállodájának eladásáról döntött. A Hotel Bauert a német Schoeller Group családi vállalkozás vásárolja meg.
Az elektromos autógyártó jelezte, hogy közel lehet a vég. Nincs elegendő tőkéjük, befektetőt keresnek, egyelőre sikertelenül. Számolt be a villanyautosok.hu. A Fiskernél márciusban 8,4 millió dolláros kamatköltség maradt kiegyenlítés nélkül. A hitelező harminc napot adott, de nem fogják tudni kiegyenlíteni a törlesztőt, ha nem találnak friss tőkét
HR input-output manager, alias portás. Anyagmozgatási szakreferens, azaz rakodómunkás. Ez humoros, de a munkaerőpiac szempontjából fontos, a jelentkező is tisztában legyen vele