Egy már egyébként is eléggé elmérgesedett kapcsolat jutott újabb mélypontra, amikor az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletet (SEC) beperelte a Consensys,
Az április 25-től június 21-ig tartó pályázat során olyan műveket várnak, amelyek figyelemfelkeltő módon szemléltetik az élelmiszerpazarlás problémakörét.
A német repülőtereken az év első három hónapjában több utas fordult meg az egy évvel korábbinál, de a forgalom még így is közel egynegyedével elmaradt a pandémia által nem érintett utolsó év, 2019 első negyedév adatától. Az idei első negyedévben 39,6 millió utas fordult meg a német repülőtereken. Az üzemeltetők szakmai képviseleti szervezete, a Flu
Nagy, egy-másfél százalékos indexnyereséggel fejezték be a pénteki kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok. Az összeurópai FTSEurofirst 300 index 1,15 százalékkal, a STOXX 600 index 1,16 százalékkal, az euróövezeti Euro Stoxx 50 index 1,37 százalékkal végzett magasabban. Londonban az FTSE 100 index 0,77 százalékkal emelkedett, a frankfurti DAX
Vegyesen alakult pénteken a forint árfolyama a kora reggeli jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben, a heti eredménye azonban pozitív. Az eurót pénteken este hat óra előtt 392,42 forinton jegyezték a kora reggeli 392,93 forint után. A dollár jegyzése 367,21 forintra ment fel 366,49-ről, a svájci franké pedig 401,62-re 401,31 forintról. A hétfő
Az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén jóváhagyta a nettó nulla kibocsátású iparról szóló jogszabályt, melynek célja az, hogy az Európai Unió belső piacán megvalósulhasson az ipar szén-dioxid-mentessége - közölte az uniós parlament csütörtökön.
Ma 10 órától tartotta közgyűlését az OTP, ahol a részvényesek többek között döntöttek az osztalékfizetésről és saját részvények visszavásárlásáról - írja a Portfolio. A rendezvényen beszédet mondott Csányi Sándor és Varga Mihály.
Még csak az átalakítás felénél jár a magyar egészségügy, addig viszont nem is érdemes bele sokkal több pénzt tenni: interjú pénzekről, egy váratlan EU-s szövetségesről és fehér köpenyes istenekről.
Egy új kutatás szerint megelőzhető a nyugat-antarktiszi jégtakaró összeomlása a Ross-tenger térségében, ha sikerül betartani a globális üvegházhatású gázkibocsátás korlátozását.
Az előzetes adatok szerint 2024 márciusában 6413 gyermek született, és 10 524 fő halt meg. 2023 márciusához képest a születések száma 10, a halálozásoké 13, a házasságkötéseké 1,9 százalékkal csökkent, olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján.
A Nemzeti Tőkeholding Zrt. (NTH) és tulajdonosi joggyakorlója, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közös célja, hogy hozzájáruljon a befektetési környezet javításához, a vállalatok tőkeellátottságának növelésével ösztönözze a gazdaság fejlődését - ismertette Katona Bence, az NTH elnök-vezérigazgatója sajtóbeszélgetésen csütörtökön Budapesten.
Az Egyesült Államokban 2018 és 2022 között az időjárási és éghajlati katasztrófák több mint 617 milliárd dollárba kerültek, ami rekordösszeget jelentett. A kutatók arra figyelmeztetnek, hogy felmelegedés minden további fokával nő az ország gazdasági vesztesége, miközben az éghajlatváltozás egyre több ember pénzügyi nehézségeit okozza - írta a CNBC.
A Kongói Demokratikus Köztársaság gazdag természeti erőforrásokban. Különösen a számítástechnikai ipar használja ezeket gyakran. De a lakosságnak szinte semmi haszna sincs a rengeteg természeti erőforrásból. A kormány azzal vádolta meg a minap az Apple technológiai céget, hogy a közép-afrikai ország keleti részéből "illegális kizsákmányolásból" szá
Az ukrán-orosz fronton tovább folytatódik az intenzív küzdelem. Az orosz erők töretlen lendülettel, fokozatosan nyomulnak előre. Putyin rendesen bekeményített, és az Ocseretine-Sztyepove szektorban áttört a frontvonal, ami új kihívások elé állítja az ukrán védelmi erőket. Az amerikai támogatás azonban lendületet adhat a helyzetnek, hiszen az Egyesü
A táplálékallergia nemcsak az embereket sújtó kellemetlenség, a macskák 10-30 százaléka számára szűnni nem akaró viszketéssel járó, húsbavágó "élmény".
Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a Facebookon tett közzé egy videót, amelyben elmondta, hogy pontosan mennyivel csökkentené az üzemanyagárakat – szúrta ki a 24.hu.
Megszavazta a Richter Gedeon Nyrt. csütörtökre összehívott éves közgyűlése az igazgatóság osztalékfizetési javaslatát - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön közzétett közgyűlési határozatokban.
Az elmúlt tíz nap hűvös időjárása visszavetette a vegetáció idő előtti fejlődését. A csapadék igen jót tett a csírázó vagy éppen kisorolt napraforgónak és kukoricának, és az őszi vetéseknek is nagy szüksége volt az esőre.
Letartóztatták a Samourai Wallet fejlesztőit pénzmosás vádjával, a Binance alapítója 36 hónapra börtönbüntetéssel néz szembe, miközben az FTX bukott alapítója
A projektet már 2011-ben kínai segítséggel akarták kivitelezni, de eddig még sose jött össze. Most a magyar hálózattól teljesen független, egyedi tarifás vonal ötlete lebeg a levegőben.
A több mint 4600 európai divatwebáruház termékeit katalogizáló, havi 47 millió látogatóval rendelkező GLAMI divatkereső és divatfelfedező oldal nyilvánosságra hozta friss elemzését, amely bemutatja, hogy március eleje óta melyek voltak a felhasználók által legkeresettebb termékek.2024. április 24., Budapest - A GLAMI adatvezérelt vásárlási élményre
Figyelnek a fenntarthatóságra az ingatlanvásárlók? "Nyilván egy nagyváros közepén kicsit másképp értelmezzük a fenntartható ingatlan fogalmát" – kezdi Ben-Ezra Orran, a belvárosi ingatlanok specialistája, a Central Home szakértője. "Értelemszerűen itt kevésbé beszélhetünk zöld energiaforrásokról, nemigen tudunk napelemekkel vagy szélerőművekkel k
A foglalkoztatottak száma 4 millió 746 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,4 százalék volt márciusban. 2024 márciusában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 38 ezerrel, 4 millió 746 ezerre nőtt. A munkanélküliek száma 217 ezer volt - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2024 márciusban felbolydult a lakásbiztosítási piac, először válthattunk lakásbiztosítást évfordulótól függetlenül. Az esemény alkalmából a Genertel Biztosító átfogó kutatást végzett, hogy megtudja, mik a magyar lakosság lakásbiztosítással kapcsolatos preferenciái. Mitől féltjük leginkább az otthonainkat? Milyen szempontok alapján választunk lakásb
A hitelminősítő előzetes közzétételi naptárjának megfelelően a Standard and Poor's péntek este megjelentette értékelését Magyarország adósbesorolásáról és véleményt mondott a magyar gazdaság folyamatairól, kilátásairól. Ezek szerint változatlanul BBB mínusz kategóriában hagyta a besorolást, és a kilátáshoz sem nyúlt, az továbbra is stabil. Az S&P d
Töretlen a bizalom Magyarországgal szemben: a Standard and Poor’s ismét megerősítette Magyarország adósság-besorolását és továbbra is befektetésre ajánlott kategóriába sorolja hazánkat.
Megtartotta éves rendes közgyűlését a Budapesti Értéktőzsde, ahol a részvényesek valamennyi napirendi pontot jóváhagyták - olvasható a BÉT közleményében. A közgyűlésen bemutatott 2023. évi üzleti beszámoló alapján a Tőzsde eredményes évet zárt: az összbevétel 4,4 milliárd, az EBITDA 1 362 millió, a nettó eredmény 5,8 milliárd forintot tett ki, ami
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén jóváhagyta a közös agrárpolitika (KAP) felülvizsgálat, amelynek célja az uniós gazdák adminisztratív terheinek csökkentése, nagyobb rugalmasság bizonyos környezetvédelmi feltételeknek való megfelelés tekintetében - írta közleményében az uniós parlament szerdán.
A Roszatom gépgyártó részlege, az Atomenergomas szentpétervári üzemében megkezdődött azoknak az öntvényeknek a kovácsolása, amelyekből a Paks II. Atomerőmű 5. blokk reaktortartályát fogják elkészíteni - olvasható a Roszatom közleményében.
Megtartotta éves rendes közgyűlését az AutoWallis Csoport, ahol a részvényesek új Igazgatósági tagok választása mellett arról is döntöttek, hogy a további dinamikus növekedés támogatása érdekében a tavalyi rekordárbevétel mellett elért 9,8 milliárd forintos teljes átfogó eredményt az intenzív terjeszkedés finanszírozására fordítják. Az cégcsoport f