A Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett MBH Jelzálogbank Nyrt. szerdán megtartotta éves rendes közgyűlését, amelyen a részvényesek elfogadták a társaság 2023. évre vonatkozó pénzügyi eredményeit: a hitelintézet adózás előtti eredménye egy év alatt csaknem két és félszeresére növekedett, közel 7,4 milliárd forintot tett ki, mérlegfőö
A mikro-, kis- és közepes vállalkozásokat célzó kapacitásbővítő támogatásra 566-an pályáztak sikeresen, az idén januárban indult program keretösszege 6,5 milliárd forint - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
A jövőben a 10 000 forintot elérő, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év, 250 000 forint eladási ár felett három év lesz a kötelező jótállási idő.
Mire van szükség a karrier és a magánélet egyensúlyának megteremtéséhez, mennyire egyenlőek a nők és a férfiak karrierépítési lehetőségei Magyarországon – többek között ezekről kérdeztük Samu Zsófiát. A Samsung Electronics márkakommunikációs vezetője beszélt arról is, hogy szerinte hogyan lehetne javítani a helyzeten és a vállalatnál mit tesznek a
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén jóváhagyta azt a jogszabályt, amely szerint a gyártóknak és szolgáltatóknak inkább javítaniuk kell a meghibásodott termékeket azok cseréje helyett - tájékoztatott az uniós parlament kedden.
Április 26-án befejeződik a TV2 napi sorozata, a Hazatalálsz. Az utolsó, harmincadik epizódban minden szereplő sorsának alakulását megismerik a nézők, nem maradnak elvarratlan szálak. Aki mindent elsöprő happy end-re számít, bizony alaposan meg fog lepődni.
Ma már több mint 320 ezer magyar tartja magát munkanélkülinek - tudta meg a Portfolio. A hivatalos adatok alapján csaknem 100 ezerrel kevesebb álláskereső van. Mi okozza a különbséget?
Dánia kormánya segíteni kívánja a gazdálkodókat egy olyan takarmány-adalékanyag használatának finanszírozásához való hozzájárulással, amely akár 30 százalékkal csökkentheti a szarvasmarhák metánkibocsátását.
Vélemény mondott az Erste a Glosterről a cég kedden publikált jelentését követően. Ugyan az előzetesen közzétetthez képest nagyobb árbevételt és EBITDA-át realiozált a cég, de ez némileg elmaradt a 2023-as elemzői EBITDA várakozástól. Az elmaradást elsősorban az alacsonyabb profittartalmú Rendszerintegrációs üzletág a várakozások képesti, 40 százal
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) figyelmezteti a növényvédő gépet üzemeltető termelőket, hogy a kötelező felülvizsgálati rendszer bevezetése óta már másodszor volt esedékes az 5 évnél idősebb gépek 3 évente kötelező műszaki felülvizsgálata.
A pénzügyi felügyelet feltárta, hogy a befektetési szolgáltató több esetben nem megbízható módon végezte el az ügyfelek alkalmassági tesztjének módosítását.
Szerdán megtartotta éves rendes közgyűlését, amelyen a részvényesek elfogadták a társaság 2023. évre vonatkozó pénzügyi eredményeit, amelyekről itt számoltunk be. A társaság közgyűlése megszavazta, hogy az MBH Bank kockázatkezelési vezérigazgató-helyettese, Bakonyi András bekerüljön az MBH Jelzálogbank felügyelőbizottságának tagjai közé, valamint d
A kormány szerdán dönt a benzinárakról. Lantos Csaba energiaügyi miniszter szerint arról kell dönteniük, indokolt-e egyáltalán a beavatkozás a piaci folyamatokba, amikor a régiós átlagárhoz képest 1020 forinttal drágább az üzemanyag a magyar kutakon. A 24.hu podcastjában arról beszélt, ha szükség is lesz árplafonra, az dinamikus lesz, tehát nem egy
A technológia akkor érdekes, ha az egy hosszútávú, jó célt tud támogatni. Bár sok régi beidegződést meghaladtunk az elmúlt időszakban Magyarországon is, de még most is sok a kihívás. Mi tudja segíteni a technológiákban a zöld átmenetet? Melyik technológiában hisznek most a nagyvállalatok? Milyen szerepet játszik ebben a digitalizáció? Gazdaságilag
Akár kis szertartásban, akár nagy banzájban gondolkodunk, az esküvőszervezés fontos része minden esetben a karikagyűrűk kiválasztása. Ezeket az ékszereket ideális esetben akár életünk végéig hordjuk, így fontos alaposan átgondolni a döntést.
Elindult a következő Binance Launchpool, amiben ezúttal a Renzo Protocol tokenjét lehet megszerezni. A Renzo egy liquid restaking protocol, aminek célja, hogy a terület piacvezetőjének számító Eigenlayernél egyszerűbben kezelhető és nagyobb hozamokat tudjon biztosítani. A Renzo használata során a felhasználók ethereumot helyezhetnek letétbe, amiér
Sem állami, sem önkormányzati szinten nem volt szükség a gázfogyasztást korlátozó intézkedésekre az elmúlt télen - közölte az Energiaügyi Minisztérium kommunikációs főosztálya vasárnap az MTI-vel annak apropóján, hogy április közepén véget ért a hivatalos fűtési szezon. A tájékoztatás szerint a nagyarányú megtakarítást hozó előző fűtési szezonhoz k
Izgalmas és magas színvonalú döntő után a budakeszi Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium csapata nyerte a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2024 tavaszi pénzügyi vetélkedőt. A több mint 1 millió forint összdíjazású verseny szervezésében a Privátbankárt szakmai partnerként számos nagy pénzügyi vállalat, szakmai és állami szervez
A cannes-i Kritikusok Hetén mutatták be Stéphan Castang első egész estés filmjét, a Vincentnek meg kell halnia című thrillert, mely május 9-én érkezik a hazai mozikban.Miután két munkatársa minden ok nélkül megtámadja, Vincentet hazaküldik a munkahelyéről. De a férfi az irodán kívül sincs biztonságban, szinte mindenki az életére tör, aki szembe jön
Három fajsúlyos ügyben is kötelezettségszegési eljárást kezdeményez az Európai Bizottság a magyar kormány által hozott intézkedések ügyében: a lex CEU-ügy esetében hiába változtatott a törvényen a kormány, továbbra is szabálytalannak tartják a magyar jogszabályokat. Eljárás indul az autópálya-koncessziók miatt, valamint a menekültügyi eljárásokra v
Egyre több száz év feletti ember él Franciaországban, és megjelent egy új korcsoport, a "szuperszázasoké", amelybe azok tartoznak, aki 110 év felettiek - derül ki a francia Demográfiai Tanulmányok Nemzeti Intézetének (INED) egy szerdán közzétett tanulmányából.
A Ripple- és Binance-közösség a legerősebb a kriptopiacon, ezek a befektetők pedig minden lehetőséget megragadnak, hogy profitot teremtsenek a bikapiac
A Bitcoin felezés napján, 2024. április 20-án az összesített bányászati bevétel megdöntötte a korábbi napi csúcsot. Egyetlen nap leforgása alatt a bitcoinbányászok 107,7 millió dollárt kerestek blokkjutalmakból és a tranzakciós díjakból. Azon a napon rendkívüli magas volt a Bitcoin hálózaton az aktivitás, különösen azoknak, akik be akartak kerülni
A Vertikal Group Nyrt. nem fizet osztalékot a 2023-ban elért 765,273 millió forintos adózott eredményéből, melyet az igazgatóság javaslatára, a növekedési célokkal összhangban teljes egészében eredménytartalékba helyeznek - közölte a társaság az éves rendes közgyűlését követően kedden az MTI-vel.
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara idei felmérése szerint a tagvállalatok általában a tavalyihoz hasonlóan látják a helyzetet, de a részletekben számos újdonság van.
Alphabet, Amazon, Apple, Meta, Microsoft, Nvidia, és Tesla. Fantasztikus hetes, Mágikus Hetes vagy a hét mesterlövész. Mindegy, hogy hívjuk őket, ezek a cégek és a részvényeik akkorára nőttek, hogy mindent torzítanak maguk körül, befolyásolják a globális tőkepiacok mozgását, az árazásokat, profitvárakozásokat. A cégek egymás után teszik közzé legfr
Fontos kiemelten foglalkozni a fenntarthatóság kérdésével, a fenntarthatóságra neveléssel, és elismerni azoknak a munkáját, akik sokat foglalkoznak azzal, hogy az életterünk még sokáig az otthonunk is maradhasson - hangsúlyozta Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium (BM) köznevelési helyettes államtitkára hétfőn a 2024. évi Kárpát-medencei Fenntart
Ahogy arról délelőtt már beszámoltunk, a kormány bejelentése szerint változik az új otthonfelújítási program egyik fontos szabálya. Számos település számos családi házába nincs bekötve a gáz, ezért "ezt a földgázbekötést eltöröltük" az otthonfelújítási pályázat legújabb feltételrendszerében, amelyet rövidesen társadalmi vitára bocsátunk – mondta er
Amikor a világ változik, akár kis mértékben is, valaki éppen dokumentálja azt fényképezőgéppel, mozgó- vagy állóképen. Produktívabb lehet a vállalkozó, ötletei megvalósítására fókuszálhat. Irodában, termelőüzemben, üzletben, közintézményben – bárhol is alkot valaki, a Canon eszközök szinte észrevétlenül, automatikusan a háttérben biztonságosan támo
A bukott FTX alapító, Sam Bankman-Fried együttműködik a kriptotőzsdét népszerűsítő hírességeket célzó csoportos perben. A hírességek listáján szerepel többek között