Holnapi ülésén dönthet a kormány az üzemanyagárstopról. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter szerint azonban a kormánynak több lehetősége van, ezek között említette a kiskereskedők profitjának mérséklését.
Miután Gáspár Győző 2022-ben hűségesküt tett a Fidesznek, 14 év után idén ősztől, kihagyás után megint lesz Győzike show, csak most a kormányközeli TV2-n és Gáspárék címmel. Gáspár Bea is visszatér.
Az amerikai részvénypiacok elmúlt hetekben látott esése ellenére a fő hosszútávú trend továbbra is felfelé mutat, amelyet megerősít a piaci szektorok relatív erejének elemzése - írja a MarketWatch.
A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a City Taxi Fuvarszervező Szövetkezettel (City Taxi) szemben, a gyanúja szerint a vállalkozás megtéveszti a fogyasztókat kereskedelmi kommunikációjával - közölte a hatóság.
Egy nagy homokakkumulátorral csökkentik a szén-dioxid-kibocsátást egy finn városban. Célja, hogy 100 Mwh, nap- és szélenergiából származó hőenergiát tároljon, és így helyettesítse az olajat a távfűtési hálózatok ellátásában. Vannak azonban jelentős hátrányai is.
Míg más globális nagyvállalatok a négynapos munkahéttel kísérleteznek, ez a világcég gazdasági okokra hivatkozva valamennyi leányvállalata vezetőinek munkaidejét megemelte.
Kevesebbet költenek a cégek reklámra a Mindshare, Magyarország egyik vezető médiatervező- és vásárló ügynökségének legfrissebb elemzése szerint, amely közel száz, a legnagyobb hirdető reklámköltési- és pénzügyi adatait vizsgálta, kiegészítve a Kantar Media Adex és a Nielsen közönségméréseinek adataival.
A nemzetközi piacokról a beszerzésimenedzser-index (bmi) jelentések mozgatják a devizapiacokat, míg magyar szempontból a legfontosabb a Magyar Nemzeti Bank délutáni kamatdöntése lesz. Hétfőn végül a forint nagyjából a nyitó szint körül fejezte be a napot, míg hétfőn enyhe gyengüléssel indított, aztán benézett a 394-es szint alá. Devizapiaci témákk
Rekordon zárt hétfőn a Londoni Értéktőzsde (LSE) irányadó FTSE 100-as árfolyamindexe, elsősorban a közel-keleti válság eszkalációjával kapcsolatos befektetői félelmek enyhülésének hatására. Az indexnek a piaci szereplők beszámolói szerint felhajtóerőt adott a dollár erősödése is a fonthoz képest. A FTSE 100-as mutatón belül ugyanis meghatározó súly
Az RTL legsikeresebb tehetségkutató műsora az X-Faktor 2024-es évada a megújulásról szól. Ennek első lépcsőfoka, hogy Gáspár Laci új társakat kap: Tóth Andi, Majka és Valkusz Milán személyében. Tóth Andi 10 éve, 2014-ben az X-Faktor győztese lett. „Néztek” című dala 38 milliós megtekintésnél jár a YouTube-on. A social oldalakon több mint 591 ezer k
A cseh versenyhatóság engedélyezte, hogy az AutoWallis felvásárolja a Stratos Auto BMW üzletágát. A zárási feltételek teljesítése után a magyar cégcsoport várhatóan az idei első félévben beléphet Csehország autókiskereskedelmi piacára. Közölte az AutoWallis a Budapesti Értéktőzsde honlapján. Az AutoWallis az újabb tranzakcióval Csehország három vár
Akár egy régóta együtt dolgozó, akár egy most induló új csapatról van a szó, a hatékony munkát jól támogathatja néhány közös képzés. Segítheti a tagok közötti kommunikációt vagy éppen a projektek hatékonyabb kezelését, aminek az eredménye gördülékenyebb együttműködés és sikeresebb munkafolyamatok lehetnek.
Egy új jelentés szerint a szuperjachtok eladásai 2023-ban visszaestek, mivel a hosszú várólisták, az emelkedő költségek és legfőképpen az orosz oligarchák szankciói gátat szabtak a keresletnek – írja a CNBC.
Pluszban kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,53 százalékkal, a frankfurti DAX index 1,02 százalékkal, a párizsi CAC-40 index 0,50 százalékkal erősödött. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,78 százalékos növekedést jelzett nyitáskor. Az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 17 centtel (0,20 százalék
A külügyminiszter Pekingben örömködik, amiért a német mellett ma már a kínai gazdaság az, amely a legnagyobb hatással van a magyar gazdaság teljesítményére.
Az Európai Bizottság eljárást indított a TikTok ellen a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabály (DSA) alapján, mert előzetes megállapítások szerint a TikTok Lite franciaországi és spanyolországi elindítását megelőzően az üzemeltető nem hozott kockázatcsökkentő intézkedéseket a gyermekek védelmére. Tájékoztatott a brüsszeli testület. Az uniós b
A Kölcsönkapott levegő egy tavaly indult program, amelynek célja, hogy megismertessük a fiatalokkal ezt a láthatatlan közeget, amely az egészséges élet része - mondta az Energiaügyi Minisztérium környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára pénteken Budapesten, a programindító sajtótájékoztatón.
Az Európai Unió új vizsgálatot indít Kína állítólagos tisztességtelen kereskedelmi gyakorlataival kapcsolatban: a gyanú szerint Peking tisztességtelenül előnyben részesíti a hazai beszállítókat az orvostechnikai eszközök beszerzése során – számolt be a Politico. Közben egy kémbotrány is kirobbant Németországban.
A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) azzal számol, hogy idén erőteljesen nő az elektromos autók eladása világszerte, de a bővülés igen eltérő országonként is, miközben a távolabbi kilátásokat jelentősen befolyásolja például, hogy mennyire épül ki a töltési infrastruktúra.
Halhatatlan hulladék címmel nyílik bemutató a II. kerület közösségi szemétszedésein összegyűjtött különleges hulladékokból, amelyeket Babos Bertalan Zsili képzőművész rendez kiállítás alá.
A Toyota 2030-ban nyitja meg új tokiói központját a Shinagawa Station West Exit közelében felépítésre kerülő ultramodern irodaházban. A Toyota által bejelentett beruházás szerves részét képezi a városrész drasztikus megújításának és fejlesztésének, amelynek keretében számos egyéb projekt mellett új mágnesvasútvonal megnyitását is tervezik.
2011-ben Bhután támogatott egy ENSZ-határozatot, amely felkérte a kormányokat, hogy a boldogságot és a jólétet helyezzék előtérbe a társadalmi és gazdasági fejlődés mérésének módjaként. Így született meg a World Happiness Report.
A Mindshare, Magyarország egyik vezető médiatervező- és vásárló ügynöksége legfrissebb elemzése szerint a hazai nagyvállalatok forgalmuk alig 0,5 százalékát költik médiavásárlásra. A részletes elemzés a nagyvállalatok médiaköltéseinek alakulását vette figyelembe a magyarországi hirdetési piacon, eredménye pedig bizonyítja: elértéktelenedett a hazai
Ne vigyük haza a madárfiókákat és más állatkölyköket, őzgidákat, nyúl-, nyest- és mókuskölyköket, vadmalacokat! - kéri a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).
Munkavállaló albérletbe költözött, a tulajdonos nem egyezett bele a lakcímre történő bejelentkezéshez, így a tartózkodási helyről nincs hivatalos okirat. Korábbi lakcímére kapott költségtérítést a munkavállaló. Kell-e továbbra is adni a juttatást az állandó lakcím után, vagy elegendő-e, ha a dolgozik nyilatkozik arról, hogy megváltozott a tartózkod
Az euróövezet üzleti tevékenysége jelentős növekedést mutatott ebben a hónapban, a szolgáltatóipar élénkülése ellensúlyozta a feldolgozóipar visszaesését, ami az HCOB és az S&P Global által összeállított előzetes PMI-index szerint meghaladta a várakozásokat.
Holnap fog kormányzati döntés születni azzal kapcsolatban, hogy történjen-e beavatkozás a hazai üzemanyagpiacon. Nagy Márton most erről beszélt, szerinte a beavatkozás nem fog ellátási problémákat okozni.
A gépek kommunikációja és a mesterséges intelligencia lesz ezúttal is fókuszban a Konica Minolta IoT Live Show-n, amelyet harmadik alkalommal szervez meg a Mohanet Mobilsystems Zrt. április 23-25-én a BOK Sportcsarnokban.
Exponenciálisan bővülnek a mesterséges intelligencia által teremtett lehetőségek a cégek számára, és mint ilyen, túl közelről nézve nem látjuk jól e jelenség természetét. A Portfolio keddi AI in Business 2024 konferenciájának az első panelbeszélgetése arról szólt, hogy néz ki távolabbról nézve AI-jelenség, és milyen hatással lesz a munkaerőre. Elha
Nem aggódik a nemzetgazdasági miniszter a költségvetés állapota miatt – mondta a Világgazdaság kérdésére egy sajtóeseményen. Nagy Márton szerint a beruházások elhalasztásáról szóló döntéssel stabilizálták az idei büdzsét.
A kriptovaluta hájp talán kicsit csillapodott a közelmúltban, de még mindig milliók rendelkeznek digitális eszközökkel, akiknek hatékony tárolási és őrzési
Magyarország legnagyobb fenntarthatósági tanácsadással foglalkozó csapata jön létre miután a denkstatt az EY csoport tagjává válik. Ennek eredményeként immár több mint 60 magasan képzett szakember segíti a hazai vállalatokat a környezetvédelemmel, fenntarthatósággal és a klímaváltozással kapcsolatos üzleti kihívások kezelésében az EY-nál - írják a
Az alacsonyabb jövedelmű amerikai hitelfelvevők egyre nehezebben tudják törleszteni hiteleiket az emelkedő árak és magas kamatlábak miatt, ami óvatosságra készteti a bankokat a hitelkártya- és autóhitelek folyósításában.
A héten öt vármegyében, összesen 2300 hektárnyi területen, biológiai eljárással irtják a szúnyoglárvákat a szakemberek - tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-t.
A Kyndryl, a világ egyik legnagyobb technológiai szolgáltatásokat nyújtó vállalata szakértői szerint a generatív mesterséges intelligencia a közeljövőben meghatározó szerepet fog betölteni az ügyfélszolgálatokban, a pénzügyi szolgáltatásokban és az oktatásban.