2024. április 22. hétfő

ápr. 22
8:45
Így kerülje el a bankkártyás csalásokat! (Privátbankár)
A Revolut, a világszerte több mint 40 millió ügyféllel rendelkező globális pénzügyi alkalmazás hétfőn bejelentette, hogy megjelent az első, pénzügyi bűnügyi és fogyasztóbiztonsági jelentése, amely exkluzív információkat tartalmaz a csalásokról és átverésekről. A kiterjedt belső kutatáson és adatelemzésen alapuló jelentés célja, hogy rávilágítson a
ápr. 22
8:48
Tudod, miért életbevágóan fontos Neked ez a nap? (Agroinform)
Április 22-én ünnepeljük a Föld napját. Ez a nap pedig egyre fontosabb. Nehogy túl késő legyen.
ápr. 22
8:48
Már kétezer forint felett a fizikai átlagórabér (Azenpenzem)
Az idei első negyedévben első alkalommal lépve át a 2 ezer forintos szintet a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére – állapította meg a Trenkwalder. A növekedés az egy évvel korábbihoz képest közel 16 százalék. A felsőbb bérkategóriákban mérsékeltebb, de szintén kétszámjegyű volt a bérnövekedés százalékos üteme.
ápr. 22
8:51
Kiemelkedő hozammal kecsegtető kriptók egy ingadozó piacon (BitcoinBázis)
A kriptovaluták gyors árfolyamváltozásaikról ismertek. A 2024-es bikapiacon a befektetők a legígéretesebb lehetőségeket keresik a jelentős nyereség elérésére. Ez a
ápr. 22
8:54
Svájci bankárok tömegei fognak utcára kerülni idén (Portfolio)
A UBS svájci bankóriás a Credit Suisse felvásárlása után bejelentett költségcsökkentési programja keretében idén júniustól öt hullámban fog leépítésekre sort keríteni - jelentette vasárnap a SonntagsZeitung.
ápr. 22
8:54
Csökkent a kőolaj ára a nemzetközi piacokon (vg.hu)
A Brent olajfajta ára reggel több mit egy százalékkal csökkent.
ápr. 22
8:54
Mi és alternatív meghajtású járművek a városi logisztikában (Gyártástrend)
Az online élelmiszer-bevásárlás az egyéni autóssal szemben már jelenleg is akár 12,5 százalékkal kevesebb károsanyag-kibocsátással jár, a klímaváltozás megfékezése azonban még több olyan megoldást követel az e-kereskedelem szereplőitől, amelyek gyorsan és hatékonyan képesek minimalizálni a környezetre gyakorolt hatásaikat. Ilyen a mesterségesintell
ápr. 22
8:57
Féléves mélyponton volt a forint, később se lesz könnyű dolgunk (Forbes)
Kedden a jegybankban dönthetnek a forint további sorsáról.
ápr. 22
9:00
Felrobban a fizikai dolgozók bére Magyarországon (Portfolio)
2023 negyedik negyedévének végére 1952 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére a Trenkwalder közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzése szerint. Ez 19,8 százalékos növekedést jelent az előző év hasonló időszakában tapasztalt 1630 forinthoz képest. A felsőbb bérkategóriákban mérsékeltebb volt a bére
ápr. 22
9:06
Több mint 800 millió forintért vett saját részvényeket az OTP (Portfolio)
Tovább vásárolta saját részvényeit az OTP, ezúttal több mint 800 millió forint értékben.
ápr. 22
9:09
Így támogatja a fenntarthatóságot a K (MMonline)
Még 6 éve van a magyar gazdaságnak, hogy elérje az EU célkitűzését, miszerint 55 százalékkal csökkentjük az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását. Ebben az összes gazdasági szereplőnek részt kell vennie, a pénzintézetek pedig nagy szerepet játszanak a lakosság és a vállalkozások fenntarthatósági átállásának segítésében. A K&H 2023-as fenntarthatós
ápr. 22
9:12
Vegyesen mozgott a forint reggel (ProfitLine)
Vegyesen alakult a forint árfolyama hétfő reggel a péntek esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
ápr. 22
9:12
Kínához közel tart hadgyakorlatot az amerikai hadsereg (vg.hu)
A Balikatan keretében amerikai, Fülöp-szigeteki és francia katonák gyakorlatoznak a Dél-kínai-tenger közelében.
ápr. 22
9:15
Féléves mélyponton volt a forint, később se lesz könnyű dolgunk (Forbes)
Kedden a jegybankban dönthetnek a forint további sorsáról.
ápr. 22
9:18
Megszólalt a Revolut a csalásokról: Magyarország az egyik legbiztonságosabb ország Európában (Portfolio)
Magyarország 33 európai ország közül a 30. helyen végzett a négy legalacsonyabb csalási esettel rendelkező ország egyikeként (az ezer ügyfélre jutó csalás áldozatainak száma alapján). A vásárlással és bérléssel kapcsolatos csalások a leggyakoribb csalástípusok az országban - derül ki a Revolut első pénzügyi bűnügyi és fogyasztóbiztonsági jelentéséb
ápr. 22
9:18
Bedobta ütőkártyáját Elon Musk, elképesztőt húzott a Tesla: mit lép erre a BYD és a többiek? (Pénzcentrum)
A Tesla bejelentette, hogy csökkenti néhány modelljének árát Németországban és további európai, közel-keleti, valamint afrikai országokban, követve a Kínában és az Egyesült Államokban már bevezetett árcsökkentéseket. Ezzel párhuzamosan jelenlegi formájában megszűnik a Magyarországon is működő ajánlási rendszer, amely keretein belül többek között in
ápr. 22
9:18
Igen nagy lépést tett előre a Krone és a Lemken közös projektje +Videó (Agroinform)
A KRONE és a LEMKEN 2022-ben két prototípussal indította el közös autonóm erőgép-projektjét Combined Powers néven. Most fontos újításhoz érkeztek.
ápr. 22
9:20
EU-biztos: Putyin elé vörös szőnyeget gördítettek az EP-választásokra (Portfolio)
Az európai választások előtt a dezinformációval és a mesterséges intelligencia manipulációjával kapcsolatos aggodalmak fokozódtak. Az EU átfogó megközelítést fogadott el e fenyegetések leküzdésére, amely magában foglalja a kormányok, a technológiai vállalatok, a média és a civil társadalom együttműködését. Věra Jourová, az EU Bizottság alelnöke sze
ápr. 22
9:24
Ne akarjon szerdán a rendőrségre menni! (Menedzsment Fórum)
Szent György napja a rendőrség napja, zárva lesznek az ügyfélszolgálatok.
ápr. 22
9:24
A bitcoin bálnák is bevásároltak a múlt héten (Kripto Akadémia)
Biztos, ami biztos alapon, a múlt héten, az utolsó kereskedési napokon a legnagyobb bitcoin tárca tulajdonosok is bevásároltak. Az IntoTheBlock adatai szerint, ezek a tárcák közel 20 000 darab BTC-vel gyarapították állományukat közvetlenül a felezés előtt. Az 59 000 dollár körüli vásárlás talán hozzá segíthette az árfolyamot, hogy ne zuhanjon a kul
ápr. 22
9:24
Rendületlenül vágja tovább a kamatot az MNB (Portfolio)
Hiába a forint gyengélkedése, az MNB kitart az előre kijelölt kamatcsökkentési pálya mellett - mondják egységesen a Portfolio által megkérdezett elemzők. Az 50 bázispontos (fél százalékpontos) lazítási ütem egészen az év közepéig kitarthat, utána azonban decemberig már csak igen kis mértékben vágja tovább a kamatot.
ápr. 22
9:24
A kormány három hónapig állja a súlyosan hátrányos helyzetű álláskeresők bérét (vg.hu)
A kormány 1,7 milliárd forintos keretösszeget szán a pályázatra.
ápr. 22
9:24
UniCredit Bank: hiányosságok a bejelentési gyakorlatnál és az It szűrőrendszereknél (Digital Hungary)
Az MNB összesen több mint 28 millió forint bírságot szabott ki az UniCredit Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzési tevékenysége kapcsán feltárt hiányosságai miatt. A bank többek között számos pénzmosásgyanús ügyletet egyáltalán nem, vagy nem haladéktalanul jelentett be, ügyfél-átvilágítási gyakorlata nem volt megfelelő, s szűrőr
ápr. 22
9:26
Fogyasztói Barométer: a fogyasztói bizalom növekedéséhez elsősorban nem több pénzre, hanem nagyobb biztonságra van szükség (vg.hu)
Fogyasztói Barométer: nem több pénz kell az embereknek, hanem nagyobb biztonság.
ápr. 22
9:27
Javulóban a magyar hangulat (Piac és Profit)
A GKI Gazdaságkutató által – az EU támogatásával – végzett felmérés szerint áprilisban az üzleti világ és a lakosság is valamelyest kedvezőtlenebb kilátásokról számolt be, mint márciusban. Így a GKI konjunktúraindexe 2 ponttal csökkent, ami valamivel kisebb a márciusi javulásnál (ami 3 pontos volt). A cégek foglalkoztatási szándékai nem változtak é
ápr. 22
9:27
Body shaming és a többi – itt a nagy szégyenfelmérés (Márkamonitor)
A magyarok nagy része szerint szégyellni kell a példamutató viselkedést, illetve az anyagi problémákat. A legtöbben életükben a testalkatuk miatt szégyenkeztek már, annak ellenére, hogy az általános vélekedés szerint a body shamingnek nincs helye a hazai szégyenkultúrában. Minden tizedik ember szégyellte már magát gombás eredetű fertőzés, vagy nemi
ápr. 22
9:27
Elindult az új agrártámogatási honlap (Agrofórum)
A 2023-2027 közötti időszakra vonatkozó, magyar Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervvel összefüggő információk a mai naptól megújult formában új honlapon, a kap.gov.hu oldalon érhetőek el.
ápr. 22
9:27
2023-ban csaknem 20 százalékkal emelkedett a fizikai átlagórabér (Üzletem)
Az idei első negyedévben 2 061 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére– derül ki a Trenkwalder közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzéséből.
ápr. 22
9:30
Így lehet magasabb a nyugdíj, mint a nyugdíjazás előtti bér: egyáltalán nem lehetetlen (Pénzcentrum)
Hosszabb szolgálati idő és akár csak elfogadható bejelentett bér esetén a frissnyugdíjasoknak kellemes meglepetést lehetett, amikor járandóságukat megállapították az elmúlt évekre jellemző magas szorzószámok miatt. Még akár olyan eset is előállhatott, hogy a megállapított nyugdíj magasabb, mint a bér volt - írja Azénpénzem.hu. Ezt szintén a jelenle
ápr. 22
9:36
A nap kérdése: milyen árfolyamot alkalmazzunk, ha az osztalékfizetés euróban Revolutról történik? (Adózóna)
Érdeklődni szeretnék, hogy amennyiben a forintban jóváhagyott osztalékot euróban szeretnének kifizetni, úgy milyen árfolyammal számíthatom át! A Revolut sajátossága, hogy nincs közzétett aznapi devizaeladási árfolyama, hanem az folyamatosan változik. Két tulajdonos részére lenne osztalékkifizetés eurós számláról eurós számlára – kérdezte olvasónk.
ápr. 22
9:36
Romlott a gazdasági hangulat Magyarországon (Portfolio)
Áprilisban az üzleti világ és a lakosság is valamelyest kedvezőtlenebb kilátásokról számolt be, mint márciusban - derül ki a GKI Gazdaságkutató felméréséből. A konjunktúraindex így 2 ponttal csökkent, ami valamivel kisebb a márciusi javulásnál (ami 3 pontos volt). A lakossági bizalom javuló tendenciáját a mostani kis esés nem törte meg, bár az év e
ápr. 22
9:36
Repülőrajtot vett a Richter, emelkedik a BUX (vg.hu)
A forint is erőre kapott.
ápr. 22
9:38
Hosszú ideje álláskeresőknek segít a kormány (Portfolio)
A mai naptól lehet pályázni a tartós álláskeresők elhelyezkedését támogató, 1,7 milliárd forint hazai forrásból megvalósuló pályázatra, írja a Nemzetgazdasági Minisztérium. A programban sikeresen pályázók lehetőséget kapnak arra, hogy három hónapra kipróbálják magukat a választott álláshelyen. A program célja egyrészről a vállalkozások munkaerőigén
ápr. 22
9:39
20 százalékkal nőtt a fizikai átlagórabér (Piac és Profit)
2023 negyedik negyedévének végére 1952 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére a Trenkwalder közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzése szerint. Ez 19,8 százalékos növekedést jelent az előző év hasonló időszakában tapasztalt 1630 forinthoz képest. A felsőbb bérkategóriákban mérsékeltebb volt a bére
ápr. 22
9:40
Rászáll az Európai Bizottság a Pornhubra, komoly intézkedésekre készülnek (Portfolio)
A Pornhub, a Stripchat és az XVideos felnőtt tartalomszolgáltatóknak kockázatértékelési jelentéseket kell készíteniük, és intézkedéseket kell hozniuk a szolgáltatásaikhoz kapcsolódó rendszerszintű problémák kezelésére, hogy megfeleljenek az új uniós online tartalomszabályoknak – jelentette be még pénteken az Európai Bizottság.
ápr. 22
9:42
Nagy esés után életjeleket mutatnak a tőzsdék (Portfolio)
Eseménydús hét előtt állnak a tőzsdék, a befektetők továbbra is kiemelten figyelik az elmúlt hetek kereskedési hangulatát meghatározó közel-keleti eseményeket, de emellett egy másik nagy sztorihoz, a vártnál tartósabbnak bizonyuló amerikai inflációhoz is új muníciót kapunk, ugyanis érkezik majd a Fed kedvenc inflációs mutatója. Mindeközben egyedi r
ápr. 22
9:42
Elkapta a TEK a gödöllői álrendőröket – videón a rajtaütés (vg.hu)
Három férfi rendőrnek öltözve rabolt készpénzt és drogot.
ápr. 22
9:44
Eltűnik egy magánnyugdíjpénztár Magyarországon, már csak ketten maradnak (Portfolio)
Ahogy decemberben már beszámoltunk róla, áprilistól már csak három pénztár működik az eddig négyszereplős magyar magán-nyugdíjpénztári piacon. Új fejlemény, hogy július 1-jével tovább szűkül a szektor: már csak két szereplő marad.
ápr. 22
9:48
Álrendőröket vett őrizetbe a TEK (Portfolio)
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) nyomozói elfogtak három budapesti férfit, aki rendőrnek adta ki magát és pénzt, valamint drogot rabolt.
ápr. 22
9:50
Fidelity: az infláció elleni harc utolsó szakasza a legnehezebb (Portfolio)
Az év során eddig csökkent az infláció, és a piacok is jól tartják magukat. Ezek olyan kedvező jelek, amelyek hatására a Fidelity International a 2024-es legoptimistább forgatókönyvét lágy landolásra módosította, és arra számít, hogy a növekedés megállapodik a trend körüli szinten – ez derül ki a cég 2024. második negyedévi befektetési kitekintőjéb
ápr. 22
9:51
Geopolitikai változások és a Bitcoin felezés hatása a piaci likviditásra (BitcoinBázis)
A Bitcoin piaci likviditását jelentősen befolyásolja a negyedik Bitcoin felezési esemény, amely csökkentette az újonnan bányászott Bitcoinok mennyiségét. Bitcoin felezés
ápr. 22
9:54
Családostól és hosszabb időre jöhetnének vendégmunkások két hazai gigaprojektre is (Menedzsment Fórum)
Három helyett öt évre, és akár családdal együtt is jöhetnének vendégmunkások a Paks2 és a Budapest–Belgrád vasút beruházásainak kivitelezéséhez.
ápr. 22
9:54
Vegyesen mozgott a forint reggel (TőzsdeFórum)
Vegyesen alakult a forint árfolyama hétfő reggel a péntek esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben. Az euró jegyzése hétfőn hét órakor 394,36 forintra erősödött a péntek esti 394,28 forintról, a dolláré 369,84 forintról 369,75 forintra csökkent, a svájci franké pedig 406,87 forintról 405,69 forintra sülly
ápr. 22
9:54
Újabb medvetámadás történt, ezúttal egy népszerű túraútvonalon (vg.hu)
Egy önkéntes tűzoltóra támadt az állat egy túraútvonalon.
ápr. 22
9:56
A kínai jegybank szinten tartotta a kamatokat (TőzsdeFórum)
A kínai központi bank az elemzői várakozásoknak megfelelően történelmi mélyponton, 3,45 százalékon tartotta az egyéves hitelek referenciakamatát (Loan Prime Rate/LPR) hétfői döntésével, és ugyancsak rekordalacsony, 3,95 százalék maradt az ötéves lejáratú hitelek kamata. Az ötéves kamat tavaly június óta februárban változott először, az addigi 4,20
ápr. 22
9:57
A magyarok a Porschék kilométeróráit buherálják a legszívesebben (Piac és Profit)
Bár a használtautó-piac az elmúlt évek során jóval átláthatóbbá vált, a kilométer-számlálók manipulálása továbbra is világszerte elterjedt gyakorlat. A vásárlók eurómilliókat veszítenek az becstelen eladók miatt, és úgy tűnik, hogy e téren egyhamar nem is várható jelentős javulás.
ápr. 22
9:57
A Paramount a SkyShowtime exkluzív hirdetési értékesítője (Márkamonitor)
A SkyShowtime és a Paramount Advertising International bejelentette, hogy a Paramount kizárólagos megállapodást kötött a SkyShowtime hirdetési értékesítéseinek kezelésére valamennyi piacán. Az együttműködés révén a SkyShowtime és a Paramount globális hirdetésértékesítési üzletága egységes hozzáférést kínál a világ vezető hirdetőinek a prémium hirde
ápr. 22
9:57
Új ügyféllel erősít a MITTE (MMonline)
A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért. A Sunmoney Solar Group több mint egy évtizede működő, dubaji székhelyű globális startup. Két évvel ezelőtt indította útjára a világ első tokenizált naperőmű projektjét, a Smart Digital
ápr. 22
10:00
Lesújtó számok érkeztek Európáról (Portfolio)
Európa a leggyorsabban melegedő kontinens, hőmérséklete a globális átlagnál csaknem kétszer gyorsabban emelkedik - állapította meg a Meteorológiai Világszervezet (WMO) és az Európai Unió klímaváltozást figyelő szolgálata, a Copernicus (C3S) hétfőn kiadott közös jelentésében, egyúttal felhívva a figyelmet a felmelegedés súlyos egészségügyi és gazdas
ápr. 22
10:03
Mennyi esélye van Magyar Péternek? Ma délután Medgyessy Pétertől ezt is megkérdezheti a Klasszis Klubban (Privátbankár)
Ehhez elég csak egy ingyenes regiszráció a ma 15:30 órakor kezdődő eseményre.

Keresés