Kihelyezési rekordot hozott az idei év első két hónapja a személyi hiteleknél, ezzel az állomány is új csúcsra emelkedett. A kereslet annak ellenére nagy, hogy a kamatok nem csökkentek érdemben az elmúlt egy évben. Az online igénylés további terjedése, és az otthonfelújítási program felélesztése miatt a kilátások sem rosszak a személyi kölcsönöknél
Az új versenyképességi stratégiában "hagyományos és sikeres" szektorként azonosították az élelmiszeripart, pedig elég gyatra a helyzete. Emiatt indokolt is lenne a fejlesztése, csak éppen nem mondják meg, hogyan kéne ezt csinálni.
Az új Közös Agrárpolitika jelentette kihívásokra reagálva átalakította és mintegy 700 fősre bővítette falugazdász-hálózatát a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara; a falugazdászok 2024 áprilisától falugazdász tanácsadóként az eddigieknél is szélesebb körben támogatják majd a gazdálkodók munkáját - jelentette be pénteki közleményében a Nemzeti Agrárgazdas
Szerdán drámai mérkőzésen esett ki a Manchester City a Real Madrid ellenében. Hiába dominált a Bl-negyeddöntőben a hazai csapat, a madridiak kibekkelték döntetlennel, a tizenegyespárbajt pedig egészen döbbenetes módon vesztették el. Bernardo Silva és Kovacic bámulatosan rosszul rúgott büntetője iskolai tananyag lehetne. Ma az Fa Kupában javíthatn
Élesedett a KSH régiós üzemanyagár-összehasonlító rendszere, ami alapján elmondható, hogy a benzin és a dízel esetében is jócskán a régiós középmezőny felett alakulnak a hazai árak. Nagy Márton már jelezte is, hogy a friss adatok ismeretében a jövő héten a kormány össze fog ülni és vizsgálni fogja a kérdést, hogy szükséges-e beavatkozni az üzemanya
Fiatal, 5-6 éves szelídgesztenyefám törzsén súlyos kéregelváltozást tapasztaltam, képeket mellékeltem. Milyen betegségre utalhatnak ezek a tünetek, és menthető-e a fa?
Idén április 22. és 26. között rendezik a Kárpát-medencei Fenntarthatósági Témahetet, amelynek célja a fenntarthatóság üzenetének elterjesztése iskolai keretek között - közölte az Alapértékek Nonprofit Kft. csütörtökön az MTI-vel.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a régiós üzemanyagárak monitorozása és összehasonlíthatósága érdekében 2024. április 19-én pénteken közzéteszi új kísérleti statisztikáját. Az üzemanyagár-kísérleti statisztika alapját az Eurostat Weekly Oil Bulletin jelenti, amelynek adataiból a KSH régiós átlagárat számol a 95-ös benzin és dízelüzemanyagokra
Sanghaj továbbra is a világ legforgalmasabb tengeri kikötője, az első helyezést 2010-ben vett át Szingapúrtól, amely akkor a második helyre csúszott vissza. A tíz legforgalmasabb kikötő közül öt Kínában található.
Április 23-a a könyv és szerzői jogok világnapja. Ebből az alkalomból a Libri idén az egyszerre olvasás magyarországi rekordjának felállítására tesz kísérletet: arra kérik az embereket, hogy aznap délután 17 és 19 óra között térjenek be egy Libri üzletbe, vegyenek le egy könyvet a polcról, és legalább 20 percig olvassanak ott, a helyszínen.
A mai napon megnyílt Esztergom város első McDonald’s étterme. A beruházás megvalósítása közel kétszáz ember, több mint 7 hónapon át tartó összehangolt munkáját igényelte. A Simor János utcában kialakított egységben a „Jövő Élménye” koncepciónak megfelelően kiemelt szerepet kapott az innováció és a digitális fejlesztés. A korszerű étterem több mint
2023-ban – az Eurostat előzetes adatai szerint – 107 ezer lakás cserélt gazdát Magyarországon. Ez 26,1 százalékos visszaesést jelent az előző évi eredményhez képest, s hosszabb távon tekintve is eléggé gyenge ez az eredmény: utoljára 2013-ban regisztráltak ennél kevesebb tranzakciót a piacon.
Morzsaporszívó, babatápszer, láthatatlan fogszabályzó. Ma már hétköznapinak számító eszközök, melyekről nem is gondolnánk, hogy a világ legnagyobb űrügynöksége, a NASA áll kifejlesztésük mögött. A National Geographic összegyűjtött 10 olyan forradalmi találmányt, melyet a kezdetekben az űrkutatásban használtak, de később gyökeresen alakították át az
A Magyar Állattenyésztők Szövetsége tisztújító küldöttgyűlésén péntek délután a küldöttek megerősítették tisztségében az elnököt, a két társelnököt és az elnökséget.
Kapható többféle színű, formájú kis tasakban, műanyag flakonocskában az igazit pedig üvegkapszulába zárják, hogy semmihez sem fogható aromáját megőrizze. Hogy miről beszélek? Természetesen a vaníliáról, amely valamely formájában vagy szintetikus változatában szinte mindegyik háztartásban megtalálható.
Nagyjából 300 tonna szén-dioxidtól kímélte meg a környezetet a Rejoy és a három további piacon jelen lévő anyacége, a Flip Technologies - ez átszámítva 150 személyautó éves kibocsátásának felel meg. A piactér régiós ügyfélfelmérése szerint arányaiban a magyar vásárlók közül voksolnak a legtöbben a felújított készülékekre környezettudatossági szempo
Mellébeszélés nélküli reklámfilmekkel indul útjára az Euronics új kreatív platformja. Április közepén debütál az a 11 reklámfilm is, amelyek alapja az őszinteség és az önreflexió. A filmek különböző, ismerős szituációkat mutatnak be mellébeszélés nélkül, a filmeknek pedig ugyanaz a vége. Minek a sallang? Ez ennyi. Új kreatív platformot kapott az Eu
A geotermikus energia közvetlen hasznosításában Magyarország hosszú évek óta Európa első öt állama között található, a rendelkezésre álló potenciálra alapozva azonban még tovább fokozható a helyben elérhető erőforrás felhasználása - tudatta az Energiaügyi Minisztérium csütörtökön az MTI-vel.
Nem jelölt allergén (földimogyoró) jelenléte miatt a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. visszahívta és a forgalomból is kivonta a Spar Veggie spenót-kesudió tortellinit.
Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő olajtankereket használ a Balti-tengeren - figyelmeztetett Tobias Billström svéd külügyminiszter a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.
Idén április 22. és 26. között rendezik a Kárpát-medencei Fenntarthatósági Témahetet, amelynek célja a fenntarthatóság üzenetének elterjesztése iskolai keretek között - közölte az Alapértékek Nonprofit Kft. csütörtökön az MTI-vel.
Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 640, míg a régiós országokban 620 forint volt. A magyarországi átlagár 3,2 százalékkal magasabb a régiós átlagértéknél. A dízel üzemanyag heti átlagos ára Magyarországon 654 forint volt, ami 31 forinttal, 5 százalékkal haladta meg a régiós 62
A Magyar Közgazdasági Társaság "20 éve az Európai Unióban és a jövő" címmel számos – szakmai partnerszervezettel együttműködve – szakterületenként tekinti át hazánk két évtizedes uniós tagságának tapasztalatait, eredményeit. A következő napokban-hetekben hat rövid elemzésben foglaljuk össze az egy éven át tartó konferenciasorozat eddigi tanulságait
Vízen úszó sótalanító rendszert helyeznek üzembe Barcelonában az ősszel, hogy így csökkentsék a térséget sújtó tartós aszály következményeit – adta hírül az MTI a katalán kormány tudósítását.
A baby boomer generáció öregedése miatt egyre nagyobb vita indult az örökösödési adók kivetéséről. A becslések szerint 2045-ig csak az Egyesült Államokban 90 000 milliárd dollárnyi vagyont fognak átruházni, egy akárcsak 10 százalékos teher kivetése is jelentősen segíthetne a költségvetéseken. Az örökösödési adó azonban politikailag kényes téma, és
Az S&P Global Ratings felülvizsgálatakor változatlanul hagyta Olaszország BBB osztályzatú, stabil kilátású hitelminősítését. Ez az első nagyobb értékelés az ország adósságpályájáról Giorgia Meloni miniszterelnök kormánya alatt. A minősítés, amely két fokozattal a bóvli besorolás felett van, azt jelzi, hogy Olaszországot jelenleg nem fenyegeti a lem
A legutóbbi országgyűlési választásokon a Megoldás Mozgalom (MEMO) alig több mint 1 százalékot ért el, így nem kellett visszafizetniük a kampányukra kapott állami forrásokat.
A Semmelweis Egyetemnek jó esélye van az EU Tanácsa elleni Erasmus-perben. Az intézmény az országos intézetek integrációjával tovább bővülhet, ami előnyös lehet az oktatási tér bővítése és az új diszciplínák bekerülése szempontjából – közölte Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora a Népszavának adott interjújában.
A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság és a Women4Cyber Magyar Tagozat Alapítvány pályaorientációs napot tart lányoknak április 25-én a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. Az it-technológia újítóinak meghatározó részét nők alkották, és ma már sok területen vezető szerepet töltenek be a tudományos-technológiai ágazatokban. A pályára készül
Az iparági forrásokból származó hajókövető adatok szerint Oroszország már a második egymást követő pénzügyi évben is India első számú olajszállítója maradt. Ezzel kiszorította az olajkartellként emlegetett OPEC-országokat a piacról, amelyek nem örülnek ennek a kedvezőtlen fejleménynek.
A nyugdíjba vonulás ideális időpontjának megválasztása számos tényezőtől függ, köztük a nyugdíj összegétől is, amely változhat attól függően, hogy mikor történik a nyugdíjba vonulás - írja az ado.hu.