Egy év alatt megduplázta profitját az OPUS GLOBAL Nyrt., így történelmi csúcsot jelentő, 45 milliárd forintos nettó eredményt ért el a szintén rekord, 686 milliárd forintos árbevétel mellett. A cégcsoport az éves jelentéssel egy időben közzétette első hosszútávú stratégiáját – jelentette a társaság kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. Az
Pluszban kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,46 százalékkal, a frankfurti DAX index 0,05 százalékkal, a párizsi CAC-40 index 0,19 százalékkal erősödött. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,39 százalék pluszt jelzett nyitáskor. Az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 69 centtel (0,79 százalékkal) 8
Csaknem három és fél évtizede nem tapasztalt kötvénykibocsátás hullámmal igyekszik még az amerikai elnökválasztás időszakában várható esetleges piaci kilengések előtt előteremteni idei finanszírozási igényeit a globális vállalati szektor. A Londoni Értéktőzsde (LSE) és a Financial Times londoni üzleti napilap hétfőn ismertetett közös kimutatása sze
A KSH kedd reggel publikált adatai alapján az államadósság mértéke 73,5 százalékra csökkent 2023-ban, míg a költségvetés hiánya 6,7 százalékon alakult. Ezzel a magyar államadósság mértéke továbbra is közel 10 százalékponttal alacsonyabb az uniós átlagnál. A kormány az idei és a jövő évi költségvetésben is csökkenő hiánnyal és államadóssággal számol
Kisebb elmozdulással, iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
A 2023 január elsejei 385,1 milliárd dollárhoz képest egy év alatt 68,2 milliárd dollárral (17,7 százalékkal) 316,8 milliárd dollárra esett Oroszország külső adóssága. Ez 17 éve, 2007 január elseje óta a legalacsonyabb – közölte az orosz jegybank hétfőn. Oroszország külső adóssága 2022-ben 101,8 milliárd dollárral esett. 2021-ben 14,5 milliárd doll
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított az Extreme Digital-eMAG Korlátolt Felelősségű Társasággal (eMAG) szemben a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt.
Tavaly nyár óta tartanak az M4-es autóút építésének munkálatai Törökszentmiklós és Kisújszállás között, ahol a kivitelező vállalat már a felüljárókat építi. Sőt, van, ahol már aszfaltoznak.
Hajdú-Bihar vármegyében a legnagyobb az érdeklődés az Agrárminisztérium által támogatott Iskolában az erdő elnevezésű program iránt, amelyre február elején országszerte csaknem 500 intézmény regisztrált - jelezte Nyírerdő Zrt. kedden az MTI-nek.
A „főemlős” szó a latin „primas” szóra vezethető vissza, amely „első rangú” vagy az állatvilág legmagasabb rendjét jelenti. Ez a besorolás intuitív módon tükrözi az emberek rajongását azon fajok iránt, amelyeket sokan legközelebbi unokatestvéreinknek is neveznek.
Egy Kínában tevékenykedő orosz ügynök állítólag az orosz „Kalasznyikov” konszern fegyvergyártó cég nevében bonyolított le USDT tranzakciókat. A szóban forgó
A februári mérsékelt fellendülést jelző értékén stabilizálódott a beszerzésimenedzser-index (Bmi) márciusban. Szezonálisan kiigazított értéke 52,3 pont volt, megegyezett a februárival.
Talán nem is érdemes „csak” karrierben gondolkozni, sokkal inkább a kiegyensúlyozott, értelmes célok által meghatározott felelős élet vagy életvezetés lehet a megoldás – véli Liptay Gabriella. A KPMG in Hungary marketing- és kommunikációs igazgatója a lapunknak adott interjúban beszélt a munka és magánélet egyensúlyának megteremtéséről és elárulta
Konzekvensen azon dolgozunk, hogy az árakat a helyükre tegyük, amivel célunk egyrészt a növekvő kereslet kiszolgálása, másrészt pedig hosszú távon a minőségibb reklámkörnyezet kialakítása, hiszen még mindig hatalmas a reklámzaj – mondja Kosaras Klaudia. Az Atmedia kereskedelmi igazgatója szerint az évkezdés alapján biztató a piaci helyzet. - Mennyi
Különleges kijelző érkezik hamarosan Magyarországra: a már most előrendelhető LG MyView okosmonitort úgy tervezték meg, hogy elősegítse a produktivitást a munka során, miközben tulajdonképpen egyszerre tölti be egy televízió és egy professzionális munkamonitor funkcióit. Aki most előrendeli az okosmonitort, 20% kedvezményt kap az LG webáruházában.
Tavasszal érkezik a Zsákbamacska második évada a TV2-re, ősszel pedig a Megasztár mellett visszatér A Kísértés című reality, jön majd a Dancing with the Stars új szezonja és lesz Sztárban sztár All Star is – többek között ezeket árulta el a terveikkel kapcsolatban Fischer Gábor, a TV2 Csoport programigazgatója a SorozatWikinek adott podcast interjú
Ahogyan a várakozások fokozódnak az ETF közelgő ítéletével kapcsolatban, a kriptopiac folyamatosan teremti a vásárlási lehetőségeket a leleményes befektetők számára.
Az orosz fegyveres erők áprilisban tesztelik a pilóta nélküli páncélozott járművet Ukrajnában is. A Zubilo nevű teherautó egy páncélozott, többcélú jármű, amelyet drónkezelők irányítanak a távolból.
A kriptovaluták jelenleg nagymértékben kedvezőtlen piaci hangulattal szembesülnek, ezért elmaradoznak az elmúlt hetekben megszokott hozamok. A jelenlegi bizonytalanság egyetlen fénypontja
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított az Extreme Digital-eMAG Kft.-vel (eMAG) szemben a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt - tájékoztatott a versenyhatóság.
A kínai feldolgozóipar tevékenysége az elmúlt 13 hónapban a leggyorsabb ütemben bővült márciusban. Eközben gyorsult a belföldi és külföldi kereslet növekedése. Derül ki a Caixin gazdaságkutató hétfőn ismertetett beszerzésimenedzser-indexéből. A feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index (BMI) 51,1 pontra emelkedett márciusban a februári 50,9 pontról
Kína hajlandó több jó minőségű terméket és szolgáltatást importálni Franciaországból. Egyúttal reméli, el tudja kerülni, hogy az Európai Unió "kockázatcsökkentési" stratégiája kárt okozzon neki, "negatív üzleti hangulatot" keltsen. Jelentette ki Vang Ji kínai külügyminiszter, miután Pekingben tárgyalt francia kollégájával, Stéphane Séjournéval. Köz
Az idén április 2-ig tart a lakásbiztosítások márciusi szabad felmondásának először megnyílt lehetősége. Ha ma még beérkezik a felmondásunk a biztosítóhoz, akkor köthetünk új szerződést évfordulón kívül is. Van azonban néhány fontos szabály, amit be kell tartani, hogy kedvezőbb konstrukcióra válthassunk - hívják fel a figyelmet a Bank360.hu lakásbi
A húsvéti hosszú hétvégén három egymást követő napon is negatív áramárak alakultak ki a magyar áramtőzsdén, és az előtte lévő napokban is többször nulla közeli árakat láthattunk – figyelt fel a Portfolio a helyzetre, ami nagyon komoly megtérülési kérdéseket feszeget a meglévő naperőművek tulajdonosai, illetve a tervezett projektek beruházói körében
Az ukrán áruval szemben nem kell semmilyen politikai nyomást bevezetni, csupán életbe léptetni azt, ami az Unió belső szabályzatában megvan és velünk be is tartatják.
Dinamikusan bővíti termelését a BYD az új energiákkal hajtott járművek területén: a kínai autógyártó a héten elérte a hétmilliós darabszámot - közölte a BYD PR Hungary az MTI-vel kedden.
A Corteva Agriscience nemzetközi mezőgazdasági kutató-fejlesztő vállalat olyan csávázási technológiákon dolgozik, amelyek a vetés pillanatától kezdve hatékonyan védik a vetőmagokat a kórokozók és kártevők ellen.
Azoknak a magyar adózóknak, akik visszaigénylik a más Eu-tagállamban rájuk áthárított hozzáadottérték-adót, vagyis általános forgalmi adót, 2024. április 1-től a 24Elekafa-űrlapot kell beküldeniük a Nav-hoz.