2024. április 19. péntek

ápr. 19
12:35
Az idén sem fizet osztalékot a Rába (TőzsdeFórum)
A Rába Járműipari Holding Nyrt. csütörtöki közgyűlése, az igazgatóság javaslatának megfelelően úgy határozott, hogy a járműgyártó vállalat idén sem fizet osztalékot – közölte a győri székhelyű cég a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön. Jobbak az eredmények, mint 2022-ben A határozat szerint a Rába a megállapított eredményt eredménytar
ápr. 19
12:39
Eltitkol valamit a Netflix, kamatcsökkentés helyett kamatemelés jöhet (Privátbankár)
Rossz a hangulat a tőzsdéken az izraeli válaszcsapás után, de volt rosszabb is a hajnali órákban. A frissebb hírek nyomán megnyugodott többek között a kőolaj, az arany, a bitcoin és az euró/forint árfolyam is, de békéről még nincsen szó. A Netflix azért esett, mert titkosítani kívánja az előfizetők számát, Kína pedig visszavág az USA-nak.
ápr. 19
12:39
Az altcoin szezon hamarosan kezdődik (BitcoinBázis)
A piac kezd újra felforrósodni, és a jelentős hozamlehetőségek jönnek sorra elő. A 2024-es bikafutam folytatásával az altcoinok számára is
ápr. 19
12:42
A külföldi piacszerzésben kapnak segítséget a magyar vállalkozások (ProfitLine)
A Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) április 26-án induló Xpand programja a külföldi piacszerzésben segíti az innovatív magyar vállalkozásokat - közölte az NIÜ csütörtökön az MTI-vel.
ápr. 19
12:42
Mészáros Lőrincé lett a babacuccokat áruló Brendon (444.hu)
"Az akvizíció elsődleges célja, hogy a márka magyar kézben maradjon, működése hosszútávon biztosított legyen, megőrizze annak értékét."
ápr. 19
12:42
Lezuhant egy orosz bombázó (vg.hu)
Egy halottja van a balesetnek.
ápr. 19
12:48
Zuhan a tőzsde Budapesten: ez nem néz ki jól, mi lesz belőle? (Pénzcentrum)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,07 pontos nyitás után csökkent pénteken délelőtt.
ápr. 19
12:48
Nagy a munkaerőpiaci feszültség, a cégek a dolgozóik harmadát elvesztik évente (vg.hu)
Sokan keresnek munkát, a cégek mégsem találnak megfelelő munkaerőt.
ápr. 19
12:51
A biodiverzitás fontosságára hívják fel a figyelmet (Tiszta Jövő)
Hazánkban, mint az egész világon, a biológiai sokféleséget nagyon sok dolog veszélyezteti.
ápr. 19
12:51
Egy rejtélyes sziget borzolja a kedélyeket Japán partjainál (BitcoinBázis)
A Hashima-sziget egy kis lakatlan sziget közvetlenül a japán partoknál, Nagaszakitól mintegy 15 km-re. A több éve elhagyatott szigetet alakja
ápr. 19
12:54
Túl drága leválni Magyarországnak az orosz gázról, reménykedik az ukrán tranzit megmaradásában az MVM (Portfolio)
"A pénz az pénz", az MVM nem hajlandó többet fizetni azért, hogy LNG-re váltson, és éppen ezért használ még mindig orosz gázt, amelynek a súlya Magyarországon még 60-80%-os, Ausztriában pedig 80-90%-os – többek között ezt mondta egy múlt heti bécsi olaj- és gázipari konferencián Mátrai Károly. Az MVM vezérigazgatója azt is jelezte: reménykedik a cé
ápr. 19
12:54
Gyerekkorunkban utáltuk, felnőttként az életünket mentheti meg! (Agroinform)
Ne mondj le erről a szuperélelmiszerről! Az életedet mentheti meg!
ápr. 19
12:54
Az izraeli hadsereg erősebb vagy az iráni? (vg.hu)
Mennyire felkészült az izraeli hadsereg az összecsapásra?
ápr. 19
12:57
Tojás nagyságú, borsóhüvely-alakú szőlőnk is van már (Agrárágazat)
Mezőgazdaságunk zsugorodó szegmensében új lendülettel indult a nemesítés: futurisztikus és ellenálló szőlőféleségekkel.
ápr. 19
12:57
Új nulla emissziós skid-steer rakodószéria, távirányítással (GépMax)
A Rockeat kabin nélküli kialakítása a kezelő biztonságára koncentrál, különösen veszélyes vagy szennyezett környezetben.
ápr. 19
12:57
Repce: Megérkezett már a 170 ezer forintos ajánlat? (Mezőhír)
Az európai gyárak idén jóval kevesebb repcemaggal számolhatnak.
ápr. 19
13:06
Vasárnap kezdődik a fővárosi tavaszi nagytakarítás (Alternatív Energia)
Tavaszi nagytakarítást lesz április 21-én és 28-án a Nagykörúton és környezetében, továbbá a főváros számos forgalmas közterén és csomópontjában a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. és Budapesti Közlekedési Központ (BKK) együttműködésében.
ápr. 19
13:06
Öt év múlva lesz önfenntartó a Magyar Posta (vg.hu)
A társaság számára előírt racionalizálás a hálózata egységeinek és az alkalmazottainak a számát érintette.
ápr. 19
13:06
Világdöntőben az Elte programozói (Digital Hungary)
A kontinensviadal bronzérmeseként az Informatikai Kar csapata képviselheti hazánkat az ICPC programozói versenyen 2024 szeptemberében Kazahsztánban.
ápr. 19
13:09
Ez az ország lett az orosz gáz fő vásárlója Európában (Demokrata)
A franciák csak februárban 322,3 millió euróért vásároltak be Vlagyimir Putyintól.
ápr. 19
13:12
Átadták a 33. számú főút 2x2 sávra bővített újabb szakaszát (ProfitLine)
Elkészült a 33. számú főút újabb szakasza, ezzel Debrecentől Látóképig 2x2 sávon közlekedhetnek a járművek - hangzott el az útszakasz csütörtöki átadó ünnepségén.
ápr. 19
13:12
Drágul a horvátországi nyaralás, mégis rekordszámú magyar választja (vg.hu)
Már májusban ellepik a magyarok a horvát tengerpartot.
ápr. 19
13:18
Babaváró hitel: nem születik baba? Íme a következmények! (Infostart)
A money.hu szakértői utánaszámoltak, mennyit is kellene visszafizetni a hitelfelvétel időpontjában érvényes szabályozás szerint.
ápr. 19
13:18
Megütötték a Molt az újabb árstop hírére (Portfolio)
A kereskedési idő felénél a Mol vezeti az esést a hazai nagypapírok közül.
ápr. 19
13:20
Maga alá gyűri az EU-t a húsz éve lappangó válsága, alapvető reformok váltak égetővé (Portfolio)
Az utolsó előtti, vagy talán a legutolsó pillanatban mutatták be az Európai Bizottság kérésére megszületett belsőpiaci reformtervezetet. A 2004-es nagybővítés után két évtizeddel világosan látszik, hogy az Európai Unió versenyképességi hátrányban van Kínához, az Egyesült Államokhoz és a feltörekvő új gazdasági hatalmakhoz képest az egységes piac di
ápr. 19
13:21
Ihatunk kávét erdőirtás nélkül? (Magyar Mezőgazdaság)
Az uniós szabályok szerint jövőre csak olyan kávé kerülhet forgalomba Európában, melynek termesztéséhez nem köthető erdőirtás. A leginkább kiszolgáltatott gazdák nem tudják tartani a határidőt - hívja fel a figyelmet a Douwe Egberts kávé gyártója.
ápr. 19
13:21
Mészáros Lőrinc cége megveszi a Brendon babaáruházat (Telex)
A milliárdos vállalkozó a gyerekholmik felé terjeszkedne.
ápr. 19
13:24
CIA: Ukrajna az év végére elveszítheti a háborút (vg.hu)
Égető probléma a lőszerhiány az ukrán fronton.
ápr. 19
13:27
Megérte a magyar mezőgazdaságnak az elmúlt két évtized uniós tagsága? (Agrofórum)
Kereken 20 éve, 2004. május 1-jén csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz. Vajon a mezőgazdaság szempontjából okos lépésnek bizonyult ez?
ápr. 19
13:27
Hullámok a cégtrendben (Üzletem)
A cégbírósági eljárások száma is csökkent, de a cégalapítási kedv 30 százalékkal elmaradt márciusban az előző hónaphoz képest – derül ki az Opten összesítéséből.
ápr. 19
13:30
DéliBux 2024 április 19. – Nem teljesít jól a hazai börze (TőzsdeFórum)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,07 pontos nyitás után csökkent pénteken délelőtt. A BUX 11.30 órakor 65 155,01 ponton állt, ami a csütörtöki záróértékéhez képest 519,4 pontos, 0,79 százalékos csökkenés, a pénteki nyitásnál 519,47 ponttal alacsonyabb. A részvénypiac forgalma délelőtt 4,0 milliárd forint volt, a vezető részvények a M
ápr. 19
13:36
A Budapest-Belgrád vasútvonalról tárgyalt egy kínai delegációval Nagy Márton (vg.hu)
A nemzetgazdasági miniszter fontos kínai delegációt fogadott a hivatalában.
ápr. 19
13:36
Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak (Gyártástrend)
A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (Eit Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. A kiberbiztonsági incidensek súlyos következményekkel járhatnak a kkv-kra nézve, ami egyúttal az ellátási l
ápr. 19
13:39
Nem akármit vettek meg Mészáros Lőrincék (Piac és Profit)
Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport.
ápr. 19
13:39
A Kínai Nemzeti Fejlesztési és Reform Bizottság delegációjával tárgyalt Nagy Márton (Demokrata)
A tárgyaláson a Budapest-Belgrád vasútfejlesztési projekt mellett üzleti együttműködésekről és további infrastrukturális fejlesztésekről esett szó.
ápr. 19
13:42
A vártnál alacsonyabb volt Japánban az infláció (ProfitLine)
A távol-keleti szigetországban a várt 2,8 százalékkal szemben 2,7 százalékra csökkent márciusban az infláció, míg a februári adat is 2,8% volt.
ápr. 19
13:42
Nagy Márton a Kínai Nemzeti Fejlesztési és Reform Bizottság delegációjával tárgyalt (hirado.hu)
A felek a megbeszélésen mindemellett kitértek a kínai cégek magyarországi befektetési lehetőségeire is.
ápr. 19
13:42
A jövő vasútja: Interjú Hódosi Lajossal, a Hungarian Business Awards díjazottjával (Fintech)
Az idei Hungarian Business Awards-on Hódosi Lajos, a HUNGRAIL ügyvezető igazgatója vehette át a “Vasúti közlekedés fenntarthatóságáért” nagydíjat. A szakember az eseményen osztotta meg velünk gondolatait, céljait és a díj jelentőségét. Fintech.hu: Gratulálunk! Mit jelent Ön számára ez a díj? Köszönöm szépen! Ez a díj a HUNGRAIL és a teljes csapatun
ápr. 19
13:45
Megszületett az üzlet: babaáruházat vesz a leggazdagabb magyar (Forbes)
A Brendon áruházlánc üzemeltetője 2022-ben közel 15 milliárd forintos bevételt termelt.
ápr. 19
13:48
Péntektől vasárnapig tart a Föld Fesztivál a Budapesti Állatkertben (Alternatív Energia)
Péntektől vasárnapig tart a Föld Fesztivál a Budapesti Állatkertben, ahol látványetetésekkel, állatbemutatókkal és állattréningekkel várják a látogatókat.
ápr. 19
13:48
A Samsung szembemegy a négynapos munkahéttel: a vezetőknek heti hat napot kell dolgozniuk (vg.hu)
A Samsung vezetői többségükben eddig is hat napot dolgoztak, de önkéntesen.
ápr. 19
13:48
A BMW Group tervezőmérnökei bemutatják a Neue Klasse minden érzékszervet átható élményét (Öko-drive)
A BMW Group a BMW Vision Neue Klasse tanulmányautó és a BMW Vision Neue Klasse X tanulmányautó kreatív tervezési folyamataiba is betekintést enged.
ápr. 19
13:48
Innováció és elkötelezettség: Interjú Kiss Katalinnal, a Hungarian Business Awards díjazottjával (Fintech)
Az idei Hungarian Business Awards gálán Kiss Katalin, a Volkswagen Group Services Kft. ügyvezetője vehette át az Integrated Manufacturing Services Grand Prix díjat a vállalatnál végzett közel két évtizedes munkájának elismeréséért. Katalin megosztotta velünk gondolatait a díjról, a díjazott tevékenységről és a jövőre vonatkozó terveiről. Fintech.hu
ápr. 19
13:51
Szeptembertől kötelező átutalási limit lesz a bankszámlákra, az OTP már májusban bevezeti (Bank360 blog)
Szeptembertől az MNB ajánlása alapján várhatóan minden banknál napi limitösszeget vezetnek be az átutalásokra a csalások ellen. Ezt az ügyfelek átállíthatják esetileg, ha nagyobb összeget akarnak valamiért utalni. Van olyan bank, amelyiknél már most is van ilyen védelmi korlát, az OTP pedig a hét elején értesítette az ügyfeleit, hogy májusban 1 mil
ápr. 19
13:51
Váratlan bikafutás veheti kezdetét a Bitcoin felezés után? (BitcoinBázis)
A kriptovalutákban rejlő ciklikusságot már évek óta számos elemző felhozta, a ciklus mérvadó pontjának pedig a Bitcoin felezési eseményét jelölték
ápr. 19
13:54
Szépségipar: hasít a L’Oréal, bevetésre kész a Puig (vg.hu)
A pandémia lecsengésével feléledt a szépségápolási cikkek piaca, amely az idén hét százalékkal is bővülhet.
ápr. 19
13:54
Technológia és csapatmunka: Interjú Szőlősi Attilával, a Hungarian Business Awards díjazottjával (Fintech)
Szőlősi Attila, a Novicon Hungary alapítója és ügyvezetője az idei Hungarian Business Awards díjátadóján vehette át a Best all round System Innovator díjat. Milyen út vezetett idáig, és milyen terveik vannak a jövőre nézve – egyebek mellett erről kérdeztük az eseményen. Fintech.hu: Mit jelent Ön számára ez a díj? A díj számomra a csapatom munkájána
ápr. 19
14:00
Hurrá, vége az El Nino-nak? Nincs minek örülni, sajna... (Agroinform)
A japán meteorológiai szolgálat szerint hamarosan véget ér az El Nino.
ápr. 19
14:06
Napelemharcoktól reng az amerikai föld (vg.hu)
Lobbiznak a tengerentúli napelempanel-gyártók. Nyomást gyakorolnak a Biden-kormányra, hogy védje meg a piacot az olcsó kínai dömpingárutól.
ápr. 19
14:06
A Samsung heti 6 napra rendeli el a felsővezetőit? (Karrier Trend)
Az Insideren megjelent cikk szerint a Samsung csoport, ellentétben néhány vállalattal, amelyek a négy napos munkaheteket részesítik előnyben, állítólag az ellenkező irányba mozdul el – legalábbis a vezetői szinten. A Korea Economic Daily új jelentése szerint a dél-koreai üzleti óriás az összes divíziójában hatnapos munkaheteket vezet be a vezetők s

Keresés