2024. április 16. kedd

ápr. 16
8:40
13 millió forintos pótdíjat fizetett egy bliccelő a BKK-nak (Portfolio)
Érvényes jegy vagy bérlet nélkül saját bevallása szerint a közösségi közlekedők 9 százaléka utazik, közülük a legtöbb alkalommal a legfiatalabbak (18-29 évesek), és a 40-49 évesek bliccelnek – derült ki a BKK saját felméréséből, amelyet a Pénzcentrum ismertetett. Laptársunk szakértővel is beszélgetett a témáról.
ápr. 16
8:42
Európai ingyenbérletet kaphatnak a fiatalok (Menedzsment Fórum)
Azok a fiatal felnőttek, akik ebben a tanévben töltik be a 18. életévüket, és szeretnék bejárni Európát, kedd déltől két hétig újra regisztrálhatnak az ingyenes, Európa 32 országába érvényes Interrail vonatbérletre.
ápr. 16
8:42
Nagyot ugrott a Revolut értéke, közel 26 milliárd dollárt érhet (Portfolio)
A Revolut egyik részvényese úgy véli, hogy a cég 45%-kal értékesebb, mint egy évvel ezelőtt - számolt be a Bloomberg. Bár a Schroders néhány millió fontos részesedése viszonylag kicsinek mondható a cég egészéhz képest, ez alapján a Revolut értéke a tavalyi 17,7 milliárd dollárról 25,7 milliárd dollárra nőhetett. A fintechek és a hagyományos bankok
ápr. 16
8:45
Mesterséges intelligencia vezet műsort a köztévén (Forbes)
Bíró Ada nem létezik, mégis híreket olvas a Duna TV Delta c. tudományos ismeretterjesztő műsorában: akcentussal, de már magyarul is beszél az MI. Mi történt? Debütált Bíró Ada, Fejős Ádám új, mesterséges intelligencia által vezérelt műsorvezető-társa – szúrta ki a Telex. Még döcög egy kicsit a technológia, nem kizárt, hogy éveken belül akár Fejős Á
ápr. 16
8:48
Csökkenéssel indulhat a kereskedés a magyar tőzsdén is (ProfitLine)
Csökkenéssel indulhat a keddi kereskedés az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. Hétfőn a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 118,79 pontos, 0,18 százalékos emelkedéssel, 67 407,86 ponton zárt.
ápr. 16
8:48
19 szuperhős növény, amelyek vegyszer nélkül is megvédik a kerted! (Agroinform)
A kukorica, a fokhagyma vagy a zeller mind megvédik a növényeidet, sőt, még téged is! Ne maradj le róluk!
ápr. 16
8:48
Az orosz-ukrán háború 783. napja – nyár elején nagyszabású offenzívába kezdhetnek az oroszok (vg.hu)
A front több szakaszán is túlerőbe kerülhet az orosz hadsereg, Ukrajna számára létfontosságú lenne a nyugati segítség.
ápr. 16
8:51
Mit és hogyan vizsgál a Fogyasztóvédelem a reklámozási gyakorlatban? (Márkamonitor)
Nagy érdeklődés mellett rendezte az Önszabályozó Reklám Testület (Ört) az első közös workshopját az Igazságügyi Minisztérium (Im) szakembereivel a fogyasztóvédelmi hatóság reklámozási gyakorlatot érintő tevékenységével kapcsolatban. A kiemelt vizsgálati témák mellett a korábbi ellenőrzési eredmények és azok tapasztalatai is bemutatásra kerültek a k
ápr. 16
8:51
A norvégok keményen korlátozni akarják a kriptobányászatot (BitcoinBázis)
Norvégia a megújuló energiák kihasználásának terén valószínűleg a világ legjobbjai közé tartozik. 2023-ban teljes elektromos energiaelőállítása körülbelül 92%-a vízi energiából
ápr. 16
8:54
Használd ki a lehetőséget! Ingyenes európai vonatbérletre pályázhatnak a 18 éves fiatalok (Adózóna)
Ma déltől két hétig, április 30-áig regisztrálhatnak az ingyenes, Európa 32 országába érvényes Interrail vonatbérletre azok a fiatal felnőttek, akik ebben a tanévben töltik be a 18. életévüket, és szeretnék bejárni Európát – közölte a MÁV-START.
ápr. 16
8:54
Mesterséges intelligenciával alkotott műsorvezető mutatkozott be a köztévén (HR Portál)
A mesterséges intelligencia (MI) segítségével megalkotott műsorvezető mutatkozott be a Duna tudományos-ismeretterjesztő műsorában, a Deltában - hangzott el az M1 hétfő esti Híradójában.
ápr. 16
8:54
Rákkeltő anyagok kerültek a Salgó-patakba (Agroinform)
A Greenpeace szerint a mérgezés veszélyezteti az emberi egészséget és az élővilágot is.
ápr. 16
8:54
Aggódik az atomenergia-ügynökség amiatt, hogy Izrael nukleáris létesítményt támadna meg (vg.hu)
Irán kitart azon állítása mellett, hogy nukleáris programja teljességgel békés szándékú.
ápr. 16
8:54
Egy család átlagos fogyasztásához elegendő energiát tud tárolni az új rendszer (Gyártástrend)
Új, hatékonyabb energiatárolási rendszerrel frissítette termékkínálatát a Huawei Technologies. A napelemes háztartási méretű kiserőműbe (Hmke) csatlakoztatható energiatároló rendszer az eddiginél 40 százalékkal több energia leadására képes a megnövelt hatékonyságnak köszönhetően, így ideális lakossági célú felhasználásra. A tárolókapacitás rugalmas
ápr. 16
9:00
Kritikus szint közelében táncol a forint (Portfolio)
Folytatja gyengülését a forint a keddi kereskedésben, az euróval szembeni árfolyama már a 395-ös szint felett is járt. Mindez a dollár erősödésével függ most össze, az amerikai fizetőeszköz ugyanis nem csillapodik.
ápr. 16
9:00
Szép csendben terjesztenek ki egy adónemet Magyarországon: rengeteg hazai települést érint (Pénzcentrum)
Idén 124-gyel több önkormányzattól von el pénzt szolidaritási hozzájárulásként a kormányzat. Mint kiderült, összességében 310,6 milliárd forint bevételre számítanak ebből az adóból 2024-ben.
ápr. 16
9:00
Tavaly még jó üzletnek tűnt a cukorrépa-termelés (is) (Agroinform)
Egyre rizikósabb a cukorrépa termelése, sok a bizonytalansági tényező. Az érdekérvényesítés miatt termelői csoportot alakítottak a zalai gazdák.
ápr. 16
9:00
Czomba Sándor: Bér-, albérlet-, utazási és képzési támogatást kapnak a 30 év alattiak (hirado.hu)
Az Ifjúsági garancia plusz program azokat a 30 év alatti fiatalokat segíti munkatapasztalatot szerezni, akik már nem tanulnak és még nem dolgoznak – húzta alá.
ápr. 16
9:06
Elszabadulhat a bika az arany piacán (Portfolio)
A Citigroup elemzői szerint az arany ára a következő 18 hónapban elérheti az unciánkénti 3000 dollárt, az előttünk álló ralit többek között a várható amerikai kamatcsökkentések táplálhatják, miközben a keresletet a központi bankok és kínai fogyasztók felőli aranyétvágy, valamint az aranyfedezetű alapokba történő beáramlás is erősíti - írta meg a Bl
ápr. 16
9:06
CATL: több akkuból kevesebb nyereséget préseltek ki (vg.hu)
A termelésre nem lehet panasz, az eladásoknál viszont már a CATL-nek is gondot okoznak a csökkenő akkumulátorárak.
ápr. 16
9:08
Tagadja a Boeing, hogy gond lenne a 787-es gépek biztonságával (Portfolio)
A Boeing visszautasította a vádakat, miszerint egyszerűsítette a gyártási folyamatokat a 787 Dreamliner és 777-es típusok esetében, hangsúlyozva, hogy repülőgépeik biztonságát és minőségét szigorú tesztek igazolják - jelentette a Cnbc.
ápr. 16
9:09
Kipróbáltuk az AOC Agon Pro AG276QZD gamer monitort (Mínuszos)
Az AOC egy új 27 hüvelykes OLED monitorral igyekszik meghódítani a gémerek szívét. Az Agon Pro AG276QZD egyedi, aszimmetrikus kialakítással és jó csatlakozási lehetőséggel emelkedik ki a gémermonitorok egyre népesebb kínálatából. A monitorok világában az AOC Agon Pro AG276QZD szokatlanul aszimmetrikus. Bár elölről nézve hagyományosnak látszik (érts
ápr. 16
9:09
Ennyit lehet alkudni a belvárosi ingatlanpiacon (MMonline)
Az alku az ingatlanpiacon egy általános és elterjedt gyakorlat, szinte kötelező. Az alku az a folyamat, amelynek során a vevő és az eladó egyezségre jutnak az ingatlan vételárában vagy más feltételekben. Az ár alkuképes tényező, amelyet a piaci árak, az ingatlan állapota, környezete határoz meg. Természetesen ebben a helyzetben a kiindulásnál nem g
ápr. 16
9:11
NIS2: Sokba fog kerülni a felkészületlenség (Mínuszos)
A Micro Focus szakértői rendesek! Összegyűjtötték a legfontosabb tudnivalókat az új uniós kibervédelmi irányelv, a NIS2 fókuszterületeiről és a javasolt módszerekről. Az új uniós kibervédelmi irányelv, a NIS2 számos szervezet számára támaszt új követelményeket több különféle területen. Nehéz eligazodni, kinek milyen teendői vannak, mely rendszereke
ápr. 16
9:12
Alvó Ethereum (ETH) bálna éled fel évek után, 50 ezer dollárt fektet be egy 25X-es árfolyamú tőzsdei tokenbe, a DTX-be (ProfitLine)
Időnként egy korai szakaszban lévő Ethereum (ETH) befektető tárcája feléled. Történelmileg ezek a tárcák fantasztikus követési lehetőséget biztosítottak, mivel a tulajdonosok előrelátó módon részt vettek az Ethereum (ETH) projektben jóval azelőtt, hogy bárki megértette volna a kriptovalutákban rejlő értéknövekedést.
ápr. 16
9:12
Utazás védőháló nélkül – önvédelemből és az utazók érdekében lobbizik egy szakma (vg.hu)
Amíg nem történik baj, sokan legyintenek a problémára.
ápr. 16
9:13
MI: új műsorvezető mutatkozott be a Deltában (Mínuszos)
Mesterséges intelligencia (MI) segítségével megalkotott műsorvezető mutatkozott be a Duna tudományos-ismeretterjesztő műsorában, a Deltában. A televízióműsor forradalmi újítással indult újabb évadában Bíró Adának hívják a műsorvezetőt, akinek megjelenését, arcát és hangját egyaránt az MI hozta létre korábban már meglévő programokból. A legmodernebb
ápr. 16
9:15
Ne dőlj be, ha a kibervédelmi intézettől hívnak fel! (Mínuszos)
A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet (NBSZ NKI) nevével és telefonszámával élnek vissza telefonos csalók. A kibervédelmi szakszolgálat a közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy csalók olyan telefonhívásokat kezdeményeznek, amelyekben – a szervezetre hivatkozva – „érzékeny” adatok megadását kérik. Ennek senki ne tegye
ápr. 16
9:15
Orbán Viktor döntött – magasabb fokozatra emelték a terrorkészültséget (Forbes)
Orbán Viktor vasárnap, Irán Izrael elleni támadása után hívta össze a Védelmi Tanácsot. Ők pedig teljesítették a kérést.  Mi történt? A terrorkészültség magasabb fokozatát rendelték el Magyarországon – értesült a kormányközeli Magyar Nemzet. A magasabb fokozatot Orbán Viktor kérte a Védelmi Tanácstól, akik hivatalosan is elrendelték a veszélyhelyze
ápr. 16
9:18
Megkopasztja az önkormányzatokat a kormány (Menedzsment Fórum)
A kormány a tavalyinál több pénzt szed be az önkormányzatoktól szolidaritási hozzájárulás címén, ám összességében kevesebbet fizet ki a helyhatóságoknak feladataik megoldására.
ápr. 16
9:18
Felköthetik a gatyát Európában: 1000 kilométeres hatótávú kínai elektromos autó debütált, ennyibe kerülhet (Pénzcentrum)
Megjelent a Nio ET7-es kínai elektromos autó új változata. A frissítéssel egy 150 kWh-s akkupakk is érkezett, amellyel akár 1000 kilométeres hatótáv is elérhető.
ápr. 16
9:18
Elitképzés, nemzetközi versenyképesség, teljesítményelv: ezek határozzák meg a Corvinus következő éveit (Portfolio)
A Budapesti Corvinus Egyetem 2019-ben, az elsők között alakította át működését, és tért át az alapítványi finanszírozásra. Az új időszámítás első négy éve a nagy strukturális átalakítások végrehajtásáról szólt, amelyek tavaly lezárultak. A következő négyéves ciklusban az intézmény alapértékeinek erősítését és a stratégiai szempontból kiemelt terüle
ápr. 16
9:18
Utazás kutyával: luxusélménnyé válik – a repülőn (vg.hu)
A Bark Air szó szerint rárepül a piaci résre.
ápr. 16
9:18
Ez lehet a rohamosan terjeszkedő olcsó kínai webshopok igazi ellenfele (Digital Hungary)
Miközben az olcsó, kevésbé minőségi árut kínáló kínai cégek gőzerővel árasztják el Európát a termékeikkel, egyre többen fordulnak egy új alternatív vásárlás felé. Ez a jelenség a közösségi finanszírozás megjelenése az online vásárlásban, ami a prémium és luxus színvonalat teszi elérhetővé. Az alacsony ár mindkettőben közös, eredményben viszont dras
ápr. 16
9:20
Segélykiáltás az európai bankoktól: a túlzott szabályozás megöli a versenyképességünket (Portfolio)
Az Európai Bankszövetség (EBF) felszólította az Európai Uniót, hogy nyilvánítsa a bankszektort kritikusan fontos "stratégiai" ágazattá. Arra is figyelmeztetett, hogy a versenyképességünk és az EU jövője forog kockán, ami részben a túlbonyolított bankszabályozás eredménye.
ápr. 16
9:20
Czomba Sándor: bér-, albérlet-, utazási és képzési támogatást kapnak a 30 év alattiak (vg.hu)
Utazási költségtámogatás is igényelhető, ha a munkahely a lakóhelytől számítva hatvan kilométeren belül van.
ápr. 16
9:21
Megkezdődtek az átütemezett terület- és állatalapú támogatás kifizetések (Magyar Mezőgazdaság)
Csaknem 48 ezer termelőhöz, 11 jogcímen több mint 55,6 milliárd forint támogatás érkezett meg a múlt héten a Magyar Államkincstártól a rendkívüli átütemezésnek köszönhetően.
ápr. 16
9:22
Kínában az ipar és a kereskedelem sem remekelt, a GDP viszont kilőtt (vg.hu)
A legfrissebb kínai kiskereskedelmi és ipari termelési adatok csalódást keltettek, az első negyedéves GDP-adatok azonban felülmúlták a várakozásokat.
ápr. 16
9:24
13 millió forint pótdíjat fizetett 10 bliccelő a BKK-nak (Portfolio)
Érvényes jegy vagy bérlet nélkül saját bevallása szerint a közösségi közlekedők 9 százaléka utazik, közülük a legtöbb alkalommal a legfiatalabbak (18-29 évesek), és a 40-49 évesek bliccelnek – derült ki a BKK saját felméréséből, amelyet a Pénzcentrum ismertetett. Laptársunk szakértővel is beszélgetett a témáról.
ápr. 16
9:24
Elektromos és hibrid autókra még nem telik a magyaroknak (vg.hu)
Benzines és dízelautóra telik a magyaroknak.
ápr. 16
9:24
Havas Henrik lett a Gattyán György-féle online médiacég elnöke (Media1)
Ezentúl Havas Henrik a Megoldás Mozgalomhoz és Gattyán György milliárdoshoz közeli Frisshirek.hu-t tulajdonló cég elnöke.
ápr. 16
9:27
Sűrűbbre vagy ritkábbra ültessem? (II. rész) – Melegigényes zöldségfajok ültetése (Agrofórum)
Szabadföldre kockázattal április végétől, biztonságosan a talajmenti fagyok elmúltával, május közepétől ültethetők az úgynevezett melegigényes, két nagy és fontos családhoz, a burgonyafélékhez és a kabakosokhoz tartozó zöldségfélék.
ápr. 16
9:27
Elrendelhet-e kötelező túlórát a munkáltató? (Üzletem)
Kötelezővé teheti a munkáltató a túlórát? Van beleszólása a munkavállalónak a kötelező túlóra elrendelésébe? Megtagadhatja a munkavállaló a túlórázást vagy minden esetben köteles eleget tenni a munkáltató ilyen irányú utasításának? A kérdésekre dr. Kocsis Gergely ügyvéd válaszol.
ápr. 16
9:30
Devizapiac – Gyengült a forint reggel (TőzsdeFórum)
Gyengült a forint árfolyama kedd reggel a hétfő esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben. Az euró jegyzése kedden, negyed nyolckor 394,32 forintra erősödött a hétfő esti 394,16 forintról, a dolláré 370,54 forintról 371,50 forintra emelkedett, a svájci frank pedig 405,50 forintról 407,04 forintra drágult.
ápr. 16
9:36
Esik az OTP, megy vele a magyar tőzsde (Portfolio)
A kedvezőtlen nemzetközi részvlnypiaci hangulathoz igazodva eséssel kezdi a napot a magyar tőzsde, a BUX elsősorban az OTP több, mint 1 százalékos mínuszának köszönhetően 0,6 százalékkal került lejjebb.
ápr. 16
9:36
Tavaly még jó üzletnek tűnt a cukorrépa-termelés (is) (Agroinform)
Egyre rizikósabb a cukorrépa termelése, sok a bizonytalansági tényező. Az érdekérvényesítés miatt termelői csoportot alakítottak a zalai gazdák.
ápr. 16
9:38
Gigantikus tőkeemelésre szorulhat a legnagyobb svájci bank, tovább esik az árfolyam (Portfolio)
A svájci pénzügyminiszer szerint reálisan 15-25 milliárd dollárnyi tőkére lenne még szüksége a UBS-nek, hogy megfeleljen a kormány múlt héten bejelentett szigorúbb elvárásainak. A részvényárfolyam érzékenyen reagált a hírre.
ápr. 16
9:39
Kőkeményen érződik a vevők árérzékenysége a használtautó-piacon (Piac és Profit)
A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint továbbra is a belső égésű motorok viszik a prímet, amely elsődleges oka a kedvezőbb árak terén keresendő. Az elmúlt 1 évben viszont az elektromos autók népszerűsége növekedett, és időközben mind hirdetésszám, mind telefonos érdeklődések tekintetében maguk
ápr. 16
9:42
Gyengülés az ázsiai tőzsdéken (ProfitLine)
Gyengültek az indexek az ázsiai tőzsdéken kedden.
ápr. 16
9:42
Megkezdte nyári toborzását a Lidl is, mutatjuk, mennyit lehet keresni (HR Portál)
A Lidl közel 200 pozícióra keres dolgozókat a Balaton és a Velencei-tó partján lévő üzleteibe teljes és részmunkaidős lehetőséggel. A szezonális munkahelyeket 11, a tavak közelében található áruházában hozzák létre április 1. és augusztus 31. között.

Keresés