Az RWE vezérigazgatója az importált cseppfolyósított földgáz magas ára miatt nem tartja valószínűnek, hogy a német ipar teljesítménye visszaállhatna az ukrajnai háború előtti szintre. "A földgáz ára a kontinentális Európában, különösen Németországban, most strukturálisan magasabb az LNG-importfüggőség miatt." Jelentette ki Markus Krebber az esseni
Mintegy 212 millió forintos beruházással új szupermarketet nyitott a SPAR Magyarország Békéscsabán, az Andrássy út 3-5. szám alatt, egy korábbi kereskedelmi létesítmény helyén. A vállalat a beruházás révén 17 új munkahelyet teremtett a békési vármegyeszékhelyen.„Mindig nagy öröm számunkra, ha egy új SPAR üzlet nyílik, hiszen ez azt is jelenti, hogy
Januárhoz képest 0,7 százalékkal nőtt, de az egy évvel korábbitól így is 5,4 százalékkal elmaradt az ipari termelés 2024. februárban az Európai Unióban.
A március 1-től hatályos új tarifarendszerben kiemelten fontos a nagy létszámú utazások előzetes bejelentése a MÁV-Volán-csoport járataira. Hívta fel a figyelmet a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében. Jelentősen nőtt a csoportos utazások igénye, száma Ismertették: a 14 év alattiak, továbbá az előzetesen
Pál Csaba, a HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközpont tudományos tanácsadója elnyerte az Európai Kutatási Tanács támogatását, az Advanced Grant kategóriában a kutató és csapata a baktériumok antibiotikum-rezisztenciájának megelőzésére irányuló új típusú antibiotikumok hatékonyságát fogja vizsgálni, ez a téma ugyanis jelenleg és a közeljövőben is az
Nagy siker a zöld konzultáció: eddig mintegy 60 ezren válaszoltak a Közös ügyünk a zöldenergia elnevezésű online párbeszéd kérdéseire - mondta a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. igazgatósági elnöke Siófokon szombaton.
Márciusban az országos albérletárak 11,7 százalékkal, a fővárosiak pedig 12,4 százalékkal voltak magasabbak, mint 2023 márciusában. Februárhoz képest is drágább lett a lakásbérlés – derül ki a KSH-ingatlan.com lakbérindexből.
Az Európai Unió Tanácsa elfogadta a személygépkocsikra, kisteherautókra és teherautókra vonatkozó kibocsátási határértékekre vonatkozó Euró 7 rendeletet, az ipari kibocsátásokról szóló felülvizsgált irányelvet, valamint új szabályokat az épületek energiahatékonyságának javítása érdekében - tájékoztatott az uniós tanács pénteken.
Egy különleges eventre invitálja a Mediaspace.global , a díjnyertes szakmai közösségimédia-platform a Márkamonitor olvasóit. A Mediaspace nemzetközi Leadership Clubjának idei következő globális, virtuális kerekasztalbeszélgetésén április 17.-én 16 órától a Google 3. feles cookiekivezetésről és a Privacy Sandboxról lesz szó. A virtuális kerekaszt
A 2023-ra vonatkozó becslések szerint világszerte összesen 37,6 milliárd dollárt kerestek kriptovalutákkal a tavalyi évben. Cikkünkből most kiderül, hogy melyek
Szombatról vasárnapra Irán támadást indított Izrael ellen, amit ugyan Teherán lezártnak tekint, de most az nyugtalanítja a befektetőket is, hogy mi lehet az izraeli válaszlépés. Emiatt hétfőn reggel csak kis fellélegzést láttunk a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon, illetve a forint is erősödni tudott valamelyest a pénteki esés után, de aztán jött a
Mesterséges intelligenciával vezérelt digitális gépjárműszemlét vezetett be az Allianz a casco-szerződések megkötésénél - közölte a biztosító. Az üzleti mesterséges intelligencia megoldásokkal, a legkülönbözőbb AI use case-ekkel egy teljes napon át foglalkozunk április 23-ai AI in Business rendezvényünkön. Regisztráció és !
Az Európai Unió Repülésbiztonsági Ügynöksége (EASA) óvatosságra inti a légitársaságokat az izraeli és iráni légtérben történő repülésekkel kapcsolatban, hangsúlyozva, hogy bár a hétvégi feszültségek során nem kerültek veszélybe polgári gépek, továbbra is szorosan figyelemmel kísérik a helyzetet, és készen állnak megfelelő intézkedésekre.
Az eurózóna ipara februárban kis növekedést mutatott az előző hónapok jelentős esése után, nagy megkönnyebbülésről tehát nem beszélhetünk. A kontinens ipara immár régóta nem képes növekedni, és egyelőre nem látszik, hogy rövid távon kijönne a gyenge teljesítményből. A magyar ipar ezzel szemben februárban erős teljesítményt mutatott, de egyelőre ide
Az LMP szerint felháborító, hogy a magasabb egyetemi fokozatokban kapható átlagfizetés alacsonyabb, mint a gyakornoki státuszban dolgozó pályakezdő tanárok bére a középfokú oktatásban - olvasható a párt sajtóközleményében. Az LMP támogat minden közszférában történő béremelési követelést, így a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének bérkövetelését
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 1,34 pontos nyitás után erősödött hétfőn délelőtt. A BUX 11.30 órakor 67 570,31 ponton állt, ami az előző, pénteki záró értékéhez képest 281,24 pontos, 0,42 százalékos emelkedés, a hétfői nyitásnál 282,58 ponttal magasabb.
A Tesla több mint 10%-kal csökkentené alkalmazottainak számát, miközben az első negyedévben a járműszállítások csökkenéséről jelentett és egy olcsó autó gyártásának terveit is elvetette - tudta meg az Electrek a Reuters tudósítása szerint.
A tavalyi év is kiválóan sikerült, az idei első negyedévben pedig még jobban rákapcsoltak a nyugdíjpénztárak. A magas kockázatot vállaló portfóliók már három hónap után kétszámjegyű pluszban állnak - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
Izgalmas programokkal és hasznos információkkal várják a szervezők az érdeklődőket május 12-én az immár hagyományos Európa-napon és Eu-s futáson. A rendezvényen Magyarország Eu-s csatlakozásának 20. évfordulóját és az Európa-napot is ünnepeljük.
Az Európai Unió Tanácsa elfogadta a személygépkocsikra, kisteherautókra és teherautókra vonatkozó kibocsátási határértékekre vonatkozó Euró 7 rendeletet. Az ipari kibocsátásokról szóló felülvizsgált irányelvet is, valamint új szabályokat is elfogadtak az épületek energiahatékonyságának javítása érdekében. Tájékoztatott az uniós tanács. A brüsszeli
Közel 15 év után már nem Suba János a Vodafone Magyarország vállalati kommunikációért felelős igazgatója. A Media1-nek számolt be arról, mivel foglalkozik az új cége, a Content Value PR Management, mely a Mindshare nemzetközi médiaügynökséggel együttműködve működik.
Tovább emelkedtek márciusban a lakbérek: az előző hónaphoz képest 0,8 százalékkal nőttek országosan és 1,8 százalékkal Budapesten – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és az ingatlan.com lakbérindexéből. A KSH oldalán közölt adatok szerint a márciusi lakbérek éves összevetésben országosan 11,7, Budapesten 12,4 százalékkal, a 2015. évi bá
A régmúltban természetes volt a pólya használata, de vajon napjainkban is ugyanolyan hasznos? Milyen funkciókat lát el, miért van rá szükség? Ebben az írásunkban ezt a témakört fejtjük ki, hogy segítsünk eligazodni.
Olaf Scholz német kancellár figyelmeztette a kínai tisztviselőket, hogy kezeljék a túlkapacitást és bánjanak jobban a külföldi cégekkel, megerősítve ezzel az amerikai pénzügyminiszter múlt heti pekingi látogatásán elhangzott kritikákat – írja a Bloomberg.
A mérnöki és működési adatokat integráló új platform, a háztartási energiamenedzsmentet új szintre emelő vezérlőegység, az elektromos autózás terjedését támogató töltők és szoftver – többek között ezeket az újdonságokat jelentette be a Párizsban rendezett „Innovation Summit World Tour” rendezvényén a Schneider Electric. A vállalat bejelentette a Su
Cikkünk második részében összefoglaljuk, milyen előírások vonatkoznak az uniós webshopból rendelt jövedéki termékre, továbbá a dohánytermékek behozatalára.
A visszaszámlálás megkezdődött - három hónap múlva a mikroelektronikai szakvásár ismét összehozza az embereket és a technológiákat a nürnbergi vásárcsarnokokban. A 2024. június 11-13. között megrendezésre kerülő esemény platformot kínál az elektronikai szerelési és csatlakoztatási technológia szakértőinek.
A német autóipar szakmai képviseleti szervezete, a VDA ellenzi a kínai elektromos autókra kivetni tervezett uniós védővámot, mivel megítélése szerint az a technológiai együttműködés akadályozásával mindkét félnek ártana.
Bár az amerikai haderők Nigerből való esetleges közelgő kivonása mindenképpen egyfajta győzelem, mégis az új hidegháborúként emlegetett szólás “csata a