Az ázsiai piacokon vegyes mozgásokkal telt a reggel, ezt követően azonban Európában kedvező hangulatban indult a nap. Ma kezdődik az első negyedéves jelentési szezon Amerikában, délután elsősorban a Citi, a Wells Fargo, és a JP Morgan negyedéves számaira lesz érdemes figyelni, emellett pedig az 5 éves amerikai inflációs várakozásokat is megismerhet
Bár Magyar Péter csupán február második hetében lépett a nyilvánosság porondjára, máris 250 ezer követőt gyűjtött a Facebookon, többszörösen megelőzve ezzel minden jelentősebb jobboldali influenszert, akik ráadásul százmilliós nagyságrendű hirdetési pénzekkel támogatták meg az online jelenlétüket ugyanezen időszakban. Magyar Péter márciusban már tö
A tavaly decemberi menetrendváltást megelőző három hónapban a MÁV felújította a győri fővonal Biatorbágy és Szárliget közötti szakaszát. Ezen a 29 kilométeren a megfelelő hőmérséklet mellett végezhető utómunkálatokkal fejeződik be a pályarekonstrukció - közölte a MÁV.
Április 15-én éjfélig lehet befizetni a gépjárműadót. A legegyszerűbben az elektronikus tárhelyre kapott határozatokban szereplő linkre kattintva vagy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) applikációjában, a NAV-Mobilban fizethető be az adó. A pénzforgalmi számla nyitására kötelezettek átutalással rendezhetik a befizetést.
Emelkedés várható a nyitásban pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A BUX csütörtökön 66,21 pontos, 0,1 százalékos csökkenéssel 67 205,07 ponton zárt.
Jön a Portfolio következő lakossági befektetési eseménye, a Portfolio Investment Day 2024, május 16-án újra minden a pénz körül forog, várjuk azokat, akik a legtöbbet szeretnék kihozni megtakarításaikból! Előadóink cégvezetők, pénzügyi vezetők, portfóliómenedzserek, elemzők és profi befektetők, akiktől releváns befektetési ötleteket szerezhetnek a
Május 6-tól minden hétköznap este látható az Rtl képernyőjén a The Floor – Csak egy maradhat című kvízműsor. A monumentális díszletben zajló izgalmas, fordulatos vetélkedőt Szujó Zoltán vezeti. A Hollandiából indult és a világ számos országát már meghódító gameshowban minden hét elején 49 játékos lép az ország legnagyobb led játéktáblájára, a Flo
1961. április 12-én indult útjára a Jurij Gagarin repülő őrnagyot szállító űrhajó, aki így első emberként jutott el a világűrbe. Habár ez már önmagában is óriási evolúciós ugrás volt a
Nehéz lépést tartani a digitalizáció egyre gyorsuló forradalmával, de megéri. A Telekom segít lépésről lépésre haladni, mindig egy kicsit jobbnak lenni, most már a Tuning stratégiai gondolat és Szoboszlai Dominik segítségével is. A mesterséges intelligenciáról akár csak egy évvel ezelőtt is még a sci-fik világa jutott volna a legtöbb ember eszébe,
Bővíti európai jelenlétét a világ negyedik legnagyobb kriptovaluta tőzsdéje, az OKX. Stratégiai lépésként az Okcoin Europe Ltd. átnevezte magát OKX-re,
2024 februárjában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 3,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit -jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal.
Több hónapnyi ellentmondásos kommunikáció után úgy tűnik, egységes vélemény alakult ki a kormányon belül, hogy mekkora lehet a magyar gazdaság idei növekedése. Eszerint 2024-re 2,5%-os GDP-bővülés várható - most már ezt gondolja a Nemzetgazdasági Minisztérium is.
Az Európai Bizottság intézkedéseinek hibás voltát jól mutatják az egyes piacokon kialakult árak is, ugyanis jelenleg a világon legkevesebbet az uniós gazdáknak fizetnek a terményükére.
A legtöbb fürdő a pünkösdi hétvégétől várja a strandolókat, bizonyos helyeken viszont csak a nyári szünet kezdetével lehet majd csobbanni. Viszont több hazai strand is kinyitott már, néhol szinte nyári forgalom várható - írja az Infostart.
Április 10-én egy több, mint 50 hektáros területen elterülő napelempark kialakítására vonatkozó szerződést írtak alá a BMW Manufacturing Hungary Kft. és az E.ON Hungária Csoport képviselői. A BMW Group nemzetközi
A hazai pénzügyi vállalkozások – a biztonságos működés fenntartása érdekében – sikeresen növelték induló tőkéjüket tavaly év végéig. A jogszabály alapján ugyanakkor 2026. december 31-ig még magasabb tőkeszintet kell elérniük. A tőkeemelés és a tulajdonosi befolyásoló részesedés változása továbbra is bejelentési vagy/és engedélyezési kötelezettségek
Alain Gagnol és Jean-Loup Felicioli, az Egy macska kettős élete (A Cat in Paris) Oscar-jelölt rendezői egy varázslatos animációval jelentkeznek: májusban jön a Nina és a sündisznó titka.A tízéves Nina képzeletét mindig is apja sündisznós történetei töltötték meg. Ám amikor a férfi elveszíti a munkáját, Nina aggódni kezd a családja jövője miatt. Ker
Az ázsiai piacokon vegyes mozgásokkal telt a reggel, ezt követően azonban Európában kedvező hangulatban indult a nap. Ma kezdődik az első negyedéves jelentési szezon Amerikában, délután elsősorban a Citi, a Wells Fargo, és a JP Morgan negyedéves számaira lesz érdemes figyelni, emellett pedig az 5 éves amerikai inflációs várakozásokat is megismerhet
Sátoraljaújhelyen a Szár-hegyet és a Várhegyet összekötő híd építése új mérföldkőhöz ért április 3-án. Dunai László a Bme Építőmérnöki Kar egyetemi tanárának vezetésével elvégezték rajta a dinamikus és statikus próbaterhelést, amelyek sikerrel zárultak. A dinamikus próbaterhelést először kettő, majd tizenkettő, végül harminckét ember ritmikus mozgá
Csongrád-Csanád, Baranya, és Zala vármegyei, budapesti, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Győr-Moson-Sopron vármegyei valamint Somogy és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei gimnáziumi csapatokkal lett teljes a döntős mezőny.
A Global Tax-Office Kft. heti pénzpiaci összefoglalója az elmúlt hét fontosabb pénzpiaci és gazdasági eseményeit tartalmazza, melyek hatással lehetnek a hazai vállalkozások életére.
A tervezett EU-bővítés miatt az Európai Bizottság teljesen átalakítaná a felzárkóztatási politikát, így a támogatások elosztási rendszerét is, mivel a mostani 27 tagállammal működő unióban is problémák látszódnak a rendszerben. Magyarország esetében is látszik, hogy míg a nemzetgazdaság egésze közelíti az EU-átlagot például az egy főre jutó GDP-mut
Nagy feltűnést keltett a „Croisette” híres lépcsőjén a cannes-i sorozatfesztivál ideje alatt az a csapat, aki megvalósította a „Becoming Karl Lagerfeld” című, eredeti francia sorozatot, amely kizárólag a Disney+-on lesz elérhető június 7-től. A 7. Canneseries-en, vagyis a Cannes-i Nemzetközi Sorozatfesztiválon versenyen kívül bemutatott sorozatnak
Milyen változásokat hoz az AI az üzlet számára az egyes szektorokban és területeken, és hogyan vágjunk bele az AI-projektekbe? Egy teljes konferencianapon keresztül ezzal foglalkozunk az AI in Business c. rendezvényünkön április 23-án. Mellébeszélés helyett üzleti stratégiákat, valós megoldásokat és use case-eket mutatnak be a témát ismerő tanácsa
Fokozott óvatosságra int a Magyar Nemzeti Bank a kriptoeszközökkel és a kriptotőzsdékkel kapcsolatban. A kriptopiaci szereplők – szolgáltatók, kereskedési platformok – által működtetett ökoszisztéma jelenleg még felügyelet, garanciális és kárviselési szabályok nélkül működik itthon. Becslések szerint már 200 ezer magyar ügyfél rendelkezik kriptoesz
A januárit 3,5 százalékkal, az egy évvel korábbit 1,4 százalékkal haladta meg az ipari termelés volumene 2024 februárjában. A Ksh közzétette a részletes adatokat.
A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) nem változtatott idei olajkereslet-növekedési előrejelzésén legfrissebb, csütörtökön publikált havi jelentésében, amelyben jórészt változatlanul hagyta a világgazdasági növekedésre vonatkozó prognózisát is. Akár napi 2 millió hordőval nőhet a kereslet A szervezet áprilisi jelentése szerint a globális ol
2024 februárjában az ipari termelés volumene 1,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 1,4 százalékkal emelkedett – erősítette meg pénteken kiadott második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A feldolgozóipari alágak többségében nőtt a termelés, a legnagyobb mértékben az élelmiszer, it
Menczer Tamás a Fidesz új kommunikációs igazgatója arra készül, hogy a világ eddig született legjobb váteszeit is felülmúlja. Soha nem volt még példa arra, hogy megjövendöljék nekünk, miért nem beszél valaki egy témáról. Ez azért van így, mert az emberek néhány dologról beszélnek és végtelen számúról nem.