Hidvéghi Balázs szerint ma Európában Magyarországon van az egyetlen olyan rendszer, amely valóban hatékonyan védekezik az illegális migrációs nyomás ellen.
Három vadonatúj produkcióval bővül a Müpa 2024-es programkínálata, és mindhárom a jazz és a könnyűzene nemzetközi élvonalából érkezik a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem színpadára. A legendás énekesnő, Dee Dee Bridgewater és kvartettje mellett Budapestre látogat hozzánk a legtöbb Grammy-jelöléssel büszkélkedő Take 6, az első turnéjának 10. évfo
Több mint 30 százalékkal ugrott meg idén a tanító szakra első helyen jelentkezők száma, de óvodapedagógusnak, valamint csecsemő- és kisgyermeknevelőnek is többen készülnek, mint a korábbi években. Gloviczki Zoltán, a pedagógusokat és segítő szakembereket képző Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora úgy véli, az emelkedő jelentkezési számok mögött t
A disznóvágások, a betöltött kolbászok és a fűszerezett sonkák elkészítése után sokak fejéből kipattan a gondolat: füstölő házilag – de hogyan? Ehhez adunk praktikus, költséghatékony tanácsokat, hogy ne a szomszéd füstölőjét kelljen igénybe venni!
Szijjártó Péter bejelentette 2019-ben, hogy a magyar állam 60 évre koncesszióba vett egy 32 hektáros területet Triesztben tengeri kikötő létesítésére, amely projekt azonban jelentős előrelépés nélkül maradt az elmúlt évek. Most viszont Magyar Levente külügyi államtitkár közölte, hogy még idén elindulhatnak az építési munkálatok - szúrta ki a 444.
Év elején kevesebb munkaadó ütemezett be idénre fizetésemelést, mint amennyien tavaly fejlesztettek a béreken, és bár továbbra is többségben vannak az emelést tervezők (63%), azonban a béren kívüli juttatások keretösszegét kevesen bővítik – derült ki a Profession.hu több mint 500 cég bevonásával végzett kutatásából.
Szimbolikus kereskedésindító csengetéssel ünnepelte tőzsdei debütálását a Kermann IT Solutions Nyrt. a Budapesti Értéktőzsdén. A lépés következtében a vállalat részvényeivel immár a BÉT Xtend kategóriában lehet kereskedni. A Kermann az IT szektor feltörekvő szereplője, a hazai és nemzetközi piacokon egyaránt ambiciózus célokat tűzött ki, amelyek me
8. évben is keressük Magyarország Legszebb Birtokát! Elindult és április 30-ig tart a nevezés időszaka! A népes támogatói csapat 2024. 04. 05-én gyűlt össze, hogy megkezdje az idei szezon előkészületeit. A díj idei főtámogatója, az M1 Flotta biztosította a helyszínt az első megbeszéléshez és együtt indítottuk el az idei izgalmas kalandot, hogy megt
Az új Toyota kiskereskedelmi koncepció szerint kialakított márkakereskedések az ügyfél köré szerveződnek, a beltér a korábbinál sokkal letisztultabb, egyszerűbb, mégis otthonosabb.
Az Európai Parlament szerdán támogatta az uniós adatvédelmi szabályok alóli mentesség meghosszabbítását, amely megkönnyíti a gyermekek szexuális zaklatását tartalmazó online tartalmak felderítését.
A nagy tehergépkocsik és autóbuszok szén-dioxid-kibocsátását a 2030-2034 közötti időszakban 45 százalékkal, 2035-2039 között 65 százalékkal, 2040-től pedig 90 százalékkal kell csökkenteni.
A „reggeli irányelvek” felülvizsgálatának célja, hogy a fogyasztók tájékozottabb és egészségesebb döntéseket hozhassanak olyan termékekről, mint a méz, a gyümölcslé, a lekvár és a dzsem.
Húsz új Posta Lottózót nyit országszerte a Szerencsejáték Zrt. és a Magyar Posta Zrt., a lottó- és sorsjegyárusítást végző, illetve sportfogadást kínáló első értékesítőhelyet Nyíregyházán nyitották meg szerdán.
Zöld tőkepiac, zöld pénzügyi termékek, zöldülő banki törekvések - a zöld pénzügyi megoldások témája köré szerveződött az Energia21 legutóbbi ülése, ahol a magyar pénzügyi élet jelentős szereplőinek irányadása és szakértői hozzájárulása mellett egyeztettek az alapító tagok - közölte az Energia21 Kezdeményezés szerdán az MTI-vel.
A Nobel-díjas dr. Karikó Katalin nevét viseli a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar (ÁOK) Farmakológiai és Farmakoterápiás Intézetének felújított, 24 férőhelyes, okostáblával felszerelt interaktív oktatásra is alkalmas szemináriumi terme.
Az Amerikai Egyesült Államok elnöke a vártnál magasabb inflációs adatra reagáló szerdai közleményében felszólította az amerikai cégeket, a kereskedelem szereplőit, hogy csökkentsék áraikat az infláció letörésének érdekében.
A szarvasmarhák viselkedése a legelőn igen változatos lehet. Egyes példányok szeretnek úton lenni, mások azonban inkább a vízforrás és a pihenőhelyek közelében maradnak. Ennek pedig fontos hatása lehet a tehenek jólétére is.
Teljesen megújult a magyar fejlesztésű nyelvtanuló alkalmazás, a Xeropan. Az app már eddig is meghódította a világot, hiszen eddig összesen több mint kétmillióan használták a földkerekség minden táján - az új, 5.0-ás verzió pedig valószínűleg tovább növeli a regisztrálók számát. Új, komoly szakmai háttérrel összeállított, lineárisan felépülő tanany
Az Európai Bizottság úgy véli, hogy a Magyarországgal szembeni, úgynevezett 7-es cikk szerinti európai uniós eljárást mindaddig nyitva kell tartani, amíg az azzal kapcsolatos "kérdések meg nem oldódtak" - jelentette ki Didier Reynders igazságügyekért felelős uniós biztos szerdán Brüsszelben.
Az Európai Bizottság úgy véli, hogy a Magyarországgal szembeni, úgynevezett 7-es cikk szerinti európai uniós eljárást mindaddig nyitva kell tartani, amíg az azzal kapcsolatos "kérdések meg nem oldódtak" - jelentette ki Didier Reynders igazságügyekért felelős uniós biztos szerdán Brüsszelben.
Az Európai Bizottság ma bejelentette, hogy melyik az a 42 projekt, amely együtt összesen több mint 424 millió eurónyi uniós támogatásban az alternatív üzemanyagok infrastruktúrájának kiépítése terén. A listán egy magyar projekt is felbukkan, amelyet az MVM egyik leánycége, az MVM Mobiliti Kft. valósít meg húsz helyszínen az országban, ahol nagy tel
Az Európai Bizottság elfogadhatatlannak tartja, hogy kínai rendőrörsök működésén keresztül Peking kiterjeszti tevékenységét a tagállamok területére - jelentette ki Margarítisz Szkínász, az európai életmód előmozdításáért felelős uniós biztos az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén szerdán.
Közel 65 millió forint önkormányzati beruházással újították fel Zalaegerszegen a turisztikai és városképi szempontból is jelentős, kilátóként és büféként egyaránt üzemelő TV-tornyot.
A Varázslatos Magyarország idén lépett 15. életévébe, melyet egy nagyszabású díjátadóval ünnepelt a Magyar Nemzeti Múzeum Dísztermében. Az április 5-én este megtartott eseményen a természetfotós szervezet átadta a 2023-as fotópályázatának nagydíját, és egyúttal megnyitotta idei fotókiállítását. Második alkalommal adott otthont hazánk egyik legnagyo