A Goldman Sachs Asset Management a technológiai részvényeken némi profitot realizál, amelyet a piac más szegmenseiben fektet be, reagálva ezzel a technológiai szektorban érzékelhető kockázatokra és a diverzifikációs lehetőségekre - írta meg a Bloomberg.
A Kolon-tónál oktatóközpont, a szegedi Fehér-tónál és a Vörös-mocsárnál bemutatóhelyek, a Nagyszéksós-tónál információs pont jött lére a vizes élőhelyek természeti értékeinek bemutatására - közölte a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Ökoturisztikai és Környezeti Nevelési Osztályának vezetője az MTI-vel.
A világ egyik legnagyobb mezőgazdasági kiállításával, a párizsi SIA Paris-val párhuzamosan minden évben megrendezik a szarvasmarhabírálati és fiatal borászok nemzetközi szakmai versenyét az agrárszakképzésben tanuló diákok számára.
A TikTok bejelentette, hogy új fotómegosztó alkalmazást indít, amellyel az Instagram versenytársaként kínálna egy új, dedikált teret a felhasználók képi és szöveges tartalmainak megosztására. Az újítás a közösségi médiaplatformok világában a már jól ismert termékutánzás trendjét folytatja, azonban köztudott, hogy az ehhez hasonló korábbi vállalkozá
Nem mindennapi eredményt ért el a Dell és HPE márkájú, használt és új szerverek forgalmazásával foglalkozó ServerElite. Az FT 1000 rangsor ugyanis a Financial Times, a világ egyik legelismertebb brit gazdasági napilapjának és a német Statista kutatócég évente megjelenő rangsora, amely a legmagasabb éves átlagos növekedési ráta sorrendjében listázta
Németországban jelentős mértékben, a felmérések 2016-os kezdete óta a legmagasabbra emelkedett a cégcsődök száma márciusban a hallei IWH gazdaságkutató intézet szerdai jelentése alapján.
Németországban jelentős mértékben, a felmérések 2016-os kezdete óta a legmagasabbra emelkedett a cégcsődök száma márciusban a hallei IWH gazdaságkutató intézet szerdai jelentése alapján.
Látványosan megváltozott a Temu kereskedelmi gyakorlata, az online piactér már közel sem olyan agresszív a virtuális térben, mint az elmúlt hónapokban.
Lassan itt az igazi tavasz, de az éjszakák még sokszor fagyosak és sok helyen még egész nap fűteni kell. A ház melegen tartásának költségét sok tényező befolyásolja, néhány dolgot azonban mindenkinek érdemes megfontolni, aki szeretne kevesebbet költeni, de ugyanannyit melegedni. Egyéne, családja válogatja, hogy ki, mikor kapcsolja le a fűtést. Aki
Csúcsot döntött február után márciusban is a zöld rendszámmal forgalomba helyezett járművek száma Magyarországon. A látványos élénkülés összefügg a céges e-autó beszerzéseket támogató program február eleji elindításával - közölte az Energiaügyi Minisztérium hétfőn a Facebook oldalán.
A szakértő szerint a permetező drón nem azért van a piacon, hogy teljes mértékben kiváltsa a szántóföldi eszközöket, de tény, hogy vannak olyan feladatok, amikre sokkal, de sokkal hatékonyabban használható.
Sátoraljaújhelyen a Szár-hegyet és a Várhegyet összekötő híd építése új mérföldkőhöz ért. Elvégezték rajta a dinamikus és statikus próbaterhelést, amelyek sikerrel zárultak.
Ahogy korábban beszámoltunk róla, a Zöldfelület-gazdálkodás Kerekasztala munkájának köszönhetően széles körű szakmai összefogás jött létre a Budai Arborétum fejlesztésére.
Gérald Darmanin, Franciaország belügyminisztere a Le Parisiennek adott interjúban részletezte a párizsi olimpiai és paralimpiai játékokra vonatkozó szigorú biztonsági intézkedéseket, beleértve a légtér lezárását, az önkéntesek átvilágítását és 45 000 rendőr készenlétbe helyezését, hangsúlyozva az események zavartalan és biztonságos lebonyolításának
Minél hosszabb ideig van a piacon egy ingatlan, annál nagyobb az esély, hogy csak komoly árengedménnyel lehet értékesíteni, mutatott rá az Otthon Centrum elemzése, amely az értékesítési idő és az alku mértékének összefüggését vizsgálta.
Az ELTE Etológia Tanszékén működő Alfa Generáció Labor kutatói szerint a mobilhasználat nemcsak elveszi az időt a társas tevékenységektől, hanem rontja az együtt töltött idő minőségét is.
A Kermann az IT szektor feltörekvő szereplője, a hazai és nemzetközi piacokon egyaránt ambiciózus célokat tűzött ki, amelyek megvalósítását a több mint 457 millió Ft értékű tőkeemelés és a nyilvános piacra lépés is jelentősen támogathatja.
A legújabb Randstad Workmonitor eredményei szerint a felmérésben résztvevő munkavállalók több mint fele (56%) ambiciózusnak tartja magát. A legambiciózusabbak a latin-amerikaiak (73%), a legkevésbé ambiciózusak pedig az északnyugat-európaiak (48%). A magyarok 51%-a ambiciózus karrierjét illetően – leginkább a Z-generáció képviselői, legkevésbé az X
A hozzávetőleg 70 labdarúgópályányi panel rendszer kapacitása közel 45 gigawatt óra, amely energiamennyiség – közvetlen felhasználás esetén – húszezer háztartás kiszolgálására lenne elegendő.