A Pénzügyminisztérium előzetes gyorstájékoztatója szerint februárban 1758 milliárd forintos hiányt termelt a költségvetés az önkormányzatok nélkül. Soha nem volt még ekkora a februári mínusz az állam gazdálkodásában, de ami még ijesztőbb, hogy két hónap alatt az eredeti pénzforgalmi éves hiányterv kétharmada teljesült. Mindezek fényében nem véletle
Együttműködési megállapodásokat kötött az Igazságügyi Minisztérium tizenkét országos nemzetiségi önkormányzattal az áldozatsegítő rendszer bővítése érdekében csütörtökön Budapesten.
A pécsi Tüke Busz Zrt. vezetése az általa javasolt és végrehajtott 18,5 százalékos bér- és keresetfejlesztés szerint kötne bérmegállapodást az idei évre az érdekképviselettel. A szakszervezet 25 százalékos emelést akar elérni és újabb nyomásgyakorlást helyezett kilátásba - közölték a felek a héten négy napon át zajló sztrájk után
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter csütörtökön a magyar soros elnökségre való felkészülés jegyében tárgyalást folytatott Martin Kocher osztrák munkaügyi és gazdasági miniszterrel Brüsszelben - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-vel.
Nemrég viharos körülmények között, az MLE elnökének, Kovács Tibornak egy közleményben nekimenve távozott a lapkiadók szakmai szervezetéből az Index és vele egyidejűleg a kormánypárti Mediaworks holding a Magyar Lapkiadók Egyesületéből, ezért különösen is izgalmas volt, mi történik az MLE esedékes tisztújító közgyűlésén.
A Vosz együttműködési megállapodást kötött a Confindustria Ungheria és a Confindustria Eastern Europe szervezettel. Az erről szóló dokumentumot március 7-én írták alá a Vosz központi székházában.
Március 15-től tavaszi menetrend szerint közlekednek az erdei vasút járatai a gemenci erdőben, és a pörbölyi Ökoturisztikai Központ is teljes szolgáltatással várja látogatókat a nemzeti ünnepen - közölte a Gemenc Zrt. kedden az MTI-vel.
Az előző negyedévhez képest nem változott, a 2022. október–decemberi időszakhoz képest 0,2 százalékkal nőtt a Gdp az Európai Unióban 2023 negyedik negyedévében
A pécsi Tüke Busz Zrt. vezetése az általa javasolt és végrehajtott 18,5 százalékos bér- és keresetfejlesztés szerint kötne bérmegállapodást az idei évre az érdekképviselettel. A szakszervezet 25 százalékos emelést akar elérni és újabb nyomásgyakorlást helyezett kilátásba - közölték a felek a héten négy napon át zajló sztrájk után, pénteken.
Márciusban és áprilisban is leállások várhatóak a CIB Bank rendszereiben karbantartás miatt. Mutatjuk a pontos dátumokat, időpontokat és hogy mi nem fog működni.
Penészgombák által termelt mikotoxin (patulin) jelenléte miatt a SIÓ-ECKES Kft. visszahívta és a forgalomból is kivonta a Sió Smoothie erdei piros bogyós vegyes gyümölcskészítményt - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
Nagy- vagy kiskereskedelemben utazol? Döntéshozó vagy egy retail-multinál? Esetleg saját, bolthálózatod, üzleted van, vagy webshopot üzemeltetsz? Akkor 2024. április 11-én neked is a RETAIL DAY 2024 konferencián a helyed.
Az Országos Mentőszolgálat Alapítvány (Omsza) Nemzetközi Nőnapra időzített szórakoztató edukációs kisfilmjében szó szerint NŐ a tét: Timi (Oroszlán Szonja) egy váratlan incidenst követően „élőzve” mutatja be az újraélesztés laikus technikáját dr. Bárány Olgán (Pokorny Lia). Az is kiderül, miért ódzkodik Bala (Csuja Imre) és bandája, hogy elsőként l
Jelentősen lefelé módosították a múlthavi amerikai munkaerőpiaci adatot, ami akkor kifejezetten nagy riadalmat keltet. Az e havi adat meghaladta a várakozásokat, de ez kevésbé érdekes a múlt havi adat felülvizsgálatánál.
A klímaváltozás hatására egyre enyhébbek a telek hazánkban és ennek hatására számos olyan madárfaj látható november és február között, amelyek vagy az egyedszámuk, vagy pusztán a faj téli jelenléte miatt számít érdekesnek. Most, hogy itt a tavasz, érdemes megnézni, hogy milyen különleges előfordulások történtek a dél-keleti országrészben.
Optimista hangulatban telt a kereskedés csütörtökön a terménypiacokon. Chicagóban a búza 0,1 százalékkal, a kukorica 2,1 százalékkal, a szójabab 1,6 százalékkal, a repce pedig 1,7 százalékkal került többe, mint előző nap. Európában is mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt.
A globális részvényalapok nettó 6,5 milliárd dollárt vontak be a március 6-ig tartó hét napban, ami a második egymást követő pozitív nettó tőkebeáramlást hozó hét volt számukra – számolt be a Reuters. A globális kötvényalapok még nagyobbat mentek: 2021. április közepe óta nem vontak be ennyi, 18,04 milliárd dollárnyi friss tőkét.
Megíratták az alkotmányjogi beadványt, így a napelemesek jogorvoslati lehetőséggel élhetnek és az Alkotmánybírósághoz (AB) fordulhatnak. A NÉP Egyesület így segíti azokat a családok és vállalkozások, akiket veszélyeztetnek a háztartási méretű napelemes rendszerek elszámolásával kapcsolatos állami beavatkozások.
Az Arkham Intelligence bejegyzése szerint aprólékos munkával sikerült meghatároznia a Tesla és a SpaceX bitcoin címeit, amelyeknek az összesített értéke meghaladja az 1,3 milliárd dollárt. Az Arkham kimutatása, valamint a Tesla és a SpaceX korábbi pénzügyi kimutatásai között azonban eltérés mutatkozik. Az Arkham kijelentette, hogy “az általuk azo
Sokáig úgy tűnt, az állampapírok legyőzhetetlenekké váltak a kockázatmentes befektetések piacán, mert nincs, ami megelőzze őket. Ehhez képest a csökkenő infláció alaposan átrendezte a viszonyokat. A befektetők számára a már legyőzöttnek hitt bankbetétek újra alternatívává váltak – vélik a BiztosDöntés.hu szakértői.
Miután a Ryanair törölte járatait Ammánba, az ott ragadt utasoknak kedvezményes átfoglalást biztosít Jordánia és Magyarország közti járataira a Wizz Air – közölte a légitársaság.
Évente 50 ezer kamionnyi forgalomcsökkenést eredményezhet a magyarországi utakon, hogy az energiahatékonysági kötelezettségi rendszer (EKR) keretében február óta már a félpótkocsik vasúti szállítása is támogatható - közölte a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (Mlszksz) csütörtökön az MTI-vel.
Az idei évben számos fontos változás történt – főként a minimálbér emelkedésének köszönhetően – a személyi kedvezmények terén, melyek érintik a súlyos fogyatékossággal élők adózási helyzetét. Az alábbiakban részletesen bemutatjuk, kik jogosultak a kedvezményre, mekkora támogatási összeg jár nekik, mik a jogosultsági feltételek, és hogyan lehet érvé
Tavaly a 3,13 millió munkavállalási korú nő közül 2,27 milliónyian voltak jelen a munkaerőpiacon, ami a valaha tapasztalt legnagyobb, 72,4 százalékos aktivitási arányt jelent a körükben. A teljes munkaidőben foglalkoztatott nők átlagos bruttó bére 524 ezer forint volt, ami több mint 15 százalékkal marad el a férfiak 620 ezer forintos értékétől – de
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,08 pontos nyitás után tovább emelkedett pénteken délelőtt. A BUX 11.30 órakor 66 361,46 ponton állt, ami az előző, csütörtöki záró értékéhez képest 160,13 pontos, 0,24 százalékos emelkedés, a pénteki nyitásnál 160,05 ponttal magasabb. A részvénypiac forgalma délelőtt 3,5 milliárd forint volt, a vezet
A SafePal új USDC Visa kártyával banki tevékenységbe kezd A felhasználók saját tulajdonban lévő, kriptóval teljesen kompatibilis bankszámlákat hozhatnak létre
Márciustól online is bármikor képviselhetik ügyfeleiket a védők a bírósági tárgyalásokon, a nyomozók pedig akár előzetes bírói engedély nélkül is zár alá vehetnek vagyontárgyakat egy vizsgálat során – hívja fel a figyelmet a Ragány Ügyvédi Iroda.