A jegybank ügyvezető igazgatója a Magyar Nemzeti Bank a Fenntartható GDP című vitairatának bemutatóján elmondta, mi mindent kellene még mérni a gazdasági növekedésen kívül.
A fiatal vállalkozók helyzete nem könnyű, mert a számos materiális és piaci kihívás mellett sokkal nagyobb hangsúlyban vannak a tapasztalat és kiterjedt kapcsolati hálózatok hiányából származó pszichológiai nehézségek. Kövesdi Gábort, a Brancs alaptóját és igazgatóságának elnökét, valamint Szabó Kristófot, az OM és a Könyvklub alapítóját kérdeztük
A részvényektől a bitcoinig az egyes eszközosztályok történelmi csúcsokat érnek el, amit a mesterséges intelligencia iránti lelkesedés, a globális kamatlábak csökkenésének reménye és a bitcoin ETF-ek jóváhagyása táplál, miközben több neves közgazdász az infláció, a gazdasági növekedés és a kínai gazdasági problémák miatt aggódik - írta meg a Cnbc.
Nem mindennapi a hagyma világpiacán, hogy két egymást követő évben is szűkös a felhozatal és magasak az árak. Pedig Európában most ez a helyzet, és főleg lila hagymából van kevés.
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld Életre Valók néven komplex e-mobilitási roadshowt indít március 7-én Debrecenben. Az országszerte számos helyszínre ellátogató, mindenhol négy napig állomásozó Zöld Életre Valók roadshow célja, hogy a fenntartható és környezetbarát energiát a mindennapi é
Olajszivárgást észleltek Kalifornia parjainál, ami valószínűleg egy olajplatformról ered - tájékoztattak a helyi hatóságok pénteken a Reuters tudósítása szerint.
Romániában 2023-ban 2,1 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) az előző évhez képest – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS). Az INS által februárban közölt előzetes adat a bruttó hazai termék 2 százalékos emelkedését mutatta. A friss becslés szerint a 2023-as román GDP értéke 1598 milliárd lej (126 833 milliárd forint) volt
Hatalmas forrongást okozott a litván titkosszolgálat által közzétett jelentés. A több, mint két éve tartó háborúban az ukránok helyzete egyre rosszabb. Zelenszkij kétségbeesetten keresi a megoldást, viszont a balti állam titkosszolgálata most még az utolsó reménysugarakat is eloszlathatja. Ez volt az, amit senki sem akart hallani. A litván hírszerz
Olajszivárgást észleltek Kalifornia parjainál, ami valószínűleg egy olajplatformról ered - tájékoztattak a helyi hatóságok pénteken a Reuters tudósítása szerint.
Stagnált az euróövezet és az Európai Unió gazdasága a tavalyi utolsó negyedévben az előző negyedévhez képest – közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken végleges adatként. A tavalyi negyedik negyedévben a hazai össztermék (GDP) szezonális kiigazítással nem változott az euróövezetben és az Európai Unióban sem az előző negye
tÚjabb 30 milliárd forintnyi, korábban blokkolt uniós forrás érkezett Magyarországra, ezúttal 75,2 millió euró (29,8 milliárd forint) előfinanszírozás a zöld és digitális átállást célzó beruházásokhoz. Ezt közölte Varga Mihály pénzügyminiszter a közösségi oldalán pénteken. "Ezeket a pénzeket a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program Plus
Az uniós tagországok országútjain mintegy 20 400 halálos kimenetelű közúti baleset történt tavaly, ami egy százalékkal kevesebb az előző évinél, és 10 százalékkal, azaz 2360-zal kevesebb a 2019 évinél - derült ki az Európai Bizottság pénteken közzétett jelentéséből.
Sajnálattal értesült róla a Repropress, hogy a szakhatóság és Tuzson Bence igazságügyi miniszter nem hagyta jóvá a sajtókiadványok kiadóinak védelmére vonatkozó jogok kapcsán benyújtott díjszabását. A magyar médiatulajdonosokat képviselő szervezet szerint a döntés a hazai kiadók helyett a globális platformokat segíti, mivel a médiatulajdonosok egye
A főzőtököt vagy más néven spárgatököt régóta ismeri a hazai lakosság, az uborka és a dinnyék után a legnagyobb mennyiségben fogyasztott kabakos növény. De ide tartozik az utóbbi években népszerűvé vált, az olaszoktól megismert cukkini, valamint a csillagtök vagy ismertebb nevén patisszon is.
A Pentagon által közzétett jelentés szerint a második világháború óta végzett vizsgálatok során az amerikai kormány nem talált bizonyítékot földönkívüli technológiára, és megállapították, hogy a legtöbb észlelt anomália tévesen azonosított hétköznapi tárgy vagy jelenség volt.
A mellrák gyakori oka a nők korai elhalálozásának. Még akkor is, ha magát a betegséget túlélik, az elhalálozási arány évekig magas marad a daganatdiagnózis után.
Eredménytelen volt az idei harmadik sztrájk is a pécsi helyi közösségi közlekedésben, mert a munkáltató nem volt hajlandó tárgyalni a szakszervezettel. Utóbbi ezért visszatér eredeti bérköveteléséhez - jelentette be a munkabeszüntetést meghirdető Szolidaritás Autóbusz-Közlekedési Szakszervezet (Szaksz) elnöke csütörtökön.
A pécsi Tüke Busz Zrt. vezetése az általa javasolt és végrehajtott 18,5 százalékos bér- és keresetfejlesztés szerint kötne bérmegállapodást az idei évre az érdekképviselettel. A szakszervezet 25 százalékos emelést akar elérni és újabb nyomásgyakorlást helyezett kilátásba – közölték a felek a héten négy napon át zajló sztrájk után, pénteken, tájékoz
Penészgombák által termelt mikotoxin (patulin) jelenléte miatt a SIÓ-ECKES Kft. visszahívta és a forgalomból is kivonta a Sió Smoothie erdei piros bogyós vegyes gyümölcskészítményt – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken az MTI-vel.
Érdemes megvizsgálni, hogy ténylegesen mit érdemes használnunk: a készpénzt, vagy a számlapénzt, elektronikus pénzt, bankkártyát – írja a Bankmonitor.hu elemzésében.
A győri ügyészség Kaszás Zoltánt, a T-Systems Magyarország volt vezérigazgatóját jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntettével, hamis magánokirat felhasználásának vétségével és vesztegetés elfogadásának bűntettével vádolja. Ha elítélik, 100.960.356 Ft összegű vagyonelkobzás és öt év letöltendő börtönbünte
A migrációban látja az Olaf Scholz vezette német szövetségi kormány a munkaerőhiány megoldását. A német parlament tavaly nyáron fogadta el az új bevándorlási törvényt, amelyet három lépcsőben vezetnek be – mondta az InfoRádióban Vargha Márk, a Migrációkutató Intézet vezető elemzője.
Európa legnagyobb autógyártója, a Volkswagen lemondta az ID.3 elektromos modell korábban tervezett, gyártását Wolfsburgban. A cég ezzel együtt úgy döntött, hogy továbbra is kizárólag Szászországban építi majd meg a kompakt elektromos modellt – közölte Wolfsburgban válalat a szóvivője, számolt be róla a Braunschweiger Zeitung. "A lényeg az, hogy min
Az ügyfelek több mint 61 százaléka a lehető legmagasabb összegben, vagyis havi 50 ezer forintos konstrukcióval indít lakástakarékot az Erste Lakástakarék adatai szerint - közölte a lakástakarékszámla.hu, az Erste Lakástakarék egyik közvetítő partnere az MTI-vel csütörtökön.
A Legyél Te is agrárgépész! országos bajnokság szakmai versenyének döntőjét a gödöllői Gépfejlődés-történeti Múzeum Tudástranszfer központjában rendezték meg március 8-án.
Az amerikai gyógyszerhatóság jóváhagyta a Novo Nordisk Wegovy nevű gyógyszerét új indikációban, mivel csökkenti a stroke és a szívroham kockázatát a túlsúlyos, nem cukorbeteg páciensek körébe. Ez új terápiás lehetőséget nyit meg szívbetegségek kezelésére.
Az infláció elmúlt 13 hónapban tapasztalt erőteljes lassulását a fegyelmezett monetáris politika, a kormányzat versenyt erősítő lépései, a visszafogott kereslet, a bázishatások és a korábbinál érdemben alacsonyabb külső költségkörnyezet együttes hatása okozza – olvasható az Mnb elemzésében.