Tovább nőtt a tervezett fizetésemelés mértéke a kkv-szektorban, átlagosan 10 százalékkal magasabb bérre számíthatnák a munkavállalók. A K&H kkv bizalmi index felmérésből az is kiderül, hogy cafeteriában viszont 10-ből mindössze 4 cég gondolkodik. Jelenleg a 13. havi fizetés, a közlekedési költségtérítés és a SZÉP-kártya a legnépszerűbb juttatás
Pár hónapja már voltak pletykák, március elején pedig hivatalossá vált, hogy spanyol vonatgyártót venne egy magyar befektetői csoport, több mint 200 milliárd forintért. A hírek szerint a spanyol kormány igyekszik keresztbe tenni a Talgo nevű cég felvásárlásának, és nemrégiben felbukkanhatott egy újabb potenciális vevő is, így korántsem biztos a sik
A német ipar hosszabb ideje lejtmenetben van, és ami magyar szempontból kellemetlen, hogy ezzel párhuzamosan a hazai ipar is recesszióba süllyedt. De miért szenved Európa mintagyereke, és mik a kilátásai? A Magyar Nemzeti Bank friss inflációs jelentésében ezt a kérdést járták körül a szakértők.
A kanadai Brit Columbia tartomány bírósági végzést indított a QuadrigaCX társalapítója, Michael Patryn ellen. Egy új típusú eljárást alkalmaznak, amely
Majdnem tíz éve pereskednek az amerikai kiskereskedők a Visával és a Mastercarddal azért, hogy mérsékeljék a bolti vásárlásoknál felszámított kártyahasználati díjaikat. Most lett némi eredménye ennek.
A Bitcoin felezés jelentős árfolyamugrást eredményezhet. Egyes előrejelzések szerint akár a 200 ezer dollár is elképzelhető. Ennek megvalósulása igazi hullámhatást
A kriptovaluta piac kész áll a változásra a Bitcoin-felezés közeledtével. Emelkedik az intézményi érdeklődés, amely elmozdíthatja a piacot a hagyományos
Hosszas stagnálás után meredeken emelkedett a globális vállalati szektor által bejelentett kiugró értékű egyesülési és felvásárlási ügyletek (M&A) összértéke az idei első negyedévben.
A közelgő altcoin szezonra tekintettel a piaci szereplőknek türelemmel kell lenniük, és tanácsos diverzifikálni portfóliójukat. Cikkünkben most összeválogattuk a legjobb
Igazi sportkavalkáddal készül a húsvéti hétvégére a Network4: a nyuszi Der Klassikert, Wrexham és Herta meccset, WTA/ATP teniszdöntőket, Nascar futamot és európai futball topligák mérkőzéseit hozza el a nézőknek a következő napokban.
A blokklánc elemzésekkel foglalkozó TRM Labs cége nemrégiben közzétett egy dokumentumot a Tron blokklánc állapotáról. Az elemzésből kiderült, hogy 2023-ban
Tizenöt százalékos alapbérfejlesztést hajtott végre, valamint bruttó 230 millió forint jutalmat osztott szét a sátoraljaújhelyi dohánygyárában dolgozó munkavállalói körében a Continental Dohányipari Zrt. - közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.
Mintegy 1,5 milliárd dolláros segélyt ítélt meg a Világbank Ukrajnának. A támogatást Japán és Nagy-Britannia finanszírozzák és kulcsfontosságú a költségvetési és szociális kiadások támogatásában.
Egyes vidékeken, főleg, ahol a görögkatolikus vallás követői élnek, elképzelhetetlen a húsvét a sárgatúró nélkül, amely nevével ellentétben, nem kizárólag tejből készül.
A tavalyihoz képest több büntetést szabott ki és több terméket hívott vissza a hagyományos tavaszi szezonális élelmiszerbiztonsági-ellenőrzése során a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.
Egy ideális világban a munkáltató és a munkavállaló is jól ismeri magát, így egyaránt elégedettek. De milyen világban élünk? A munkaerőpiaci rejtett tartalékok feltérképezéséről írt cikkében erre is válaszol Farkas Edit, a Man at Work fejvadásza.
Románia kormányának megvan a terve, hogy év végéig megvalósuljon az ország teljes schengeni csatlakozása, de ehhez a nemzeti érdeket kell a politikai érdekek elé helyezni - mondta Marcel Ciolacu román kormányfő pénteken Temesváron.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a magyar-arab gazdasági együttműködés keretében benyújtotta az Országgyűlésnek a rákosrendezői mini-Dubaj törvénytervezetét, amely jelentős infrastrukturális fejlesztéseket és egy ötmilliárd eurós beruházást foglal magában - írja a Népszava.
A KPMG felmérése szerint még az évek óta fenntarthatósági úton járó cégeknek is fejtörést okoz, hogy miként emeljék a döntéshozói szintre a fenntarthatósági jelentéskészítéshez kapcsolódó feladatokat, megfelelően integrálva azt a szervezet működésébe. A kutatás arra enged következtetni, hogy az eddig inkább kvalitatív beszámolók egyre inkább válnak
A Fővárosi Vízművek április 4. és 12. között végzi észak-pesti főnyomóvezetékeinek öblítését, amelynek során összesen 32 kilométernyi cső tisztul meg a IV., a XIII., a XIV., a XV. és a XVI. kerületben - közölte a társaság az MTI-vel csütörtökön.
A családi konfliktusok egyik legtipikusabb okozója nem más, mint az örökösödés és a hagyaték kérdése, amelyek, habár megvannak a maguk kőbe vésett szabályai, minden esetben egyedi körülményektől függenek, egyedi kimenetellel. Esetünkben az örökösödési illeték témakörét járjuk körül, hiszen bármelyikünkkel előfordulhat, hogy illetékköteles jövedelem
Az Elon Musk által tavaly alapított xAI startup bejelentette, hogy a Grok-1.5 nevű mesterséges intelligencia chatbotja hamarosan elérhető lesz az X-en. Emellett pedig arra is ígéretet tettek, hogy a következő verzió, a Grok 2 minden területen felülmúlja a jelenlegi AI technológiákat.
Az európai országok egészségvédelmi hatóságai, és az EU döntés-előkészítő szervezetei levadásszák a legújabb „dohányzást helyettesítő” cigarettapótlót is, amit egyelőre nem terhelnek extraadók.
A 48 négyzetméteres konténerlétesítményben a szakemberek a Nemzetközi Űrállomáson érvényesülő feltételekhez és a feladatvégzés körülményeihez hasonló feltételeket teremtettek.
5,5 millió dollármilliomos, 788 dollármilliárdos, 67 000 milliárd dollárnyi befektethető vagyon – van mit a tejbe aprítaniuk az amerikai gazdagoknak. Egy friss tanulmány szerint az Egyesült Államok a világ vezető országa a magánvagyon-teremtés és -felhalmozás terén. Nem meglepő módon a legnagyobb amerikai városokban koncentrálódnak a dollármilliomo