A többi hazai hitelintézethez hasonlóan az MBH Bank is gigászi nyereséggel zárta 2023-at. A teljes átfogó eredmény 345,3 milliárd forint lett. A több bank fúziójából létrejött, ilyen néven 2023 májusától működő MBH a csökkenő kamatok hatására már a lakáshiteleknél is a növekedésre számít az idén.
A zöldenergia a magyar gazdaság jövője a háztartásokban, a közlekedésben és az iparban egyaránt - mondta a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. igazgatósági elnöke vasárnap a társaság Facebook-oldalára feltöltött videóban.
A cégek többsége készül béremelésre idén. A munkáltatókon azonban egyértelműen tapasztalható, hogy hatalmas kihívás számukra akkora volumenű bérfejlesztést végrehajtani, amellyel a munkavállalók is elégedettek lennének. A hazai munkaerőhiány csak tovább emeli a tétet, ugyanis bizonyos kékgalléros munkakörökben már pár ezer forintos különbségért is
Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú bérfejlesztésről döntött a kecskeméti Mercedes-Benz gyár vezetősége. A csomag 2024. április 1-jétől 8 százalékos, 2025. április 1-jétől pedig további 5 százalékos alapbéremelés mellett további juttatási elemeket is tartalmaz.
2024.január 1-jén megszűnt az illetékbélyeg, ezért ettől az időponttól a bírósági eljárási illetéket és a közigazgatási hatósági eljárási illetéket sem lehet ebben a formában megfizetni. olvasható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján megjelent tájékoztatóban.
A meghirdetett 25 milliárd forintos keretösszegre csak 24,5 milliárd forint vételi ajánlat érkezett a mai 12 hónapos diszkontkincstárjegy aukción, így az Államadósság Kezelő Központ csak 17 milliárd forintnyit tudott eladni belőle. Közben a két változó kamatozású államkötvény egyikéből a meghirdetettnél sokkal többet el tudott adni.
Kiemelkedő pénzügyi eredményekkel zárta a 2023-as évet az MBH Bank: korrigált adózás előtti teljes átfogó eredménye 345,3 milliárd forint lett, amely 118,8%-kal magasabb a 2022-es eredményeknél. A Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett gyorsjelentés alapján az MBH Bank korrigált teljes átfogó jövedelemmel számított tőkearányos megtérülése 33,1%-
A cégek többsége készül béremelésre idén. A munkáltatókon azonban egyértelműen tapasztalható, hogy hatalmas kihívás számukra akkora volumenű bérfejlesztést végrehajtani, amellyel a munkavállalók is elégedettek lennének. A hazai munkaerőhiány csak tovább emeli a tétet, ugyanis bizonyos kékgalléros munkakörökben már pár ezer forintos különbségért is
Az MBH Bank korrigált adózás előtti teljes átfogó tavalyi eredménye 345,3 milliárd forint lett, 118,8 százalékkal magasabb az előző évinél – derül ki Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön közzétett gyorsjelentésből. Tovább erősítettek vezető pozíciójukon Az MBH Bank korrigált teljes átfogó jövedelemmel számított tőkearányos megtérülése
Az S&P Global Ratings nemzetközi hitelminősítő intézet megerősítette az Egyesült Államok "AA plusz" hosszú távú és "A-1 plusz" rövid lejáratú szuverén hitelminősítését stabil kilátással. A jelentés összeállítói szerint az amerikai "egy diverzifikált és ellenálló gazdaság szilárd növekedéssel, kiterjedt monetáris politikai rugalmassággal és mint a v
Év elején a Corteva Agriscience nemzetközi mezőgazdasági kutató-fejlesztő vállalat elismerésben részesült, mint Szarvas város 2023. évi kiemelkedő adófizetője.
A Bitcoin (BTC) közelmúltbeli korrekciója a bálnák felhalmozását ösztönzi, mely az altcoinok számára is szép belépőszinteket teremtett. Mai cikkünk célja
Németországban stagnált a munkanélküliségi ráta márciusban februárhoz képest – derül ki a német szövetségi munkaügyi hivatal, a Bundesagentur für Arbeit (BA) csütörtökön közzétett adataiból. Márciusban a munkanélküliek száma 6 ezerrel, 2 millió 719 ezerre emelkedett szezonálisan kiigazítva februárral összevetve. Míg a munkanélküliségi ráta 5,9 száz
Az Európai Unió hamarosan büntetni fogja a nagy online platformokat, amennyiben azok nem kezelik a „választási dezinformációkat” a blokk megelégedésére.
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
A lakásbiztosítás kampány végén sokan ébredhetnek arra, hogy saját figyelmetlenségük miatt két élő biztosításuk van, amit majd fizetni kell. Mindkettőt. Hogyan lehet ez? Milyen tipikus hibákat tapasztaltak a biztosítók az átkötések során? Miért és mikor maradhat magára a problémával az ügyfél? A CLB biztosítási alkusz összefoglalta a kampányban tap
Trócsányi László csütörtökön közleményben mondott köszönetet azért, hogy a Fidesz-KDNP pártszövetség alkotmánybírói posztra jelölte, de annak egyetemi kötelezettségvállalásai miatt jelenleg nem tud eleget tenni.
A Kúria friss döntésében (BH2024.44.) azt vizsgálta, hogy az érvénytelen munkaszerződés alapján létrejött munkaviszonyban keletkezett jogokat és kötelezettségeket mi alapján kell megítélni. Az ügy tanulságait az alábbiakban foglaljuk össze.
Zöld Életre Valók néven indít fenntarthatósági kampányt március 21-én a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt., a programban napi rendszerességgel tesznek közzé a környezettudatossággal, a hidrogéntechnológiával és a jövő közlekedésével kapcsolatos tartalmakat - közölte az ügynökség az MTI-vel.
A Delta Systems Kft. közel 600 millió forintos közbeszerzést nyert el a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság "Storage beszerzése az NMHH budapesti telephelyeire" elnevezésű központosított közbeszerzési eljárásban.
Dobrev Klára, Karácsony Gergely és Kunhalmi Ágnes közös sajtótájékoztatót tartott, Baranyi Krisztina Vitézy Dávid oldalán kampányolt az Ecseri úti metrófelszín megújításáért.
A csigolyaelcsúszás a gerinc gyakori problémája, ami a gerinc csigolyáinak a normál helyzetből való elmozdulását jelenti. Ez a rendellenesség tartós derékfájdalmat, illetve kényelmetlenséget okoz, súlyosabb esetben ronthatja az érintett személy életminőségét is. Dr. Czigléczki Gábor által vezetett újítás felére csökkentheti a rehabilitációs id
Ha a márciusi időjárás átlagos lesz, már akár március 20-30. között számítanunk kell a varasodásfertőzés megindulására. Az előző év őszi fertőzése nyomán képződnek azok az áttelelő gombatestek, melyekben kialakulnak a tavaszi fertőzést elindító ivaros spórák. A spórák gyorsan kifejlődnek akkor, ha a tél folyamán nincs hosszan tartó fagy: előrejelzé
A Magyar Könyvelők Országos Egyesülete szerint az Idomsoft Zrt. - az ügyfélkapu fejlesztője - úgy cserélte le az ügyfélkapus rendszert, hogy az most nem működik.