Horrorfilm-sorozat készül a 2008-as Hívatlanok című mozifilmből, májusban pedig már láthatjuk is az első darabját.Maya és Ryan (Madelaine Petsch és Froy Gutierrez) a nő új munkája miatt Oregonba utazik, időközben pedig megállnak egy elhagyatott nyaralóhelynél. Ezen az ismeretlen helyen három maszkos idegen tör rájuk, akik látszólag indíték nélkül t
A vádlottakról készült felvételekből kiderül, hogy mindannyiukat megverték, egyikőjük kerekesszékben érkezett a bíróságra. Brutális kihallgatásukról videók is készültek, amelyeket az orosz biztonsági erők szivárogtathattak ki.
Újabb drágulás jön a kutakon, írja a holtankoljak. Idén már több, mint 10 százalékkal drágult a benzin Magyarországon, de a dízel esetében is kedvezőtlen a helyzet.
Gyengült a forint árfolyama hétfő reggel a péntek esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben. Az euró jegyzése hétfőn reggel hét órakor 397,70 forintra emelkedett a péntek esti 396,96 forintról, a dolláré pedig 367,23 forintról 367,40 forintra nőtt. A svájci frank 409,64 forintra drágult a péntek esti 408,6
A fővárosi lakáspiac áremelkedéssel indította az évet. Az első két hónapban a téglalakások átlagos négyzetméterára már egymillió forint fölé emelkedett. Közölte a Duna House az MTI-vel. Az ingatlanközvetítő cég saját elemzése szerint a használt téglaépítésű lakások átlagos négyzetméterára a fővárosi kerületekben 558 ezer és 1,3 millió forint között
Vélhetően simlis autóbontósok akarták lehúzni a Pénzcentrum olvasóját, akinek azt mondták, még neki kell fizetnie azért, hogy elszállítsák és bevegyék roncsautóját. Az ügy kapcsán a MOHU lapunk kérdésére leszögezte: egy roncsautó leadása nem kerülhet pénzbe a hulladékbirtokosnak, a tréleres szállítási költségeket a vállalat állja, a bontók pedig me
Egyetlen hónapra csábult csak el a jegybank, így a februári 100 bázispontos kamatcsökkentés után holnap újra 75 bázisponttal vágja az irányadó rátát - véli a Portfolio által megkérdezett elemzők többsége. A lazítási cikkcakk elbizonytalanította a közgazdászokat, hiszen a tábor messze nem egységes: van, aki szerint a jegybank most még kitart a 100-a
Az ünnepi szezonok általában mindig erős időszakok a kiskereskedelemben, így a húsvét is. Ez az ünnep azért különösen fontos a kereskedőknek, mert a húsvéti forgalom elég megbízható előrejelzést ad egész évre – állítják az Auchan szakértői. Ennek pedig most, a vásárlóerő megtartásáért folyó versenyben különös jelentősége van, ezért is készül rá min
Két magyar csapat jutott tovább a Szíriában megrendezésre kerülő Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpiára (IIOT). A világverseny nemzeti előválogatójaként szolgáló Kódkupát március 10-én rendezte meg a Neumann Társaság az Algo Pro Club és a Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium együttműködésével. A hiánypótló csapatverseny nagy hangsúlyt helyez a
Érdekes sajátossága az Orbán-kormányoknak, hogy az alapvető állami feladatokat a statisztikák szerint rendkívüli módon elhanyagolják. Egészségügy, oktatás, infrastruktúrafejlesztés területén a statisztikák legvégén állunk rendszerint, miközben a gazdaságirányításban nagyon aktívak az Orbán-kabinetek.
A talajok takarása vagy mulcsozása régóta és széles körben alkalmazott komplex célú ápolási munka a növénytermesztésben. Célja a talaj hő-, víz-, levegő- és tápanyag-gazdálkodásán kívül a gyomok elleni védekezés, továbbá korai hajtatásban, a fényszegény téli hónapokban a sugárzó energia összegyűjtése a növény számára.
Hatalmas tervekkel állt elő Nagy Márton Nemzetgazdasági miniszter. Az Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerint eközben 14 vizsgált területből kilencben romlott Magyarország teljesítménye, köztük olyan, a jövő szempontjából kulcsterületeken, mint a humán tőke minősége és a digitalizáció.
A blokklánc technológiát használó kriptovaluták könnyedén felülmúlhatják a hagyományos pénzügyi szolgáltatásokat, és olyan szenzációs projekteket szülhet a fúzió, mint a
A Ganz-MaVag Europe Zrt. részletes tájékoztatást nyújtott be a spanyol hatóságoknak a vonatgyártó Talgo részvényeire tett ajánlat részleteiről a közvetlen külföldi befektetések (FDI) jóváhagyására vonatkozó szabályok szerint, és megerősítette, hogy teljes mértékben nyitott a konstruktív és transzparens szakmai párbeszédre - jelentette be a cég az M
Az EU Parlament vezető bizottságainak többsége jóváhagyta a pénzmosás elleni új jogszabályokat. A 3000 eurónál nagyobb összegű anonim készpénzes fizetések
Az, hogy a személyazonosító igazolványokba két ujjnyomatot kötelező beilleszteni összeegyeztethető a magánélet tiszteletben tartásához, illetve a személyes adatok védelméhez fűződő alapvető joggal. Mivel azonban az intézkedést előíró rendeletet téves jogalap megválasztásával fogadták el, a Bíróság e rendeletet érvénytelennek nyilvánítja, fenntartja
A Ganz-MaVag Europe Zrt. részletes tájékoztatást nyújtott be a spanyol hatóságoknak a vonatgyártó Talgo részvényeire tett ajánlat részleteiről a közvetlen külföldi befektetések (FDI) jóváhagyására vonatkozó szabályok szerint, és megerősítette, hogy teljes mértékben nyitott a konstruktív és transzparens szakmai párbeszédre - jelentette be a cég az M
A magyar ételmentő startup márciustól már Romániában is harcba száll az ételpazarlás ellen, így tovább erősítve a régiós jelenlétét. A Munch jelenleg a román fővárosban, Bukarestben érhető el, de az idei tervek között szerepel több román nagyváros meghódítása is.
Hat televízió és streaming szolgáltatásra készülő film gyártására szavazott meg támogatást a Nemzeti Filmintézet (NFI). Az erdők élő rendszerét feltáró természetfilm, az elmúlt húsz év filmiparát áttekintő dokumentumfilm és portréfilm készül a nemzetközi hírű hangszerfejlesztő mérnökről, Szalay Andrásról. Az alkotásokat összesen 251,05 millió forin
Nem várható jelentős elmozdulás a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) a hétfői nyitást követően - írta az MTI-nek küldött előrejelzésében az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.
Egy jelentés szerint az 1990-es évek óta most emelkedett az eddigi legmagasabb szintre a munkaerőpiacot hosszú távú betegség miatt elhagyó emberek száma az Egyesült Királyságban - írja a bbc.com.
Idén ünnepli fennállásának 130. évét a salgótarjáni Wamsler Se Zrt. A cég az Opus Global Nyrt. ipari termelési divíziójának tagjaként az elmúlt időszakban véghez vitt fejlesztéseivel bizonyítja; egy nehézipari gyár is lehet innovatív és környezettudatos úgy, hogy az évtizedes rendszerek tudatos átvizsgálásával és megújításával jelentősen csökkenten
Az Apple vezérigazgatója, Tim Cook bejelentette, hogy a cég idén Kínában is piacra dobja a Vision Pro virtuális és kiterjesztett valóság headsetjét, amely az Egyesült Államokban már elérhető 3500 dolláros áron. Cook kiemelte az Apple kínai piac iránti elkötelezettségét is - írta a Cnbc.
Vizes élőhelyeket állítottak helyre a Dráva mentén a WiseDrava LIFE projektben horvát és magyar partneri együttműködésben, amivel az egyre súlyosbodó problémákat sikerült hatékonyan kezelni - közölte a WWF Magyarország, a projekt vezetője szerdán az MTI-vel.
Hamarosan madarakat, sünöket, pillangókat figyelhetnek meg a gyermekek saját iskolájuk, óvodájuk udvarán abban a 30 intézményben, ahol idén tavasszal K&H állatbarát ligetek létesülnek. Változatos növényekkel és egy kis odafigyeléssel azonban mindenki tehet azért, hogy olyan biodiverz kertet teremtsen, ahova az állatok is szívesen beköltöznek. A K
Gyengüléssel kezdte a hetet a forint a vezető devizákkal szemben, miután múlt hét pénteken már estére a 398-as szintet is átlépte a jegyzés az euróval szemben. Délelőtt azután erősödésbe kapcsolt, de nagy elmozdulás továbbra sincs. Gazdasági események szempontjából hétfőn a részletes államháztartási adatra lesz érdemes figyelni, nagyobb elmozduláso
Gergely Márton, a HVG felelős szerkesztője a SzavazóFülke nevű podcastban részletesen is elmagyarázta, miért döntöttek úgy, hogy bemutatják azt a rendőri jelentést, ami Magyar Péter és Varga Judit hangos veszekedéséről szólt és miért tartja ennek publikálását közérdeknek, miért mutat túl az ügy két ember magánélete vitáján.
Távolról sem jutott nyugvópontra a konfliktus a SPAR és a magyar kormányzat között. Sőt, a Világgazdaság információi szerint csak most kapcsol újabb fokozatba.
Ritkán fordul elő, hogy egy nagy földrajzi kiterjedésű statisztika teljesen hozza a papírformát. A nők házassága pedig ezt mutatja. Minél keletebbre megyünk, annál fiatalabban mondják el első életre szóló hivatalos fogadalmukat a hölgyek.
A Ganz-MaVag Europe Zrt. részletes tájékoztatást nyújtott be a spanyol hatóságoknak a vonatgyártó Talgo részvényeire tett ajánlat részleteiről a közvetlen külföldi befektetések (FDI) jóváhagyására vonatkozó szabályok szerint, és megerősítette, hogy teljes mértékben nyitott a konstruktív és transzparens szakmai párbeszédre - jelentette be a cég.
Enyhén csökkent az arany árfolyama, szünetet tartva a korábbi jelentős emelkedés után. A rally tovább erősödött, miután Jerome Powell, az amerikai jegybankelnök jelezte, hogy a központi bank három kamatcsökkentést tervez 2024-re. Nem tett jót a nemesfémnek a dollár erősödése Az arany spot ára 0,3%-kal, 2180,49 dollárra csökkent délután, miután korá
A zöldenergia a magyar gazdaság jövője a háztartásokban, a közlekedésben és az iparban egyaránt. Mondta a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. igazgatósági elnöke vasárnap a társaság Facebook-oldalára feltöltött videóban. Weingartner Balázs közölte, már nem kérdés, hogy a zöld átállást minél előbb és minél hatékonyabban kell megvalósít