Kisebb-nagyobb megállásokkal ugyan, de folyamatosan csökken a Grayscale Bitcoin Alapjának (GBTC) értéke. Március 22-én a három nappal korábbi állapotához képest
A Mavir bruttó üzemirányítási adatai szerint szerda délelőtt tartósan meghaladta a 3000 megawattot az 50 kilowatt (kW) feletti méretű napelemes rendszerek összes teljesítménye Magyarországon - írja az Energiaügyi Minisztérium (EM) szerdán Facebook-bejegyzésében.
Áremelkedéssel indított az új év a fővárosban, ahol használt téglaépítésű lakásra kerülettől függően átlagosan 558 ezertől 1,3 millió forintig terjedő négyzetméteráron szerződtek a vásárlók. A fővárosi otthonteremtők átlagosan 56,5 millió forintot fordítottak használt téglalakásra a 2024-es év első két hónapjának értékesítési adatai alapján, ennél
A jövő héten a Pénzügyminisztérium közzéteszi az államháztartás február végi részletes adatait, a jegybank kamatdöntő ülést tart, a statisztikai hivatal pedig egyebek mellett a foglalkoztatás és munkanélküliség februári helyzetéről közöl adatokat.
Elhunyt 80 éves korában Eötvös Péter Szent István-renddel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, karmester, zenepedagógus, a magyar és nemzetközi kortárs zene kiemelkedő alakja – tudatta a család vasárnap.
Emomali Rahmon, Tádzsikisztáni elnöke telefonon beszélt Vlagyimir Putyin orosz államfővel vasárnap. Ebben elítélte a moszkvai koncertterem elleni támadást, amelyet - orosz források szerint - tádzsik állampolgárok követtek el - írja a Moscow Times.
A Magyar Állami Operaház vezetése és az intézmény dolgozóit képviselő szakszervezetek elnökei vasárnap 11 órakor megállapodtak a sztrájk felfüggesztésében - közölte a dalszínház vasárnap az MTI-vel.
Felfutottak a koronavírus-járvány alatt a biciklieladások a világban, az iparági szereplők abban reménykedtek, hogy tartós lesz a trend, és autóról elektromos kerékpárra váltanak majd az emberek. Sok más fogyasztási cikkhez hasonlóan azonban a járvány elmúltával alábbhagyott a lelkesedés, felhalmozódtak a készletek, és égetni kezdték a készpénzt a
A bitcoin és más kriptovaluták továbbra is rendkívül népszerűek Dél-Amerikában, azon belül pedig specifikusan az olyan országokban, mint Argentína. Utóbbi
A Makovecz Imre tervei alapján épült Hagymatikum hazánk és valószínűleg az egész világ legszebb termálfürdője - mondta Orbán Viktor, miniszterelnök a megújult és kibővített Hagymatikum gyógyfürdő átadásán. Hozzátette, hogy a fürdő új épületrészének elkészültével Makó megint erősebb lett, és ezzel törlesztettünk valamit abból az adósságból is, amive
Már több mint 600 ezren regisztráltak a Gondosóra szolgáltatásra, amelynek révén eddig több mint 10 ezer életet mentettek meg, és 200 ezer hétköznapi ügyben tudtak segíteni a diszpécserközpont munkatársai - közölte Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán vasárnap.
A McDonald's "standard problémákra" hivatkozva megszünteti együttműködését srí lankai franchise partnerével, az Abans-szal, ami miatt az országban található összes, azaz 12 éttermet bezárják - jelentette be az amerikai vállalat ügyvédje, Sanath Wijewardane.
Számos érvem van, hogy miért nem nyáron érdemes Isztambulba ellátogatni. Eddig leginkább a tömeg, illetve a rekkenő hőség hiánya miatt döntöttem így, de most egy újabb nyomós indokom lett – ez pedig nem más, mint a Salep.
Az amerikai pénzügyi infrastruktúra-szolgáltató platform, a Stripe új területen terjeszkedik, forradalmasítva a kiskereskedelmi fizetéseket. A Stripe bejelentette az Amazonnal fennálló partnerségének bővítését. Ez a lépés lehetővé teszi, hogy a fintech óriás kezelje a fizetéseket azon kiskereskedők számára Ausztráliában és Kanadában, akik az Amazon
A hozzáértő befektetők új lehetőségek előtt állnak a kriptovaluta piac növekedésével. Egyre többen szavaztak bizalmat a Raffle Coin (RAFF) előértékesítésének,
Ébredj a természettel és készülj a tavaszra a Direct One márciusi tartalmaival! A hónapban érkezik az apokaliptikus eseményeket feldolgozó Elveszve a paradicsomban, aminek minden része elérhető lesz a Direct Now appban, így a Canal+ más sikeres sorozatai mellett akár ezt is egyben ledarálhatod. Nosztalgiázz kedvenc magyar filmjeiddel, inspirálódj e
A gyorsan változó gazdasági és pénzügyi környezetben, ahol különböző digitális valuták versengenek minél nagyobb piaci részesedésért, egy új szereplő, a
A Tesla Model Y volt 2023 legnagyobb darabszámban gyártott járműve, megelőzte a Toyota RAV4-est és a Ford F-150-es pickupot is - írja az Autoblog az Inovev francia EV-kutató cég tanulmánya nyomán.
Négyen meghaltak és többen megsérültek, amikor egy jármű lesodródott az útról és a nézők közé hajtott. Lábatlan és Bajót között tömegszerencsétlenség történt vasárnap kora délután, jelentette a rendőrség.
A négynapos húsvéti hosszú hétvége és a tavaszi szünet sok magyarnak üdüléssel telik a Szallas.hu adatai szerint. A két- és a hároméjszakás tartózkodás a legnépszerűbb, ezek összesen a foglalások 80 százalékát teszik ki. A hosszabb kikapcsolódáshoz többen választanak hotelt, nagyobb létszámnál pedig vendégházba, apartmanba vagy panzióba foglalnak.
A közösségi média egyre nagyobb hatást gyakorol mindennapi életünkre. Az eurostat felmérése szerint tavaly az uniós állampolgárok közel 60 százaléka használta aktívan valamelyik közösségi média platformot. A friss adatokból pedig az is kiderült, hogy hazánk igencsak előkelő helyen helyezkedik el a rangsorban, már ami az aktív felhasználókat illeti.