Egy felmérés szerint a rászorultsági elv 2010 után háttérbe szorult a magyar családtámogatási rendszerben, az erre fordított összeg nagy része ma már olyan formákban kerül a lakossághoz, amelyeknél a jómódú háztartások előnnyel indulnak.
A burkolati jelek újrafestése miatt forgalomkorlátozás lesz az M1-M7-es autópálya Budapest felé vezető, közös szakaszán március 26-27-én, kedden és szerdán - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. pénteken. Azt írták, hogy a csúcsidőszakon kívül - várhatóan 10-től 15 óráig - a 7-es és a 12-es kilométerszelvény között zajló munkálatok idejére váltako
Országos vízigényfelmérést végez a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara falugazdász-hálózata márciusban. Az Agrárminisztérium megbízásából végzendő felmérés célja a gazdálkodói hajlandóság megismerése a víz tájban tartására a mélyfekvésű, vízvisszatartásra alkalmas területeken.
A májusi cannes-i filmfesztiválon tartják a Furiosa: Történet a Mad Maxből című akciófilm világpremierjét - jelentették be csütörtökön a szervezők, kilenc évvel azután, hogy a posztapokaliptikus sorozat negyedik részét, a Mad Max - A harag útja című alkotást a világ egyik legjelentősebb filmes találkozóján mutatták be. George Miller rendező alkotás
Kényszermegoldásként született, mára egyre több útvonalon indulnak bicibus-ok Bécsben, hogy a gyerekek – felnőttek kíséretében – biztonságosan, konvojban kerekezhessenek el az iskolába. A bicibus koncepciója Barcelonából származik és egy 2022-es KRESZ-módosítás teszi lehetővé Ausztriában.
Egy használt, Yamaha G5 hangversenyzongorára gyűjt közösségi finanszírozási modellben egy őrségi civil szervezet, a támogatók koncertbelépőt és egyéb program részvételi lehetőségeket kapnak vásárlásukért cserébe.
Az időzítés kulcsfontosságú lehet, amikor kriptovalutákba, például Bitcoinba (BTC) fektetünk. Sok befektető kíváncsi arra, hogy van-e legjobb nap a Bitcoin
A magyar gazdaság versenyképességének erősítése kulcs a fenntartható felzárkózás eléréséhez. Hazánk versenyképességének erősítése nélkül nemcsak a hosszú távú fenntartható felzárkózás, de az egyensúlyok és az árstabilitás sem valósítható meg. A versenyképesség javítása továbbá a külső sokkokkal, válságokkal szemben is ellenállóbbá teszi a gazdaságo
A Mavir bruttó üzemirányítási adatai szerint szerda délelőtt tartósan meghaladta a 3000 megawattot az 50 kilowatt (kW) feletti méretű napelemes rendszerek összes teljesítménye Magyarországon – írja az Energiaügyi Minisztérium (EM) szerdán Facebook-bejegyzésében. Kiemelték, a korábbi csúcsot egy bő hónapja, február 16-án mérték, a hitelesített adat
Idegen anyag esetleges jelenléte miatt csomagolt paninit hívott vissza az Auchan – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken. Tájékoztatásuk szerint a visszahívás a négydarabos, 240 grammos, 2024. április 22-i minőségmegőrzési idejű, Auchan Kedvenc panini elnevezésű terméket érinti. A Nébih kéri a vásárlókat
Magyarországon az OTP Bank elsőként vezette be a statisztikai értékbecslést két évvel ezelőtt. Most egy jogszabályi változásnak köszönhetően bővülhet azon ügyletek köre, ahol alkalmazható lesz az azonnali módszer.
Történelmi szempontból a jelenlegi bikapiac nem olyan kivételes, mondják az HSBC stratégái, akik egyre pozitívabbak az amerikai részvényekkel kapcsolatban - írja a Marketwatch.
A mesterséges intelligencia már érzékelhetően jelentős hatással bír az IT munkaerőpiacra is, így számos változást hozhat magával az idei évben. Bizonyos munkakörök továbbra is keresettek maradnak, összességében azonban csökkenő tendencia figyelhető meg az IT szakemberek foglalkoztatása iránt - a költségcsökkentés és az AI megjelenése átrendeződést
Március 15-től elérhetők a NAV által készített 2023. évi szja-bevallási tervezetek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mindenki nyugodtan hátradőlhet anélkül, hogy bármit módosítana a tervezeten. Az RSM Hungary szakértői összefoglalták, hogy mire érdemes figyelni annak érdekében, hogy az szja-bevallásunk hiánytalanul töltsük ki, és egyrészt elkerüljü
A Telex beszámolója szerint október végén hackertámadás érte a Foxpostot, aminek elkövetője egymillió felhasználó adatainak közzétételével fenyegette meg a céget. A támadó 400 monerót (XMR) követelt váltságdíjként, ami a kriptopénz októberi, ~150 dolláros átlagárán számolva nagyjából 21 millió forintott jelentett. A Foxpost, követve a kiberbiztonsá
A Mezcserére készül a német labdarúgó-válogatott, közel nyolc évtized után érkezett el a váltás ideje. A Nike ugyanis visszautasíthatatlan pénzügyi ajánlatával leváltja a regnáló Adidast. Az amerikai sportszergyártón azonban a gigadeal sem segített, gyenge üzleti kilátásai miatt sárga lappal büntette a piac.
A rekordözön után a részvénypiacokon megakadt a lendület, az erősödő dollár visszavetette több eszköz, például a fémek árát. Budapesten az OTP a visszahúzó erő, a Mol részvénye viszont szép osztalékot ígér. A forint csúnyán esik, amit közvetve a svájciak váratlan kamatcsökkentésével magyaráznak. Százmilliárd dollár van a vezető kriptótőzsdénél.
Több hónapnyi halogatás és zárt ajtók mögött folyó egyeztetések után 2024. március 15-én az Európai Tanács elfogadta a Vállalatok Fenntarthatósági Átvilágításáról szóló Irányelvet (Corporate Sustainability Due Diligence Directive), amely röviden, mint CSDDD, vagy CS3D kering a köztudatban több mint két éve - írja a KPMG közleményében. A Tanács elfo
Másfél éve tartó, 12 mérkőzéses veretlenségi sorozatot őriz a labdarúgó-válogatottunk, és ha nem veszít Törökország ellen sem, akkor már csak egy eredményt kell kiszurkolni.
A Tesla flottájának növekedése időnként jelentősen meghaladta a szerviz növekedését – ami jelentős problémákat és várakozási időt eredményezett azon tulajdonosok
A kereslet-kínálati rés várt kitágulásának köszönhetően elképesztő ralit láthattunk a mögöttünk álló hónapokban az uránnál, az elmúlt hetekben azonban valósággal beszakadt a sugárzó érc jegyzése.
Egyre inkább megnehezítette Kijev tárgyalási pozícióját, ezért hamarosan eltörölhetik azt a fekete listát, melyre azokat a vállalatokat helyezte fel az ukrán vezetés, melyek szerintük az orosz agressziót támogatják. A listán korábban az OTP is szerepelt, emellett pedig súlyos ellentéteket szült nem csak más EU-s országokkal, hanem Kínával szemben i
Labdarúgó-mérkőzés miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz hétfőn és kedden Budapest VII., VIII. és XIV. kerületében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon. Az Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott jövő kedden Koszovó ellen játszik felkészülési mérkőzést a Puskás Arénában. A közlemény szerint tilos megállni
A társadalombiztosítási kötelezettségekről szóló, illetve bizonyos ellátásokkal összefüggő jogszabályok számos utalást tartalmaznak a munkaidőre vonatkozóan. Cikkünkben néhány, speciális jogviszonyt érintő, a munkaidőtől függő lényegi szabályra hívjuk fel a figyelmet.
A belföldi szállásfoglalók csaknem 80 százaléka két- vagy hároméjszakás üdülést tervez húsvétra és a tavaszi szünetre, a legtöbben az ország északi részére fognak utazni – közölte a szallas.hu. A szállásközvetítő oldal foglalási adatai szerint a következő hetekben a vendégek 27 százaléka megy szállodába, főként azok, akik hosszabb időre utaznak. A
Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben javult a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének németországi üzleti hangulatindexe márciusban. Az ifo gazdaságkutató intézet (ifo Institut – Leibniz-Institut für Wirtschaftsforschung an der Universität München e.V.) pénteken közzétett jelentése szerint az üzleti hangulatindex tavaly június óta a l
Válság válság hátán, háború háború után, sokkra sokk, deflációra infláció – mi lesz ebből? Visszatérünk valaha is a normalitáshoz? Van még olyan, hogy normális? Mibe érdemes fektetni a következő években?