Az eredményes paradicsomhajtatás egyik sarkalatos pontja a virágzás optimális környezeti feltételeinek megteremtése, illetve a virágok termékenyülését elősegítő technológiai eljárások szakszerű alkalmazása!
Közzétették a Magyar Reklámszövetség (MRSZ) 2023-as média- és kommunikációs piac költéseit felmérő számait, amiből kiderül, hogy ugyan kétszámjegyű volt nominálisan a növekedés a magyar reklámpiacon, de reálértéken eközben valójában csökkent a kommunikációs iparág árbevétele 2023-ban.
A megújuló energiaforrások termelésének fő kihívása az előrejelzés pontosságában rejlik. Magyar szakemberek egy olyan, mesterséges intelligencián alapuló szoftvert fejlesztettek, amely egyedülálló módon képes a mikroklíma figyelésére és elemzésére, ezáltal erőmű szinten állít elő termelési prognózist, így javítva az előrejelzések pontosságán.
Szédületesen növekszik a világban a tőkekoncentráció. Ez is lehet egy indoka a megnövekedett háborús aktivitásnak, hiszen a világ újrafelosztásának folyamata egyes államokat előbbre sorol, másokat hátrébb.
Az Autoliv dolgozóit a bértárgyaláson képviselő Vasas már március 14-én sztrájkbizottságot alakított, mivel a szakszervezet nem tudta elfogadni a munkáltató ajánlatát. Egy olyan ajánlatot, amely csökkentené a munkavállalók által kifejezetten kedvelt béren kívüli juttatás összegét, a béremelés mértéke pedig nem lenne elég a dolgozók jelenlegi életsz
A hazai járműipart meghatározó gyártói és nagyvállalati szereplői trendekről, beruházásokról, válságkezelésről, versenyképességről és fejlesztési irányokról beszélgettek a Portfolio-MAGE Járműipar 2024 konferencia első Vezetői kerekasztalában. Kiemelték: a legnagyobb kihívást az elektrifikáció, a jogszabályi nyomás és a kínai gyártók előretörése je
Az együttműködés keretében lehetővé válik, hogy a Budapesti Metropolitan Egyetem hallgatói megismerkedjenek a GIRO Zrt. szervezeti és szakmai felépítésével, és valós körülmények között készüljenek későbbi munkájukra.
Mi a helyzet, ha megbízási jogviszonyban dolgozik a várandós kismama évek óta? Elmehet táppénzre, ha veszélyeztetett terhes? Járnak egyáltalán ellátások a baba után? Vannak, akik nem munkaviszonyban dolgoznak, sokszor csak határozott ideig tartó projekteken egy adott megbízási díjért. Figyelni kell arra, hogy mennyi a megbízási díj, milyen időszakr
Az ország mintegy félszáz pontján figyelemfelkeltő kampánynapot tart szerdán a Magyar Talajtani Társaság (MTT). A termőtalaj állapotára és fontosságára szeretné felhívni a közvélemény figyelmét - jelentette be keddi közleményében az Agroinform.hu.
Elkészültek a Magyar Reklámszövetség (MRSZ) 2023-as média- és kommunikációs piac költéseit felmérő számai. Kétszámjegyű a nominális növekedés, de reálértéken mégis csökkent a kommunikációs iparág forgalma.
Megnyitott a McDonald’s kamionja a Nyugati pályaudvar mellett, hogy kiszolgálja a Sajtburgerre és Big Mac-re vágyókat, amíg a Nyugati téri étterem felújítás miatt zárva tart.
A mesterséges intelligencia már érzékelhetően jelentős hatással bír az IT munkaerőpiacra is, így számos változást hozhat magával az idei évben. Bizonyos munkakörök továbbra is keresettek maradnak, összességében azonban csökkenő tendencia figyelhető meg az IT szakemberek foglalkoztatása iránt - a költségcsökkentés és az AI megjelenése átrendeződést
A múlt évben az MRSZ Médiatorta 351,1, az MRSZ Kommunikációs torta 648,9 milliárd forint volt. A kimagasló infláció továbbra is rányomta a bélyegét az iparág teljesítményére, vagyis nominálisan ugyan nőtt mindkét torta, de reálértéken még mindig apadás mutatkozik. A médiatorta 6,6 százalékkal, a kommunikációs torta 5 százalékkal csökkent tavaly. Ez
A bitcoin (BTC) árfolyama a korábbi hetek emelkedése után egy nagyobb korrekciót szenvedett el. A legnagyobb piaci kapitalizációval rendelkező kriptovaluta árfolyama március 19-én több mint 8 százalékot esett, súrolva a 62 ezer dolláros szintet. Ez a legnagyobb napon belüli visszaesés 2022. november 9. óta, amikor is az FTX kriptotőzsde csődöt jele
Tavaly Joe Biden amerikai elnök kormányzata feldühítette a nagy technológiai vállalatokat (Big Tech cégeket) és egyéb, a személyes adatainkból hasznot húzó cégeket képviselő lobbistákat azzal, hogy elvetette azt a javaslatot, amely az adatvédelem, az online polgári jogok és szabadságjogok, valamint a versenyjogi biztosítékok amerikai szabályozásána
Ki hinné, de egész egyszerűen lehetne javítani a magyarok boldogságérzetét. Meg kellene szüntetni a korrupciót és mindjárt egy boldogabb ország lehetnénk.
A márciusi lakásbiztosítási kampány első hetéhez képest a másodikban 27 százalékkal nőtt a szerződéskötések száma a Netrisknél, ez majdnem tizenegyszeres növekedést jelent az egy évvel korábbi, kampány nélküli héthez képest. A lakásbiztosítási szerződést kötők több mint 80 százaléka új ügyfél - ismertette szerdán kiadott összefoglalójában a biztosí
Súlyos üzemzavar alakult ki az állami e-aláírásnál (AVDH), ami tovagyűrűző problémákat okozott, és ezért meghosszabbodnak bizonyos határidők is – mutatott rá Ruszin Zsolt, a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének alelnöke egy szerda déli közleményben.
A tavalyi VIP Vásárlók Éjszakája után most húsvéti szuperreggelt hirdetett meg az Auchan. A bizalomkártyás vevőket március 23-án reggel 7 és 9 óra között egy kis koccintással és ajándékkal fogadják. Emellett rengeteg akció is lesz.
2024-ben Magyarország 5 helyet zuhanva az 56. helyre került a World Happiness Report, vagyis a világ országait a lakosság boldogsága alapján listázó jelentés szerint. Az északi országok dominálnak a rangsor elején, amelyet Finnország vezet, immáron hét éve. Az Egyesült Államok először esett ki a TOP 20-ból, részben a fiatalok elégedetlensége miatt.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe változatlan nyitás után csökkent szerdán délelőtt. A BUX 12.00 órakor 65 910,37 ponton állt, ami a keddi záróértékéhez képest 23,5 pontos, 0,04 százalékos csökkenés, a szerdai nyitásnál 23,50 ponttal alacsonyabb. A részvénypiac forgalma délelőtt 1,6 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével
Új, úttörő termékeket hoztunk most Magyarországra a BitcoinBázis webshopján keresztül, amelyek újradefiniálnak mindent, amit eddig a kriptovaluta biztonságáról gondoltál. 4
Az utóbbi hónapokban több baljós hangulatú hír is felütötte a fejét az IT piaccal kapcsolatban. Pár hónapja bezárt az ország egyik legismertebb programozó bootcampje, nemrég pedig egy jelentősebb online programozóiskola is csődöt mondott. Az enyhe visszaesés más iparágak mellett az IT világát is elérte, ám ez nem azt jelenti, hogy a kódiskolák már
Februárban a munkadíjak emelkedése mellett tovább mérséklődött a szakemberhiány az építőiparban - közölte friss kutatásának eredményeit az építőipari segédanyagokat gyártó és forgalmazó Mapei Kft. szerdán az MTI-vel.
A híres filmzeneszerző, Hans Zimmer új zenei turnéja, "The World of Hans Zimmer - A New Dimension" 2024. november 7-én, az MVM Dome-ba is ellátogat. A két Oscar-díjas zeneszerző által összeállított show forradalmi zenei élményt ígér, Zimmer jellegzetes stílusában, tele erővel és szenvedéllyel. Bár Zimmer maga nem lép fel személyesen, a produkció a
Magyarországon először alkalmaztak onkológiai beteg gyerekeknél olyan műtéti eljárást, ahol a beavatkozást megelőzően egy VR-szemüvegen keresztül virtuálisan megjelenítették a daganatot és annak környezetét, ezzel pontos képet kapva a tumor elhelyezkedéséről és a környező erek állapotáról. Az eljárásnak köszönhetően a műtéti idő lerövidíthető, a sz
Márciusban már nem kell minden nap kapkodnunk a fejünk az újabb és újabb lakáshitel-kamatcsökkentésektől: a piaci kamatszintek megmerevedtek, aminek oka, hogy a referenciakamatok közelében vannak, ráadásul a kereslet is élénkülni látszik – értékelte a piaci folyamatokat Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.