Annak érdekében, hogy a természetben töltött idő a valódi szabadság megéléséről szóljon, elengedhetetlen, hogy a túrázási igényeinkhez alkalmazkodó praktikus és funkcionális ruhát viseljük, valamint kényelmesen magunkkal tudjuk vinni mindazt, amire szükségünk lehet az úton. A svéd túrafelszerelés-gyártó épp ezért új tavaszi-nyári kollekciójának d
Az európai parlamenti képviselők jóváhagyták a gépjárművek károsanyag-kibocsátásának csökkentését célzó új uniós szabályozást. Szemben az eddigi tervekkel, hogy teljesen a hibrid és elektoroms meghajtású autók felé tolják a piacot a lehető legrövidebb időn belül, most az Euro7-es szabályozással mentőövet dobtak a hagyományos motorú járműveknek. Jel
A lakásbiztosítás a legnépszerűbb biztosítási forma Magyarországon, ennek ellenére a lakásbiztosítással rendelkezők 45 százaléka nem aktualizálja biztosítását – többek között ez derült ki az MBH Bank által készített reprezentatív felmérésből.
A korábbinál derűlátóbb módon ítélik meg a világgazdaság növekedési kilátásait a globális vállalati szektor szereplői. Különösen jelentősen csökkent azoknak az üzleti vállalkozásoknak az aránya, amelyek a közel-keleti konfliktust tekintik az első számú globális kockázatnak – áll az egyik legtekintélyesebb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, az Ox
Megannyi híres filmprodukció forgott már a magyar fővárosban, most ennek állít emléket a Paramount Network filmcsatorna rendhagyó túrája, amely egy egészen új nézőpontból mutatja be Budapest látványosságait. A kalandorok a helyszíneken kihelyezett Qr-kódokkal érdekességeket is megtudhatnak a hazánkban készült alkotásokról. Egyedülálló szabadtéri
Magyar kézbe kerülhet Európa egyik legnagyobb vonatgyártója; a piac egyöntetűen azt akarja, hogy a Talgót magyar befektetők vásárolják meg, ám a spanyol kormány próbál ellenállni a vételi szándéknak. Az InfoRádió Hecker Flóriánnál, a vg.hu újságírójánál tudakolta a részleteket.
A GTKB Ganz Transelektro Közlekedési Berendezéseket Gyártó Kft. fejleszti buszgyártási képességét, egyebek közt új innovatív vezérlőrendszert hoz létre a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) Plusz forrás felhasználásával - közölte a társaság az MTI-vel.
A bérlők mondtak véleményt az európai kiskereskedelmi központokról. Az évente elkészülő szakmai felmérésben a forgalmat és az üzemeltetést is értékelték. Ezen kívül vázolták, hogy milyen szempontok szerint választanak maguknak ilyen központot és beszéltek a bővülési terveikről is. A magyarok, szlovákok és csehek kedvence, Parndorf befért az első tí
Termékei további fejlesztését szolgáló gépeket szerzett be és korszerűsítette gyárát a páncélszekrényeket gyártó pécsi Strauss Metal Kft. - tájékoztatta a több mint harminc éve működő, magyar tulajdonú társaság az MTI-t.
Az Európai Parlament szerdai plenáris ülése elfogadta az ipari kibocsátásokról szóló irányelv felülvizsgálatát taglaló, a tagállamokkal már korábban megkötött megállapodást, az ipari kibocsátási portálról szóló új rendeletet.
Bár sokan azt gondolhatják, hogy a felújított készülék piacterén főleg a legolcsóbb készülékeket keresik a magyar vásárlók, a Rejoy.hu-nál gazdára találó készülékek kétharmada közép vagy felső árkategóriájú, és csak egyharmada alsó kategóriás. Míg összességében a kilencvenes években született vásárlók rendelik a legnagyobb tudású, így legmagasabb á
Sam Bankman-Fried volt a kriptográfiai ünnepelt sztárja, majd több milliárd dolláros csalásban találták bűnösnek. Ha az ügyészek elérikk, az FTX kriptovaluta tőzsde alapítója nagyon hosszú időre börtönbe kerülhet. A Sam Bankman-Fried elleni csalási perben az esküdtszék bűnösnek találta a bedőlt FTX kriptotőzsde alapítóját a minap New Yorkban. Hét v
Az MG Motor kínai autógyártó cég nagy sikereket aratott Angliában a kisautó MG3-mal. A friss generáció elérhető lesz Európa többi részén is első körben hibrid meghajtással. A MG3 Hybrid+ piaci bevezetése 2024 áprilisában várható. Árakat még nem tudni, az előző generáció az Egyesült Királyságban kb. 6,7 millió forintba került.
Futótűzként terjednek a pletykák a kriptoszektorban, miszerint Katar állam hamarosan egy hatalmas, valószínűleg több milliárd dollár értékű Bitcoin alapot hozhat
A kriptopiac a közelmúltban nagy csapást szenvedett el, ami jelentős likvidálásokhoz vezetett. A bitcoin árzuhanása 660 millió dollárnyi kriptót likvidált.
Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár áll majd Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter mellett a kormányinfón most, hogy Szentkirályi Alexandra budapesti főpolgármester-jelölt lesz – tudta meg az ATV.
2007 óta terjed Európában az afrikai sertéspestis, ami Magyarország környékén is felütötte már a fejét, a madárinfluenza pedig itthon is időről időre megjelenik. A helyzet tehát mielőbbi megoldást kíván az egész kontinens agráriumának érdekében.
A német titkosszolgálat elemzést készített a kormánynak az oszországi katonai fenyegetésről. Az előrejelzés szerint, Oroszország 2026-ban megtámadhatja valamelyik NATO-tagországot.
Több mint 1600 fogyasztó kap kompenzációt az EU Solar Nyrt.-től a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárásának köszönhetően. A napelemek telepítésével foglalkozó cég vállalta, hogy három évig ingyenesen nyújt szervizelési és karbantartási szolgáltatást azon ügyfeleinek, akik a 2022 nyarán indult versenyfelügyeleti eljárással érintett pályázat keretéb
Ezen a télen sem lehetett megverni Ausztriát a magyar utazóknál, akik közül viszont már többen mentek városnézésre, mint síelni - derül ki a Bank360.hu utasbiztosítási adatainak elemzéséből. A téli üdüléseink rövidebbek voltak, mint a nyáriak, a gyors online biztosításkötést pedig már többnyire közvetlenül az indulás előttre hagyjuk.
A hazai építőipar termelési értéke 2022-ről 2023-ra öt százalékkal esett vissza, idén pedig további 1,1 százalékos csökkenés várható – mondta az InfoRádióban az MBH Bank szenior ágazati elemzője. Horti Flóra arról is beszélt, hogy tavaly folytatódott a lakásépítések és a kiadott építési engedélyek számának csökkenése, tranzakciószámban viszont már
Az Agrárminisztérium (AM) minden lehetséges eszközzel küzd Brüsszelben a Közös Agrárpolitika uniós szabályainak egyszerűsítéséért. Most a gazdálkodókon a sor, hogy közvetlenül jelezzék egy uniós online felmérés keretében Brüsszel felé, hogy a támogatásokhoz kapcsolódó mely eljárások és szabályok kapcsán ütköznek nehézségekbe, mely terheket érzik a
Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. július 1-jétől egységes márka alatt szavatolja az energiaellátást az egyetemes szolgáltatásban, miután lezárul az E.ON Áramszolgáltató Kft. beolvadása a társaságba - tájékoztatta az állami tulajdonú energetikai cég szerdán az MTI-t.