Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hivatalában fogadta a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (Vosz) vezetőit, Eppel János elnököt és Perlusz László főtitkárt. A találkozó keretében a felek áttekintettég a gazdasági folyamatokat, valamint külön kitértek a munkaerőtartalék aktivizálásával kapcsolatos ja
Egy matuzsálemi korú albatrosz idén is anyai örömök elé: a 74 éves Wisdom (angolul bölcsesség) névre keresztelt állat visszatért Hawaii melletti otthonába, és fészket rakott.
Annak a diáknak, akinek a diákigazolványa október végén lejárt és nem tanul tovább, illetve nem helyezkedett el, és orvosi ellátásra más jogcímen sem jogosult, december 16-ától egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie – hívta fel a figyelmet az adóhivatal.
2024 a végéhez közeledik, azonban a spekulánsok továbbra sem hagytak fel azzal, hogy megtalálják a legnagyobb potenciált rejtő projekteket. Egyes elemzők szerint a következő esztendő első felében a legnagyobb potenciállal a Rexas Finance (RXS) mellett a Shiba Inu (SHIB), a Cardano (ADA), a The Sandbox (SAND), a Curve DAO (CRV) és a Polkadot (DOT) r
Az otthonteremtők körében a kamatszint csökkenése és a megújult támogatott konstrukciók népszerűsége, valamint a mérséklődő állampapírhozamok eredményeként a befektetők visszatérése kétéves csúcsra emelte a hazai ingatlanpiaci keresletet. Tranzakciószámokban az előrejelzett 110-130 ezres éves sáv közepe körül zárhat a szegmens, a hitelpiac kiemelke
A Magyar-Szaúd-Arábiai Digitalizációs Klaszter (HSD Cluster) első alkalommal rendezte meg nyílt napját, amelyen a résztvevők betekintést nyerhettek a Klaszter működésébe, jövőképébe és célkitűzéseibe. Az esemény különleges vendége volt Faragó Sándor, Magyarország külgazdasági és kereskedelmi attaséja, aki a szaúd-arábiai piacban rejlő lehetőségekrő
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 645,24 pontos, 0,81 százalékos emelkedéssel, 79 818,38 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 19,0 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek a pénteki záráshoz képest. Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: átlag feletti forgalomban e
Donald Trump menye távozik a republikánus szervezőbizottság éléről. Lehetséges, hogy hamarosan beköltözik a szenátusba. Lara Trump, Donald Trump fiána , Ericnek a felesége távozik a Republikánus Nemzeti Bizottság (RNC) társelnöki posztjáról. A 42 éves férfi ezt X- en jelentette be. "Az amerikai történelem legkövetkezményesebb választásának társeln
A Volkswagen és a szakszervezetek között folytatódnak a tárgyalások a németországi leépítésekről. A hétfői egyeztetés nem hozott áttörést, de a felek megállapodtak a következő tárgyalási időpontokról. A vállalat és a munkavállalói képviselet álláspontja továbbra is jelentősen eltér egymástól a gyárbezárások kérdésében.
Nagyon bejött a TV2-nek a Házasság első látásra és a Legyen Ön is Milliomos, így hétköznap ismét hatalmas előnnyel verték az RTL-t, a Megasztár révén pedig a vasárnapot is behúzták. AZ RTL-nél az X-Faktor jó nézőszámának örülhettek. December első hetében, azaz a mögöttünk álló héten ismét a TV2 uralta a nézettségi versenyt. Minden fontos célcsoport
Huszonnégy órára őrizetbe vette a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert – erősítette meg a Székelyhon hírportálnak hétfőn este Kovács Mihály Levente, az erdélyi város RMDSZ-es alpolgármestere.
A 2023-ban megjelent PEPE a kétezres években felbukkanó békán alapszik, ami az internet egyik kedvenc mémjévé vált. Hasonlóan a Dogecoinhoz és a Shiba Inuhoz, a PEPE is a közösségi szórakoztatásra, az internetes trendekre és a mémkultúrára építve próbálja vonzani a befektetőket. Másfél évvel indulását követően azonban a PEPE tízmilliárdos projektté
Európában első alkalommal, Helsinkiben került megrendezésre a HONOR Talents Global Design Awards díjátadó rendezvénye. A verseny a fiatal művészek fejlődését és kreativitását a technológia segítségével támogatja, inspirálja, és művészetüket a nemzetközi színpadon mutatja be. A díj egy innovációs inkubátor, amely hozzájárul a kultúrák egymáshoz köze
Sikeres konzorciumi projektet zárt a Mol és a Pannon Egyetem, valamint további három évre szóló együttműködést kötöttek - tájékoztatta a Mol hétfőn az MTI-t.
Az olajpiac lendülete nem csillapodik: hétfőn az árak ismét emelkedtek, ami tovább fokozhatja a globális gazdasági aggodalmakat. A Brent típusú nyersolaj ára 1,73%-kal, hordónként 72,35 dollárra nőtt, míg az amerikai West Texas Intermediate (WTI) ára 2,07%-os emelkedéssel 68,59 dollárra kúszott fel. Az árnövekedés hátterében Kína áll, amely a gazda
A magyar kormány új támogatási programot indít 2025 januárjától, amely a 26. életévüket be nem töltött fiatalok számára kínál kamatmentes munkahitelt. Az intézkedés célja, hogy segítséget nyújtson a fiatal munkavállalóknak a pályakezdéshez és az önálló élet megalapozásához, legyen szó lakhatásról, tanulmányokról vagy akár vállalkozás indításáról. A