2024. december 6. péntek

dec. 6
12:06
4100 milliárdos hiány van a jövő évi költségvetésben, most közzétették, hogyan szereznének rá pénzt (Telex)
A lejáró hitelek pótlásával együtt 12 838 milliárd forintnyi új hitelt vesz fel a magyar állam jövőre.
dec. 6
12:09
Forronghat a magyar autósok egy része (Infostart)
Hétvégén kis mértékben változnak a hazai nagykereskedelmi üzemanyagárak.
dec. 6
12:09
Üti a bankokat a kormány, de tőlük is várja a lestoppolt brüsszeli pénzek kiváltását (Privátbankár)
Ez is kiderül az állami költségvetés 2025. évi finanszírozási tervéből, amelyet a Pénzügyminisztérium és az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) ismertetett.
dec. 6
12:09
Olcsóbban vehetjük az üzemanyagot, mint a szomszédok (Növekedés)
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján novemberben Magyarországon a benzin átlagára 4 forinttal, míg a gázolajé 2 forinttal volt kedvezőbb a környező országok átlagáránál - hívta fel a figyelmet közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
dec. 6
12:12
Összecsapnak a fejünk felett a kínai óriások, van, aki még a Temunál is jobban nyomul (Forbes)
A Shein kétmilliárd eurót csinált a német piacon, eközben a Temut több mint 16 millióan használják az országban. Ha lassacskán, de már az Unió is kezd kapcsolni.
dec. 6
12:15
Jó darabig még biztosan lesz kínai nagydíj a Forma–1-ben (vg.hu)
Öt év után idén volt először nagydíj Kínában, és 2030-ig biztosan lesz is.
dec. 6
12:21
Jön a munkáshitel, olcsóbbak lehetnek a személyi kölcsönök is (Piac és Profit)
Jelentős konkurenciát támaszt a személyi kölcsönöknek a januártól induló munkáshitel, ami – az egyébként is igen erős verseny mellett – arra ösztönözheti a bankokat, hogy tovább csökkentsék a kamatokat. Az elmúlt hetekben már több szolgáltató is módosított az árazáson, ám az egy számjegyű kamatok tömeges alkalmazására még várni kell.
dec. 6
12:21
Milyen kamaton igényelhető januárban az otthonfelújítási hitel? (ProfitLine)
A tervek szerint jövőre indul az új otthonfelújítási program és a hozzá kapcsolódó támogatott felújítási hitel. Az igénylést csak 2025. januárjától lehet benyújtani, de azt már most pontosan tudni lehet, hogy milyen kamat mellett érhető el a kedvezményes kölcsön.
dec. 6
12:21
Baj van a hibrid Audik akkumulátorával, állítólag Magyarországon gyártották őket (Portfolio)
Az Audi kénytelen visszahívni bizonyos plug-in hibrid modelljeit - jelentette a hvg.
dec. 6
12:21
Reggeli Tükör 2024 December 6. – Vegyes indítás az európai tőzsdéken (TőzsdeFórum)
Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken. A londoni FTSE100 index 0,01 százalékkal gyengült, a frankfurti DAX-30 index 0,09 százalékkal emelkedett, a párizsi CAC-40 index pedig 0,10 százalékkal erősödött a kereskedés kezdetén. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 index 0,14 százalék csökkenést jelzett nyi
dec. 6
12:21
Rendkívüli időpontban változnak az üzemanyagárak, van, aki örülhet (vg.hu)
Szombattól ismét változtat a Mol, a héten már harmadszor
dec. 6
12:23
Visszaesett az ipar! Október számai nem hazudnak (TőzsdeFórum)
Októberben az ipari termelés volumene 0,2, munkanaphatástól megtisztítva 3,1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól – jelentette pénteken első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 2,0 százalékkal meghaladta a szeptemberit. Októberben a feldolgozóip
dec. 6
12:27
Lehullt a lepel: így pótolná a brüsszeli pénzeket a kormány (Menedzsment Fórum)
A Pénzügyminisztérium és az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) ismertette az állami költségvetés 2025. évi finanszírozási tervét.
dec. 6
12:27
Elképesztő! Végleg bezár London legrégebbi hal- és húspiaca (Agroinform)
Több száz év után 2028-ban végleg megszűnnek.
dec. 6
12:30
Literenként több forinttal olcsóbban tankoltunk novemberben, mint az "átlag autós" a szomszédos országokban (Üzletem)
Novemberben is a kormány által meghatározott "plafon" – a szomszédos országok átlagárai – alatt maradtak a hazai üzemanyagárak: a 95-ös benzin 4, a gázolaj 2 forinttal. A régiós átlagárak ugyanakkor továbbra is alacsonyabbak, mint a magyarországiak.
dec. 6
12:33
Rossz hír jött egy szomszédos ország GDP-jéről (Privátbankár)
A román GDP 0,1 százalékkal csökkent a harmadik negyedévben az előző negyedévhez képest – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
dec. 6
12:33
Nagyvállalkozásoknak indul pályázat (Piac és Profit)
Péntektől lehet pályázni az új, nagyvállalati fókuszterületi innovációs programra – jelentette be Bódis László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára pénteki sajtótájékoztatóján.
dec. 6
12:39
Stabil a költségvetés finanszírozási helyzete (hirado.hu)
A 2025. évi magyar költségvetés finanszírozási helyzete stabil, az új gazdaságpolitikai akcióterv megvalósításához szükséges források maradéktalanul rendelkezésre – jelentette ki Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium (PM) államháztartásért felelős államtitkára.
dec. 6
12:39
Ennél az autóipari beszállítónál nem kell leépítésektől tartani, a létszám még bővülni is fog (vg.hu)
A gazdasági nehézségekre a termékportfólió átalakításával válaszolt a vállalat.
dec. 6
12:45
Elkészült az első átfogó kutatás a hazai digitális retail media helyzetéről (Kreatív Online)
A PwC Magyarország az IAB Hungary szakmai közreműködésével 2024 novemberében alapozó kutatást végzett az e-kereskedők körében a retail media jelenlegi helyzetéről, amelynek eredményeit a november végén tartott Digital Hungary Klub retail media témájú szakmai rendezvényén mutatták be.
dec. 6
12:45
Kijött a technikumok TOP listája (Növekedés)
Megjelent a Mandiner Technikumi Rangsor 2025 TOP 100-as listája, amely a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal és az Oktatási Hivatal közhiteles adatai alapján, a tanulók bemeneti és képzési-kimeneti teljesítményének, az intézmények oktatói létszámának és digitális ellátottságának figyelembevételével készült. A szakképzési technikumok telje
dec. 6
12:51
Elon Musk régi barátja felel a kriptókért és a mesterséges intelligenciáért Donald Trump új kormányában (vg.hu)
Az üzletember még a PayPalnál közösen eltöltött időből ismeri Elon Muskot.
dec. 6
12:54
Az emberi hibernáció és a hosszú űrutazás kulcsa a denevérek vérében rejlik? (BitcoinBázis)
A Greifswaldi Egyetem biofizikusai és biokémikusai a denevérek vérének tanulmányozásával új ismereteket szereztek arról, hogyan válhat lehetővé az emberi hibernáció az űrutazások során. A kutatást a Proceedings of the National Academy of Sciences című folyóiratban tették közzé a közelmúltban. Emberi hibernáció az űrben A természetben számos állat t
dec. 6
12:54
Tízezrével képzik az akkumulátor-technikusokat Európában (Gyártástrend)
Európa egyik vezető, a fenntartható energiaágazatra specializálódott szakképzési központja, az InnoEnergy Skills Institute bejelentette, hogy a két éve indított programjuk keretében, az Európai Akkumulátor Szövetség Akadémián keresztül közvetlenül kiképzett tanulók száma idén decemberre elérte a százezer főt.
dec. 6
12:57
Adómentes juttatás munkavállalóknak, az év végi jutalmazásnál is jól jöhet (Adózóna)
A bruttó minimálbér összegéig, azaz az idei évben 266 800 forintig adómentesen adhatnak a munkáltatók munkavállalóiknak, valamint azok közeli hozzátartozóinak kulturális szolgáltatásra szóló belépőjegyeket, bérleteket, amelyeknél nem kikötés, hogy belföldi eseményekre, rendezvényekre szóljanak. Cikkünkben összefoglaljuk, milyen szolgáltatásokra ter
dec. 6
12:57
Új fejezet a mezőgazdasági gépalkatrész-kereskedelemben (Agroinform)
A Chemical-Seed Kft. 2025. január 1-től hivatalosan is a JCB gyári alkatrészek kereskedője lesz.
dec. 6
13:00
Claydon Hybrid T – megspórolja a vetéselőkészítő talajművelést (GépMax)
A Hybrid T vetőgépek konstrukciója lehetővé teszi, hogy alacsony vonóerőigénnyel (50-65 Le/m) működjenek.
dec. 6
13:03
Durvul a robottaxi-háború, jöhet a forint sorsdöntő estéje (Privátbankár)
A tőzsdék óvatosan optimisták a fontos amerikai adatok közzététele előtt, a BUX azonban határozottan esik és a forint is gyengül. Este egy újabb hitelminősítő nyilatkozik Magyarországról. A Richter esésének okait boncolgatja egy brókercég, sok a fejlemény a robottaxik frontján. Nem tartott sokáig a százezer dolláros bitcoin, de azért nem is né
dec. 6
13:03
Újabb innováció a Petkus-tól az EuroTier 2024 kiállításon (Mezőhír)
Petkus: variabilitás, mobilitás, multifunkcionalitás – bemutatták az innovatív konténeres vetőmag-feldolgozó vonalat.
dec. 6
13:03
Szombaton már változik az üzemanyag ára (Transpack)
Nem sokáig stagnált az üzemanyag ára – csekély mértékben, de szombaton az egyik nagykereskedelmi ára ismét változik.
dec. 6
13:03
Gyárak zárnak be, elszabadulhatnak a műtrágyaárak (Agrárágazat)
Fenyegeti az európai mezőgazdaságot is a műtrágyagyártás globális helyzete: áremelkedés és ellátási zavarok jöhetnek.
dec. 6
13:05
A klímaváltozás az ideinél is kisebb búzatermést hozhat (Agrárágazat)
A magyar és az orosz mezőgazdaságot is sújtja a gyors klímaváltozás, ott az ideinél is kevesebb búza teremhet.
dec. 6
13:09
Így alakítják át a pedagógus-továbbképzési rendszert (HR Portál)
Átalakul a pedagógus-továbbképzési rendszer, nagyon sok képzés online elérhető lesz - közölte a Belügyminisztérium köznevelési helyettes államtitkára csütörtök reggel az M1 aktuális csatorna műsorában.
dec. 6
13:09
Gyengélkedik a forint a Fitch esti döntése előtt (vg.hu)
Meredek pályán gyengül a magyar deviza.
dec. 6
13:09
Hétfőn és kedden korlátozottan működnek az NÚSZ ügyfélszolgálatai (Növekedés)
A jövő hét első két napján informatikai fejlesztés miatt korlátozottan működnek a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) ügyfélszolgálatai. A társaság munkatársai kizárólag általános tájékoztatást tudnak nyújtani személyesen és online is. E-matricát a fejlesztés időszaka alatt is zavartalanul lehet vásárolni. Teljeskörű ügyintézésre vár
dec. 6
13:15
Életbevágó bejelentés jött a hazai üzemanyagárakról: készülhetnek az autósok, pár óra és éles a változás (Pénzcentrum)
A benzin ára nem módosul, a gázolajért 2 forinttal fizetünk kevesebbet holnaptól.
dec. 6
13:18
DéliBux 2024 December 6. – nyitás után csökkent a BUX (TőzsdeFórum)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,24 pontos nyitás után csökkent pénteken délelőtt. A BUX 11.30 órakor 78 925,47 ponton állt, ami a csütörtöki záróértékéhez képest 354,07 pontos, 0,45 százalékos csökkenés, a pénteki nyitásnál 354,31 ponttal alacsonyabb. A részvénypiac forgalma délelőtt 1,9 milliárd forint volt, a vezető részvények a
dec. 6
13:18
5 kriptovaluta, mely kitörhet most, hogy a bitcoin elérte a 100 000 dolláros árfolyamot! (BitcoinBázis)
Az év utolsó hónapjában elérte a bitcoin a 100 000 dolláros árfolyamot, ezzel egy teljesen új fejezetet megnyitva a digitális eszközök történetében. Elemzők szerint azonban ez a csúcs hirtelen korrekcióhoz vezethet, mely kaput nyithat az altcoinok számára, hogy jelentős növekedést érjenek el. A befektetők szerint az alternatív digitális eszközök mo
dec. 6
13:21
A Mohu több tízmilliárd forintból újítja meg Magyarországon a kukásautóflottát (ProfitLine)
Több tízmilliárd forintból újítja meg a Mohu a hazai kukásautóflottát, az első új járművek 2025-től állnak forgalomba az ország különböző pontjain; a beruházás célja, hogy 2027-ig a jelenleg forgalomban lévő, elavult járműveket lecseréljék, az átlagos járműéletkort 10 év alá csökkentsék - közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.
dec. 6
13:21
A Waberer's megvette a Posta Biztosítókat - Hogyan tovább? (Portfolio)
A Waberer’s az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül. A cég már nemcsak fuvarozásban és logisztikai szolgáltatásokban jeleskedik, hanem egyre nagyobb súlyt fektet a biztosítási piacra. A Posta Biztosítók többségi tulajdonának megszerzése új mérföldkő ezen az úton. Milyen szinergiákat kínál az új akvizíció, és miért döntött úgy a válla
dec. 6
13:21
Így fegyverzi fel szép lassan magát egész Európa: ide öntik a pénzt - mégis, mire készülnek? (Pénzcentrum)
A jövő egyik kulcsfontosságú területe lehet az extrém költséges védelmi ipar, de a vállalkozásoknak most kell kockáztatniuk. Hazánkban mindez még erősen kezdeti fázisban van, és a hosszú ellátási láncokba most tudnak kapcsolódni a bátrabbak, persze ehhez megfelelő tőkeinjekció is szükséges. A védelmi iparban működő kis- és középvállalkozások ugyani
dec. 6
13:24
Költségvetés: 4100 milliárd forintos lyukat kell betömni, így jöhet ki a matek (Forbes)
Itt a kormány és az ÁKK terve arra, miből finanszíroznák a 2025-ös költségvetési tervben szereplő, több ezer milliárd forintos hézagot.
dec. 6
13:24
145 ezer gazdálkodó kapott támogatási előleget november végéig (Üzletem)
Lezárult a Közös Agrárpolitika új időszakának második előlegfizetési időszaka, amelynek keretében 145 ezer gazdálkodó részesült 317,8 milliárd forint támogatásban.
dec. 6
13:27
A kormány szerint nincs mit izgulni a 2025-ös költségvetésen (Menedzsment Fórum)
A 2025. évi magyar költségvetés finanszírozási helyzete stabil, az új gazdaságpolitikai akcióterv megvalósításához szükséges források maradéktalanul rendelkezésre állnak, és minden esély megvan arra, hogy a gazdaság növekedése magasabb fokozatba kapcsoljon – jelentette ki Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium (PM) államháztartásért felelős államt
dec. 6
13:27
Fontos hír érkezett a magyar energiaellátás számára Brüsszelből (Portfolio)
Jóváhagyta az Európai Bizottság pénteken, hogy a franciaországi székhelyű Veolia Environnement kizárólagos irányítást szerezzen a magyarországi székhelyű Uniper Hungary Energetikai Kft. felett – közölte a brüsszeli testület a gönyűi gázerőmű kapcsán kulcsfontosságú döntést.
dec. 6
13:27
Kihirdették Stat Wars Uni idei eredményeit (Növekedés)
Megszületett a végeredmény a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közös szervezésében, neves hazai egyetemek közreműködésével megrendezett hetedik országos Stat Wars Uni versenye, amelyen felsőoktatási intézmények hallgatói vehettek részt két kategóriában - közölte a KSH.
dec. 6
13:33
Magyarországon még nem látott gépújdonságok! Amazone a 2025-ös AgromashExpo-n (Agroinform)
Találkozzon a mezőgazdasági innovációk élvonalával!
dec. 6
13:33
Csökkentették a globális búzatermés kilátásait (Agrofórum)
A Nemzetközi Gabonatanács (Igc) közölte, hogy csökkentette a 2024/25-ös gazdálkodási szezonra vonatkozóan a globális búzatermelés-előrejelzését, részben az Európai Unió kilátásainak csökkenése miatt.
dec. 6
13:33
Különleges filmekkel csábít decemberben a Disney+ (MMonline)
Az idei év végén is mindenkire gondol a Disney+, különleges válogatással zárul 2024: december 3-án a „Star Wars: Kóbor alakulat” (Star Wars: Skeleton Crew) a Star Wars-univerzumába repít, december 13-án a legendás Elton John életébe és pályafutásába nyerhetsz betekintést, december 11-én pedig olyan magával ragadó történetbe, mint a Pixar és a Disne
dec. 6
13:39
Mennyivel keresnek többet a csehek, mint mi? (vg.hu)
Sokkal. A cseh bruttó átlagkereset majdnem 750 ezer forintnak felel meg, a magyar csak 520 ezer körül van.

Keresés