2024-ben a mezőgazdaság teljes kibocsátása 4,0 ezer milliárd forint felett alakult, az előző évitől 8,0 százalékkal maradt el; a növénytermesztés volumene 11 százalékkal kisebb, az állattenyésztésé 4,9 százalékkal nagyobb volt – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
A veresegyházi Golden Muaythai SE és Dér Heni összefogásával egy különleges jótékonysági licit indul december 6-án, amelyben egy dedikált bokszkesztyű kerül árverésre, több mint harminc híresség aláírásával. Az aukcióból befolyt összeggel súlyos betegséggel küzdő gyermekek és családjaik mindennapjait szeretnék szebbé tenni az Egy Lépéssel Több alap
A Szupermenta program legfrissebb tesztje során 25 zöldség-gyümölcs ételmentő csomagot vizsgáltak, melyek közül 5 élelmiszerbiztonsági szempontból a megfelelőség határán mozgott, és 3 csomag nem felelt meg a minőségi minimumkövetelményeknek.
Az ipar októberi 2 százalékos bővülése elsősorban a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása, valamint az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása alágazatok növekedésének volt köszönhető.
A hét eleji csúcsdöntések után csütörtökön mínuszban zártak az amerikai tőzsdék, majd ezt követően Ázsiában vegyes mozgások látszottak a piacon. Az európai tőzsdéken mérsékelt, és vegyes elmozdulások látszanak, ami indokolt is, hiszen délután érkezik a hét legfontosabb adata, az amerikai munkaerőpiaci főmutató. Este megjelenik a Fitch hitelminősítő
A személyijövedelemadó-törvény 2025-től életbelépő módosításának következtében már nem kell leadózni a szellemi termékek gazdasági társaságokba történő apportálása esetén keletkező "virtuális" nyereséget – írja a Csővári Legal. Miben rejlik a szabályváltozás jelentősége? Egyértelmű választ tudunk-e adni jövőre a több évtizedes kérdésre: a cég vagy
Az idei októberben az előző havit 2 százalékkal meghaladta az ipari termelés, ami elemzők szerint jó hír, de nagy optimizmusra azért nem ad okot. Az ipar az első tíz hónap alatt majdnem 4 százalékkal múlta alul az előző év azonos időszakában mértet. Október éves alapon is mínuszt mutat.
A "Kezünkben a jövőnk" mottó jegyében tartott konferenciát az öt évvel ezelőtt alakult Kárpát-medencei Magyar Vállalkozói Szövetségek Nemzeti Fóruma (Kmvnf) és a Vosz Budapesten december 5-én.
Vegyes piaci hangulatban érkezünk el a hétvégéhez. Miután csütörtökön a bitcoin (BTC) áttörte a 100 000 dolláros árfolyamot, az azt követő volatilitásnak hála pillanatokig, de visszazuhant 90 000 dollár környékére a vezető kriptovaluta. Péntek délután 2,87 milliárd dollár értékben járnak le bitcoin- és ethereum-opciók, melyek további volatilitást h
Az Európai Bizottság az új élelmiszerekről szóló rendelet keretében még mindig nem határozta meg az Unióban történő forgalmazásra vonatkozó közös szabályokat.
Két budapesti iskolában is diáklányokat zaklathatott egy tanár. Az Óbudai Gimnáziumban az interneten írta egy diáknak, hogy le akar vele feküdni, korábban a Budapesti Ward Mária iskolából azért rúgtak ki, mert egy 14 éves diáklányt megcsókolt és többször fogdosott. Utóbbi ügyben vádat is emeltek ellene.
Az air fryer utat tört a modern világ hagyományos sütői mellett, hiszen időt és olajat lehet vele spórolni, nem is keveset. De vajon van-e, és ha igen, mi a hátulütője ennek az oly közkedvelt konyhagépnek?
Komáromi Zsófiának, a Publicis Groupe Hungary Chief Talent Officerének és a Publicis Groupe CEE Talent Transformation Partnerének ítélték oda a 2024-es HR Diversity Champion of the Year kategóriadíját a European Diversity Awards-on. Az egyik legnagyobb presztízsű európai DEI-tematikájú (Diversity, Equity, Inclusion) elismerés (amelynek céges, “Comp
2024-ben a mezőgazdaság teljes kibocsátása 4,0 ezer milliárd forint felett alakult, az előző évitől 8,0 százalékkal maradt el. A mérséklődéshez a teljes termelési volumen 4,4 és az árszínvonal 3,8 százalékos együttes szűkülése vezetett.
Tiborcz István korábbi cégéhez, az Elioshoz és más kormányközeli ügyekhez kapcsolódó iratokat kerestek titkosszolgálatok Szijjártó Péter utasítására egy pár évvel ezelőtti razzia során.
A legjobb BTL-megoldásokat díjazó versenyünk díjátadóján 10 aranyat, 6 ezüstöt és 9 bronzot oszthattunk ki, a fődíjak mellett egy különdíjjal méltatott a zsűri egy nagyon fontos kampányt. Képgaléria következik!
Új évaddal jelentkezik decembertől az NMHH Podcast. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) sorozata ezúttal a gyermekek online biztonságával, valamint az ehhez kapcsolódó legfrissebb trendekkel és követendő példákkal foglalkozik. Az első adás már fel is került a hatóság közösségimédia-felületeire.
Az elmúlt években Magyarországon tapasztalt jelentős bérnövekedés történelmi és régiós viszonylatban egyaránt kiemelkedő. A 2010 óta eltelt időszak gazdasági fejlődésének legnagyobb nyertesei a magyar munkavállalók, akik közel 70 százalékos reálbéremelkedést érhettek el. Felmerül azonban a kérdés: fenntartható-e ez a növekedési ütem, és milyenek a
A reálkeresetek és a foglalkoztatás mutatóinak alakulása rendszeres tárgya a híradásoknak és az elemzéseknek. Viszonylag ritka azonban a kettő együttes vizsgálata, holott a növekedés nemzetgazdasági és társadalmi haszna akkor realizálható maximálisan, ha dinamikus bővülésük egyszerre történik. A számokat elemezve megállapítható: ez a gazdasági brav
A kormány nemrég jelentette be, hogy átrendezi a béren kívüli juttatások rendszerét: a 35 év alatti fiatal munkavállalók számára a kedvezményes adózású, évi 450 ezer forintig terjedő béren kívüli juttatási keret mellett havonta további 150 ezer forintos lakhatási támogatás válik elérhetővé. Emellett a SZÉP kártyára érkező összeg maximum fele felhas
Az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal nőtt az ipari termelés 2024. októberben, az egy évvel korábbitól így – a munkanapok számát figyelembe véve – "mindössze" 3,1 százalékkal maradt el – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
Új tradíció született Sas István, a magyar reklámszakma úttörőjének emlékének ápolására és a reklámszakma, illetve a jövő kommunikációs szakembereinek inspirálására a Budapesti Metropolitan Egyetemen (METU).
A Portfolio Agrárszektor 2024 konferencián elhangzott, hogy a jelenlegi támogatási ciklus forrásai példátlan fejlesztési lehetőséget biztosítanak az agrárszektornak, különösen a gazdaságfejlesztési beruházások terén, ahol az igények már túllépték az 1800 milliárd forintot. A kisebb gazdaságok támogatása kiemelt fontosságú, mivel ezek jelentik az ág
Már több mint 150 ezren aláírták az agrárpetíciót – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara csütörtökön a Facebook-oldalán, bejegyzésében további aláírásokat szorgalmazva a petícióhoz. "Nem hagyjuk, hogy az Európai Bizottság elvegye a területalapú támogatásokat a gazdáktól és kétes import élelmiszerekkel árassza el az európai piacot" – írták. A gaz
Újraindultak pénteken az orosz nyersolajszállítások Csehországba a Barátság-kőolajvezetéken. A Reuters információi szerint a leállást valószínűleg egy fizetési nehézség okozta, ami az orosz olajkitermelő Rosneft és az ukránok között jelentkezett.
4123 milliárd forint a finanszírozandó tétel jövőre az állam részéről. A jövő évi költségvetés karaktere a részletes parlamenti vitakör után sem fog változni - hangzott el Banai Péter államtitkártól a Pénzügyminisztérium 2025-ös finanszírozási tervet bemutató pénteki sajtótájékoztatóján. A finanszírozás részleteiről Kurali Zoltán ÁKK-vezér adott tá
Célunk, hogy elkötelezett egyetemi közösségünkkel pozitív társadalmi hatást érjünk el, egyben a fenntarthatósági szemlélet aktív érvényesítésének képességével is felruházzuk hallgatóinkat. A fenntarthatóság nálunk nem csupán egy hangzatos cél, hanem az oktatás, a kutatás és az egyetem működésének minden szintjén megvalósul – mondja Dr. Horváth Leve
Az amerikai részvénypiac és a kriptovaluták jelentős emelkedése aggodalomra ad okot egyes elemzők szerint. A Bank of America szakértője túlértékeltnek tartja ezeket az eszközosztályokat, és figyelmeztet a potenciális kockázatokra. Eközben az S&P 500 index értékeltsége történelmi csúcsok közelében jár, ami további kérdéseket vet fel a jelenlegi piac
A hazánkban működő e-kereskedők mindössze 13,5 százaléka kínál digitális retail media megoldásokat – derül ki a PwC Magyarország által, az IAB Hungary szakmai közreműködésével készített kutatásból. A retail media mint az e-kereskedelem világában robbanásszerűen növekvő új hirdetési szegmens lényege, hogy a kereskedők a saját online platformjaikon k
Elsőfokú, citromsárga riasztást adott ki ónos eső veszélye miatt a HungaroMet. Ez az autósok egyik legnagyobb ellensége, hiszen rendkívül csúszóssá teszi az utakat.
A kriptovaluta és az online játék kombinációja teljesen új változásokat hozott a digitális szórakoztatásban, egyesítve a pénzügyi innovációt az interaktív szabadidővel. Magyarországon az online kaszinók blokklánc technológiát és annak kriptovalutáit alkalmazó trendje jelentős növekedést mutat: biztonságos, átlátható és szórakoztató élményt biztosít