A Revolut 2025-ben tervezi bevezetni új biztonsági megoldását, a Revolut Pay-t, amely kifejezetten a kriptovaluta csalásoktól védi ügyfeleit. Az egy éves tesztidőszak alatt a résztvevő felhasználóknál a csalási kísérletek száma felére csökkent. A több mint ötven millió felhasználóval rendelkező globális neobank, a Revolut, 2025-től minden kriptoval
Nincs könnyű helyzetben a magyar borágazat, a csökkenő borfogyasztás és az újvilági borok térnyerése egyre nagyobb versenyre készteti a termelőket, akik a klímaváltozás hatásait is egyre inkább a bőrükön érzik, miközben a fiatalok szinte teljesen elfordultak a borivástól. Ugyanakkor az idei szüret az átlagosnál jobbnak bizonyult, a reprezentációs a
Átlagosan ötvenezer forinttal nőtt idén az egy dolgozóra jutó cafeteriakeret, a legnépszerűbb juttatás a SZÉP-kártya – derül ki a Prohuman Zrt. országos felméréséből.
Immár negyedik éve kínál lehetőséget az óév sikeres búcsúztatására, vagy épp az újév első nyereményének megérkezésére a december végén érkező "Sok szerencsét!" sorsjegy, amely a 2 darab 100 milliós főnyeremény mellett 10 darab 10 milliós és 50 darab 1 milliós nyereményt is kínál.
Tavalyhoz képest 41 százalékkal kerül többe a hagyományos vacsora. A legdrágább idén is a ritka hal, a babbal dúsított céklaleves, a borscs és a kutia, egyfajta müzli.
A nézők kedvenc humoristái új évaddal érkeznek a képernyőre: a Showder Klub dupla premier részekkel szórakoztat december 31-én és január 1-jén 21:30-tól az Rtl Kettő csatornán. A műsor az új évadban is garantáltan önfeledt kikapcsolódást nyújt. December 31-én 21:30-kor az Rtl Kettő műsorán dupla epizóddal debütál a Showder Klub 33. évada. Az újév
Egy új talajadalék képes a levegőből vizet kivonni a növények számára. Sőt, a műtrágya kibocsátását is szabályozza a folyamatos tápanyagellátás érdekében. „Ez az új géltechnológia csökkentheti a gazdák terheit azáltal, hogy mérsékli az öntözés és műtrágyázás gyakoriságát” – mondja a kutatást vezető Jungjoon Park, aki a Texas Austin Egyetem
A múlt héten 1 ezerrel, 219 ezerre csökkent azoknak az amerikaiaknak a száma, akik először kértek munkanélküli segélyt – áll az amerikai munkaügyi minisztérium csütörtökön ismertetett jelentésében. Elemzők véleményének az átlagában az szerepelt, hogy a kérelmek száma 223 ezerre emelkedik. A múlt héten a segélykérelmek számát mérő négyhetes mozgóátl
Warren Buffett amerikai milliárdos Berkshire Hathaway befektetési társasága rekordértékre, 325 milliárd dollárra növelte készpénzállományát – közölte az Oppenheimer bróker- és befektetési bank. A készpénz részesedése a társaság mérlegfőösszegében mintegy 30 százalék, ami 1990 óta a legmagasabb. Az idei első háromnegyed évben a Berkshire 133 milliá
Miközben a világ nagy bankjai és intézményi befektetői körében egyre nagyobb mértékben növekszik a Bitcoin adaptációja felismerve annak transzformációs eszközként való potenciálját, és még a vállalati könyvekbe is egyre jobban beépül, a kriptovaluta megítélése messze nem mindenhol pozitív. Az Olasz Nemzeti Bank kifejezetten kritikus álláspontot kép
Vegyes elmozdulásokat mutat a forint árfolyama pénteken a vezető devizákkal szemben. Hét órakor az euró árfolyama 411,3 forint fölé erősödött a csütörtök kora esti 411 alatti szinthez képest a forinttal szemben, azonban azóta korrigált az árfolyam. A dollárral szemben ehhez képest erősödött a forint, a jegyzése 394 alatt járt délutánra, majd később
Az orosz elnök szerint a Gazprom hosszú távú szerződéseit nehéz megváltoztatni. Az Ukrajnán keresztül áramló tranzitot Kijev az év végével leállítja. Putyin szerint Lengyelország lehetséges alternatíva lehet.
A Prohuman HR-szolgáltató idén is elkészítette Országos Cafeteria Felmérését, amely átfogó képet ad a béren kívüli juttatások 2024-es trendjeiről. A kutatásból kiderül, hogy a cafeteria átlagos éves bruttó keretösszege 454 429 forintra nőtt dolgozóként, de ebben cégméret, árbevétel és működési terület alapján is elég nagy szórás mutatkozik. A leggy
2025 első hónapjában a 95-ös benzin literje 626, a gázolajé 638 forinton számolható el számla nélkül – tájékoztatott a Nav. Decemberben az előbbi tétel 608, az utóbbi 612 forint volt.
Megjelent az 50 leggazdagabb magyar listája a Forbes magazinban. Mészáros Lőrinc vagyona egybillió forint felett jár, Tiborcz István duplázott - írják. Egy új szereplő százmilliárddal debütált, és volt, aki négy év kihagyás után tért vissza. 8,5 billió forint összpontosul az ötven leggazdagabb magyar kezében 2024-ben.
Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken. A londoni FTSE100 index 0,18 százalék csökkenéssel, a frankfurti DAX-30 index pedig 0,04 százalék gyengüléssel indított, míg a párizsi CAC-40 index 0,18 százalékkal erősödött. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 index 0,10 százalék pluszt jelzett nyitáskor. Az eu
A Carnival Corp. hajózási-szolgáltató erős foglalásokat jósol 2025-re, kihasználva azélményalapú költés növekedését. Ennek hatására részvényei mintegy 5%-kal emelkedtek. A tengeri körutazások iránti kereslet hozzájárult ahhoz is, hogy a Carnival a negyediknegyedévben a vártnál jobb profitot és eladásokat könyvelhetett el. Ennek ellenére, azemelked
A Gazprom-csoport idei gáztermelése 416 milliárd köbméter lesz, 61 milliárd köbméterrel meghaladja a múlt évit és nagyobb lesz a 2022. évi 413 milliárd köbméternél is – közölte a cég elnöke csütörtökön. Alekszej Miller arról is beszámolt, hogy a csoport finomító ágazata is jól teljesít: "A Gazprom Nyefty 2024-ben növelte a feldolgozott kőolaj menny
Egy társasági adó hatálya alatt álló kft.-nek magánszemély tulajdonosaival szemben a jegyzett tőkét el nem érő követelése van. A kft. elhatározta a jogutód nélküli megszűnését egyszerűsített végelszámolással. Elindítható-e a végelszámolás a tulajdonosokkal szemben fennálló követeléssel? – kérdezte olvasónk. Pölöskei Pálné adószakértő válaszolt.
Az Euronews friss cikke szerint egyre több európai választ használt ajándékot karácsonyra. Ez a trend különösen a fiatalabb generációk körében népszerű, akik egyszerre szeretnének spórolni és fenntarthatóbban élni. A másodkézből származó ajándékok nemcsak pénztárcakímélők, hanem hozzájárulnak a hulladéktermelés csökkentéséhez és az erőforrások megó
No de mi is az az eszperantó nyelv valójában és hogyan lenne képes kapcsolatot teremteni a világ nemzetei között? Az alábbiakban minderre, illetve egyéb érdekességekre is fény derül. Az eszperantó (eredeti nevén Lingvo Internacia) egy nemzetektől független, mindenki számára egyenjogú nyelvhasználatot biztosító, mesterséges és semleges nemzetközi se
A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu összegyűjtötte a 2024-es esztendő "legjeit". A legidősebb használt autó egy 110 éves, szépen karbantartott Ford T-modell volt – mondta az InfoRádióban a portál márkamenedzsere, Lőcsei Dániel.
Európában jó a hangulat a tőzsdéken, az USA eséssel kezdhet, Budapesten nyugis a forint. A bitcoin is oldalaz, de egyes statisztikák szép emelkedést vetítenek előre, ha a történelem megismétli önmagát. Donald Trump hivatalba lépése alaposan megrángathatja majd az árfolyamokat.
A magyar tőzsde egyik kiemelkedő sztorija volt idén, hogy kis híján a Richter lett a BÉT második legnagyobb vállalata piaci kapitalizáció alapján, miután az év során egyre közelebb került a Molhoz. Miközben a Richter árfolyama idén történelmi csúcsokat döntögetett, a Mol papírjai az év második felében gyengélkedtek. Mutatjuk, hogy mi történt a két
Ahogy a Bitcoin értéke új, figyelemre méltó szintek felé közelít, egyes elemzések szerint elérheti a 200 ezer dolláros mérföldkövet. De a BTC mellett gy forradalmi blokklánc-technológia is egyre nagyobb figyelemt kap. A Graphite innovatív platform azzal kecsegtet, hogy akár 4000-szeres megtérülést is nyújthat a befektetőknek. A kriptovilág izgatott
Az év végi ünnepek felpörgetik a virsli és a pezsgő forgalmát, utóbbinál az éves forgalom felét is adhatja az év utolsó hónapja, azon belül pedig a karácsony utáni napok az igazán erősek.
December 18-án a piac jelentős visszaesést szenvedett el, amit a Fed kamatdöntő ülése után a jegybank elnöke, Jerome Powell nyilatkozatának hangneme okozott. A befektetők aggodalmát az váltotta ki, hogy az amerikai jegybank (Federal Reserve) esetleg a “hawkish” gazdaságpolitikai irányvonal felé mozdulhat el. Ez a hangulat különösen a növekedési é
A ma még meghatározó földgáz mellett már a jövő fenntartható és megújuló energiahordozójára fókuszál Magyar Földgáztároló Zrt. Gáztárolók a föld alatt Magyarországon ma a földgáz a legfontosabb energiahordozó: az elsődleges energiahordozók között a részaránya meghaladja a 40%-ot. A téli csúcsigények kielégítésében, az ellátásbiztonság megte
Átlagosan ötvenezer forinttal nőtt idén az egy dolgozóra jutó cafeteria keret, a legnépszerűbb juttatás a SZÉP-kártya – derül ki a Prohuman Zrt. országos felméréséből. A cég közleménye szerint a kutatásban 198 vállalat vett részt, széles körben képviselve a hazai munkáltatói palettát. Ezek több mint fele a GDP jelentős részét adó ipari szektorból é
A japán kormány pénteken elfogadta az áprilissal kezdődő 2025-ös költségvetési évre szóló 730 milliárd dolláros költségvetési tervezetet, amiből rekordösszeget, 55 milliárd dollárt fordítanak védelmi célokra.