Az utóbbi hetekben jelentősen megnövekedett az online csatornákon keresztüli visszaélések és csalások kísérlete - figyelmeztette ügyfeleit a CIB.és egyben intézkedést jelentett be.
Megjelent a méhcsaládok ökoszisztéma-szolgáltató képességének fejlesztésére irányuló új pályázati felhívás a KAP Stratégiai Terv keretei között. A megduplázott mértékű, immár méhcsaládonként évente 30 euró (12 419 forint) összegű támogatás iránti kérelmek benyújtására a 2025. január 27-től 2025. március 13-ig tartó időszakban lesz lehetőség - jelen
A világ legnagyobb vagyonkezelője – a BlackRock – új, oktató jellegű Bitcoin-videóval jelentkezett, amely új korszakot nyithat a kriptovaluták megítélésében. A videó hangsúlyozza, hogy a Bitcoin ma már egyre inkább elfogadott eszközosztályként jelenik meg a pénzügyi elit és a mainstream körében is. Egy új szemlélet kezdete A BlackRock, amely több m
Az Országgyűlés által pénteken elfogadott költségvetés tartalmazza a növekvő kiadásokat például a pedagógusok béremelésére vagy az egészségügyi kiadások illetve a védelmi kiadások növelésére.
Istenes Bence mellett, Berki Mazsi és Brasch Bence is ringbe száll majd saját súlycsoportjában a Hell Boxing Kings döntőjében. A mindent eldöntő mérkőzéseken túl, visszatér a ringbe a 90-es évek szupersztárja, a Thai Box világbajnok Kunkli Tivadar, aki a felvidéki magyar ketrecharcos, a nála 28 évvel fiatalabb Boráros Gábor ellen küzd majd.
A következő három napban borult időre, vegyes halmazállapotú csapadékra, többfelé havazásra és viharos északi szélre számíthatunk, a hőmérséklet fagypont körül alakul.
A Panama-csatorna visszavételével fenyegette meg Panamát a megválasztott amerikai elnök a szerinte túl magas használati díjak miatt a Truth Social közösségi platformon közzétett üzenetében.
Az Adótraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hogy hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a december 23-án kezdődő héten.
Az amerikai bíróság szerint az izraeli NSO Group felelős a WhatsApp elleni perben elkövetett hackertámadásokért. Egy amerikai bíróság a Meta Platforms tulajdonában lévő WhatsApp javára döntött abban a perben, amelyben az izraeli NSO Groupot azzal vádolták, hogy kihasználta az üzenetküldő alkalmazásban lévő hibát, hogy jogosulatlan megfigyelést lehe
A pletykanövény (Tradescantia) az egyik legkedveltebb szobanövény, amely színes lombjával és egyszerű gondozásával hódította meg a növénykedvelők szívét. Ugyanakkor sok kérdés merül fel vele kapcsolatban, például hogyan kell gondozni, szaporítani, és milyen problémák léphetnek fel. Lássuk a válaszokat!
Az Instagram új funkciója lehetővé teszi, hogy a felhasználók akár 29 napra előre időzítsék üzeneteiket. Az újdonság már mindenki számára elérhető. A Meta csendben, minden nagyobb bejelentés nélkül vezette be az Instagram legújabb funkcióját, amellyel a felhasználók időzített üzeneteket küldhetnek ismerőseiknek. A vállalat szóvivője megerős
Többrendbeli gyilkossággal, gyilkossági kísérlettel és testi sértéssel vádolják a magdeburgi elkövetőt - a terrorizmus egyelőre nincs a vádpontok között.
Az elmúlt években a munkaerő-piaci aktivitást jelentős részben növelte a nyugdíjasok visszafoglalkoztatása, évente ugyanis körülbelül 15 ezer olyan friss nyugdíjas van, aki az ellátása mellett tovább dolgozik – mondta az InfoRádióban a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnökhelyettese. A VOSZ támogatja azt, hogy minél többen – erejü
A világ legnépesebb országában, Indiában a légszennyezettség súlyos problémákat okoz, az országban találhatók a világ legszennyezettebb levegőjű városai. Emiatt is egyre sürgetőbbé vált India tiszta energiára való átállásának elindítása, amelynek egyik kulcsa a közlekedés elektrifikációja és az áramtermelés átállítása nem fosszilisenergia-alapú meg
2024. november közepén egy videó kezdett el terjedni a közösségi médiában, amelyen egy fehér, felhőszerű képződmény látható, amint lassan leszáll az égből. Az esemény Indonézia Közép-Kalimantan tartományában, egy Murung Raya nevű bányászati területen történt, ahol a PT Adaro Energy nevű szénbányászati vállalat munkatársai figyelték meg a jelenséget
A Közös Agrárpolitika Stratégiai Terven alapuló, európai uniós társfinanszírozással megvalósuló, a vidéki közösségeket segítő felhívások közül az első kettőt a Hévíz-Balaton-Zalai Dombhátak Leader Egyesület és a Szatmári Síkság Leader Egyesület tette közzé.
A Miami Egyetem új tanulmánya szerint 35 tengerparti magasépület akár három centimétert is süllyedhetett az elmúlt tíz évben Miamiban. Az érintettek között van a Ritz-Carlton Residences, mindkét Trump Towers, és a nevezetes, 200 méter magas Porsche Design Tower. Ezen a területen luxuslakóparkok sorakoznak a világ legextravagánsabb rezidenciáival és
A baromfi állatjóléti programban résztvevő víziszárnyas-tartók még az idei évben közel 1,5 milliárd forint egyszeri és kiegészítő jellegű többlettámogatásban részesülnek.
A díszcsalán (Coleus) színpompás leveleivel egész nyáron díszíti a kertet vagy a teraszt, de a hideg idő beköszöntével különleges figyelmet igényel. Ha nem szeretnénk minden évben új növényt nevelni, a díszcsalán átteleltetésével megőrizhetjük kedvenc példányainkat.
Közbeszerzési eljárást írtak ki a kórházak takarítására,amelynek összege több száz milliárd forint nagyságrendű, ám nem nagyobb (azaz relatíve kisebb), mint a négy évvel ezelőtti hasonló eljárásé.
Az autógyártó szombaton Kantonban tartott éves vásárlói rendezvényén bemutatta a zászlóshajónak számító ET9 akkumulátoros-elektromos szedánt, amellyel a Porsche AG Panamera sorozatával és a Mercedes-Benz Group AG S luxuskategóriájával száll szembe.
A BPCE, Franciaország egyik legnagyobb bankja arra készül, hogy a Hexarq nevű leányvállalatán keresztül bitcoin- és kriptobefektetési szolgáltatásokat indítson ügyfelei számára. A szolgáltatások bevezetésére nem sokkal azután fog sor kerülni, hogy az AMF-től, az ország pénzügyi piacokat felügyelő hatóságától a Hexarq megkapta az engedélyt – olvasha