Jó évet zár az Audi, amely Győrben immár a Q3 mellett a Cupra Terramart is gyártja. Michael Breme igazgatósági elnök válaszolt a Kisalföld kérdéseire, és azt is elmondta, hogy tervez-e a gyár elbocsátásokat.
A cyberzaklatás megelőzésére hirdetett képzést az IKK Nonprofit Zrt. A szülőket és pedagógusokat megszólító ingyenes képzésre év végéig lehet jelentkezni. Felmérések igazolják, hogy a fiatalok internet használata többnyire nem biztonságos. 2023-ban harmadik alkalommal készült el a Be Social “Magyar Tinik a Neten” felmérése, amely a 14-25 évesek
Tegnap este kihúzták az Eurojackpot 2024/46. heti, pénteki nyerőszámait. Egy szerencsés játékos pedig el is vitte a főnyereményt, átszámítva mintegy 8,7 milliárd forintnyi eurót. A következő játékhéten 10 millió euró lesz a tét.
A Bloomberg megosztotta a világ 25 leggazdagabb családjának listáját. Az első helyet elfoglaló család vagyona 406,5 milliárd dollár, míg a lista utolsó helyezettjének vagyona 37,4 milliárd dollár. A lista szerint a vagyoni rangsor élén a Walton család áll, akik 2024-ben elképesztő, 172,7 milliárd dolláros növekedést érhetnek el, köszönhetően a Walm
Szankciókat vezet be néhány napon belül a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) ellen az Egyesült Államok a több mint 50 százalékos orosz tulajdonjog miatt - közölte Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök
Az értékpapírok közül újra a befektetési alapok voltak a kisbefektetők nagy kedvencei, miközben állampapírok iránti kereslet megcsappant októberben – derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
Nem a lexikális tudás számít a TV2 legújabb műsorában, Az 1% Klubban, hanem a logikus gondolkodás és a leleményesség. Erről beszélt Ördög Nóra a Mokka reggeli műsorában Orosz Barbarának és Istenes Lászlónak. Elmondta: a BBC monumentális kölni stúdiójában óriási élmény volt a forgatás. És azt is elárulta, hogy bár munkájából adódóan megszokta a kame
Budapest, Eger, Pécs, Szeged és Siófok került be a top 5-be a legkeresettebb úticélok közé a Szallas.hu-n foglaló belföldi utazók körében idén ősszel. A portál őszi eredményeiből kiderült, hogy a turisztikai régiók közül a foglalásokból legnagyobb arányban Észak-Alföld, a Balaton és Budapest-Közép-Dunavidék részesültek. Észak-Alföldön Eger,
A mai nap az OTP-nél is munkanapnak számít, erről az applikációban értesítették az ügyfeleiket. Mi azért utána kérdeztünk, hogy a gyakorlatban ez mit jelent.
A világ egyik legnépszerűbb írója, az amerikai James Patterson több száz könyvesbolti alkalmazottnak ad ünnepi jutalmat "életmentő" munkájuk elismeréseként - írja az ABC News.
A pénzmosási botrányba került volt belga uniós igazságügyi biztost mentelmi jogok bástyázzák körül. Didier Reynders példája azt mutatja, hogy a brüsszeli liberális elit magára nézve nem tartja érvényesnek a törvényeket.
A megkérdezett német vállalatok 38 százaléka tervezi munkahelyek megszüntetését az IW (Institut der deutschen Wirtschaft) gazdaságkutató intézet legfrissebb felmérése szerint.
Görögország jelentős mértékű fegyverbeszerzési programot indított el, melynek részeként több mint 600 millió dollár értékben izraeli gyártmányú PULS rakéta-tüzérségi rendszereket vásárol.
Adventi naptár, karácsonyi képeslapok vagy kívánságlista. Mindezeket ma már gyerekjáték mobiltelefonos applikációkon keresztül is személyre szabottan használni. A Honor pár ötlettel segít abban, hogy az ünnepi készülődés még kellemesebben – és persze kényelmesebben – telhessen.
Évszázadokon át rejtve volt, de most a történelem árnyékából előbukkant a Biblia egy elfeledett fejezete. A kutatók ultraibolya fénnyel és aprólékos tudományos munkával felfegyverkezve egy 1750 éves szöveget tártak fel, amely új betekintést enged a Szentírás változó természetébe. Ez a lelet nem csupán történelmi kuriózum, hanem részletes információ
Az UniCredit, Olaszország második legnagyobb bankja pénteken hivatalosan is benyújtotta a Banco BPM-re vonatkozó felvásárlási ajánlatát az olasz piacfelügyelethez.
A generatív mesterséges intelligencia (AI) előnyeit még inkább kiaknázó fejlesztéseket valósít meg az Amazon Web Services (AWS). Az AWS az idei re:Invent konferencián rántotta le a leplet az új Amazon Nova modelljéről, amely képes szöveges, képes és videóformátumú bemeneteket feldolgozni. A felhasználók az Amazon Nova által támogatott generatív mes
Mit jelent 2025 kiberbiztonságunk szempontjából? Mely kibertámadások válnak egyre gyakoribbá, mely iparágakat célozzák meg kiemelten, és milyen szerepet játszik a mesterséges intelligencia? – ezen kérdésekre kereste a választ a Sophos.
A Porsche Automobile Holding, a Volkswagen legnagyobb részvényese, jelentős értékvesztést prognosztizál a német autógyártóban meglévő részesedésére vonatkozóan. A vállalat akár 20 milliárd eurós leírásra is kényszerülhet, ami tovább erősíti a Volkswagen költségválságának jeleit, és rámutat a befektetői bizalom megingására.
Marad a három százalék feletti gazdasági növekedés a harmadik negyedévben is, de az előző negyedévekhez képest visszaesést mutatott ki az orosz statisztikai hivatal az ország GDP bővülésében.
Idén ősszel új többségi tulajdonosa lett a PPF közép-kelet-európai telekommunikációs portfóliójának, amelynek része a magyar Yettel is. Mintegy egy évnyi bizottsági vizsgálatot követően októberben lezárult a tranzakció és a PPF Telecomban irányító részesedést szerzett az abu-dzabi székhelyű távközlési csoport, az Emirates Telecommunications Group (
Jóval költségesebb lehet Európa számára a zöldátállás, mint a korábbi becslések, legalábbis a Bruegel nevű brüsszeli gazdasági kutatóintézet új jelentése szerint. A klímapolitikai intézkedések költsége így is sokkal alacsonyabb lenne, mint amennyibe a tétlenség kerülne, különösen Európában, amely a leggyorsabban melegedő kontinens.
Különleges, második világháborús eredetű, szovjet gyártmányú propagandagránátra bukkantak a tűzszerészek a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Balkány külterületén - közölte az MH 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred szombaton a Facebook-oldalán.
Év eleje óta 4,5 százalékkal - 1290 euróval (530 ezer forint) - csökkent a használt autók átlagára Ausztriában az Autoscout24 adatai alapján. Míg az árak a legtöbb szegmensben csökkentek, az egyes járműosztályok növekedést könyvelhettek el. A felső árkategóriában közel 7%-kal, 57 751 euróra csökkent a használt autók átlagára. A kisteherautó
A kínai Xinhua Ushi Ess bejelentette, hogy befejezték a világ legnagyobb, vanádium-áramlásos energiatárolóját. A létesítmény 175 megawatt, illetve 700 megawattóra kapacitású. Funkcióját tekintve a hálózat stabilitásának fokozására, a csúcsterhelések kezelésére és a megújuló energiaforrások zökkenőmentes integrálására tervezték.
Lengyelország Franciaországgal együtt kiállt az Európai Uniónak Mercosurral (a Brazíliát, Argentínát, Bolíviát, Paraguayt és Uruguayt tömörítő Mercosur-csoporttal) kötött szabadkereskedelmi megállapodás ellen, mert az ártana az ország termelőinek.
Az Ipsos 2024-es AI Monitor jelentése átfogó képet nyújt arról, hogyan viszonyulnak az emberek világszerte és Magyarországon a mesterséges intelligenciához.