Versenykorlátozó magatartás gyanúja miatt vizsgálatot indított a Nike ellen a romániai versenyhivatal - írja az economedia.ro az intézmény közleménye alapján.
A következő két évben jelentősen nőnek a céges autókra kivetett adóterhek. Ezek a változások komoly kihívásokat, ugyanakkor jelenleg még kihasználható lehetőségeket is jelentenek a vállalkozások számára. A legfontosabb tudnivalókat Jakus László, az Ayvens pénzügyi igazgatója foglalta össze.
Az Ethereumtól a Solanához igazolt át Max Resnick. A második legnagyobb kriptovaluta egyik vezető kutatója kritikát fogalmazott meg az Ethereum skálázási stratégiájával kapcsolatban. Resnick az Ethereum infrastruktúráját támogató Consensysnél dolgozott, ahol a Special Mechanisms Group kutatási vezetőjeként tevékenykedett 2023 februárjától. A kutató
A lengyel DPD futárszolgálat bővíti szolgáltatásait és elindítja a Fresh Market platformot, ezáltal összehozza a friss élelmiszer-gyártókat a HoReCa iparággal és az egyéni vásárlókkal.
A következő két évben jelentősen nőnek a céges autókra kivetett adóterhek. Ezek a változások komoly kihívásokat, ugyanakkor jelenleg még kihasználható lehetőségeket is jelentenek a vállalkozások számára. Jakus László az Ayvens mobilitási szolgáltató pénzügyi igazgatója három pontban foglalja össze a legfontosabb tudnivalókat.
Sui (SUI) ugyan elérte történelmi csúcsát, 4,46 dollárt, de nem minden arany, ami fénylik. A fáradtság jelei egyértelműek, ahogy a token útja a túlvásárolt tartomány felé tart.
A Rexas Finance (RXS), a The Graph (GRT), a Chainlink (LINK) és az Avalanche (AVAX) igencsak lendületbe jött ezen a héten. A befektetők azért érdeklődnek ezek iránt a coinok iránt, mert erős technológiai alapokra épültek, széles körben elfogadottak, és a piaci trendek is kedvezőek. Miért ilyen népszerűek, és érdemes-e megfontolni, hogy hozzáadd a p
Az elmúlt évek során több alkalommal emelkedett a szakképzésben oktatók bére, s ez jövőre is folytatódik - mondta Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán kedd reggel.
A német fruchthandel.de szakportál kommentálta azt a franciaországi hírt, miszerint az egyik kiskereskedelmi lánc bejelentette, hogy decemberben és januárban nem árul import szamócát és cseresznyét.
Fiatal borászok, bátorság, szorgalom és kiváló stratégia. Mindez a világ bortérképére helyezte a villányi borvidéket. A siker titkáról beszélgetünk Dr. Szűcs Róberttel, a Jammertal bor birtok tulajdonosával.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legújabb kutatása szerint ugyan több mint 100 magyar nyelvű tévécsatorna érhető el hazánkban, de a vezető csatornacsaládok műsorkínálatában alig találhatók új tartalmak, a televíziók nagyon gyakran adnak ismétléseket: olyannyira, hogy még az RTL és a TV2 műsoridejének is csupán 10 százaléka friss tartal
Megtévesztően reklámozta magát magyarként a City Taxi – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A cég ráadásul szerintük hamisan keltette azt a benyomást a fogyasztókban, hogy az általa alkalmazott „árgarancia” egyedülálló és önkéntes.
Bár ezt a kapcsolatfelvételt alighanem a politikai igény és nem a gazdasági kíváncsiság mozgatta, a tőzsdén jegyzett 4iG elnöke Donald Trumpnál és Elon Musknál járt Mar-a-Lagóban, ahova elkísérte Orbán Viktort és Szijjártó Pétert. A SpaceX-tulajdonos Muskról viszont többen is úgy vélik, csupán gesztusból nem lesz nála üzlet.
Csillag Az Égen című népzenei műsorát októberben tripla telt ház előtt mutatta be a Bagossy Brothers Company az Erkel Színházban. A csapat az előadás teljes zenei hanganyagát egy különleges albumon jelentette meg. A legnépszerűbb Bagossy-dalok népzenei átdolgozásában a szülőföldjükre jellemző népdalkincs is fontos szerepet kapott. A zenekar jelenle
Az Abu Dhabiban megrendezett Bitcoin MENA konferenciáján a Binance-alapító Changpeng „CZ” Zhao is csatlakozott egy panelbeszélgetéshez, amelyben a résztvevők a bitcoin stratégiai szerepéről beszéltek. Megkérdezték a véleményét arról is, hogy mit gondol arról, hogy a BTC árfolyama nemrég átlépte a 100 ezer dolláros szintet (aktuálisan: ). CZ szerint
Két fiatal szerhasználó felépülésének első 1,5 évét követi nyomon a hazai mozikban december 5-től látható új magyar dokumentumfilm, a Nemzeti Filmintézet támogatásával elkészült Mélypont érzés. Miklós Ádám rendező és Száki Adrián producer úgy nyúltak a függőség témájához Boróka és Szilveszter történetén keresztül, ahogy ahhoz filmen ritkán szoktak.
Kilencmilliárd forint keretösszeggel jövő februárban indul a Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja elnevezésű program, amelynek célja, hogy a vállalkozások rendelkezzenek digitális megjelenéssel és ezen keresztül nyissanak új értékesítési csatornákat, illetve jussanak el új vevőkhöz – közölte mai sajtótájékoztatóján Szabados Richárd, a Nemzet
A rendkívül sikeres pályázatra összesen 32 ezer család regisztrált. Közülük már több mint 20 ezren nyertek el állami hozzájárulást. Sok ezer érdeklődő azonban valahol elakadt a pályázati folyamatban ezért hozzájuk fordult kedden az Energiaügyi Minisztérium (EM) hivatalos Facebook-oldalán Steiner Attila energetikáért és klímapolitikáért felelős álla
Michael Saylor, a MicroStrategy milliárdos vezérigazgatója azt javasolta a Microsoft számára, hogy hatalmas készpénzállományának egy részét fektesse bitcoinba. A részvényesek azonban az éves rendes közgyűlésen elutasították ezt a javaslatot, amely a National Center for Public Policy Research konzervatív agytröszt kezdeményezésére került napirendre
Közel negyven évvel ezelőtt történt a csernobili atomerőmű 4-es reaktorának tragikus robbanása, amely azóta Európa egyik legnagyobb természetvédelmi területévé alakította a környező zónát. Vajon milyen hatással volt mindez környezetünkre?
Novemberben a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, 0,5 százalékkal pedig az előző havikat - írja jelentésében a Központi Statisztikai Hivatal. Tavaly novemberhez viszonyítva Az élelmiszerek ára 4,9 százalékkal nőtt, ezen belül a liszté 39,3 százalékkal, a tejé 16,6, a csokoládé és kakaóé 12,8, a gy
Fémreszelék előfordulása miatt többféle ízesítésű MadeGood Bio Granola müzliszeletet hívott vissza a forgalomból a Müller Drogéria Magyarország - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden.
Az ESG szempontok a fenntarthatóság kulcsfontosságú mérőeszközei. Mégis, amikor ESG-megfelelésről beszélünk, leggyakrabban a nagyvállalatokat és a tőzsdén jegyzett cégeket érintjük. De mi a helyzet a középvállalatokkal, amelyek számos nemzetgazdaság hajtómotorjai? A Grant Thornton szakértői részletes nemzetközi kutatásban vizsgálták a középvállalat
Egyiptomban 25,5 százalékra, 2022 decembere óta a legalacsonyabbra csökkent az éves infláció novemberben az októberi 26,5 százalékról – derült ki az egyiptomi statisztikai hivatal, a CAPMAS kedden közzétett adataiból. Az elemzők előzetesen 26,4 százalékos novemberi adatra számítottak. Az infláció a csökkenés ellenére továbbra is jelentősen meghalad
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 521,7 pontos, 0,65 százalékos emelkedéssel, 80 340,08 ponton, történelmi csúcson zárt kedden. A részvénypiac forgalma 10,0 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest. Muhi Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek
A közép- és kelet-európai bankrendszerekben a makrogazdasági és geopolitikai feszültségek ellenére jórészt stabil maradt, Magyarországon viszont a térségi országok közül a legnagyobb mértékben csökkent a nem teljesítő banki kinnlevőségek (NPL) összege az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) kedden Londonban bemutatott éves összesítése sze
Napvilágot láttak a novemberi inflációs adatok. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) beszámolója szerint 2023 novembere és 2024 novembere között, vagyis egy év alatt a pénzromlás átlagosan 3,7 százalékos volt, ezen belül az árak idén októberről novembere fél százalékkal emelkedtek.
Egy éve iktatták be Javier Mileit, a radikális ígéreteivel feltűnt argentin elnök pedig már másnap nekilátott a kampányban hangoztatott megszorításoknak és deregulációnak. Bizonyos mutatók javultak ugyan, de nőtt a szegénység, és az argentin gazdaság továbbra is rendkívül törékeny.
Nagyot ralizik ma a Tesla részvénye, ami mögött többek között egy elemzői célár-emelés is áll. Ezzel rendkívül közel került a 2021-es történelmi csúcs a papírnál.
Jövő februárban indul a Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja elnevezésű, 9 milliárd forint keretösszeggel rendelkező program, amelynek célja, hogy a vállalkozások rendelkezzenek digitális megjelenéssel és ezen keresztül nyissanak új értékesítési csatornákat, illetve jussanak el új vevőkhöz - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- é
Ez a kérdés fogadja a látogatókat a németországi Hipp család Hofstetten település közelében található mezőgazdasági boltjában. A plakáton egy rózsaszín fürdősapkás alpaka néz a kamerába. De miért is kellene egy alpakával zuhanyozni?
Az Apple innovatív funkciókat tervez bevezetni népszerű okosórájába a következő években. A Bloomberg News értesülései szerint a vállalat 2025-re műholdas kapcsolatot és vérnyomásmérő funkciót kíván hozzáadni az Apple Watch készülékekben, tovább bővítve ezzel az eszköz egészségügyi és kommunikációs képességeit, írja a Reuters.
Visszafogottság jellemzi a magyar kkv szektort, ha a digitalizációról van szó. A jelenlegi turbulens gazdasági környezetben sokan inkább a kivárásra játszanak, hátha javulnak a gazdasági mutatók. Noha a K&H kkv bizalmi index harmadik negyedéves kutatási eredményei alapján visszaesés látszik a szektor informatikai beruházási hajlandóságában, a bank
Az ajándékvásárlástól a pihenés megszervezésééig, a karácsonyi ebéd és vacsora, és egy esetleges koktélparti kiötléséig számos feladat várhat még ránk az év vége előtt – a Honor pedig pár hasznos appal segíti ezeket a potenciális munkákat.
Fémreszelék előfordulása miatt többféle ízesítésű MadeGood Bio Granola müzliszeletet hívott vissza a forgalomból a Müller Drogéria Magyarország Bt. – hívja fel a figyelmet közleményében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
Akács István élt Oslóban, Koppenhágában, a mexikói Puerto Vallartában, majd otthonra talált az Őrségben. Nagyokat teker az országúti biciklijén, és a gombászás lett az új hobbija. És most: felért a csúcsra.
„A mesterséges intelligenciának, mint valamennyi forradalmi technológiának, vannak előnyei, amiket ki kell használni, és veszélyei, amiket felelősségteljesen kell kezelni. Egy dologban azonban biztosak lehetünk: nem fogja elvenni az ifjú informatikusok elől a munkát, hanem megkönnyíti a számukra azt. A technológiavezérelt jövőben a magasan képzett
A Magyar Bor Akadémia (MBA) Év Bortermelője Magyarországon 2024 elismerését Liptai Zsolt, a Pannonhalmi Főapátság főborásza kapta - közölte az MBA kedden az MTI-vel.
Több mint 800 millió forint korábban előadókhoz nem köthető jogdíj jogosultjait azonosította be az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) kutató munkájának idei lezárásával.