2024. december 10. kedd

dec. 10
14:03
Őrületes lendületben a kínai BYD: lenyomták a Fordot és a Hondát, retteghetnek az európai gyártók is (Pénzcentrum)
Kína vezető elektromosjármű-gyártója, a BYD piaci részesedést nyert, miközben a világ legnagyobb autópiaca 2024 leggyorsabban növekvő hónapját produkálta. Ez lehetőséget teremtett a BYD számára, hogy túllépje éves globális értékesítési célját, és megelőzze a Fordot és a Hondát
dec. 10
14:03
Már a görögök is importálják a gesztenyét?! (Mezőhír)
Idén fele akkora gesztenyetermésre sem számítanak a görögök, mint tavaly.
dec. 10
14:06
Kezdődhet a Mikulás-rally! Miért a december a részvények legjobb hónapja? (BitcoinBázis)
A Mikulás-rally egy évtizedek óta fennálló piaci jelenség, mely szerint a részvénypiacok – különösen az amerikai tőzsdék – hajlamosak az év utolsó hónapjában jobban teljesíteni, mint az év más időszakaiban. A jelenség mögött több elmélet is áll, melyek közül a pszichológiai hatások mellett érdemes kiemelni az adóoptimalizálást és az év végi portfól
dec. 10
14:12
Hol található a legtöbb elektromos töltőállomás Magyarországon? (TőzsdeFórum)
2024 június végére 2811 engedélyköteles elektromos töltőállomást tartott nyilván a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH). Ez az adat 300 darabbal haladja meg a 2023 év végi szintet, és 7%-os növekedést jelent az első negyedévhez képest – tájékoztatta a MEKH az MTI-t. A legtöbb töltőállomás Budapesten (970 darab) és Pest vármegyébe
dec. 10
14:14
21,1% szakképzés béremelés jövőre: Akár 950 ezer forint is lehet (TőzsdeFórum)
január 1-től 21,1%-os béremelésben részesül 24 ezer szakképzésben dolgozó oktató, amit a kormány 50 milliárd forintos költségvetési forrásból finanszíroz. Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter bejelentése szerint a béremelés minden szakképzési intézményt érint, függetlenül annak fenntartójától. Mit jelent a béremelés az oktatóknak? A szak
dec. 10
14:15
Újabb csavar a palackvisszaváltásnál (Menedzsment Fórum)
Jövőre kézzel kell visszaváltaniuk a boltoknak a palackokat, ha nem működik az automata.
dec. 10
14:18
Új szabvány a megbízhatóság és a teljesítmény terén (Gyártástrend)
Az elektronika mai felgyorsult tempójú világában a csatlakozók megbízhatósága és teljesítménye alapvető fontosságú az eszközök zavartalan működéséhez. A növekvő piaci igényekre reagálva az Amass új, Lc-sorozatú nagyáramú csatlakozókat fejlesztett. Ezek a modern alkatrészek új szabványokat állítanak fel az energiaátvitelben, kivételes teljesítményt
dec. 10
14:18
Felvásárlással bővült a magyar farmmenedzsment rendszert üzemeltető vállalat (Magro)
Az AgroVir Kft. 2024. november 13-án 100 százalékos tulajdonrészt vásárolt a Next Farming szoftver forgalmazójában, a FarmFacts Hungary Kft.-ben.
dec. 10
14:21
A nap kérdése: mikor aggályos alanyi adómentességet választani 2025-ben egy másik tagállamban? (Adózóna)
Ha egy belföldön alanyi adómentes adóalany a jövőben mondjuk Írországban is alanyi adómentességet választ, akkor az ír illetőségű Google-számlái után a helyi ír adómértékkel fizeti meg az adót a számlakibocsátó felé, és Magyarországon már nem keletkezik további 27 százalékos adófizetési és áfabevallási, illetve adatszolgáltatási kötelezettsége az A
dec. 10
14:21
Jövőre már pontosabban és gyorsabban jöhetnek az európai statisztikák (Portfolio)
A magyar uniós elnökség alatt a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnököl az Európai Unió Tanácsának statisztikai munkacsoportjában, melynek kiemelt célja az Európai Statisztikai Rendszer jövőbeli célkitűzéseinek kialakítása. Ehhez fontos sarokpont volt az uniós statisztikai jogszabály módosítása, amelyet az Európai Parlament és a Tanács is elfog
dec. 10
14:21
Nagy Márton: a kormány alacsony szinten tartja az inflációt, a hangsúlyt a termelékenység növelésére kell helyezni (ProfitLine)
A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai alapján az infláció novemberben is az előzetes kormányzati jelzéseknek és a piaci várakozásoknak megfelelően kedvező, tartósan alacsony szinten maradt. Novemberben az infláció az előző évhez képest 3,7 százalékot, míg az előző hónaphoz mérten 0,5 százalékot ért el.
dec. 10
14:27
Pesszimista előrejelzést közölt a német ipar fontos embere (Portfolio)
Jövőre lassulhat a német gépipar termelési teljesítményének csökkenése – mondta Bertram Kawlath, a VDMA iparszövetség elnöke. Idén az ágazat termelése 8%-kal esett vissza, 2025-re pedig 2%-os csökkenést prognosztizálnak, írja az MTI.
dec. 10
14:30
Tudja melyik a legfinomabb kókuszos szaloncukor? (Magyar Mezőgazdaság)
A 10. születésnapját ünneplő Szupermenta szezonális terméktesztjének főszereplői a kókuszos szaloncukrok voltak. Voltak köztük cukorral, édesítővel készült termékek, tejcsokis és étcsokis, valamit dobozos, zacskós és lédig is.
dec. 10
14:30
Négy év alatt több mint egymilliárd forint kárt okoztak a költségvetésnek a "sajtkereskedők" (Üzletem)
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt vádat emelt 8 férfival szemben, akik az áfa fizetés elkerülése érdekében a Közösségből beszerzett sajttermékeket fiktív cégláncolatokon keresztülfuttatva több mint 1 milliárd forint hiányt okoztak a költségvetés
dec. 10
14:33
Nagy teherbíró képesség jellemzi az Alliance legújabb gumiabroncsát, miközben a talajt is védi (Agroinform)
Új, különösen nagy teherbírású gumiabroncs-széria a mezőgazdasági gépek számára.
dec. 10
14:36
500 dolláros befektetés: három kriptovaluta 11 000%-os potenciállal is bírhat! (BitcoinBázis)
A kriptovaluta-piac dinamikusan fejlődik, a kereskedők szerint három altcoin pedig az előrejelzések alapján akár 11 000%-os potenciális nyereséget is teremthet. Ez azt jelenti, hogy egy szerényebb, 500 dolláros befektetésből akár 55 ezer dollárt is generálhatunk. Fedezd fel ezen tokenek kilétét, tudd meg, miért lehetnek ők a következő felfutás legn
dec. 10
14:45
Pintér Sándorék újabb változásokat terveznek az egészségügyben (Menedzsment Fórum)
A jövőben a TAJ-kártya és az EU-Kártya kibocsátásáért is többet kell majd fizetni. A Belügyminisztérium megváltoztatná a munkavállaló keresőképtelenségének felülvizsgálatának folyamatát, valamint a különböző egészségügyi eszközök, tevékenységekkel kapcsolatos engedélyek díjait is.
dec. 10
14:45
Janza Ákos az Amerikai Kereskedelmi Kamara új elnöke (HR Portál)
Az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham Hungary) XXXVI. Közgyűlése Janza Ákost, az MSCI AI és HR-transzformációkért, valamint irodai operációkért felelős globális vezetőjét választotta elnöknek. Janza Ákos Szabó Zoltántól, a Deutsche Telekom TSI Hungary Értékesítési és Ügyfélszolgálati Élmény Terület vezetőjétől veszi át az elnöki tisztséget.
dec. 10
14:45
Meglepő előrejelzés érkezett: Kína olajkereslete sokkal hamarabb tetőzhet, mint várták (Portfolio)
Kína olajkereslete várhatóan öt évvel korábban, már 2025-ben elérheti csúcspontját a korábbi előrejelzésekhez képest. Az ország legnagyobb energiatermelőjének friss jelentése szerint ez a fordulat a benzinről és dízelről való gyorsabb átállásnak köszönhető. A prognózis alapján az olajkereslet 2025-ben 770 millió tonnára nőhet, majd fokozatosan csök
dec. 10
14:45
Ilyen ajándékokra vágynak a fiatalok (MMonline)
Bár a legújabb AirPodsra vagy egy dizájner táskára sem mondanak nemet, a Mastercard felmérése szerint a Z generáció számára ezek az ajándékok inkább eszközök, amelyek segítségével elérhetik azt, amire igazán vágynak: az életre szóló élményeket.Az európai fiatalok szerint az emlékek jobb ajándékok, mint a tárgyak: a 18–24 évesek csaknem kétharmada (
dec. 10
14:51
Gazdaságos csomagolóanyagok: celofán tasak vagy papírzacskó? (ProfitLine)
Mindennapjainkban egyre fontosabb kérdéssé válik, hogyan csökkenthetjük a hulladéktermelést, miközben gazdaságosan és praktikusan csomagoljuk termékeinket. A fenntarthatóság jegyében két népszerű választás emelkedik ki: a celofán tasak és a papírzacskó. De melyik a jobb? Nézzük meg az előnyöket, hátrányokat és a gazdaságos megoldásokat!
dec. 10
14:51
Megállíthatatlanul terjed az ismeretlen, halálos járvány – az EU már készül (Portfolio)
Az Európai Bizottság egészségbiztonsági bizottsági ülést hív össze, hogy összehangolja az EU lehetséges válaszlépéseit a Kongói Demokratikus Köztársaságban terjedő, ismeretlen vírus kapcsán. A betegség eddig több száz embert fertőzött meg, eddig a fertőzöttek 20 százaléka belehalt a betegségben, ami komoly kihívást jelent az érintett régió számára
dec. 10
14:51
Sebastian Vettel, a gazda (Agroinform)
Úgy tűnik, hogy a Forma-1 négyszeres világbajnoka, Sebastian Vettel is a mezőgazdaságot választja.
dec. 10
14:54
Lázár: Két hete még mindenki a vasútállomások állapotán pörgött, a megoldásra most meg mindenki kétségbe van esve (Telex)
A miniszter szerint idióta gondolat, hogy privatizálnák a fővárosi pályaudvarokat, inkább csak gyarapodni fog az állam vagyona. Mint mondta, a kormány lépései drágítják a lakáspiacot, de ez Lázár szerint nem akkora probléma.
dec. 10
15:00
Nagy Márton fejében már ott van a szám a 2025-ös növekedésről (Forbes)
Három százalék feletti, négy százalék körüli - az erősödő belső fogyasztáson alapuló - jövő évi GDP-növekedés eléréséről beszélt Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter az Országgyűlés gazdasági bizottságában tartott meghallgatáson.
dec. 10
15:00
Lassult a havi lakásdrágulás, már százmilliónál tartanak a budapesti új építésűek árai (Digital Hungary)
Novemberben jelentősen lassult a lakáspiaci drágulás havi üteme a kereslet megpihenésének köszönhetően. Éves szinten viszont még mindig 10 százalék feletti az áremelkedés az ingatlan.com lakásárindexe szerint.
dec. 10
15:03
Jót tett a forintnak a Fitch (Piac és Profit)
A Fitch péntek esti döntése az BBB adósságbesoroláshoz tartozó kilátásjavításról nagyban segítette a forintot.
dec. 10
15:03
Döntöttek Brüsszelben: jön az uniós adóügyi könnyítés (Portfolio)
Az Európai Tanács két fontos adóügyi kezdeményezést fogadott el, amelyek célja az adminisztratív terhek csökkentése, az adócsalás elleni küzdelem és a gazdasági hatékonyság növelése. Az elektronikus áfa-mentességi igazolás bevezetése és a gyorsított forrásadó-visszatérítési eljárások új irányelvei egyaránt a modernizáció jegyében születtek.
dec. 10
15:03
Kiderült, ekkor startolhat Elon Musk legújabb dobása: mindent egy lapra tesz fel a Tesla-vezér? (Pénzcentrum)
A Tesla jövőre indítja robotaxi szolgáltatását Kaliforniában és Texasban, saját flottával és emberi távkezelőkkel a biztonság érdekében. A vállalat új, olcsóbb modelljeit is a következő év első felében tervezi piacra dobni.
dec. 10
15:03
Fejszepróbának vetették alá az MTZ traktort, sikerrel teljesítette (Agrofórum)
A címet talán jobb lett volna fordítva fogalmazni, hiszen ezúttal nem az erőgép, hanem a szerszám állt a „törésteszt” középpontjában.
dec. 10
15:09
Váratlan pálfordulással mentik meg az európai autóipart? - Mégsem tiltanák be a benzines autókat (Portfolio)
Az Európai Néppárt (EPP), az Európai Unió legnagyobb képviselőcsoportja kampányt indít, hogy az EU-s személygépkocsik CO2-kibocsátásának csökkentési tervét megváltoztassa. A Reuters által megszerzett állásfoglalás-tervezet szerint a párt többek között az új benzines és dízel autók 2035-ös értékesítési tilalmának visszavonását és a plug-in hibrid já
dec. 10
15:09
Hosszabbított diákhitel kamatstop: Így védi a hallgatókat a kormány (TőzsdeFórum)
A kormány döntése értelmében a december 31-ig megkötött diákhitelszerződéseket továbbra is kamatstoppal védi a kormány. A hallgatók szabad felhasználású diákhiteleire 2025 első fél évében is legfeljebb 7,99 százalékos kamatteher vonatkozik. Emellett továbbra is kamatmentesen áll rendelkezésre a Diákhitel2 és a Képzési Hitel. Közölte a Nemzetgazdasá
dec. 10
15:11
120 millió forint egy új lakás Budapesten: Mi áll az árak mögött? (TőzsdeFórum)
A legfrissebb ELTINGA Budapesti Lakáspiaci Riport szerint 2024 utolsó negyedévében tovább nőttek a budapesti új lakás árak, és a kereslet minden eddiginél magasabb szintet ért el. Az átlagos négyzetméterár rövid idő alatt 1,53 millió forintról 1,63 millió forintra emelkedett, ami 6,3 százalékos növekedést jelent. Az árak emelkedése mögött elsősorba
dec. 10
15:15
Visszavágta a Mol célárát, de még így is venni kell a papírt az elemző szerint (Portfolio)
A PKO BP Securities friss elemzése szerint a Mol részvényei akár két számjegyű hozamot is produkálhatnak a következő 12 hónapban. A lengyel brókerház, bár csökkentette árfolyamcélját, továbbra is vételre ajánlja a magyar olajtársaság papírjait - szúrta ki a VG.
dec. 10
15:21
Villámbeomlás és pánik a kriptovaluta-piacon (Privátbankár)
Jókorát zuhant a bitcoin és a legtöbb más kriptovaluta, de ennek mértéke meg sem közelíti a korábbi korrekciós időszakokban mért eséseket.
dec. 10
15:21
Az euró-forint árfolyamát most ez támogatja (ProfitLine)
Eurhuf: segített a Fitch: a Fitch péntek esti döntése az BBB adósságbesoroláshoz tartozó kilátásjavításról nagyban segítette tegnap a forint árfolyamát.
dec. 10
15:24
Ócska trükkel próbálták átverni a rendőröket, nem jött be (Haszon.hu)
A pápai rendőrök azonnal kiszúrták, hogy két férfi helyet cserélt egy ellenőrzésre megállított autóban. A rendőrök a minap Pápán akartak ellenőrizni egy kocsit. Ahogy a sofőr meglátta a szolgálati autót, hirtelen gyorsított, majd lehúzódott az út szélére. Mielőtt a rendőrök megállították volna a járművet, látták, hogy a vezető fehér kabátot
dec. 10
15:27
Eddig tartott a lendület? Így torpant meg a búza és a kukorica ára (Agroinform)
Pedig a jövő évi terméskilátások nem túl fényesek.
dec. 10
15:30
Ez történhet a jövőben, ha nem működik a Repont automata (Forbes)
A fogyasztóknak könnyebbség, az üzemeltetőnek pedig újabb teher lenne a változtatás. Mi történt? Újabb finomhangolás érkezhet a visszaváltási rendszerben – derül ki egy olyan kormányrendelet-tervezetből, amelyet nemrégiben bocsátottak társadalmi egyeztetésre, írta a Népszava. Ennek értelmében "az automata visszaváltó berendezéssel rendelkező vissza
dec. 10
15:30
Megszavazták, jöhet a Jupiter airdrop 860 millió értékben (BitcoinBázis)
A Solana blokkláncon épített Jupiter decentralizált tőzsde döntéseit irányító közösségi csoport (DAO) vasárnap elfogadta a régóta várt szavazás eredményét, amely szerint két év alatt két alkalommal is engedélyezzenek egyenként 860 millió dolláros (jelenlegi árfolyamon számolva a tokenek értéke) ösztönzőt, ami eltolja a kapcsolódó JUP token alapjait
dec. 10
15:33
Tíz csomagolástrend, ami meghatározta 2024-et, és 2025-ben is uralhatja a designpiacot (Kreatív Online)
A 2007-ben alapított londoni Pentawards csomagolástervezési díj és online platform legutóbbi trendjelentése több mint hatvan ország kétezernél is több pályázatából merít.
dec. 10
15:33
Lezajlott a sztrájk a Boeingnél, már újra is indult a 737 Max gyártása (Portfolio)
A Boeing újraindította a 737 Max típusú repülőgépek gyártását, alig egy hónappal a hét hétig tartó munkabeszüntetés lezárulta után. A lépés kulcsfontosságú a vállalat számára, hiszen ez a modell jelenti az egyik fő bevételi forrást a cég számára, miközben jelentős adósságállománnyal küzd - közölte a Reuters forrásokra hivatkozva.
dec. 10
15:48
Hamarosan agyműtét nélkül is lehet protéziseket irányítani (ICT Global)
Az amerikai Phantom Neuro startup olyan implantátumot épít, amely a bőr alá kerülve pontosabb irányítást biztosít az elektronikus protézisek felett. A kutatók szerint ez áttörést jelent a végtagjukat vesztett emberek számára, mert így már agyműtét nélkül is elérhetővég válik a robotvégtag irányítása.
dec. 10
15:51
Felmérik a kkv-k digitalizációs fejlettségét, ami után lehet fejlesztési támogatásra pályázni (Adózóna)
A magyar kis- és középvállalkozások (kkv) versenyképességének növelése érdekében indított digitalizációs szintfelmérést a Digitális Kormányzati Fejlesztés és Projektmenedzsment (DKF) Kft., a vállalkozások az online felmérés elvégzése után letölthető igazolásokkal pályázhatnak a digitális átalakulásukra fordítható fejlesztési forrásokra – közölte a
dec. 10
15:51
Digitalizációs szintfelmérés indult kkv-k részére (ProfitLine)
A magyar kis- és középvállalkozások (kkv) versenyképességének növelése érdekében indított digitalizációs szintfelmérést a Digitális Kormányzati Fejlesztés és Projektmenedzsment (DKF) Kft., a vállalkozások az online felmérés elvégzése után letölthető igazolásokkal pályázhatnak digitális átalakulásukra fordítható fejlesztési forrásokra - közölte a DK
dec. 10
15:57
Fenntartható magyar márkákat díjaztak (MMonline)
Fenntarthatóságért és környezetvédelemért tett kimagasló erőfeszítésekért díjaztak vállalatokat, kiemelkedő márkákat és személyiségeket december 3-án a GREEN BRANDS regionális Gálán Bécsben, a gyönyörű Niederösterreich Palais-ban, ahol számos magyar márka is elismerésben részesült. Itt derült ki az is, ki nyerte el a megtisztelő ÉV ZÖLD SZEMÉLYISÉG
dec. 10
16:03
Már csak az engedélyekre vár az újabb gigászi kínai akkugyár: itt építenék fel, rengeteg pénzt szánnak rá (Pénzcentrum)
A Stellantis és a kínai CATL közösen 4,1 milliárd eurót fektet egy zaragozai akkumulátorgyár felépítésébe, amely 2026 végére kezdheti meg a termelést. Az üzem a Stellantis EV-gyártási terveinek kulcseleme, miközben Spanyolország a megújuló energiákra építve vonzza az iparág szereplőit.
dec. 10
16:03
Az Alteo nyert a Mol napelemes pályázatán (Portfolio)
A Mol napelemes pályázatán az Alteót hirdették ki nyertesnek - közölte a társaság a BÉT-en.
dec. 10
16:06
DéliBUX 2024. december 10. – Emelkedés kedden (TőzsdeFórum)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,45 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt. A BUX 11.30 órakor 79 859,34 ponton állt, ami az előző záróértékéhez képest 40,96 pontos, 0,05 százalékos emelkedés, a keddi nyitásnál 40,51 ponttal magasabb. A részvénypiac forgalma délelőtt 2,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kiv
dec. 10
16:08
A kárráfordításoknál kétszer gyorsabban nőtt a kgfb átlagdíja (TőzsdeFórum)
Az idei harmadik negyedévben 10 százalékkal, 58 ezer forintra emelkedett a normál használatú személygépkocsik kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának (kgfb) átlagos éves díja az előző év őszéhez képest. A kárráfordítások feleennyivel nőttek (az utolsó negyedévben egyáltalán nem), csökken az infláció, így kisebb bővülés lenne indokolt. A kárráfor

Keresés